KÉK HÍREK
A Rovatból

Tévedésből robbanthattak fel egy házaspárt, mert a férfi neve ugyanaz, mint egy orosz katonai vezetőé

A moszkvai robbantásban a férfi mindkét lábfeje leszakadt, a feleségét a szilánkok sebesítették meg.


Pokolgép robbant egy Toyota Land Cruiser terepjáróban szerda reggel Moszkva északi részén, egy parkolóban, a járműben ülő házaspárt kórházba szállították, írja az MTI.

Irina Volk, az orosz belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a robbanószerkezetet a vezetőülés alatt rejtették el. A robbanás egybehangzó sajtójelentések szerint a férfi mindkét lábfejét leszakította, a nőt szilánkok sebesítették meg. Mindkettőjüket kórházban ápolják.

A Kommerszant című lap és a Rigában szerkesztett ellenzéki Meduza hírporál szerint a gépkocsi Andrej Torgasov 49 éves őrnagy tulajdona, aki jelenleg az orosz védelmi minisztérium alkalmazottja. Korábban a vezérkar felderítési főcsoportfőnökségén (GU) a védett kommunikációért felelős részleg egyik vezetője volt.

Maga Torgasov azt RT televíziónak nyilatkozva cáfolta, hogy az autója felrobbant volna.

A férfi, akit az orosz állami médiaügynökség a Műholdas Kommunikációs Rádióközpont helyettes vezetőjének nevezett, azt mondta, hogy nincs köze sem a járműhöz, sem a környékhez, ahol az eset történt, és az incidensről a munkahelyén értesült.

A robbantásról videó is készült, aminek megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk:

A sebesült férfi felesége közölte az RT-val, hogy férjét a teljes névazonosság miatt összetéveszthették a katonatiszttel. A nő azt mondta, hogy az ő állapota nem súlyos.

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy a Kreml nem fogja kommentálni az ügyet, amíg a nyomozás tart.

A történtek ügyében az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) központi apparátusa indított büntetőeljárást gyilkossági kísérlet címén. Vizsgálják, hogy az ukrán szakszolgálatoknak volt-e közük a robbantáshoz.

Az SZK közölte, hogy azonosította a bűncselekmény gyanúsítottját, és hogy szakértői vizsgálják a gépkocsit, amellyel a tetthelyre érkezett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy mi okozhatta a balesetet az M1-esen, amiben egy 10 éves gyerek és három felnőtt halt meg
A roncsba szorult utasokat tűzoltók szabadították ki, a helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek. A tragédia körülményeit még vizsgálják.


Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.

Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A Tények információi szerint

a kamion a külső sávban haladt, amikor a mögötte érkező jármű nagy sebességgel nekiütközött. A Seat sofőrje vélhetően nem tudott időben fékezni.

A helyszínre több mentőegység is érkezett, köztük mentőhelikopterek és gyermekrohamkocsik. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt közölte: „A három túlélő – mind gyermek – állapota kritikus, az ő életükért ezekben a percekben is küzdenek.” A mentők a helyszínen életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, majd a sérülteket kórházba szállították.

„A baleset következtében öt ember az autóba szorult, őket az érdi, tatabányai, fővárosi és bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével a roncsból kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak” – mondta el Némethy Zita Gabriella, a vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Tények riportjában.

A mentés több órán át tartott. A tragédia idején az M1-es autópályán jelentős torlódás alakult ki. A Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárták, a Hegyeshalom felé haladó sávban pedig a belsőt zárták le a mentés idejére. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás Budapest felé 4-5 kilométeres, míg az ellenkező irányban 2-3 kilométeres volt.

A baleset pontos körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.

A Tények riportját a tragikus balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt a CATL egyik kínai középvezetője Debrecenben
A kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg. Többször találkoztak. A férfi akkor válhatott erőszakossá, amikor áldozata szakítani akart.


Megerőszakolhatott egy kínai férfi egy 16 éves lányt Debrecenben. Az RTL Híradó úgy tudja,

június közepén tartóztatták le a 35 év körüli gyanúsítottat, aki információik szerint a CATL-nél középvezető beosztásban dolgozott.

A Híradó úgy tudja: a kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg még a nyár elején. Többször találkoztak, aztán a lány szakítani akart. Információik szerint az utolsó találkozót a férfi lakásához beszélték meg.

Az RTL Híradó úgy tudja, ekkor történhetett az erőszak.

A mérnököt információik szerint azzal gyanúsítják, hogy a lányt erőszakkal fogva tartotta, majd akarata ellenére közösült vele, csak utána engedte el.

A férfit júniusban tartóztatták le, miután az áldozat családja feljelentést tett.

A Hajdú-Bihar vármegyei főügyészség szóvivője elmondta: a rendőrség súlyosabban minősülő szexuális erőszak miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy kínai állampolgárt. Ha bebizonyosodik róla, hogy bűnös, akár 10 évre is börtönbe csukhatják.

Az RTL Híradó megkeresésére a debreceni CATL azt közölte: tudnak az ügyről, amit úgy kommentáltak: elítélik az erőszak minden formáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Egyáltalán mivel bűnhődik?” – Összeomlott a család, miután felfüggesztettet kapott a Balázst halálra gázoló buszos
A 31 éves férfi a munkahelyére tartott motorjával két éve, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. Édesanyja azóta sem tudja túltenni magát a tragédián.
Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. július 09.



Képtelen feldolgozni a családja annak a köztiszteletben álló fiatalembernek az elvesztését, akit két éve nyáron gázolt el egy menetrend szerint közlekedő busz Veszprémben – írja a Blikk.

Hunyadvári Balázs 2023 júliusában motorral indult dolgozni Veszprémben. Biztonsági őrként dolgozott egy szállón, ahol rászoruló családoknak, menekülteknek és nehéz sorsú édesanyáknak nyújtottak menedéket. A testépítésnek élt, ez volt az élete.

A 31 éves férfi munkahelyére tartott, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. A busz vezetője balra akart kanyarodni, de a zárt rakterű teherautó mögül nem vette észre a robogót. Nem adott elsőbbséget, és a balesetet nem tudták elkerülni. A robogós próbált fékezni, balra kormányozott, de ez sem segített.

Balázs testvére azonnal a helyszínre sietett, amikor értesítették a balesetről.

„Engem hívtak elsőként, azonnal odasiettem a helyszínre, és már a rendőrök is azt mondták, nem találtak olyan féknyomot, ami arra utalna, hogy az öcsém gyorsan hajtott vagy hibázott volna. Rögtön újraélesztették, az orvosok megtettek mindent, de nem segíthettek rajta. Az intenzíven egyszer felébresztették a mesterséges kómából, kinyitotta a szemét, rám nézett, aztán az édesanyánkra, majd örökre lecsukta”

– emlékezett vissza a drámai pillanatokra Hunyadvári Imre.

Az ügyben hétfőn tartottak tárgyalást a Veszprémi Járásbíróságon. A buszsofőr felfüggesztett fogházbüntetést kapott, pénzbüntetést szabtak ki rá, és három évre eltiltották a járművezetéstől. Az ügyészség előkészítő ülésen történő beismerés esetére tett indítványt.

Molnár Margó, az elhunyt édesanyja sokkot kapott, amikor megtudta, hogy a fia haláláért felelős sofőrnek nem kell börtönbe vonulnia. Pszichiáterhez hordták, gyógyszereket kell szednie. Azt mondta, nem tudja, hogyan élte túl a fia halálát. Elmondása szerint a fiával nagyon jó kapcsolatban álltak, naponta beszéltek. A menyasszonyával élt, de az anyjával is szoros maradt a kapcsolata.

„Felháborító, hogy különösebb büntetés nélkül megúszta. Egyáltalán mivel bűnhődik? Soha nem keresett meg minket, soha egy részvétnyilvánítást sem kaptunk tőle. Nem tudom, hogy a lelkiismerete milyen állapotban van. Remélem, fele annyira beteg a lelke, mint nekem most...”

– fogalmazott az édesanya.


Link másolása
KÖVESS MINKET: