„Elképesztőnek tartom, hogy egy beteg simán kisétálhat éjszaka az intenzívről” – megszólalt a Szent Imre Kórház udvarán holtan talált idős férfi fia
Ahogy már írtunk róla,megdöbbentő körülmények között vesztette életét egy idős férfi a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház területén. A 78 éve beteget hétfőn holtan találták egy úgynevezett angolaknában. A nyugdíjas villamosmérnök a neurológiai osztály intenzív részlegén feküdt. Családja szerint január 26-án, éjfél és hajnal négy óra között tűnhetett el.
A kórház reggel ötkor az elhunyt feleségénél érdeklődött, hogy a férfi nem ment-e haza, nem sokkal később, 5 óra 12 perckor pedig a rendőrséget is értesítették az eltűnésről. A férfi holttestét végül délelőtt, 11 óra 45 perckor a kórház dolgozói találták meg az egyik épület mögötti aknában.
Az elhunyt fia a 24.hu-nak elmondta, hogy
„Tegnap beszéltünk édesapámmal utoljára személyesen, amikor bementünk hozzá a kórházba a testvéreimmel. A öcsém volt bent nála, és akkor még minden teljesen rendben volt vele. Utána pedig már
– nyilatkozta. Hozzátette, a helyszínt sem nézhették meg, mert nem engedték ki őket az udvarnak arra a részére, ahol a holttestet megtalálták.
A család egyelőre nem ismeri a halál pontos okát, felmerült a kihűlés lehetősége is. „Kaptunk elérhetősségeket, egészen a kórházigazgatóig. Ha lezárulnak a vizsgálatok, és megvannak a hivatalos jelentések, akkor meg fognak bennünket keresni, és megbeszéljük a további részleteket. Nyilván ők is érzik a felelősségüket” – mondta a férfi fia. Az elhunytat önjáró, életvidám embernek írta le, aki a koránál mindig fiatalosabban viselkedett.
– tette hozzá.
A tragédia után olyan hírek is napvilágot láttak, melyek szerint az angolaknát fedő biztonsági fémháló súlyosan megrongálódott.
A kórház a sajtó megkeresésére közölte, hogy a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, és annak lezárultáig nem adnak további tájékoztatást, ugyanakkor mindenben együttműködnek a hatóságokkal és részvétüket fejezték ki a családnak. A rendőrség közleményében arról írt, hogy a helyszíni szemle során idegenkezűség gyanúja nem merült fel, az eset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.