KÉK HÍREK
A Rovatból

Szeméremsértésben és testi sértésben is bűnösnek találta Tyukod polgármesterét a bíróság

A település anyakönyvvezetője több mint négy évvel ezelőtt jelentette fel a férfit, mert elmondása szerint fogdosta őt.


Szeméremsértésben és testi sértésben is bűnösnek mondta ki az elsőfokú bíróság Czibere Józsefet, Tyukod polgármesterét - számolt be róla az RTL Híradó. A település anyakönyvvezetője, Németh-Kiss Pálma több mint négy évvel ezelőtt jelentette fel a férfit, mert elmondása szerint fogdosta őt.

Hónapokig tartott a nyomozás, amit a rendőrség bizonyítékok hiányában lezárt. Az ügyészség később megállapította, hogy a rendőrség hibázott, így került végül a bíróság elé az ügy, ahol a polgármester végig tagadott. Czibere József csak annyit ismert el, hogy a vádbeli napon ténylegesen megjelent a nő szobájában, az igaz, hogy rárakta a kezét a vállára, de ez pusztán csak azért volt, mert egy régebbi ismerettség és bizalmi viszony volt köztük - hangzott el a bíróságon.

A polgármestert ennek ellenére bűnösnek találta a bíróság, és 300 ezer forintos pénzbírságot szabtak ki rá.

Németh-Kiss Pálma szigorúbb büntetésre számított, például arra, hogy a bíróság kimondja, Czibere József méltatlan a polgármesteri tisztségre.

"Bízom benne, hogy most már nem húzzák tovább és hogy súlyosbítani fognak. Én nagyon nagyon bízom benne, mert egy ilyen ember, akár polgármester, akár más vezető, méltatlan a posztjára"

- fogalmazott.

Az asszony ügyvédje szerint sem arányos az ítélet azzal, amit a polgármester tett.

Az ítélet nem jogerős, a polgármester ügyvédje felmentésért fellebbezett.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kábítópisztoly és bezárt autó: rejtélyes körülmények között halt meg egy fiatal pár a Hargita megyei víztározónál
A hozzátartozók több biztonsági kamerát is átnéztek, így jutottak el a gátig, ahol a kocsit megtalálták. A boncolás eredménye döntő lehet a körülmények tisztázásában.


A rendőrség vizsgálja, mi történt a Hargita megyében elhunyt fiatal párral, írja a Maszol. Az egyik feltételezés gyilkosságot, majd öngyilkosságot említ, a család szerint azonban nem volt köztük vita. Pénteken együtt indultak volna Hollandiába dolgozni. A lány testvére a Digi24-nek azt mondta: „Nem hiszem, hogy bármilyen vitájuk lett volna, nagyon nyugodtak voltak, rendes fiatalok. Soha nem láttam, hogy akár egy rossz szót is szóltak volna egymáshoz.”

A két fiatalt négy napig keresték eltűntként, majd lövésnyomokkal találták meg őket a Szépvíz közelében lévő víztározó gátjánál. A kocsit a lány családja találta meg, az anya korábban bejelentette az eltűnésüket a rendőrségen. A nyomozók most a körülményeket próbálják tisztázni.

A hozzátartozók és barátok nem láttak előjelet. Toni és Bianka nemrég egész éjjel a fiú bátyjának esküvőjén ünnepeltek. „A fiú jól volt, nyugodt volt, mindenkinek segített. Depresszió? Nem. Jól kijöttek egymással” – mondta a fiatalember nagynénje az ObservatorNews-nak.

A 19 éves lány rokonai a közösségi médiában kértek segítséget, mert nem érték el. A fiatal nő régóta együtt volt a 20 éves fiúval, aki szintén Bákó megyéből származott. Pénteken közösen indultak volna Hollandiába dolgozni.

Az anya a lány eltűnésének idején nem tartózkodott otthon, és csak kedden jelezte a hatóságoknak, amikor visszatért. A rendőrség szerint a bejelentés másnap érkezett meg. A lány testvére így fogalmazott:

„A telefonjaik ki voltak kapcsolva, egyáltalán nem csörögtek, nem volt bekapcsolva az internetük, nem kapták meg az üzeneteket sem. Vasárnap éjjel, 12.35-kor mentek el otthonról, és egyetlen biztonsági kamera sem rögzítette, merre indultak. Ezután jelentettük az eltűnésüket a rendőrségen. Nem kaptunk róluk semmilyen információt, így anya, a sógornőm és a lánya elindultak keresni őket.”

Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főfelügyelőség szóvivője közölte: „A két fiatalt a Bákó megyei rendőrség október 22-én nyilvánította eltűntnek.”

A családtagok szerint helyiek is csatlakoztak a kereséshez. Több biztonsági kamerát átnéztek, végül a Szépvíz melletti víztározónál rátaláltak az autóra. „Addig mentünk, amíg a tóhoz értünk, és ott találtunk egy autót. Odamentünk, hogy megnézzük – és mindketten halottak voltak” – idézi őket a Digi24.

A helyszínelők a járműben egy kábítópisztolyt találtak, amelyet általában vágóhidakon használnak. Bár ez nem igazi lőfegyver, súlyos vagy halálos sebeket is okozhat, ha ember ellen használják. „Az autó belülről volt bezárva, és az erdő felé nézett” – mondták a rokonok.

A hatóságok gyilkosság miatt indítottak eljárást. A fiatalok holttestét boncolásra vitték kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Két gyerek életveszélyben – tragikus buszbaleset történt az M1-esen
Egy 6 és egy 11 éves gyermek is megsérült a péntek esti karambolban. A sérülteket Székesfehérvárra, Budapestre és Tatabányára szállították a mentők.


Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.

A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint

egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.

A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy fiatal magyar fiú Ausztriában, a köd miatt nem tudott leszállni a mentőhelikopter
A Vöröskereszt szerint a kommunikációs hibák is hozzájárultak a tragédiához. A régió sürgősségi rendszerének hiányosságait már korábban is jelezték.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 24.



Egy 19 éves magyar fiú egy autóban utazott Ausztriában, amikor rosszul lett. Hányingerre panaszkodott, ezért mentőt hívtak hozzá. Az állapota súlyos volt, a stájerországi mentők helikoptert riasztottak, de a köd miatt a gép nem tudott leszállni.

A Kronen Zeitung cikke szerint

a mentőautó csak 40 perc múlva érkezett meg. Addigra már nem tudtak segíteni a fiatalon, aki szív- és érrendszeri problémák miatt vesztette életét.

A helyi mentőszolgálat úgy nyilatkozott: „Ha Graz vagy egy másik nagyváros vonzáskörzetében lettek volna, akkor megmenthették volna az életét.” Otto Marl, Liezen város Vöröskeresztjének vezetője azonban azt mondta, ő nem tudja megítélni, valóban segíthetett-e volna a gyorsabb beavatkozás.

A tragédia után Marl arra hívta fel a figyelmet, hogy

az intézkedés a kommunikáció elhúzódása miatt tartott sokáig.

Állítása szerint évek óta jelezték, hogy ilyen helyzetek előfordulhatnak, de szerinte eddig nem vették komolyan a kritikákat. Úgy fogalmazott: hiába vannak jó orvosaik, ha sokszor nem tud leszállni a helikopter, a mentőautó pedig lassabban ér ki.

A Liezen régió Vöröskeresztje a közelmúltban egyeztetett az összes vezető mentőssel és orvossal, és abban állapodtak meg, hogy sürgős lépésekre van szükség. Marl hozzátette: „Mi csak javaslatokat tudunk megfogalmazni, a döntéseket pedig a politikának kell meghoznia.”

via Telex

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tehénnel ütközött a hajnalban motorozó brazil focista - a helyszínen meghalt a 20 éves tehetség
A baleset hajnali fél négy körül történt. A rendőrség közölte, hogy a baleset körülményeit még vizsgálják.


Hajnali fél négy körül motorozott hazafelé Altosban a 20 éves Antony Ylano, amikor egy úton kóborló tehénnek ütközött. A becsapódás után az úttestre zuhant, a rendőrség szerint a helyszínen meghalt, írja a Blikk.

A klubja közleményben búcsúzott tőle.

„Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy a hajnali órákban Altos városában közlekedési balesetben elhunyt húszéves támadónk, Antony Ylano. Ylano 2024-ig a Piauizao Vibrante mezét viselte, abban az évben megnyerte a piaui U20-as állami bajnokságot. A játékosunk arra készült, hogy a csapattal az U20-as Brazil Kupára utazik, de már nem élhette meg.”

Korábbi csapata, az Altos is megemlékezett róla. „Az akadémiánk neveltje volt, Altos szülötte, a Remo ellen mutatkozott be a profik közt 2023-ban a Serie C utolsó fordulójában. Ezekben a nehéz időkben szeretnénk együttérzésünket kifejezni a családdal és a barátokkal.”

A rendőrség közölte, hogy a baleset körülményeit továbbra is vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: