KÉK HÍREK

Szexszekta működtetésével és gyerekek vérének ivásával vádoltak meg hamisan szülőket és tanárokat London előkelő negyedében

A 2014-ben indított rosszindulatú pletyka kegyetlen hatással volt a megvádolt szülők és tanárok életére, a botrányt kirobbantó nőt és társát viszont még mindig nem kapták el.

Link másolása

Durva kamuhírt terjesztett el egy anya még 2014-ben a London előkelő negyedének számító Hampsteadben. Azt állította, hogy gyermekei iskolájában a tanárok és más szülők szexszektát működtetnek és sátánista rituálékon isszák meg a gyerekek vérét - szúrta ki a Daily Star.

Az egyik patinás magániskola szüleit és tanárait azzal vádolták meg, hogy sátánista szektát működtetnek, ahol szexuálisan molesztálják és megölik a gyerekeket, mielőtt meginnák a vérüket.

Az ügyet Alexi Mostrous a Hoaxed című, igaz történetekről szóló hatrészes podcast-sorozatában igyekezett felgöngyölíteni. Az egyik megvádolt szülő arról mesélt neki, hogy minden órában kapott zaklató telefonhívásokat:

„Azt mondták nekem: te egy bántalmazó vagy. Megerőszakolod a gyerekeket. Megölöd őket. Hihetetlenül nyomasztó volt”

- mesélte az egyik anyuka podcastben.

A durva kitaláció kegyetlen hatással volt a megvádolt szülők és tanárok életére. Az intézmény előtt egyszer több tucat tüntető jelent meg „pedofil” és „gyilkos” táblákkal. Az egész hátterében a ma 49 éves Ella Draper áll, aki 2014-ben egy csúnya jogi vitába keveredett volt férjével a gyerekek elhelyezését illetően.

Ezért még ugyanebben az évben Ella és az új párja, Abraham Christie azt állította, hogy a gyerekeik szörnyű dolgokat meséltek az apjukról, más szülőkről és az iskola tanárairól. Köztük említették a sátánista szektát, csecsemők megölését és a pedofil zaklatásokat.

A rendőrségnek adott interjúkban a gyerekek részletesen meséltek a - kitalált - borzalmakról. A nyomozás elkezdődött, a szekta működésére azonban nem találtak elég bizonyítékot.

Ezután a hatóságoknak elmondták a gyerekek, hogy anyjuk, Ella és párja nyomására tettek vallomást, ezért a nyomozás lezárult.

Ella viszont ebbe nem akart belenyugodni, így felbérelt egy nem hivatásos jogi tanácsadót, Sabine McNeillt.

McNeill feltöltötte az internetre a megvádolt családok személyes adatait, telefonszámaikat és címüket. Emellett bizalmasnak titulált anyagokat, például otthon készült kínzó videókat, amiket állítólag a gyerekek készítettek. A 11 oldalas dokumentumban 175 embert vádolt meg.

A szálak gyorsan elvezettek Ellához, mivel a gyermekelhelyezési ügy még mindig folyt nála. A hatóságok hamarosan megjelentek otthonánál.

„Ella berohant a hátsó kertjébe, átmászott a kerítésen a szomszédos ingatlanhoz, majd még három kerítésen át, ki az utcára. Másnap Spanyolországba menekült, Abraham pedig egy nappal később követte őt. Azóta nem tért vissza az Egyesült Királyságba”

- mondta a felderítő podcastben Alexi.

2015 augusztusában Ella Draper nem jelent meg a bírósági kihallgatásán sem. Így kimondta a bíró, hogy „könyörtelen érzelmi és pszichológiai nyomásnak, valamint jelentős fizikai bántalmazásnak” tette ki a két gyermekét annak érdekében, hogy rávegye őket a hazugságra.

Miután a nő és párja elmenekült, a vádlottak zaklatása nem fejeződött be. Sok családnak el kellett költöznie, vagy a gyerekeik szobájában aludniuk, hogy biztonságban lehessenek.

Az ügyhöz végül a szülők elég bizonyítékot szereztek és Ella Draper jogi tanácsosát, Sabine McNeillt 2018 novemberében bíróság elé állították zaklatás és távoltartási végzés megszegése miatt. Kilenc év börtönbüntetésre ítélték.

Alexi Mostrous még két podcast-epizódot fog készíteni az üggyel kapcsolatosan, amelynek célja, hogy a szélhámos párt végre elkapják.

„Ha szerencsénk van, a bizonyítékaink eredményeként a rendőrség talán végre érdeklődni fog Abraham és Ella, a valódi átverők iránt”

- nyilatkozta elszántan Alexi.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvágott torokkal találtak rá a kegyetlen gyilkosra nyíregyházi lakásában
A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elvágott nyakkal találtak rá nyíregyházi lakásában csütörtök este egy 45 éves férfira, derül ki a Tények riportjából. Szomszédai szerint az áldozat alkoholista volt, akitől sokan féltek.

A férfihez éppen akkor érkezett látogatóba az egyik barátja, amikor a vérbefagyott holttestet már vizsgálták a rendőrök.

Kiderült, hogy az áldozat korábban 11 évig volt börtönben egy kegyetlen rablógyilkosság miatt, amit csaknem 30 évvel ezelőtt követett el.

A gyilkos holttestét egy ismerőse találta meg csütörtök este, akivel együtt dolgozott, de már napok óta nem jelentkezett. A rendőrség vizsgálja, hogy megölték-e a korábbi gyilkost vagy magával végzett.

A teljes beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk