A Terrorelhárítási Központ csapott le csütörtökön az M5-ös autópálya egyik benzinkútjánál két páncélozott, ukrán pénzszállítóra. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzmosás gyanújával indított büntetőeljárást hét ukrán állampolgár ellen, akiket a helyszínen őrizetbe vettek. Az ukrán külügyminiszter szerint ami történt, az nem más, mint túszejtés.
A NAV közleménye szerint a két járműben összesen 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat találtak, amit Ausztriából szállítottak volna Ukrajnába.
Az előállítottak között van egy egykori ukrán titkosszolgálati tábornok is, aki a szállítmányt irányította. A hatóságok állítják: az eljárás megkezdésekor azonnal értesítették az ukrán konzuli szolgálatot, ahonnan eddig nem érkezett válasz. A NAV azt is hozzátette, hogy idén már több mint 900 millió dollár, 420 millió euró és 146 kilogramm aranytömb haladt át Magyarországon Ukrajna felé.
Az ukrán fél egészen másként látja a történteket.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter péntek hajnalban először azt közölte, hogy „a magyar hatóságok hét ukrán állampolgárt ejtettek túszul Budapesten.” Később ennél is tovább ment: „Valójában arról beszélünk, hogy Magyarország túszokat ejtett és pénzt tulajdonított el.
[…] Ez állami terrorizmus és zsarolás.”
Az állami tulajdonú Oschadbank közleménye szerint a szállítás a Raiffeisen Bank Austria és a bank között zajló, rendszeres és szabályos bankközi tranzit volt, amely minden nemzetközi előírásnak megfelelt.
A bank a munkatársai azonnali szabadon bocsátását és a lefoglalt értékek visszaadását követeli. Ukrajna az Európai Unióhoz is fordul, hogy „világos jogi értékelést adjon Magyarország törvénytelen lépéseiről – a túszejtésről és a kifosztásról.”
A Telex információi szerint több szemtanú látta, amint a rajtaütés során embereket kényszerítettek a földre a benzinkúton. Az Oschadbank közölte azt is, hogy a járművek GPS-adatai alapján azokat Budapest központjában, egy magyar biztonsági szerv közelében tartják fogva. Az ügy diplomáciai feszültségét növeli, hogy az Európai Parlament nemrég szavazta meg a 90 milliárd eurós uniós hitelcsomag keretét Ukrajna számára, amivel kapcsolatban a magyar kormány korábban kritikus álláspontot képviselt.
A Terrorelhárítási Központ csapott le csütörtökön az M5-ös autópálya egyik benzinkútjánál két páncélozott, ukrán pénzszállítóra. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzmosás gyanújával indított büntetőeljárást hét ukrán állampolgár ellen, akiket a helyszínen őrizetbe vettek. Az ukrán külügyminiszter szerint ami történt, az nem más, mint túszejtés.
A NAV közleménye szerint a két járműben összesen 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat találtak, amit Ausztriából szállítottak volna Ukrajnába.
Az előállítottak között van egy egykori ukrán titkosszolgálati tábornok is, aki a szállítmányt irányította. A hatóságok állítják: az eljárás megkezdésekor azonnal értesítették az ukrán konzuli szolgálatot, ahonnan eddig nem érkezett válasz. A NAV azt is hozzátette, hogy idén már több mint 900 millió dollár, 420 millió euró és 146 kilogramm aranytömb haladt át Magyarországon Ukrajna felé.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A kislány nem tudott felülni, csak feküdt” - egy 11 hónapos babát találtak a földön, kutyák közt az állatmentők Budapesten
A Szurkolók az Állatokért állatvédői egy kutyamentés során találtak rá a súlyosan elhanyagolt csecsemőre Budapest XIV. kerületében. A gyámügy azonnal kiemelte a gyermeket a családból, a 23 éves anya ellen pedig kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.
Kutyamentésnek indult, de végül egy 11 hónapos kislány megmentésébe torkollt egy zuglói akció, miután az állatvédők borzalmas körülmények között találtak rá a csecsemőre egy társasházi lakásban. A Szurkolók az Állatokért csapata eredetileg 11 kutya miatt érkezett a helyszínre, akiket össze is szedtek és biztonságos helyre szállítottak, a 40 négyzetméteres ingatlanban uralkodó felfoghatatlan kosz és rendetlenség közepén azonban egy csecsemőt is találtak a földön fekve – számolt be róla az RTL Híradó.
A gyermeket egy fekáliával teli vödör mellett találták meg. A sokat látott állatmentőket is megdöbbentette a látvány és a kislány állapota. „A legmegdöbbentőbb az volt, amikor ezt a kislányt bent összeszedtük a földről. Csak a földön aludt, és mellette egy vödörbe ürítettek – mind a vizeletet, mind a székletet –, ezt ott tárolták. Egyszerűen döbbenet volt” – mondta Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért vezetője.
Az állatvédők szerint a 11 hónapos kislány annyira el volt hanyagolva, hogy a korához képest még felülni sem tudott.
„Hátul a feje teljesen lapos volt. Amikor kiérkeztek a szakértők, elmondták, hogy ez azért történt, mert a kislány nem tudott felülni, csak feküdt. Nagyon koszosak voltak a körmei, a tenyerén pedig – én nem vagyok orvos – szerintem égési sérülések lehettek” – részletezte Kapin Richárd. A házban élők közül többen nem is tudták, hogy egyáltalán gyermek él a lakásban. „A kutyák nagyon hangosak voltak, és ritkán hallottuk a gyereket, de azt hittük, hogy elvették tőlük, mert az előző gyereket elvették” – nyilatkozta az egyik szomszéd.
Egy másik lakó szerint a családdal korábban is sok probléma volt, rengetegen megfordultak a lakásban, ezért bejelentést is tettek az önkormányzatnál. A helyszínen tartózkodó egyik rokon azonban mindent tagadott. Szerinte a kislánynak semmi baja nem volt, teljesen normálisan fejlődött, és az egész ügyet csak a kutyák miatt fújták fel. Arra a kérdésre, hogy voltak-e sérülései, határozottan azt felelte: „Dehogy, nem volt semmi baja.”
A rendőrök azonban másképp látták a helyzetet, és előállították a kislány 23 éves anyját.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Csécsi Soma elmondta, a zuglói nyomozók kiskorú veszélyeztetése miatt hallgatták ki a nőt gyanúsítottként, és a nyomozásba szakértőket is bevonnak, akik külön vizsgálják az állattartás körülményeit is. A gyámügy azonnal intézkedett, és kiemelte a gyermeket a családból. Az állatvédők információi szerint a családnak heteken belül el kell hagynia a lakást.
Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:
Kutyamentésnek indult, de végül egy 11 hónapos kislány megmentésébe torkollt egy zuglói akció, miután az állatvédők borzalmas körülmények között találtak rá a csecsemőre egy társasházi lakásban. A Szurkolók az Állatokért csapata eredetileg 11 kutya miatt érkezett a helyszínre, akiket össze is szedtek és biztonságos helyre szállítottak, a 40 négyzetméteres ingatlanban uralkodó felfoghatatlan kosz és rendetlenség közepén azonban egy csecsemőt is találtak a földön fekve – számolt be róla az RTL Híradó.
A gyermeket egy fekáliával teli vödör mellett találták meg. A sokat látott állatmentőket is megdöbbentette a látvány és a kislány állapota. „A legmegdöbbentőbb az volt, amikor ezt a kislányt bent összeszedtük a földről. Csak a földön aludt, és mellette egy vödörbe ürítettek – mind a vizeletet, mind a székletet –, ezt ott tárolták. Egyszerűen döbbenet volt” – mondta Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért vezetője.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem kapott elsőbbséget, ezért kilencszer rálőtt a másik sofőrre egy autósoktató Szegeden
Egy szegedi autósiskola oktatója rántott fegyvert, miután összevitatkozott egy másik sofőrrel az elsőbbségadáson. A lövöldözés után a pisztoly tusával is megütötte a férfit.
Egy elsőbbségadási vita lövöldözésig fajult egy szegedi benzinkúton csütörtök délben. Az indulatok annyira elszabadultak, hogy az egyik autós előkapta a gázpisztolyát, és kilencszer rálőtt a másik sofőrre – számolt be róla az RTL Híradó.
Az RTL információi szerint a lövöldöző egy helyi autósiskola oktatója volt.
A konfliktus a benzinkút bejáratánál robbant ki, ahol a két sofőr először csak kiabált egymással, majd lökdösődni kezdtek. A tettlegesség után került elő a fegyver.
A férfi azonban nem elégedett meg a lövésekkel, a pisztoly tusával fejbe is verte vitapartnerét.
A helyszínre érkező mentők mindkét férfit kórházba szállították, miután mindketten könnyebb sérüléseket szenvedtek a fejükön. Az ügyben a rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást.
Egy elsőbbségadási vita lövöldözésig fajult egy szegedi benzinkúton csütörtök délben. Az indulatok annyira elszabadultak, hogy az egyik autós előkapta a gázpisztolyát, és kilencszer rálőtt a másik sofőrre – számolt be róla az RTL Híradó.
Az RTL információi szerint a lövöldöző egy helyi autósiskola oktatója volt.
A konfliktus a benzinkút bejáratánál robbant ki, ahol a két sofőr először csak kiabált egymással, majd lökdösődni kezdtek. A tettlegesség után került elő a fegyver.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Házkutatás után azonnal őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök reggeli akciójában több helyszínen tartott kutatást egy korrupciós ügyben. A nyomozás Nagy Barnabás, Halásztelek vezetőjének őrizetbe vételével zárult.
Őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét, miután a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön több helyszínen tartott házkutatást és lefoglalást. A reggeli akcióról elsőként a 444.hu számolt be.
A hatóság közlése szerint az ügyészek számos tanút hallgattak ki, majd két embert gyanúsítottak meg.
A polgármestert őrizetbe vették, a másik gyanúsított szabadlábon védekezhet.
A gyanú lényege szerint a polgármester segített abban, hogy egy hetvenéves, nyugdíjas hozzátartozóját az Országgyűlés Hivatalánál alkalmazzák, de csak papíron, tényleges munkavégzés nélkül.
A szerződést még 2024 októberében kötötték, és azóta is érvényben van.
Ez idő alatt a hozzátartozó munkabér és egyéb juttatások címén összesen 13 345 000 forintot kapott jogosulatlanul, amiből az ügyészség szerint később visszaosztott.
A főügyészség hivatali vesztegetéssel, felbujtóként elkövetett, jelentős kárt okozó csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítja a polgármestert.
Az ügyben már 2025 decembere óta folyt a nyomozás.
Bár a hatósági közlemény nem nevezte meg, Halásztelek polgármestere a fideszes Nagy Barnabás.
Őrizetbe vették Halásztelek fideszes polgármesterét, miután a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön több helyszínen tartott házkutatást és lefoglalást. A reggeli akcióról elsőként a 444.hu számolt be.
A hatóság közlése szerint az ügyészek számos tanút hallgattak ki, majd két embert gyanúsítottak meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elbukta a választást a fideszes képviselő, 18 év után indulhat újra a büntetőügye
Simon Miklós elvesztette a nyírbátori körzetet a TISZA Párt jelöltjével szemben. A mandátumvesztés a mentelmi jogának végét jelenti, így folytatódhat egy régi, bozótirtással kapcsolatos eljárás.
Tizennyolc éve jegelt büntetőügye indulhat újra Simon Miklósnak, miután a külföldi és átjelentkező választók szavazatainak összeszámolása után kiderült, a tiszás Barna-Szabó Tímea nyerte a választást a nyírbátori központú körzetben. A kormánypárti képviselő vereségével megszűnik a mentelmi joga, ami elháríthatja az akadályt a régi eljárás folytatása elől.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 6. számú választókerület a választás éjszakáján még billegő körzetnek számított, ahol az átjelentkezős és külképviseleti voksok még fordíthattak az álláson. Ez végül be is következett, így a Fidesz–KDNP képviselője mandátum nélkül maradt.
Simon Miklós ellen még a 2000-es évek elején indult nyomozás, amikor Nyírbogát polgármestereként nagy összegű szerződést kötött egy vállalkozóval bozótirtásra – írta a 24.hu. A pénzt kifizették, ám a vád szerint a munkát valójában közmunkásokkal végeztették el.
Az ügyben Simonon kívül másokat is megvádoltak, és jogerősen el is ítéltek.
Társai közül Nyírmihálydi akkori polgármestere, Nyisztor Ferenc jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt tíz hónap börtönbüntetést kapott, két év próbaidőre felfüggesztve, míg más vádlottakat letöltendő szabadságvesztésre ítéltek.
A fideszes országgyűlési képviselő mindeddig elkerülte az elmarasztalást a mentelmi joga miatt.
A Legfőbb Ügyészség korábban arról tájékoztatta a sajtót, hogy amennyiben megszűnik a képviselő mentelmi joga, a büntetőeljárás lefolytatható vele szemben. Ugyanakkor kiemelték, hogy ez nem automatikus folyamat.
A hivatal szerint „a büntetőeljárás nem automatikusan folytatódik ilyenkor, hanem azt – a törvényi feltételek fennállása esetén – újra meg kell indítani.”
Simon Miklós egy korábbi nyilatkozatában határozottan reagált a vádakra. Amikor egy fórumon szembesítették az üggyel, úgy fogalmazott: „Ez nem igaz, nem én jelentettem fel, ne hazudjál!”
Majd hozzátette: „A feleségem jelentette fel!”
A politikust a településen kapott díszpolgári címéről is kérdezték.
„Megdolgoztam érte, nem gondolja?” – válaszolta Simon.