HÍREK
A Rovatból

Trump merénylője egy csendes, történelemrajongó konzervatív fiú, de pocsék lövész volt a környezete szerint

A csendes, visszahúzódó 20 éves fiatalemberről senki nem gondolta volna, hogy hasonló bűntényt követne el. Az továbbra sem világos, mi lehetett az indítéka.


A kis Pittsburgh környéki külváros, Bethel Park (Pennsylvania) lakóit sokkolta, mikor kiderült: odavalósi volt Thomas Matthew Crooks, aki szombaton rálőtt Donald Trump volt amerikai elnökre.

A nyomozók úgy vélik, hogy Crooks egy félautomata AR-15 puskával felfegyverkezve nyitott tüzet a jelenlegi elnökjelöltre, miközben ő Butlerben, Pennsylvaniában egy tömeg előtt beszélt. A lövöldözésben egy néző halálos találatot kapott, ketten megsérültek. A 20 éves konyhai dolgozót a helyszínen agyonlőtte egy titkosszolgálati mesterlövész.

Crooks jómódú környékről származott, ahol a szomszédok döbbenten állnak a történtek felett, látszólag képtelenek felfogni, hogy egy csendes fiatalembert most azzal vádolnak, hogy rálőtt az exelnökre. Az FBI a maga részéről csak annyit közölt, hogy Crooks volt „a személy, aki részt vett a volt elnök elleni merényletkísérletben”, és hogy „aktív nyomozás folyik” az ügyben. Crooksnál nem volt személyi igazolvány, így a nyomozók DNS- és arcfelismerő technológiát használtak az azonosításához, közölte az FBI.

Thomas Matthew Crooks a pennsylvaniai Bethel Parkból származott, körülbelül 70 km-re lakott a merényletkísérlet helyszínétől. Egy helyi újság szerint 2022-ben végzett a Bethel Park High School középiskolában, ahol 500 dolláros matematikai és természettudományi díjban is részesült.

Crooks egy helyi idősek otthonának konyhájában dolgozott, amely csak egy rövid autóútra volt az otthonától. Munkatársai szerint munkája miatt átment egy háttérellenőrzésen is, és semmilyen gyanúsat nem találtak a személyével kapcsolatban. Iskolája megjegyezte a BBC-nek küldött nyilatkozatában, hogy „komoly kitüntetéssel” végzett, és az iratainak átvizsgálása nem mutatott ki semmilyen fegyelmi, magatartási vagy biztonsági incidensre utaló jelet.

A Pittsburghi Egyetem közölte a BBC-vel, hogy februárban felvették hallgatóként a 2024.es tanév őszi szemeszterére, de a következő hónapban úgy döntött, hogy nem vesz részt az oktatásban.

Az állami választói nyilvántartások szerint regisztrált republikánus volt. Ugyanakkor 2021-ben 15 dollárt adományozott a liberális kampánycsoportnak, az ActBlue-nak egy választási adománybejegyzés és a helyi hírek szerint.

Legalább egy évig tagja volt egy helyi lövészklubnak, a Clairton Sportsmen's Clubnak, amit a klub meg is erősített a BBC-nek. A hatalmas lövészegylet Pittsburghtől délre található, és Pennsylvania, Ohio és Nyugat-Virginia háromállami területének egyik első számú ilyen típusú létesítménye. Több mint 2000 tagja van. Több lőtérrel is rendelkezik, beleértve egy nagy teljesítményű létesítményt puskákkal való gyakorlásra, ahol a célpontok akár 170 méterre is elhelyezkedhetnek.

A klub tulajdonosa, Bill Sellitto a BBC-nek azt mondta, hogy a republikánus kampányeseményen történt lövöldözés egy „szörnyű dolog”. A klub területére a belépés szigorúan ellenőrzött, csak tagok léphetnek be a hatalmas létesítménybe. „Természetesen a klub teljes mértékben elítéli az értelmetlen erőszakos cselekményt” – mondta a BBC-nek Robert S Bootay III ügyvéd, aki a szervezetet képviseli.

A rendfenntartók szerint az a fegyver, amellyel Trumpra lőttek, egy AR-típusú puska, amelyet a nyomozók szerint Crooks apja vásárolt. Nem világos, hogyan került a fegyver a fia kezébe, bár arra utaló jel nincs, hogy az apa bármit is sejtett volna arról, mire készül a fiú. Névtelenséget kérve két tisztviselő az AP-nek elmondta, hogy Crooks apja legalább hat hónappal ezelőtt vásárolta a fegyvert.

A hatóságok szerint Crooks egy 50 töltényes doboz lőszert vásárolt Trump választási eseményének napján, jelentette a CBS. Amerikai médiajelentések szerint Crooks egy Demolition Ranch pólót viselt, egy YouTube csatornáét. A csatornának milliós számú feliratkozója van, különböző fegyverekről és robbanószerekről szóló videókkal. A lövöldözés másnapján a rendfenntartó források azt is elmondták a CBS-nek, hogy gyanús eszközöket találtak Crooks járművében. A CBS szerint a gyanúsítottnál volt egy kereskedelmi forgalomban kapható berendezés, amely alkalmasnak tűnt robbanóeszközök aktiválására. Bombatechnikusokat is a helyszínre hívták, hogy biztosítsák és megvizsgálják az eszközöket.

Miután megállapították Crooks személyazonosságát, a rendőrség és az FBI az indítékát vizsgálják, eddig azonban nem sikerült azonosítaniuk egyet sem.

Július 15-én az FBI közölte, hogy igazságügyi szakértőik sikeresen hozzáfértek Crooks telefonjához, és vizsgálják azt és más digitális bizonyítékokat, hogy nyomokra bukkanjanak. A vizsgálat hónapokig is eltarthat, és a nyomozók „fáradhatatlanul” dolgoznak majd, hogy megállapítsák Crooks tettének okát, mondta el Kevin Rojek, az FBI Pittsburgh-i különleges ügynöke a lövöldözés napján.

A CNN-nek nyilatkozva Crooks apja, Matthew Crooks elmondta, hogy próbál rájönni, „mi a fene történik”, de megvárja, amíg beszélhet a rendfenntartókkal, mielőtt nyilatkozna a fiáról. Az FBI szerint Crooks családja együttműködik a nyomozókkal. Három rendfenntartó forrásra hivatkozva a CBS jelentette, hogy az apja hívta a rendőrséget a lövöldözés után, bár ennek a hívásnak a természete még nem tisztázott. Az apával eddig összesen több mint 100 alkalommal beszéltek.

A rendőrség lezárta az utat, amely Crooks szüleivel közös házához vezetett. A lakás átkutatása július 15-én fejeződött be. Egy szomszéd a CBS-nek elmondta, hogy a rendőrök éjszaka közepén evakuálták őt minden figyelmeztetés nélkül. A Bethel Park-i rendőrség szerint bombavizsgálat folyt Crooks otthona körül. A környékre a bejutást továbbra is ellenőrzik, egy rendőrautó blokkolja a bejáratot a ház előtti utcában. Kedd délután még mindig sárga rendőrségi szalag volt látható a lakás előtt. Csak az ott lakók mehetnek be vagy ki az utcából.

Azt, hogy Crooks mennyi időt töltött a merénylet megtervezésével, továbbra is vizsgálják a hatóságok. A rendőrség szerint egyedül cselekedett, de továbbra is nyomozás folyik, hogy kísérte-e valaki az eseményre.

Eddig zavaros és időnként ellentmondásos kép rajzolódott ki arról, hogy ki is volt valójában Thomas Matthew Crooks. A helyi híradó, a KDKA szerint néhány fiatal helyi lakos, akik vele jártak iskolába, magányosként írták le, akit gyakran zaklattak, és néha „vadászruhákban járt iskolába”.

Egy másik volt osztálytársa, Summer Barkley viszont némiképp másképp írta le. A BBC-nek azt mondta,

Crooks „mindig jó jegyeket szerzett a teszteken” és „nagyon szenvedélyesen szerette a történelmet”.

„Bármi, ami politikával és a történelemmel kapcsolatos volt, arról ő tudott” – mondta. „De nem volt semmi rendkívüli... mindig kedves volt” – tette hozzá. Elmondása szerint a fiút a tanárai is kedvelték.

Mások egyszerűen csak csendesnek emlékeztek rá.

„Ugyan ott volt velünk, de nem tudok senkit, aki jól ismerte volna” – mondta egy névtelenséget kérő volt osztálytársa a BBC-nek. „Egyszerűen nem az a fajta srác, akire gyakran gondolnál. De rendben lévőnek tűnt”. Egy másik osztálytársa, aki szintén nem akarta azonosítani magát, „intelligensnek, de kissé furcsának” írta le őt.

Egy helyi étterem és pizzéria tulajdonosa, Sara Petko elmondta, hogy a munkatársak – akik közül néhányan osztálytársai voltak – magányosnak gondolták őt, de nehezen értik, hogyan fordult egy csendes ember az erőszak felé. „Ez egyszerűen őrület, és olyan ijesztően közel van hozzánk” – mondta. „Gondoljunk csak bele: valaki, aki gyakorlatilag az élete elején van, ilyet tehet” – tette hozzá.

Jameson Myers, a Bethel Park High School lövész csapatának egykori tagja, aki 2022-ben végzett Crooksszal együtt, elmondta a CBS-nek, hogy Crooks nem került be a csapatba.

„Még a junior csapatba sem került be a selejtezők után” – mondta el Myers. „Ezután soha nem tért már vissza a gyakorlásokra a középiskola hátralévő részében.”

Egy másik volt osztálytársa az ABC Newsnak elmondta, hogy „szörnyen lőtt” és „nem igazán illett a lövész csapatba”. Az tankerület szerint nincs nyilvántartás arról, hogy Crooks próbálkozott volna a csapatba kerülni, és „soha nem is szerepelt a névsorban”. „Egy kedves fiú volt, aki soha nem beszélt rosszul senkiről, és soha nem gondoltam volna, hogy képes lenne bármire, amit az elmúlt napokban láttam tőle” – fogalmazott egykori csapattársa.

Max Smith, aki egy amerikai történelem kurzusra járt Crooksszal, elmondta a Philadelphia Inquirernek, hogy volt osztálytársa „egyértelműen konzervatív volt”. Felidézett egy próbavitát is, amelyben mindketten részt vettek. Erről azt mondta:

„Az osztály többsége liberális oldalon állt, de Tom, bármi is történt, mindig kitartott a konzervatív oldal mellett.”

„Azon tűnődöm, miért hajtana végre merényletet a konzervatív jelölt ellen” – tette hozzá a lapnak.

A hatóságok azt is tüzetesen megvizsgálták, hogy hol és milyen messze volt Crooks Donald Trumptól. Egy szemtanú a BBC-nek elmondta, hogy látott egy embert, akit Crooksnak véltek, egy puskával egy épület tetején, mielőtt Trumpot meglőtték.

„Rendőrök rohangálnak. Mondtuk nekik, hogy van egy fickó a tetőn egy puskával. A titkosszolgálat távcsővel vizsgálódott, én pedig egyenesen a tetőre mutattam”

– idézte fel a történteket a helyszínen jelen lévő Greg Simth.

Több videó is megerősíti ezt a nyomot, néhányan azt mutatják, hogy a résztvevők kiabálnak a rendőrökkel. Egy, a TMZ csatorna által megszerzett videófelvétel pedig megmutatja a lövöldözés pillanatát is.

A rendfenntartó források azt is elmondták a CBS-nek, hogy egy járókelő jelentette Crooksot, akit a rendőrség gyanús személynek azonosított, de a tisztviselők szem elől tévesztették, mielőtt a lövöldözés megkezdődött volna.

Egy titkosszolgálati mesterlövész a támadás után visszalőtt, és megölte a 20 éves támadót.

forrás: BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Zelenszkijt állva tapsolták, Orbánt árulónak nevezték a háború évfordulóján az Európai Parlamentben
Az Európai Parlament rendkívüli ülésén több képviselő is hevesen bírálta a magyar kormányfőt. A vita középpontjában a magyar vétó áll, amely egy Ukrajnának szánt, kulcsfontosságú pénzügyi csomagot akadályoz.


Árulózás és tapsvihar egyszerre Brüsszelben: miután Volodimir Zelenszkij azt üzente, „Nem mi akartuk, nem mi kezdeményeztük és nem mi provokáltuk ezt a háborút”, az Európai Parlament nagy többséggel elítélte az orosz agressziót – és példátlan élességgel bírálta Orbán Viktort a magyar vétók és a 90 milliárd eurós ukrán csomag aláásása miatt - írja a HVG.

Az Európai Parlament rendkívüli plenáris ülésen emlékezett meg februárban az orosz invázió negyedik évfordulójáról. Az eseményen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök online jelentkezett be, és leszögezte: aki Putyin pártján áll, az a háborút támogatja.

Beszédében köszönetet mondott az unió által felajánlott, ám Magyarország által jelenleg blokkolt 90 milliárd eurós hitelért, és reményét fejezte ki, hogy sikerül Ukrajna számára konkrét csatlakozási időpontot kitűzni. A képviselők állva tapsolták meg Zelenszkijt.

Ezután a felszólalók közül többen is keményen bírálták a magyar miniszterelnököt.

Michael Gahler német kereszténydemokrata képviselő szerint Orbán Viktor és Robert Fico szlovák miniszterelnök Putyint támogatják, és így fognak megmaradni a történelem számára. „Nem vagyunk az orosz árulók oldalán, kiállunk önök mellett” – üzente Zelenszkijnek.

Iraxtse Garcia Perez, a szociáldemokraták frakcióvezetője szerint Orbán a szankciók megvétózásával árulást követ el az ukrán nép ellen. Terry Reintke, a zöldek képviselője úgy fogalmazott, Orbán Viktor „Ukrajnát és Európát, mindannyiunkat elárult”. Valérie Hayer, a liberális Renew párt szónoka a Fideszt is magában foglaló Patrióták Európáért frakciót kritizálta.

„Putyinnak vannak szövetségesei Európában, Bardella úr, önök Putyin láncos kutyái” – mondta, hozzátéve, hogy Orbán Viktor volt az, aki aláásta a 90 milliárd eurós támogatást.

Dömötör Csaba, a Fidesz képviselője azzal érvelt, hogy a bajban segíteni kell, de ettől nem kell belekeveredni a háborúba. Szerinte Ukrajna blokkolja a Magyarországnak szánt olajszállítmányokat, de „nem fogunk engedni a zsarolásnak”.

A kormánypárti politikus úgy vélte, ha az EU tovább küldi a milliárdokat Ukrajnába, akkor még több koporsóra lesz szükség, és Európa a világ beteg embere lesz.

A magyar kormánypárti álláspontot helyeselte Alexander Jungbluth, a német AfD képviselője, aki szerint Magyarország helyesen jár el.

Sandra Kalniete lett néppárti képviselő viszont kijelentette:

„Ukrajna uniós tagállam lesz egy napon, akkor is, ha egy tagállam, Magyarország ezt szeretné blokkolni”.

A vita után a parlament 437 igen, 82 nem és 70 tartózkodás mellett határozatban ítélte el Oroszország Ukrajna elleni háborúját. A dokumentum követeli a harcok azonnali beszüntetését, az orosz csapatok kivonulását, és hangsúlyozza, hogy Ukrajna jövője az EU-ban van.

A határozat újabb szankciókat és az orosz energiáról történő fokozott leválást sürget, beleértve az Északi Áramlat 1–2. vezetékek végleges leállítását. A határozatot egyetlen magyar képviselő sem támogatta: a Tisza Párt és a Demokratikus Koalíció tagjai nem vettek részt a szavazáson, a fideszesek és a Mi Hazánk képviselője pedig ellene szavazott.

Az évfordulón az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökei közös nyilatkozatban álltak ki Ukrajna mellett. Kiemelték: a szuverenitás és a területi integritás tisztelete alapelv, a határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni. Az EU 2022 óta közel 200 milliárd euró támogatást nyújtott Ukrajnának, és a tagállami vezetők további 90 milliárd eurós csomagról döntöttek a 2026–27-es időszakra, amelyből 60 milliárd eurót katonai célokra fordítanának – ezt a csomagot blokkolja jelenleg Magyarország. Az Unió emellett kész hozzájárulni Ukrajna jövőbeni biztonsági garanciáihoz, és támogatja egy, az agresszió bűntettének kivizsgálására létrehozandó különleges törvényszék felállítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A választások előtt „ingyenpénzt” kapnak a tanárok is
A kormány egyszeri bérkiegészítést fizet a pedagógusoknak, ami legkésőbb április 10-ig megérkezik. Az összeg azonban eltörpül a rendőröknek és katonáknak járó hathavi fegyverpénz mellett. A szakszervezet szerint ez választási osztogatás.


Bruttó 152 400 forint egyszeri bérkiegészítést kapnak a pedagógusok, az összegnek pedig legkésőbb április 10-ig, két nappal a parlamenti választások előtt meg kell érkeznie. A juttatás azonban nem épül be az alapbérbe. A hírről a pedagógus-szakszervezetek képviselői számoltak be a Népszavának, miután Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárral egyeztettek.

Maruzsa Zoltán indoklása szerint a tanárok azért kapják a pluszpénzt, mert a 2025-ös átlagkeresetük nem éri el a diplomás átlagbér 80 százalékát. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke erre úgy reagált: akár azt is lehetne mondani, hogy ez „választási pénz”.

Ez az összeg eltörpül a katonák és rendőrök fegyverpénze mellett, akik hathavi fizetésüknek megfelelő, több millió forintos juttatást kapnak a választások előtt.

A kifizetés hátterében az áll, hogy a KSH adatai szerint a pedagógusok 2025-ös átlagkeresete a diplomás átlagbér 78,8 százaléka volt, ami elmarad a kormány által korábban célként kitűzött 80 százaléktól. Miközben a tanárok ezt az egyszeri összeget kapják, a szakszervezetek arra hívják fel a figyelmet, hogy a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók – például az iskolatitkárok és a pedagógiai asszisztensek – bérrendezése továbbra is megoldatlan, a 2025-ös teljesítményalapú emelések pedig jellemzően bruttó tízezres nagyságrendűek voltak.

A fegyverpénz kedvezményezettjei a rendőrök, katonák, pénzügyőrök, tűzoltók, a katasztrófavédelem és a nemzetbiztonsági szolgálatok tagjai, valamint a határvadászok és a tisztjelöltek; a honvédségnél a kifizetések már január 30-án megtörténtek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Megkezdte a választási csalásokat a Fidesz, szükség esetén feljelentést is teszünk
A TISZA Párt elnöke szerint „Orosházán lemásolták az aláírásgyűjtő íveket, és véletlenül azt adták le a Választási Irodának. A jogszabály szerint tilos megőrizni az ajánlók adatait.”


Magyar Péter egy Facebook-posztban azt állítja, a Fidesz megkezdte a választási csalásokat. A TISZA Párt elnöke szerint „Orosházán lemásolták az aláírásgyűjtő íveket és véletlenül azt adták le a Választási Irodának. A jogszabály szerint tilos megőrizni az ajánlók adatait.”

A politikus azt is írta, hogy több körzetben kórházakban, iskolákban vagy munkahelyeken folytatnak tiltott aláírásgyűjtést, valamint szerinte több fideszes jelölt bűncselekmény elkövetésével rágalmazza a TISZA jelöltjeit.

„A Fidesz jelöltjei szintén tiltott módon önkormányzati és állami erőforrásokat, sőt az Agrárkamara fórumait is igénybe veszik a kampányukhoz”

– tette hozzá Magyar, aki posztjában kitért arra is, hogy a „szatellit ellenzéki pártok” jelöltjei sokszor a TISZA jelöltjeként hivatkoznak magukra a szórólapjukon. A bejegyzést azzal zárta:

„Minden esetben bejelentést teszünk a helyi választási bizottságnál, és szükség esetén feljelentést teszünk.”

A 2026-os országgyűlési választás hivatalos kampányidőszaka 2026. február 21-én indult. Ettől a naptól adják ki az ajánlóíveket; egyéni jelöltként 500 érvényes ajánlás szükséges, a leadási határidő 2026. március 6. 16:00. A választók online is kérhetnek tájékoztatást arról, hogy mely jelölt(ek) ívén szerepel az ajánlásuk. Az ajánlóívek személyes adatokat tartalmaznak, ezért azok kezelése szigorúan adatvédelmi elvekhez kötött, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság külön kampánytájékoztatót adott ki a jogszerű, célhoz kötött adatkezelésről.

A kampány tisztaságát érintő viták az elmúlt hónapokban felerősödtek. 2025 októberében a Telex beszámolója szerint Magyar Péter azt állította, hogy a kormánypárt MI-vel hamisított videókkal kampányol ellene, a kormányoldal ezt nem ismerte el. Ugyanakkor kormánypárti sajtó az NVI adataira hivatkozva azt írta 2026 februárjában, hogy a TISZA által kommunikált országos ajánlásszámok eltértek a hivatalos számoktól. A kampány és a közintézményi, illetve szakmai fórumok viszonyát illetően is vannak vitás ügyek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ által szervezett gazdafórumok kormányoldali politikusok részvételével zajlanak, ami ellenzéki bírálatokat vált ki. Korábbi választások idején helyi választási bizottság már marasztalt el jelöltet iskolai helyszínen folytatott kampány miatt, ami jelzi, hogy az intézményi tereken a kampánytevékenység különösen érzékeny jogterület.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Telex: Iványi Gábor ellen orosz hátterű lejáratókampány indult
A frissen regisztrált oknyomozoriport.hu oldalon jelent meg a szexuális zaklatásról szóló álhír. A cikket fizetett hirdetésekkel és 17 külföldi profillal terjesztették, több tízezer embert elérve.


Vélhetően orosz hátterű dezinformációs gépezet indított összehangolt lejáratókampányt Iványi Gábor lelkész ellen. Hamis vádakkal, frissen létrehozott weboldalakkal és fizetett hirdetésekkel próbálják hitelteleníteni nemcsak őt, hanem közvetve Magyar Pétert is - írja a Telex.

A lejáratás hátterében egy oknyomozoriport.hu nevű weboldal áll, amelynek doménjét egy magánszemély mindössze február 18-án jegyeztette be. Az oldalt mesterséges intelligenciával írt szövegekkel, stockfotókkal és hamis, múltbeli dátumokkal ellátott cikkekkel töltötték fel.

A kampány két nappal később, február 20-án indult, amikor a cikket először egy Tóthné Mária nevű, szinte kizárólag fideszes propagandát terjesztő profil osztotta meg az X-en. Ezzel egyidőben egy videó is felbukkant, amely a cikk állításait ismételte el.

A terjesztés másnap, február 21-én vett új lendületet, amikor pár óra leforgása alatt 17, egymástól látszólag független nigériai, angol nyelvű csatorna tette közzé a cikket és a videót.

Ezzel párhuzamosan az „Oknyomozó Riport” nevű Facebook-oldalon is megjelent a cikk, amelyet két hirdetésben is terjeszteni kezdtek. A hirdetések 24 óra alatt 35 ezer, illetve 90 ezer embert értek el, főként az 55 év feletti korosztályban. Az oldalt még tavaly nyáron regisztrálták „Nvghsdv” néven, autószerelő műhelyként, majd a kampány indulásakor, február 20-án nevezték át és töltötték fel az új tartalommal.

A lejárató cikk azt állítja, hogy Iványi Gábort 15 volt diákja vádolja szexuális zaklatással. A sztori szerint az áldozatok 8–13 éves gyerekek voltak, akik közül többen öngyilkosságot kíséreltek meg.

A cikk semmilyen forrást nem jelöl meg, a szövegezése pedig nyakatekert és magyartalan, ami gyenge minőségű fordításra utal.

Erre példa az a mondat, amellyel Iványit bemutatja: „Iványi Gábor 1951-ben született Magyarországon, és az ország egyik legismertebb metodista lelkészévé, valamint szociális aktivistájává vált” - a magyar újságírók csak akkor szoktak születési országot írni a cikkek szereplőihez, ha az az átlagtól eltérően nem Magyarországan jöttek világra. Mivel a magyar médiában felbukkanó közéleti személyek döntő többsége itt született, ezért teljesen felesleges, és elég furcsa is kiírni ezt. Hacsak nem silány fordításról van szó.

A narratíva ezután Magyar Péterre is kitér, akit Iványi közeli szövetségeseként állít be. Sőt Magyar a cikk szerint „szellemi vezetőjeként” tekint a lelkészre.

A Gnida Project, egy orosz hibrid hadviseléssel foglalkozó szervezet, a dezinformációs műveletet a Storm-1516 nevű csoporthoz kötötte. A kódnév a Microsoft kiberhadviselés elleni részlegétől származik. A Storm-1516 a Washington Post oknyomozása és az amerikai pénzügyminisztérium szankciós dokumentumai szerint szorosan kötődik az orosz katonai hírszerzéshez, a GRU-hoz. „Egy súlyosabb orosz akció nyitányai lehetnek a magyar ellenzéket célzó dezinformációs műveletek” – mondta január végén Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt, titkosszolgálati szakértő.

A mostani akció nem előzmény nélküli. A Storm-1516 nevével fémjelzett akciók sorában már január végén is terjedt egy álhír, amely egy fiktív szervezetre, az Oknyomozó Újságírók Európai Központjára hivatkozva azt állította, hogy Magyar Péter 16,7 millió dollárnyi készpénzt csempészett ki Ukrajnából Londonba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérésére. Február elején pedig egy újabb álhír jelent meg, amelyben Magyar Pétert 40 millió euró EU-s segély lenyúlásával vádolták.

Iványi Gábor ellen jelenleg bírósági eljárás zajlik, ugyanis azzal vádolják, hogy társaival hatósági személyek ellen követett el erőszakot. A lelkész politikailag motiváltnak tartja a vádakat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk