ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Sterilizálták, de nem bánta meg döntését a 30 éves nő

Évekig kellett küzdenie, mire valaki elvállalta a beavatkozást. Ti mit szóltok a döntéséhez?
Independent - szmo.hu
2017. április 13.


Link másolása

Holly Brockwell négy évvel ezelőtt úgy döntött, sterilizáltatni szeretné magát, méghozzá úgy, hogy a társadalombiztosítás állja a műtéti költségeit. A műtét megvolt, és azóta sem bánja döntését, hogy soha nem lehet saját gyereke.

Holly 26 éves volt, amikor eldöntötte, nem akar gyereket, és négy évig kórházról kórházra járt, kitartóan küzdött, hogy végre egy orvos elvégezze rajta a műtétet. Azóta eltelt egy újabb év, Holly pedig arról mesélt az angol Independent című lapnak, hogy abszolút nem bánta meg döntését, annak ellenére, hogy az orvosok többször is figyelmeztették, a műtét után nem lehet gyereke.

„Tudom, hogy helyesen cselekedtem. Ha pedig azok közül bárki is fogadni szeretne velem pénzben, aki szerint majd meg fogom bánni ezt a döntést, csak hajrá” – nyilatkozta a 31-éves újságíró, aki szerint a műtét kicsit nehezebb volt, mint gondolta, mivel több napba telt, mire sikerült felépülnie, azonban párja, Zack gondoskodott róla. Zack sem akart sose gyereket, így kettejük között sosem okozott konfliktust Holly döntése.

„Már a vágás nyomát sem lehet látni, és csak egyetlen dolog emlékeztet a műtétre. Az a nyugalom, amikor fogamzásgátlásra, terhességre vagy arra gondolok, hogy miért késik a menstruációm”- nyilatkozta Holly.

A sterilizációt általában helyi érzéstelenítéssel végzik el, és a beavatkozás során műtétileg blokkolják a petevezetéket, ezáltal megakadályozva a megtermékenyülést. A beavatkozás több, mint 99%-ban hatékony. Természetesen nem kérheti akárki a műtétet, először konzultációra küldik el a nőket, és még utána is visszautasíthatja az orvos a beavatkozást. Olyanoknál egyeznek bele könnyebben a műtétbe, akik már elmúltak 30 évesek és van már gyerekük.

„Amikor meghallgattam a postafiókomat, és megtudtam, hogy találtak nekem egy orvost, aki elvégzi a beavatkozást, majdnem kiugrottam a bőrömből, az utca közepén, és folyamatosan mosolyogtam” - nyilatkozta a lány.

"
Lehet, hogy mások szerint furcsa emiatt boldognak lenni, de nagy küzdelem volt idáig eljutni: hogy döntést hozhassak a saját testemről és a termékenységemről.”

„Ráadásul végre nem kell szednem a gyógyszert, amit utálok, és nem kell állandóan amiatt aggódnom, hogy terhes vagyok. Alig akartam elhinni. Tudtam, hogy nem akarok gyereket, utáltam, hogy hormonokkal tömöm magam, az óvszer pedig egyáltalán nem olyan biztonságos, hogy ne kelljen mellette izgulni is. Tudtam, hogy a sterilizáció gyors beavatkozás lesz, ami hatalmas változást hoz majd az életembe. Ez tűnt a legjobb döntésnek” – mesélt Holly tavalyi érzéseiről.

Nem volt könnyű az út idáig, hiszen az elején az orvosok szóba sem akartak állni a 26-éves lánnyal:

„Tudom, hogy olyat kértem, ami mások számára drasztikus lépésnek tűnt, de akkor sem gondoltam volna, hogy az orvosok ennyire elutasítóak lesznek. Amikor elmondtam nekik, mit szeretnék, azonnal lezárták a beszélgetést. Értem, hogy miért, hiszen az emberek nagy része számára ez elfogadhatatlan, de amikor elmondtam, hogy régóta olvasok utána és jó okom van rá, akkor sem változott a hozzáállásuk. Sokáig tartott, mire találtam valakit, aki bevállalja”.

Nem véletlen, hiszen a sterilizáció visszafordíthatatlan folyamat, kortól függetlenül, és sokan nem pontosan tudják, mit is jelent ez a beavatkozás. Holly azonban tudta, évekig küzdött a különböző fogamzásgátlási módszerekkel, mielőtt eldöntötte, hogy belevág.

Korábban a gyógyszer miatt olyan erős menstruációja volt hogy, hogy vérszegény lett, de depressziós is lett a fogamzásgátló egyik mellékhatásaként.

Tavaly egyébként egy tanulmány meg is állapította, hogy a fogamzásgátló növelheti a depresszió kialakulásának kockázatát. Holly mindent kipróbált, de egy idő után elege lett a mellékhatásokból, az állandó izgalomból, és a sok utánaolvasás után tudta, számára ez az egyetlen megoldás.

Végül akkor engedélyezték neki a beavatkozást, amikor megmutatta az orvosának azt a rengeteg cikket és dokumentumot, amiket ő írt és amiket összegyűjtött a téma kapcsán. Azt akarta, hogy végre lássák, tudja mire vállalkozott és biztos a döntésében.

Címkép: Instagram

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Meztelenül nyitott ajtót a pizzafutárnak egy angyalföldi nő – futársztorik
Aki futárnak áll, fel kell készülnie nem mindennapi kalandokra. Jó, ha megőrizzük a hidegvérünket.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elképesztő történetekről számolt be a Blikk, budapesti pizzafutárok meséltek.

A világjárvány óta az eddiginél is jobban rászoktak az emberek az online rendelésre. Sokan el is szegődtek áruszállítónak, ételfutárnak és remekül meg lehet belőle élni. Azonban nem árt, ha felkészül furcsa dolgokra is, aki futárkodásra adja a fejét.

Egy 18 éves diák futár az éjszakai műszakok során rendszeresen találkozott például részeg ügyfelekkel. Egyikük például,

amikor áltvette a rendelést, leült a lépcsőre, majd a kerítésbe kapaszkodva mászott vissza az ingatlanba.

A futár elárulta, hogy már a telefonban hallható volt, hogy a megrendelő részeg. De történt vele olyan is, hogy egy üdítő kiborult a szállítás során, és mire kiérkezett a címre, eláztatta a tárolót, és amikor kivette, hogy átadja a megrendelőnek az elázott dobozból a földre borult az étel. Meglepő módon ügyfél udvariasan összeszedte, és zokszó nélkül átvette a rendelést.

Egy másik, 22 éves kiszállító Angyalföldre egy csomagot. Ahogy kell, 45 perccel az érkezése előtt telefonon értesítette a címzettet, hogy érkezik a küldemény.

Mikor megérkezett a címre, már nem telefonon kereste a hölgyet, csak felcsengetett a megadott lakásba. Amikor kinyílt az ajtó, a címzett, egy hölgy csak fehérneműt és egy meglehetősen átlátszó köntöst viselt. Amikor a nő rájött, hogy a csomagja érkezett meg, döbbenten annyit mondott annyit mondott:

„Úristen, bocsánat, azt hittem az ügyfelem vagy!”

Olyan is előfordul, hogy a futár és a megrendelő között konfliktus alakul ki. Emiatt járt úgy egy másik 22 éves futár, hogy bár az ügyfele a csomagot átvette, azonban a kijutással akadt egy kis gond. Mikor a futár felcsengetett, hogy nyomják meg az ajtónyitó gombját, bosszút állt rajta a dühös ügyfél, nem engedte ki a házból. Amikor kiszállító megpróbált a többi lakáshoz csengetni, ők azt hitték, hogy be szeretne jönni, és ők sem segítettek. Végül egy órát kellett várnia, amíg valaki kiengedte.

A tanulság csupán annyi, hogy az menjen futárnak, aki fel van készülve a néha nem is olyan kellemes kalandokra is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tengerjáró hajón bérel apartmant, mert olcsóbb, mint a szárazföldi lakás
A távmunkában dolgozó amerikai férfi úgy számol, hogy a kedvezőbb albérleti díj mellett a rezsin is sokat spórol majd, ráadásul világot láthat a következő 12 évben.

Link másolása

A szárazföldi létet feladva a következő 12 évben egy tengerjáró hajón fog lakni a San Diegó-i Austin Wells, mert állítása szerint így sokkal kevesebbe kerül majd a lakhatása, miközben beutazhatja a világot.

Wells azt mondta, a történelmi csúcson lévő lakhatási és megélhetési költségek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyja szárazföldi életét, és inkább egy tengerjáró hajó apartmanjába költözik. Számításai szerint így sokkal jobban jár, mintha szülővárosában, San Diegóban, az USA 8. legnagyobb városában bérelne lakást: nemcsak lakbérre kell kevesebbet költenie, de a rezsiköltségeket is megspórolja.

A távmunkában dolgozó 28 éves férfi 300 ezer dollárt (mintegy 110 millió forintot) fizetett azért, hogy 12 évig az MV Narrative tengerjáró hajó egyik apartmanjában lakhasson. A luxushajó fedélzetén élőknek egészségügyi szolgáltatásokat és 24 órás szobaszervizt is biztosítanak, miközben többek között edzőtermek, éttermek, mozi, könyvtár, bank és egy termelői piac szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Az MV Narrative még építés alatt ál, 2025-ben helyezik majd vízre. A tengerjáró hajón közel 1000 személy bérelhet ki különböző típusú apartmanokat. Összehasonlításképpen: jelenleg San Diegóban havonta átlagosan 2500 dollárért (több mint 900 ezer forintért) lehet lakást bérelni, míg az MV Narrative-on körülbelül 2000 dollárért (740 ezer forintért).

Forrás: Ladbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egy hospice nővér elmagyarázta, miért nem érdemes félni a haláltól
Julie McFadden szerint életünk befejező szakaszában testünk fokozatosan kikapcsol és endorfinszintje is megnő, amivel megkönnyíti a haldokló utolsó napjait.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 05.


Link másolása

Egy sokéves tapasztalattal rendelkező hospice nővér videóban magyarázta el, miért nem érdemes félni a haláltól, vette észre a LADbible. Sokak számára talán ijesztő lehet, hogy mi történik velünk az elmúlás után, Julie McFadden szerint azonban „az emberi test a halára van kitalálva” és „biológiailag segít a meghalásban”.

Julie a videóban elmondja, hogy a közelgő halál jelei már fél évvel korábban észlelhetők. Ilyenkor ugyanis a haldokló már „kevesebbet eszik, kevesebbet iszik és többet alszik”.

„Az agyunkban beépített mechanizmusok vannak arra, hogy éhesek és szomjasak legyünk. Amikor a szervezet érzékeli, hogy az élet vége felé közeledik, ezek a mechanizmusok kikapcsolnak, így az ember általában nem érez éhséget és szomjúságot, ami segíti a szervezet lassú kikapcsolását” – mondja a rutinos nővér.

Julie McFadden szerint azonban ez a haldokló számára teljesen normális. Életünk utolsó szakaszában ugyanis számos olyan dolog történik a testünkkel, ami megkönnyíti az elmúlást.

„A szervezet lassan ketózisba kerül, ami endorfint szabadít fel. Ezek az endorfinok tompítják a fájdalmat és az idegeket, miközben eufórikus érzést is adnak az illetőnek, aki ettől jól érzi magát” – mondta a hospice nővér.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Gyökeresen megváltozott a Temu, és ez nem véletlen
Rengeteg panasz érkezett a cég miatt, mert a meghirdetett akciók rendszeresen nem voltak valósak, ráadásul a weboldalon sok volt a sürgető üzenet.

Link másolása

Mi is írtunk róla nemrégiben, hogy több bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temunál. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az akciókban sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábították a vásárlókat, ám ezek nem bizonyultak valósnak. A GVH úgy vélte, hogy a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.

Most azonban alaposan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata. Szinte teljesen eltűntek a hirdetések a neten, és megszűntek a weboldalon a sürgető üzenetek is. A GVH szerint előremutató, hogy a cég felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írja az Economx.

A GVH a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vizsgálati szakaszban vannak, és ez még nem jelenti azt, hogy a vállalkozásról kimondták volna, hogy jogsértéseket követtek el. Most a tényeket tisztázzák, amire három hónapjuk van, ez pedig kétszer két hónappal hosszabbítható.

A nemzeti versenyhatóság mindig üdvözli, és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írták. „Természetesen mindez a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – közölték.

A portál szerint:

2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.

A Temu anyacége, a PDD 2023 negyedik negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET: