Ukrajna kiterjedt dróncsapást mért Oroszországra
Szerda éjjel és csütörtök hajnalban Ukrajna az eddigi egyik legkiterjedtebb dróntámadását indította Oroszország ellen, a célkeresztben Moszkvával.
A támadások éjjel 11 óra körül kezdődtek és reggel 7-ig tartottak, a moszkvai agglomerációban élők közül sokan robbanások hangjára ébredtek, írta a Guardian.
Szergej Szobjanyin, Moszkva főpolgármestere az éjszaka folyamán több bejegyzésben is megerősítette, hogy a légvédelem folyamatosan semmisíti meg a város felé tartó drónokat. Az orosz hatóságok szerint a Moszkvai terület felett összesen mintegy 40 drónt lőttek le, ebből 31 közvetlenül a főváros felé tartott. „A helyszínen a mentőszolgálatok szakemberei dolgoznak” – írta Szobjanyin az egyik lelövés után, hozzátéve, hogy az elsődleges információk szerint a lehulló törmelékek nem okoztak sérüléseket.
A drónrajzás azonnal megbénította a 22 milliós moszkvai agglomeráció légiközlekedését. Az orosz polgári repülési hatóság, a Roszaviacija átmeneti korlátozásokat rendelt el mind a négy nemzetközi repülőtéren: Seremetyjevón, Domogyedovón, Vnukovón és Zsukovszkijon. A TASSZ orosz hírügynökség összesítése szerint csütörtök reggelig 378 járatot töröltek, halasztottak el vagy irányítottak át más repülőterekre, a legtöbbet Szentpétervárra, a Pulkovo repülőtérre. A korlátozásokat a reggeli órákban fokozatosan feloldották.
A védelmi minisztérium adatai szerint a legtöbb, 118 drónt az Ukrajnával határos Brjanszki terület felett semmisítették meg. A minisztérium ezen kívül Kaluga (40), Tula (27), Novgorod (19) és Jaroszlavl (11) megyékből is lelövéseket jelentett, de drónokat fogtak el Lipeck, Szmolenszk, Kurszk, Orel, Voronyezs és Rjazany térségében is.
Tengeri drónokkal megbénították a Dashan nevű tankert, amelynek becsült értéke körülbelül 30 millió dollár (mai árfolyamon mintegy 10,8 milliárd forint), és az orosz olajexportot segítő, szankciók kijátszására létrehozott úgynevezett „árnyékflotta” része.
A mostani akció illeszkedik abba az ukrán stratégiába, amely tavasz óta az orosz hátország katonai és gazdasági célpontjait veszi célba, az olajfinomítókra és az üzemanyag-tárolókra összpontosítva. Ennek egyik leglátványosabb eleme volt a júniusi „Pókháló” hadművelet, amelynek során öt, mélyen orosz területen fekvő légibázist támadtak. Oroszország következetesen terrorcselekménynek minősíti a polgári infrastruktúrát és a lakott területeket érintő dróntámadásokat, és a légvédelem sikeres működését hangsúlyozza. Kijev hivatalosan ritkán vállalja a felelősséget az Oroszországon belüli csapásokért, de a félhivatalos kommunikáció egyértelműen a háborús gazdaság gyengítését nevezi meg célként.