FELFEDEZŐ
A Rovatból

Totyogós kisgyereknek hiszik a 19 éves lányt a külseje alapján, sok bántás érte már emiatt

A brit lány egy olyan ritka genetikai rendellenességgel született, amellyel eddig még senki nem élt ilyen hosszú ideig.


Alig 4 évesnek néz ki egy 19 éves brit lány, aki az egyetlen olyan nő lehet a világon, aki kromoszóma transzlokációval született - írja a Sun.

Dannia Shabir az átlagnál kisebb súllyal, alacsony testhőmérséklettel és vércukorszinttel jött világra. A születése után egy teljes genetikai vizsgálatot végeztek el nála, ami kiderítette, hogy a 20-as kromoszómájában módosulás, átrendeződés történt. Az orvosok szerint eddig mindössze négy ilyen esetet jegyeztek, ebből három alkalommal kisfiú volt a baba, és sajnos egyikük sem maradt életben.

Dannia így nem csak az első nő, aki így született, de az első olyan ember is, aki e ritka genetikai rendellenességgel él együtt már hosszú évek óta. A szakemberek azóta sem tudják, hogyan lehetséges ez.

Persze eleinte a lány családját sem kecsegtették semmi jóval. Édesanyja, Aleisha Almahari nagyon aggódott, hogy elveszíti a gyermekét, vagy Dannia szinte élettelenül kénytelen tölteni a napjait, de csodák csodájára egyáltalán nem ez a helyzet.

A lány ugyan nem tud járni, nem beszél és sehogy nem kommunikál, de nagyon szereti az embereket, mindig boldog, és nagyon szeret utazgatni. Mivel azonban alig 17 kilót nyom és úgy néz ki, mint egy óvodáskorú kislány, sokan nem is gondolják róla, hogy már 19 éves.

Ebből sajnos számos problémája volt már a családnak. Az anya elmondása szerint rendszeresen rossz szemmel néznek rájuk, mert nem értik, miért parkolnak a mozgássérült parkolóhelyekre. Pedig minden joguk megvan ehhez, hiszen Dannia csak kerekesszékkel és családtagjai segítségével tud közlekedni. De volt példa arra is, hogy egy repülőről leszállították őket azért, mert nem vettek külön helyre szóló repülőjegyet a lánynak. Hiába jelezték korábban telefonon, hogy Dannia orvosi javaslat alapján csak rokonai ülében ülve utazhat repülőn, a személyzet azt mondta, hogy mivel a lány a kora alapján már nem gyerek, nem ülhet az anyja ölében, és mivel nincs saját helyjegye, nem utazhat a repülőn.

Aleisha Almahari az ilyen incidensek miatt szeretné felhívni a figyelmet erre a rendkívül ritka, de nagyon is létező állapotra.

„Dannia ilyen, őt így teremtette Isten. Olyan könnyed és boldog minden pillanatban, és jobban szereti az embereket, mint a játékokat. Amikor nyilvános helyen vagyunk, az emberek nem is értik, mi a baj vele. Pedig súlyosan fogyatékos, hiszen nem tud járni és beszélni sem. De mindenhová magunkkal visszük, már nagyon sok helyen járt. A meleget jobban bírja, mint a hideget, ezért főleg meleg helyekre utazunk. Az volt a kedvenc élménye, amikor Dubajban egy medencében lebeghetett a vízben”

- mondta az édesanya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elvileg Putyin van Trumppal ezen a videón, de egészen furcsa dolgot művel a lábával
A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.


Az alaszkai találkozó után kiszivárgott egy felvétel, amelyen Vlagyimir Putyin és Donald Trump látható. A videón az orosz elnök a tárgyalásokat követően beszélget Trumppal, közben pedig furcsa mozdulatokat tesz a lábával.

A két politikus megbeszélésének fő témája az orosz–ukrán háború volt, de érdemi előrelépés nem történt. Az eseményen Putyin egy számára kellemetlen kérdést is kapott, ami szintén nagy figyelmet vont maga után.

A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.

Sőt, van, aki azt is megkérdőjelezi, hogy Putyin lenne a videón, arra hivatkozva, hogy az orosz elnök jóval magasabbnak tűnik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kis híján belehalt egy nő abba, hogy kinyomott egy pattanást az orrán
Egy amerikai anyuka rémálma vált valóra egy aprónak tűnő bőrhibától: bedagadt az arca, lebénult a szája, és sürgősségire kellett rohannia.


Lish Marie egy TikTok-videóban számolt be arról, hogy egy ártalmatlannak tűnő pattanás miatt került kórházba. Az orra alatt jelent meg egy kinövés, amit kinyomott, ahogy máskor is szokta, írta a New York Post.

Néhány órával később azonban feldagadt az arca azon az oldalon, ahol a pattanás volt, és a száját is csak félig tudta mozgatni. Erős fájdalmai voltak, ezért a sürgősségin kötött ki.

Az orvosok négyféle gyógyszert, köztük antibiotikumot és szteroidot írtak fel neki. Egy nap elteltével javult az állapota, de a száját még ekkor sem tudta rendesen használni, teljesen csak három nap után épült fel.

Az orvosok elmondták neki, hogy

a pattanás a „halál háromszögének” nevezett területen nőtt. Ez az orrnyereg felső részétől a száj alsó részéig tart, ahol létfontosságú erek és idegek futnak.

Ha valaki ezen a részen piszkálja a bőrét, könnyen kialakulhat bőrfertőzés. A vénák kapcsolódnak az agyhoz, így a baktériumok a véráramba jutva súlyos fertőzést okozhatnak. Ez akár orrüregi fertőzéshez, stroke-hoz vagy szélsőséges esetben halálhoz is vezethet.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Különös ajándékot kapott Putyintól egy alaszkai férfi, de nem érti, hogy miért
A nagykövetség hivatalos dokumentumban tájékoztatta a motorról. Viszont a levélben nem szerepelt indoklás, miért is kapta az ajándékot az orosz elnöktől.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.

Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.

Warren először kételkedett, de hamarosan kézhez kapta a hivatalos dokumentumot is.

Az Oroszországi Föderáció amerikai nagykövetsége Putyin nevében értesítette a motorkerékpár ajándékozásáról. A levélben viszont egy szó sem volt arról, miért kapja a különös meglepetést.

A férfinak korábban is volt már egy Uralja, amellyel augusztus 6-án, a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti alaszkai csúcstalálkozó előtt motorozott Anchorage-ban.

„Nehezen fogom fel, miért történhetett. Nem tettem a kedvükért semmit és senkit sem ismerek a követségen” – mondta.

A helyi média kérdéseket tett fel a nagykövetségnek az ügyben, de választ nem kaptak. Warren végül úgy döntött, hogy elfogadja az ajándékot.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.

„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”

– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:

„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”

A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.

A sikertelen játékot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: