KÉK HÍREK
A Rovatból

Űrszemét száguld a Föld felé

November 13-án éri el a Földet a kb. 1-2 méter átmérőjű mesterséges objektum.


November 13-án éri el a Földet egy kisméretű mesterséges objektum. Az űrszemét ütközik a Földdel, de a szakemberek szerint nem kell aggódni.

szemet

A Hawaii Egyetem teleszkópjával készített fotó az űrszemétről

A mérések szerint üregesnek tűnik a szerkezet, átmérője 1-2 méteres lehet. Az már szinte biztos, hogy a WT1190F nevű objektum egy mesterséges tárgy. Vélhetőleg hajtómű, vagy rakéta része lehetett, és egy korábbi űrprogram keretében maradt az űrben.

A száguldó tárgyat októberben fedezték fel. Külön érdekesség, hogy a kutatók meg tudták pontosan határozni a szemét pályáját, és így kiszámolták, hogy az Indiai-óceán felett éri el a Föld légterét. Pánikra azonban semmi ok, mert a légkörbe érve el fog égni az objektum.

Forrás: Időkép

Az űrszemét, más néven kozmikus hulladék, mindazon mesterséges eredetű tárgyak neve, amelyek a világűrben keringenek, és már nem hasznosíthatók és nem hozhatók működőképes állapotba. Ezek a tárgyak főleg a mesterséges holdak és űrállomások kisebb-nagyobb levált darabkái, alkatrészei, valamint használaton kívüli műholdak, alacsony Föld körüli pályán maradt utolsó rakétafokozatok és az űrséták, szerelések során elszabadult eszközök, amelyek együttesen alkotják a kozmikus hulladékot.

A világűrben mozgó hulladékok nagy veszélyt jelentenek a Föld körül keringő objektumokra. 1957-ben juttatták Föld körüli pályára az első mesterséges holdat, a Szputnyik–1-et, és azóta becslések szerint mintegy 600 ezer 1 cm-nél nagyobb méretű tárgy került a világűrbe, az ennél kisebbek száma pedig milliós nagyságrendű.

Híressé vált űrszemét:

Az első amerikai űrséta (Gemini–4) során Edward White elhagyott egy fél pár kesztyűt. A kesztyű egy hónapon keresztül 28 000 km/h sebességgel keringett a Föld körül.

1979 júliusában a 77 tonnás Skylab űrállomás a Föld atmoszférájába történő visszatérésekor az Indiai-Óceán délkeleti részén és Nyugat-Ausztrália egyes részein szórta szét darabjait, az alkatrészek közül nem minden zuhant a földre, hanem továbbra is alacsony pályán keringett.

2006-ban Suni Williams egy Expedition-14 keretében egy űrséta alkalmával veszítette el Kodak DCS 760 fényképezőgépét, a kamerát rögzítő csavar kilazult annak ellenére, hogy többször megragasztották.

2008 novemberében egy egész szerszámtáska szabadult el az STS-126 küldetése során, a táskát Magyarország területén is megfigyelhették a csillagászok. 2009. augusztus 3-án magyar idő szerint délután 3 óra körül lépett a Föld légkörébe és a Csendes-óceán felett semmisült meg.

2011 júniusában a Nemzetközi Űrállomás legénységének kellett a biztonság kedvéért átszállni az űrhajókba és felkészülni a menekülésre egy űrszemét miatt, amely végül 250 méterrel az űrállomás mellett haladt el.

2014. január 16-án a hivatalos amerikai katalógusban 10 257-es számmal ellátott űrszemét miatt, amely korábban az 1977 júliusában felbocsátott amerikai Delta-1 hordozórakéta legfelső fokozatának egy darabja volt, elhalasztották a Nemzetközi Űrállomás (ISS) pályájának tervezett módosítását.

Forrás: wikipedia

Ha hasznos volt a hír, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy mi okozhatta a balesetet az M1-esen, amiben egy 10 éves gyerek és három felnőtt halt meg
A roncsba szorult utasokat tűzoltók szabadították ki, a helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek. A tragédia körülményeit még vizsgálják.


Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.

Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A Tények információi szerint

a kamion a külső sávban haladt, amikor a mögötte érkező jármű nagy sebességgel nekiütközött. A Seat sofőrje vélhetően nem tudott időben fékezni.

A helyszínre több mentőegység is érkezett, köztük mentőhelikopterek és gyermekrohamkocsik. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt közölte: „A három túlélő – mind gyermek – állapota kritikus, az ő életükért ezekben a percekben is küzdenek.” A mentők a helyszínen életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, majd a sérülteket kórházba szállították.

„A baleset következtében öt ember az autóba szorult, őket az érdi, tatabányai, fővárosi és bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével a roncsból kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak” – mondta el Némethy Zita Gabriella, a vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Tények riportjában.

A mentés több órán át tartott. A tragédia idején az M1-es autópályán jelentős torlódás alakult ki. A Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárták, a Hegyeshalom felé haladó sávban pedig a belsőt zárták le a mentés idejére. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás Budapest felé 4-5 kilométeres, míg az ellenkező irányban 2-3 kilométeres volt.

A baleset pontos körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.

A Tények riportját a tragikus balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: