Tüntetés a túlóratörvény ellen: a rendőrség lezárta a Kossuth teret

Egy nemzetközileg védett személy érkezésére hivatkoznak.

Link másolása

Tüntetést szerveznek a szakszervezetek a munka törvénykönyv módosítása ellen. A "rabszolgatörvény" néven emlegetett változtatása után akár 400 óra túlórát is végeztethetnének a munkavállalókkal.

A megmozdulás szombaton 10 órakor indul, a találkozó a Jászai Mari téren lesz, és a tervek szerint a Kossuth térre vonulna a tömeg, ahol az eredeti program szerint 11 órától beszédek következnének.

A rendőrség azonban egy nemzetközileg védett vendégre hivatkozva - két nappal a tüntetés bejelentése után - elrendelte a Kossuth tér teljes, és a közeli Balassi utca részleges lezárást szombat 6 órától délután fél 3-ig. Azt közölték, hogy a lengyel parlament alsóházi elnöke, Marek Kuchcinski hivatalos látogatása miatt van erre szükség, akinek a biztonságát "a hatóságoknak kötelessége szavatolni".

A Parlament előtti terület lezárása miatt a tüntetők nem juthatnak be, és az eredetileg ide szervezett megmozdulásukat máshogy kell megoldani - írta az Index.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a felhívásában azt írta, hogy a tüntetés oka:

"A hatalom a társadalom széles rétegei ellen indított támadást: évi ötven nap túlmunkára köteleznék a munkavállalókat, a jelenleginél is kiszolgáltatottabbá helyzetbe kényszerítenék a közszolgákat, s veszélybe kerülhet a tudományos kutatás szabadsága és a tanszabadság."

A szervezésben a szövetség mellett részt vesz a SZEF, a LIGA és az ÉSZT szakszervezeti konföderációk is, ezzel a versenyszféra, az állami szféra és állami cégek dolgozói is képviseltetik magukat. A tervezetet a munkavállalók 83 százaléka ellenzi.

Ha a törvényt a parlament elfogadja, akkor az eddigi 250 helyett akár 400 óra túlórát is elrendelhetnek a munkáltatók, és az érte járó fizetést 1 év helyett 3 éven belül kellene csak kifizetniük. Ezzel a 40 órás heti munkaidő 48 órára nőne.

A tüntetés miatt több helyen forgalomkorlátozás lesz és egyes buszok útvonala is változik.

Címlapkép forrása: Magyar Szakszervezeti Szövetsége

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„Aki megméri a tűzifát, annak többé nem szállítanak” – Csaló tűzifakereskedőt buktattak le, de hiába
Egy idős férfi reklamált, mert a befizetett mennyiség helyett kevesebbet kapott a pénzéért. De hiába próbálkozik, sem a hiányzó mennyiséget, sem a pénzét nem kapja meg.

Link másolása

Tavaly tavasz óta várja vissza pénzét, vagy a hiányzó famennyiséget egy idős, surjányi lakos, aki a tűzifakereskedőtől a kifizetett negyven helyett csak harminc mázsa fát kapott – írja a szoljon.hu. A károsult azóta több hatósághoz is fordult, de hiába.

Elmondása szerint:

„Az elmúlt év áprilisában százhúsz mázsa tűzifát rendeltem egy, a környékbeli településen működő faárustól, mázsánként négyezer forintért. Az első fuvar, a megbeszélt negyven mázsa, néhány napon belül megérkezett. Ám én már évek óta szállíttattam azzal az autóval, és tudtam, arra csak harminc fér. Ezt szóvá is tettem, mire azt felelték, kissé vizes a fa, így a tömege eléri a negyven mázsát.

Lemértük, majd kiderült: mégiscsak harminc volt. Vagyis tíz mázsával kevesebbet adtak azért a fuvarral együtt százhatvanhárom ezer forintért, amelyet kifizettünk”.

Akkor azt ígérték neki, hogy a különbözetet leszállítják neki. De ez azóta sem történt meg. A férfi kereste őket, de végül azt a választ kapta:

„aki a tőlük vásárolt fát utólag megméri, annak többé nem szállítanak... és így is tettek”

– mondta.

Az idős ember értesítette a fogyasztóvédelmi felügyelőséget és az adóhatóságot is, de ezután sem történt semmi. A lap megkereste a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Hatóságát, akik azt válaszolták, hogy ők nem kaptak bejelentést. Azt írták: „A kártérítéssel vagy pénz visszafizetéssel kapcsolatos vitás ügyek polgári peres úton, bíróság előtt rendezhetőek, vagy azt megelőzően a fogyasztó lakóhelye, vagy tartózkodási helye szerinti illetékes kereskedelmi és iparkamara által működtetett békéltető testületnél térítésmentesen kezdeményezhető. Javasoljuk, hogy a vásárlást megelőzően minden esetben győződjenek meg a kereskedő megbízhatóságáról! A tűzifa vásárláshoz kapcsolódó jogszerűtlenségekről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján lehet tájékozódni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kirepült a kettészakadt autóból és meghalt egy fiatal, várandós nő New Yorkban
Sem a 23 éves Adriana Sylmetaj, sem a magzat életét nem tudták megmenteni. A férjét ittas vezetéssel és gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják.

Link másolása

Kirepült az autóból egy 23 éves várandós nő New Yorkban, miután az autójuk előbb egy falnak, majd egy oszlopnak csapódott - írja a New York Post. Adriana Sylmetaj belehalt a balesetbe. Az autót a férje vezette, akit többek között gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak.

A baleset szombat éjjel történt a város Staten Island nevű kerületében.

A gyanú szerint a 30 éves Adem Nikeziq ittasan vezetett és elvesztette az irányítást az autója felett, ami előbb egy falnak, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

A lap beszámolója szerint a Dodge Charger szabályosan kettészakadt az ütközés következtében. A CBS New York híradásában látszik, mennyi maradt a kocsiból.

Adriana a baleset során kirepült a járműből, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A család egyik tagja a lapnak azt mondta, hogy a nő magzatát sem sikerült megmenteni.

„Soha nem leszünk rendben. Egyikünk sem. Szörnyű tragédiát éltünk át”

- tette hozzá a lány családtagja.

A pár április 12-re várta a babát.

Adem Nikeziq könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A férfit azonban letartóztatták és

többek közt gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve ittas vezetés miatt állhat majd bíróság elé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Három hónapra kikötötte az udvarra a kutyáját egy sárvári férfi, amíg ő külföldre utazott
Az eb egészségi állapota nagyon leromlott, ha az állatvédők nem lépnek közbe, akkor elpusztult volna.

Link másolása

Állatkínzás miatt emelt vádat a Sárvári Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki három hónapra kikötözte a kutyáját az udvarán.

A férfi 2021 év végén három hónapra külföldre utazott, ez idő alatt pedig a lakóhelyén rövid szőrű kutyáját kikötözve magára hagyta. Az eb ellátásáról és megfelelő ellátásáról sem gondoskodott. Az ügyészség szerint így

a magára hagyott kutya egészségi állapota rendkívüli mértékben leromlott, az állatvédők közbeavatkozása nélkül elpusztult volna.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő képek a szombat hajnalban kigyulladt uszodáról
Hatalmas lángokkal égett a Szentmihályi Konrád Ferenc uszoda tetőszerkezete.

Link másolása

Mi is hírt adtunk róla, hogy leégett egy uszoda egy része Budapesten, a XVI. kerületben szombat hajnalban. A 2200 négyzetméteres Szentmihályi Konrád Ferenc uszoda tetőszerkezete 300 négyzetméteren gyulladt ki.

A tűzeset kapcsán a Katasztrófavédelem a közösségi oldalán mutatta meg a mentési munkákat. Azt kérik, vigyázzunk arra, hogy:

• Ne égjenek le a közösségi terek.

• Ne semmisüljön meg a hely, amit sokan szeretnek.

• Ne pusztuljon el a tér, ahol annyi nevetés, küszködés, közös élmény született.

• Ne legyen eggyel kevesebb menedék.

Hozzáteszik:

• Nem így akartuk.

A tűzoltók munkájáról készült döbbenetes fotókat is bemutatták:

Még több fotót itt lehet megnézni a tűzesetről:


Link másolása
KÖVESS MINKET: