Szétrobbant a gumiabroncs Péter kezei között, elveszítette az egyik szemét és a lábát: csoda, hogy túlélte
Szinte csoda, hogy túlélte a nagykanizsai Gazdag Péter azt a brutális balesetet, amikor egy teherautó gumija szabályosan felrobbant a kezei között szerelés közben. Pétert most, pontosan egy évvel a baleset után, újabb nehézségek elé állítja az élet: letelik a törvényben meghatározott egyéves táppénz-jogosultsága, így innentől már csak a párja fizetéséből kell boldogulniuk, és felnevelniük az első osztályos kislányukat.
A Blikk cikke szerint a férfi nyolc hónapot töltött kórházban a baleset után, ebből egy hónapot mesterséges kómában. Az eset minden szempontból megváltoztatta az életét, bár Péter megtartotta a humorát, és igyekszik előre nézni.
A baleset egy rönkszállító teherautó kereke cseréje közben történt. A gumiabroncs túlfújt állapotban volt, és a tulajdonos korábban otthon szerelte fel egy teljesen más járműről származó kereket. A robbanás ereje több méterre repítette Pétert, a teste tele lett törmelékkel és vasszilánkokkal. Az egyik szemét elveszítette, ahogy a bal lábát is, továbbá eltört a válla, a kulcscsontja, a lapockája és több bordája. Az egyik karját amputálni akarták, de tizenegy műtéttel sikerült megmenteni, bár még mindig nem működik rendesen.
– mondta Péter, aki továbbra is imádja a járműveket, mint a baleset előtt.
Gyermekkori barátaival korábban autós találkozókat szerveztek, és nem zárja ki, hogy valami hasonlóval szeretne a jövőben foglalkozni, ha végre lezárul a rokkantsági vizsgálata, ami már egy éve húzódik.
A barátai gyűjtést szerveztek, hogy Péter hozzájuthasson egy olyan protézishez, amivel rendesen tud járni, ugyanis a bal lábát tőből amputálták, és a hagyományos művégtag nem megfelelő neki. A protézis ára 21 millió forint, aminek a nagy része már összegyűlt, de még mindig hiányzik egy kisebb összeg. A barátok és ismerősök most azon dolgoznak, hogy ez minél hamarabb meglegyen.
Péter pedig szeretne újra dolgozni, hogy a kislányának ne kelljen hiányt szenvednie semmiben.
A gyűjtés kapcsán itt olvasható további információ!