HÍREK
A Rovatból

Több kollégistának is elmondta a győri diák, hogy késelni fog, de azt hitték, viccel

Az RTL Híradónak az egyik kollégista nyilatkozott. Szerinte a fiú mindent előre eltervezhetett.


"Én úgy tudom, hogy előre kitervelt volt,

több embernek is mondta, de viccnek vették és nem vették komolyan a gyereket, egyáltalán.

Úgy gondolták, hogy ez csak egy jó poén, de végül tragédia lett belőle." - mondta az RTL Híradónak egy kollégista a Jedlik Ányos Szakközépiskolában történt támadásról.

Az iskola 17 éves diákjai többször is megszúrta tanárnőjét az osztálytársai szeme láttára. A diákok szerint a fiú egy rossz jegy és az osztályfőnöke tanítási módszerei miatt támadhatott. "Csak az utolsó csepp volt neki a pohárban, hogy hármast kapott." - mondta egyikük.

Ez az első órán történt. Három órával később pedig már utalásokat is tett arra, mire készül.

"Azt mondogatta óra előtt, hogy nem kell tanulni, meg, hogy meg van a biztos terve és, hogy ne nagyon készüljenek, mert, hogy ő majd elintézi."

Az RTL Híradónak nyilatkozó szakember azt mondta: személyiségzavara lehet a fiúnak. "A szúrás után beült nyugodtan abba a tanári székbe. Én úgy tudom elképzelni, hogy most a börtönben ül és nézi a plafont és várja, hogy na gyerekek mit csináltok ti velem? Én úgy érzem, hogy ennek a hátterében szociális probléma van, hogy nem érdekli pontosan mi is történt. Ő megtette azt, amit akart."

A támadó a társai szerint jó tanuló. Mindenki csendesnek és visszahúzódónak ismeri, aki a kollégiumi életben sem volt aktív. A tanárnőt a hátán és a karján sebesítette meg.

Az RTL úgy tujda, az asszony már jobban van és nemsokára hazamehet a kórházból.

Az iskola fenntartója, a Győri Szakképzési Centrum azt közölte: hogy a történtek miatt ma minden évfolyamnak osztályfőnöki órával kezdődött a tanítás. Abban az osztályban, ahol a késelés történt egész nap pszichológus beszélget a diákokkal. A késelő letartóztatásáról holnap dönthet a bíróság.

VIDEÓ: az RTL riportja


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel az olajfinomító kigyulladásáról: Reméljük, hogy csak egy véletlen egybeesés és nem egy összehangolt támadás
A fideszes influenszer és Hont András kormányközeli újságíró is arról írt: érdekesnek találják, hogy Romániában is robbanás volt egy olajfinomítóban hétfőn.


Hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL százhalombattai olajfinomítójának AV3-as üzemében. A tüzet a tűzoltók lokalizálták, és jelenleg is dolgoznak a terület biztosításán. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.

A közösségi médiában persze rögtön elindultak a találgatások. Orbán Viktor tűzesetről szóló posztja alatt is megjelentek azok a kommentek, amelyek szerint nem lehet véletlen, hogy az olajfinomítónál épp most ütött ki tűz.

A találgatásokhoz Deák Dániel is csatlakozott.

„Mindenesetre igen érdekes, hogy szinte egy időben Romániában és Magyarországon is robbanás volt az olajfinomítóban...Reméljük, hogy csak egy véletlen egybeesés és nem egy összehangolt támadás!”

– írta a miniszterelnök posztjához a fideszes influenszer.

De hasonlót posztolt ki Hont András is.

„Őszintén remélem, hogy csak baleset, és csupán véletlen egybeesés, hogy ma volt robbanás a romániai Ploiestiben is az ottani – orosz tulajdonú – kőolajfinomítónál”

– fogalmazott a kormányközeli újságíró.

Egy romániai kőolajfinomítóban valóban történt robbanás hétfő délután. Az MTI az economica.net információi alapján számolt be hétfőn nem sokkal 17 óra után arról, hogy

robbanás volt a Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban.

A robbanás 12 óra körül következett be a dél-romániai Ploiestiben található létesítményben. A robbanást nem követte tűz.

A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett, a helyi kórház intenzív osztályára szállították.

A robbanás bekövetkeztekor a finomító ugyanakkor nem üzemelt, mivel október 17-én időszakos műszaki felülvizsgálat miatt leállították.

A Digi24 román hírportál beszámolója szerint ugyanakkor a rendőrség már megállapította a robbanás okát. A Prahova megyei hatóságokra hivatkozva azt írják: „a cég alkalmazottját javítási munkálatok elvégzése közben eltalálta egy akna betonfedele, amely a csatornába szivárgó hulladék által felhalmozódott gázok okozta robbanást követően zuhant le”.

Az orosz Lukoil egyik romániai leányvállalata által működtetett létesítmény Románia egyik legnagyobb olajfinomítója, az éves feldolgozási kapacitása 2,5 millió tonna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Orbán Viktor a MOL kigyulladt olajfinomítójáról: A lehető legszigorúbban kivizsgáljuk az eset körülményeit
A miniszterelnök azután posztolt az ügyről, hogy egyeztetett a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. A magyarországi üzemanyag-ellátásról is beszélt.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. Az esettel kapcsolatban Orbán Viktor is megszólalt.

„Ma reggel egyeztettem a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. Magyarország üzemanyag-ellátása biztonságban van”

–fogalmazott Facebook-oldalán a miniszterelnök.

„A százhalombattai olajfinomítóban történt tűzeset körülményeit a lehető legszigorúbban kivizsgáljuk”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hónapokra kieshet a kigyulladt olajfinomító kapacitásának 40 százaléka az Erste szakértői szerint
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a tüzet, így arról sincs információ, hogy milyen következményekkel járhat.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, így arról sincs pontos információ, hogy milyen következményekkel járhat.

Az Erste szakértői közleményükben arról írtak

tűz miatt valószínűleg hónapokra kiesik a finomító kapacitásának 40 százaléka.

Hozzátették: a másik két egység évi 4,2 millió tonna kőolajat tud feldolgozni.

Kedd délelőtt a MOL is megszólalt. A vállalat azt közölte, hogy a belföldi üzemanyag-ellátás biztosított, de mérlegelik a stratégiai készlet felhasználását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a MOL: Mérlegelik a stratégiai készlet felhasználását az olajfinomítóban történt tűz miatt
Azt ígérték, hogy folyamatos tájékoztatást adnak a magyarországi üzemanyagellátás helyzetéről, amely egyelőre biztosított.


A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és

mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is

– jelentette be a társaság a százhalombattai Dunai Finomítóban keletkezett tűzzel kapcsolatban kedden délelőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Azt ígérték, hogy folyamatos tájékoztatást adnak a magyarországi üzemanyagellátás helyzetéről, amely egyelőre biztosított.

Hozzátették, hogy a hatóságok folyamatosan monitorozzák a levegő minőségét, és egészségügyi határérték feletti értéket nem mértek.

A Mol megerősítette, hogy hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet a tűzoltók lokalizálták, és jelenleg is dolgoznak a terület biztosításán. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.

Az érintett üzemekben a vészhelyzeti protokoll szerint járnak el, a kárfelméréssel párhuzamosan fokozatosan visszaindítják a tűzben nem érintett üzemegységeket - közölte a Mol.


Link másolása
KÖVESS MINKET: