KÉK HÍREK
A Rovatból

Vak rabként szenvedett a börtönben: lépcsőt másztattak vele, megalázták, végül milliós kártérítést kapott

Nagy Sándor születése óta 98%-os látássérült, ennek ellenére a börtönben ugyanúgy bántak vele, mint a többi rabbal. A férfi beperelte a büntetés-végrehajtást, és végül kártérítést kapott.


Nagy Sándor 2019 szeptemberében került börtönbe csalás miatt. 2021 júniusáig a tiszalöki börtönben töltötte büntetését, de elmondása szerint az intézményben nem vették figyelembe, hogy látássérült. A börtönőrök és a személyzet nem segítettek neki a közlekedésben, így zárkatársai kísérték mindenhová. Volt, hogy emeletes ágyat kapott, és lépcsőznie is kellett.

„A börtönőrök, a személyzet egyáltalán nem törődött azzal, hogy én önállóan nem tudok közlekedni”

– mondta az RTL Híradónak.

A férfi szerint a tiszalöki börtönben megalázó helyzetekbe került. A személyzet becsmérelte, beszólásokat kapott, és látássérültségét is felrótták neki. Elege lett ebből, ezért egy jogvédő szervezet segítségével beperelte a büntetés-végrehajtást.

Az elsőfokú ítélet elutasította panaszát, de másodfokon a bíróság neki adott igazat. Kimondták, hogy a börtön nem kezelhette volna őt úgy, mint a látó fogvatartottakat. A büntetés-végrehajtás a Kúriához fordult felülvizsgálatért, de ezt elutasították.

A bíróság végül kétmillió forintos kártérítést ítélt meg Nagy Sándornak, és kötelezte a büntetés-végrehajtást arra is, hogy kérjen tőle bocsánatot.

Nagy Sándor a napokban feltételesen szabadlábra került, így megszabadult a lábperectől is. Elmondása szerint a börtönben töltött idő élete legkiszolgáltatottabb időszaka volt.

„Hozzábilincseltek a radiátorhoz a szájsebészeti klinikán Debrecenben, mondván, el ne szaladjak”

– mesélte az RTL Híradónak.

A bíróság megállapította, hogy a börtön megsértette Nagy Sándor emberi méltóságát azzal, hogy nem biztosított számára megfelelő bánásmódot látássérültként.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága elítéli a fogvatartottak bántalmazását, és közölték, hogy az ilyen cselekedetek ellen minden rendelkezésre álló eszközzel fellépnek.

Nagy Sándor ügyében a bíróság döntése precedensértékű lehet a hasonló helyzetben lévő fogvatartottak számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy az ütközés után a mélybe zuhan az autó a Váci úti halálos balesetnél
Egy luxus Audi sofőrje a gyanú szerint versenyzett péntek este a Göncz Árpád felüljárón, amikor áttért a szembesávba és frontálisan ütközött. A vétlen autó 66 éves sofőrje a helyszínen meghalt, ahogy az ámokfutó 35 éves török utasa is.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Sokkoló, lassított felvételen mutatta be az TV2 Tények azt a péntek esti tragédiát, amelyben két férfi vesztette életét a Göncz Árpád felüljárón. A videón az látszik, ahogy egy luxus Audi áttér a szembesávba, és letarol egy szabályosan közlekedő fehér autót, ami ettől átrepül a szalagkorláton és a Váci útra zuhan. Az ámokfutó sofőrje, egy török férfi, a gyanú szerint egy másik autóval versenyzett, amikor elvesztette uralmát a járműve felett, amit pár nappal a baleset előtt még 29 millió forintért hirdetett az interneten.

A sportkocsi Újpest felől száguldott a belváros felé, amikor először két, vele azonos irányba haladó autónak ütközött, majd átsodródott, és frontálisan csapódott a fehér autónak. A becsapódás után az Audi még egy járműnek nekiment. A helyszínre érkezők drámai pillanatoknak voltak szemtanúi.

„Odamentem az autóhoz, az anyósülésen ott haldoklott az utas, de senki nem foglalkozott vele, mert láthatóan mindenki sokkban volt”

– mondta az egyik szemtanú autós, aki elsők között ért a helyszínre segíteni.

A balesetben a lezuhant autó 66 éves sofőrje és a luxusautó 35 éves török utasa is a helyszínen meghalt.

A mentők a felüljáró alatt a lezuhant sofőr, fent pedig az Audi utasának életéért küzdöttek, de mindketten menthetetlenek voltak. Az Audit vezető férfi, valamint a kocsiban hátul utazó három nő közül kettő megsérült. A mentők végül egy férfit és két nőt szállítottak kórházba zúzódásokkal és belső sérülésekkel.

A fővárosi tűzoltóknak feszítővágóval kellett szétvágniuk az Audi roncsait, hogy kiszabadítsák az öt bent rekedt utast. A kocsi jobb oldala a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, szinte egyetlen ép elem sem maradt rajta.

A rendőrség halált okozó közúti veszélyeztetés miatt nyomoz. Vizsgálják, hogy az ámokfutó sofőr fogyasztott-e alkoholt vagy kábítószert.

A balesetről készült videót a Tények riportjában lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Házkutatás után azonnal őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök reggeli akciójában több helyszínen tartott kutatást egy korrupciós ügyben. A nyomozás Nagy Barnabás, Halásztelek vezetőjének őrizetbe vételével zárult.
DP - szmo.hu
2026. április 16.



Őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét, miután a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön több helyszínen tartott házkutatást és lefoglalást. A reggeli akcióról elsőként a 444.hu számolt be.

A hatóság közlése szerint az ügyészek számos tanút hallgattak ki, majd két embert gyanúsítottak meg.

A polgármestert őrizetbe vették, a másik gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A gyanú lényege szerint a polgármester segített abban, hogy egy hetvenéves, nyugdíjas hozzátartozóját az Országgyűlés Hivatalánál alkalmazzák, de csak papíron, tényleges munkavégzés nélkül.

A szerződést még 2024 októberében kötötték, és azóta is érvényben van.

Ez idő alatt a hozzátartozó munkabér és egyéb juttatások címén összesen 13 345 000 forintot kapott jogosulatlanul, amiből az ügyészség szerint később visszaosztott.

A főügyészség hivatali vesztegetéssel, felbujtóként elkövetett, jelentős kárt okozó csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítja a polgármestert.

Az ügyben már 2025 decembere óta folyt a nyomozás.

Bár a hatósági közlemény nem nevezte meg, Halásztelek polgármestere a fideszes Nagy Barnabás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nem kapott elsőbbséget, ezért kilencszer rálőtt a másik sofőrre egy autósoktató Szegeden
Egy szegedi autósiskola oktatója rántott fegyvert, miután összevitatkozott egy másik sofőrrel az elsőbbségadáson. A lövöldözés után a pisztoly tusával is megütötte a férfit.


Egy elsőbbségadási vita lövöldözésig fajult egy szegedi benzinkúton csütörtök délben. Az indulatok annyira elszabadultak, hogy az egyik autós előkapta a gázpisztolyát, és kilencszer rálőtt a másik sofőrre – számolt be róla az RTL Híradó.

Az RTL információi szerint a lövöldöző egy helyi autósiskola oktatója volt.

A konfliktus a benzinkút bejáratánál robbant ki, ahol a két sofőr először csak kiabált egymással, majd lökdösődni kezdtek. A tettlegesség után került elő a fegyver.

A férfi azonban nem elégedett meg a lövésekkel, a pisztoly tusával fejbe is verte vitapartnerét.

A helyszínre érkező mentők mindkét férfit kórházba szállították, miután mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek a fejükön. Az ügyben a rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy kutya az autó fényszórójának villogtatásával mentette meg gazdája életét, aki allergiás sokkot kapott egy darázscsípéstől
A bajba jutott férfi kezében ott volt az EpiPen injekció, de már nem volt ereje beadni magának a gyógyszert. A rendőrség gratulált a beavatkozó kollégáknak és a hűséges négylábú életmentőnek.


Szerda este, 20 óra 40 perc körül Sopronban, a Juharfa utcában láttak el járőrszolgálatot a rendőrök, amikor egy parkoló személyautó ismétlődő fényjelzéseire lettek figyelmesek.

A helyi rendőrkapitányság munkatársai közelebb mentek a villogó távolsági fényszórójú kocsihoz, és meglepve látták, hogy az utastérben egy kutya ül.

A jármű mögé lépve egy 46 éves férfit találtak a földön fekve, aki annyira nehezen kapott levegőt, hogy csak néhány szót tudott kiejteni. A férfi kezében egy EpiPen életmentő öninjektor volt, de már nem volt ereje használni. A rendőrök a használati útmutató alapján a férfi combjába adták az allergia elleni gyógyszert, és azonnal értesítették a mentőszolgálatot – írja a police.hu. A beavatkozásnak köszönhetően a férfi állapota javulni kezdett, és elmondta, hogy darázscsípés miatt kapott allergiás sokkot.

A megmentett férfi kifejezte háláját a rendőröknek a gyors segítségért, és elmondta, hogy rendkívül büszke a kutyájára, amiért az az autó lámpájával jelzett.

A rendőrség a hivatalos közleményében gratulált a beavatkozó kollégáknak és a hűséges négylábú életmentőnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: