KÉK HÍREK

Újabb megdöbbentő hangfelvételek kerültek elő a 9 éves Emmát terrorizáló tanárról

A 9 éves Emma hónapokon keresztül volt kitéve verbális bántalmazásnak az egyik pedagógus részéről. Az anya, miután látta lánya megváltozott viselkedését és depresszióját, titokban hangfelvételeket kezdett készíteni.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. június 22.



Brutális esetről számolt be az RTL: Fejér megyében egy helyi tanár hónapokon át verbálisan bántalmazott egy kislányt, akinek emiatt súlyos depressziója alakult ki, és öngyilkosságot fontolgatott.

A tanár nemcsak a szülőket vezette félre, de az osztálytársakat is manipulálta, hogy forduljanak szembe a lánnyal. Az egész osztályközösség megszenvedte az ügyet egy szakértő szerint.

A 9 éves Emma hónapokon keresztül volt kitéve verbális bántalmazásnak az egyik pedagógus részéről. Az anya, miután látta lánya megváltozott viselkedését és depresszióját, titokban hangfelvételeket kezdett készíteni, hogy kiderítse, mi zajlik az iskolában. Az újabb felvételeken egyértelműen hallható, ahogy a tanár manipulálja az osztálytársakat, és arra biztatja őket, hogy ne barátkozzanak Emmával.

„Remélem, azt tudjátok, hogy úgy foglalkozzatok vele, hogy amit ti csúnyákat mondotok neki, márpedig mondotok neki, azt ő mind az apjának elmondja. Az apja meg jön be, és az igazgatónak mondja, és ki jár pórul? Én. Én! Jó? Inkább ne szóljatok hozzá, kérlek szépen. Nem normális, nem veszitek észre?”

– hallható a tanár a felvételeken.

Szakértői vélemény

Stáhly Katalin, a Hintalovon Alapítvány pszichológusa szerint az érzelmi bántalmazást nem csak Emma, hanem az egész osztálya elszenvedte. Stáhly szerint minél korábban tapasztalja meg valaki ezeket a negatív élményeket, annál nagyobb hatással lehet a későbbi életére. „Az érzelmi bántalmazás traumatikus lehet, nem lehet rangsort felállítani. Nagyon fontos, hogy a bántalmazás minden formája, az erőszak egyetlen formája sem megengedhető, és minden formája megelőzhető” – hangsúlyozta a pszichológus.

Tankerület: aki ilyet csinál, nincs helye a pedagógus pályán

Az ügy kapcsán Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is megszólalt:

„Egy pedagógusnak, aki ilyet csinál, nincs helye a pedagógus pályán. Az intézményvezetőknek pedig tudomásul kell venni, hogy ilyen esetben lépni kell, komolyan ki kell vizsgálni, hiszen nem feltétlenül csak egy oldalról lehet látni egy helyzetet.”

Horváth Péter azt sem érti, miért nem segített a tankerület a családnak. A Dunaújvárosi Tankerületi Központ még nem nyilatkozott, de később azt közölte az RTL Híradóval, hogy az iskola igazgatója fogadta a szülőket, és megkezdte a probléma feltárását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„Cynti egy cseléd volt abban a lakásban” – megszólalt a megölt kézilabdás gyászoló édesapja
A megfojtott kézilabdázó édesapja szerint lánya barátja nárcisztikus volt, és előfordult a pár között veszekedés és tettlegesség is.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. július 24.



Veszekedések, pofonok és féltékenység előzte meg a kézilabdázónő meggyilkolását, mondta az RTL Híradójának Simsik Cynthia édesapja. Lánya élettársát nárcisztikus férfinak ismerte. Szerinte az utóbbi időben cselédként tartotta maga mellett a fiatal nőt, akinek holttestét egy műanyag zsákba csavarva találták meg a házukban.

Az apa azt mondja, lánya előző kapcsolatából született 9 éves kisfiának pszichiáter segítségével már elmondták, hogy meghalt az anyukája. Szeretnék örökbe fogadni, ahogy a tragikus véget ért kapcsolatból született négyéves kislányt is, aki most a gyilkossággal gyanúsított férfi rokonainál van.

A 31 éves Simsik Cynthia évtizedek óta kézilabdázott, a tavalyi szezonban a Komárom csapatában még pályára lépett. Azóta abbahagyta a profi sportot, főállású anya és fitnesz edző volt. Egy nagymegyeri házban élt élettársával, közös kislányukkal és korábbi kapcsolatából született kisfiával. Múlt héten tűnt el, Simsik Tibor kért segítséget a rendőrségtől, miután elment a házhoz és beszélt lánya élettársával.

„Ő állította, hogy ő elment edzésre, ennyi volt az egész, viszont én ezt nem hittem el neki és akkor abban a pillanatban én feljelentést tettem. Olyan ideges volt. Valami nem passzolt benne, nem olyan volt mint szokott lenni. Most már utólag tudom, hogy miért nem. Mert sajnos abban a pillanatban ott volt a kislányom teteme, mellettem három méterre volt”

– mondta a megtört apa.

Több tucatnyian napokig keresték a fiatal nőt, végül hétfőn hajnalban a házban, egy műanyag zsákba tekerve találták meg a holttestét. A rendőrök gyilkosság miatt kezdtek nyomozni, és őrizetbe vették az élettársát. A 44 éves férfi a rendőrségen azt mondta, a nő megölte magát, ő pedig megijedt, és azért rejtette el a testét. Azóta kiderült, hogy a férfi megfojthatta párját. Emberölés miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Édesanyjuk eltűnése óta a négyéves kislány a gyilkossággal vádolt apa rokonainál van, a 9 éves kisfiú pedig a nő szüleinél. A nagyobbik gyereknek már elmondták, hogy mi történt.

„Van egy magyarországi pszichiáterünk és megmondta, hogy mi legyen az első lépés. Ahhoz képest nagyon bátran viselkedett a fiú. A kislányról nem tudok semmit, ugyanis őt azóta nem láttam. Most nekünk van egy új feladat, ami nehéz lesz, de meg fogunk birkózni vele. Mindenesetre a kislányt is szeretnénk örökbe fogadni” – mondta az RTL-nek Simsik Tibor.

A család szerint lányuk és párja között megromlott a viszony. Apja szerint már az elején sem örültek lányuk kapcsolatának. Négy és fél éve voltak együtt, az utolsó két évben egyre több volt a probléma, a férfi szerinte féltékeny volt és bántalmazta is a lányát.

„Ilyen nárcisztikus típusú emberke, amely hiú önmagára. Ő mindent megengedhetett magának, ez azt jelenti, hogy szegény kislányom nyugodjék békében ő semmit. Cynti tulajdonképpen egy cseléd volt abban a lakásban, gyermekekre ügyelt, főzött, takarított, így voltak leosztva a kártyák. A nagyobbik unokám állítja, hogy szokott lenni veszekedés, itt-ott elcsattant egy pofon is.”

A fiatal nő temetése szombaton lesz Párkányban.

Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Így húztak le három perc alatt 21 millió forintot a csalók egy borsodi férfiról
Azt hitte, hogy egy pénzügyi befektetési tanácsadóval beszél. Percek alatt, három részletben kifosztották a 60 éves férfit.


Kellemetlen helyzetbe került egy 60 éves férfi július 15-én, miután egy állítólagos pénzügyi befektetési ügyintézővel folytatott telefonbeszélgetést, írja a police.hu. Az ártatlannak tűnő hívást követően a férfi számlájáról

mindössze három perc alatt, három részletben, több mint 21 millió forint tűnt el. Az átutalásokat a tudta és beleegyezése nélkül hajtották végre.

Az eset kapcsán a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság csalás gyanújával nyomozást indított. A hatóságok jelenleg is vizsgálják, milyen módszerrel sikerült megtéveszteni a férfit, aki befektetéseit szerette volna saját javára fordítani.

A rendőrség azt tanácsolja, hogy ha a bankunk nevében gyanús tranzakciókra hivatkozva telefonon keresnek minket, minden esetben szakítsuk meg a hívást, és ezután személyesen, vagy a pénzintézet által megadott telefonszámon keresztül visszahívással győződjünk meg annak valóságtartalmáról.

Ne adjuk meg bankkártya vagy online banki adatokat és ne küldjünk másolatot okmányainkról. Ne töltsünk le semmilyen programot a telefonos ügyintéző javaslatára. Az online térben elkövetett bűncselekmények megelőzéséről a kiberpajzs.hu oldalon lehet még többet megtudni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Szentesnél: vonat és autó ütközött egy vasúti átjáróban, ketten meghaltak
Egy motorvonat ütközött össze egy személyautóval Szentes és Csongrád között.


Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este, írja az MTI a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése alapján.

A katasztrófavédelem honlapján azt írta, egy motorvonat és egy személykocsi karambolozott a vasúti átjáróban. Az autóban ketten ültek, a vonat kétfős személyzettel és négy utassal közlekedett.

A gépkocsi vezetője a roncsba szorult, őt a szentesi hivatásos tűzoltók, az autó utasát a mentőszolgálat munkatársai emelték ki a kocsiból.

A Mávinform közösségi oldalán azt írta, a baleset Szentes és Csongrád között egy andráskereszttel megjelölt vasúti átjárónál történt, a Szentesről Kiskunfélegyházára 18:32-kor elindult személyvonattal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rálőttek egy magyar újságíróra Franciaországban, aki a párizsi olimpiára ment dolgozni
A szomszédok hívták a csendőröket, akik gyorsan a helyszínre értek és leteperték a támadót. Az újságíró nagyon megijedt és új szállást kért a szervezőktől.


Rálőtt egy helyi lakos Nantes-ban egy magyar kommunikációs vezetőre, tudta meg az Origo. A kisgyerekes családapa július elején utazott ki Franciaországba, hogy a megfelelő képzések után menedzserként dolgozzon a női és férfi labdarúgó-mérkőzéseken. A szervezők egy társasházban béreltek neki lakást, itt rántott fegyvert az egyik szomszédja.

„Egy fárasztó nap után, körülbelül este hét-nyolc körül értem haza, de ehhez itt azt is hozzá kell tenni, a nap itt este tíz körül megy le, szóval nyolckor még bőven világos van. Nekiálltam főzni a lakásban és egyszer csak hallom, hogy a ház udvarán valaki kiabál felém mutogatva. Sajnos nem beszélek franciául, a férfi pedig csak tört angollal tudta elmondani, hogy

szerinte túl hangos vagyok és ő emiatt nem tud pihenni. Hevesen mutogatott és arra akart rávenni, menjek le hozzá és ott beszéljük meg a dolgot.”

– mondta a lapnak a neve elhallgatását kérő magyar férfi. A szomszéd ezután visszament a lakásába, majd nem sokkal később egy fegyverrel tért vissza az ajtóhoz, amit rugdosni kezdett és lőtt is egyet.

„Ekkor én már nem az ajtónál, hanem egy betonfal mögött guggoltam. Szerencsére a szomszédok értesítették a csendőrséget, akik hamar kiértek, és leteperték a férfit, akiről azt mondták, papírja van arról, hogy mentális zavara van, a feljelentés ezért fölösleges.

Én közben a szervezőktől kértem egy új szállást, ezt a csendőrök megvárták és átkísértek a másik helyre, addig a férfi nem hagyhatta el a lakását. Összességében életem egyik legrosszabb élménye volt, amikor megjöttek a csendőrök, akkor szakadt ki belőlem a feszültség és a könnyeimtől először megszólalni sem tudtam.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: