KÉK HÍREK
A Rovatból

Botrány a tiszakürti iskolában: Félmillió forint tűnt el a széfből, a szülők hiába várják a pénzüket, amit a gyerekek táborozására fizettek be

A váratlan esetre kért befizetésekről az iskola nem adott átvételi elismervényt, de azt ígérte, hogy ha nem kell a pénz, visszakapják. Az egyik igazgató-helyettes ellen nyomozás indult.


A Tiszakürt-Csépai Általános Iskola egyik vezetője ellen indult nyomozás, miután

a gyanú szerint elvitt félmilló forintot az iskola széfjéből

– írja a Magyar Narancs. A pénz egy része a szülőktől szedett befizetés volt, amit az iskola nem adott vissza, hiába tett valaki feljelentést az ügyben.

Egy szülő elmondása szerint 2023 szeptemberében "közös megegyezéssel kirúgták az igazgatóhelyettest, mert eltulajdonított az iskolai széfből félmillió forintot". A helyettes vezető a Tiszakürti Körzeti Általános Iskola és annak csépai tagintézményének alkalmazottja volt. A két település a Kunszentmártoni járáshoz tartozik, ahol sokan munkanélküli segélyből élnek, és a gazdasági helyzet sem kedvező.

A szülők azért háborodtak fel, mert a pénz egy részét a gyerekek nyári táborára szedték be. A családok 20 ezer forintot fizettek be gyermekenként „váratlan kiadásokra”, de végül semmilyen esemény nem történt, ami indokolta volna a felhasználását.

Egy szülő azt mondta, hogy ha történt volna ilyen, már a tábor idején azonnal szóltak volna nekik.

„Nem történt baleset, nem tört el senkinek semmije, nem volt tűz, nem volt rendőrség, nem volt semmi probléma".

Volt, aki több gyermeke után is befizette ezt az összeget, így nagyobb veszteség érte.

A befizetésekről az iskola nem adott átvételi elismervényt, de azt ígérte, hogy ha nem kell a pénz, visszakapják. Amikor az igazgatóhelyettes távozott, a szülők nem kaptak erről hivatalos értesítést, csak később tudták meg nem hivatalos forrásból. Sokan azt gondolták, hogy az iskola eltitkolta az ügyet, ezért a szülői munkaközösség levélben fordult az igazgatóhoz.

2023 végén pedig valaki feljelentést tett az ügyben. A rendőrség kihallgatásokat tartott, de a szülők továbbra sem kaptak hivatalos választ arra, hogy mi lesz az eltűnt pénz sorsa. Egy szülő szerint "tényleg úgy éreztük, mintha az iskola el akarná hallgatni a történteket".

Az iskola igazgatója nem válaszolt a megkeresésre, de a Szolnoki Tankerületi Központ igen. Rusvai Károly, a tankerület igazgatója azt írta: "A tankerület tudomása szerint a szülők az igazgatónő közreműködésével a pedagógus ellen feljelentést tettek, mellyel kapcsolatban rendőrségi eljárás van folyamatban, melynek állásáról, a lefolytatott eljárási cselekményekről, azok eredményéről a Tankerületnek nincs tudomása."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Dunai hajóbaleset: megtalálták a fiatal fociedző holttestét Bölcskénél
Lieszkovszky Zalán egy motorcsónakban utazott, amely tisztázatlan körülmények között felborult. A rendőröknek a tűzoltók segítettek a test partra szállításában.


Szomorú hírt közölt a Tolna Vármegyei Hírportál: megtalálták Lieszkovszky Zalán holttestét, aki másfél héttel ezelőtt tűnt el egy hajóbalesetben Budafok-Tétény környékén. A 34 éves dunaújvárosi sportember egy motorcsónakban utazott, amely tisztázatlan körülmények között felborult.

Vasárnap délben Bölcskénél, a Duna 1552. folyamkilométerénél találták meg a holttestet. A műszaki mentéshez a paksi hivatásos és a bölcskei önkéntes tűzoltókat is riasztották, akik a rendőröknek segítettek a test partra szállításában

– írta a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy az azonosítás során megállapították: a holttest valóban a Budafok-Tétény térségében eltűnt férfié.

Lieszkovszky Zalán Dunaújvárosban nőtt fel. Játszott a Paksi SE korosztályos és második csapatában is, megfordult az NB III-as Bölcskében, és szerepelt a Tolna megyei élvonalban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Hajmeresztő videón, ahogy egy terepjárókból álló konvoj egyszer csak szembefordul a forgalommal az M7-esen
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kamerája rögzítette a veszélyes jelenetet. A sofőrök kétszer is megfordultak, de szerencsére baleset nem történt.


Március végén egy nem mindennapi jelenetet rögzített az autópálya-kezelő Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. forgalomfigyelő kamerája. A hétfőn közzétett felvételen egy terepjárókból álló menetoszlop látható, amely a határ felé haladt.

A járművek a tereléshez érve az átterelt sávot választották. Röviddel később azonban visszafordultak a kihelyezett útelválasztók között, majd a terelésnél még egyszer megismételték a manővert.

A konvoj egy hosszabb szakaszon a menetiránnyal szemben közlekedett. Az autópálya-kezelő közölte, hogy az eset balesetet nem okozott.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az általuk kezelt szakaszon átlagosan tíz kilométerenként található egy csomópont, ahol biztonságosan és szabályosan vissza lehet fordulni. Az MKIF-nek külön pont jár a jelenethez választott kiváló zenei aláfestésért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos baleset az M1-esen: kirepültek az emberek egy árokba csapódott autóból, hárman meghaltak
Herceghalom közelében egy autó előbb szalagkorlátnak ütközött, majd árokba csapódott. Három ember meghalt, egy férfit súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 27.



Három férfi a helyszínen életét vesztette, egy pedig megsérült az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán vasárnap történt balesetben Herceghalomnál - közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel vasárnap délután.

A baleset helyszínére mentőautókat és két mentőhelikoptert is riasztottak. A mentők egy 50 év körüli férfit fejsérülés és mellkasi zúzódás miatt szállítottak stabil állapotban kórházba - írták.

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint

az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a 26-os kilométernél ütközött szalagkorlátnak, majd csapódott nagy sebességgel az árokba egy személyautó. A járműben négyen ültek, ketten kirepültek a kocsiból.

Az Útinform a honlapján azt írta, a baleset miatt lezárták a sztráda Zsámbék-Herceghalom felé vezető lehajtó ágát, a bámészkodók miatt a pályán több kilométeres sor alakult ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrendítő: 50 késszúrással öltek meg egy muszlim férfit egy francia mecsetben – videóra vették a haldoklását
Az elkövető menekülés előtt videóra vette a vérző áldozatot, miközben az iszlámot szidalmazta. A hatóságok nagy erőkkel keresik a gyilkost.


Pénteken egy tragikus esemény rázta meg a dél-franciaországi La Grand-Combe falut, ahol egy mecsetben ötven késszúrással megöltek egy huszonéves muszlim férfit – számolt be róla az MTI. Az áldozat rendszeresen látogatta a mecsetet, a támadás idején csak ő és az elkövető tartózkodott az épületben.

Az elkövető a telefonjával videóra vette a haldokló áldozatot, miközben szidalmazta az iszlám vallást.

Közben észrevette, hogy a mecsetben működő térfigyelő kamera is rögzíti a történteket. A videót később elküldte valakinek, aki közzétette az interneten, de utóbb törölte.

A hatóságok nagy erőkkel keresik a szökésben lévő gyanúsítottat. Abdelkrim Grini, Ales város ügyésze szombaton közölte, hogy a terrorellenes ügyészség (PNAT) jelenleg vizsgálja, átveszi-e az ügyet.

François Bayrou miniszterelnök az X közösség felületen azt ígérte, hogy

mindent megtesznek a tettes kézre kerítése és megbüntetése érdekében.

A helyi ügyészség tájékoztatása szerint az elkövetőt a biztonsági kamerák felvételei alapján korábban nem látták a mecset környékén. A meggyilkolt férfit akkor találták meg, amikor a hívek gyülekezni kezdtek a pénteki imára.

Az ügyész hangsúlyozta: „Nagyon komolyan vesszük a kérdést, nagyon súlyos bűncselekmény történt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: