Perceken múlhatott az élete annak a férfinak, aki komoly sérüléseket ejtett magán egy tapétavágóval, és akire végül a rendőrök találtak rá.
Március 14-én, csütörtökön kaptak egy riasztást egy kispesti panelház földszinti lakásába, ahova a bejelentő engedte be őket.
„A szobában az ágyban fekve megláttuk a középkorú férfit, jókora vértócsa gyűlt köré, egyértelmű volt, hogy nem késlekedhetünk” – írták a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Facebook-oldalán. Hozzátették:
„A férfi bal alkarján mély, éles vágófelülettel ejtett seb volt látható, a vágás az artériát és a vénát is átmetszette, mivel egyszerre folyt, és lüktetve spriccelt a vér.”
Pethő Zsolt István őrmester érszorítót helyezett a sérült karjára, annak megszorításával, és a hónaljban lévő artériás pont nyomásával elállította a vérzést, miközben társa a mentőket riasztotta a helyszínre. A férfi rengeteg vért veszített, így a rendőrök számára egyértelmű volt, hogy további orvosi ellátásra lesz szüksége.
A kiérkező mentők átvették az ellátást, egyben tájékoztatták a hatóság embereit: az intenzíven vérző férfi a rendőri közbeavatkozás nélkül nem maradt volna életben. Stabilizálták állapotát, és elszállították a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Osztályára.
Az 57 éves férfi sérülését önmagának okozta egy tapétavágóval. Lakótársa szerint napok óta nyomott kedélyállapotban volt magánéleti válsága miatt, az eset délelőttjén ki is jelentette, hogy véget vet életének.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
Perceken múlhatott az élete annak a férfinak, aki komoly sérüléseket ejtett magán egy tapétavágóval, és akire végül a rendőrök találtak rá.
Március 14-én, csütörtökön kaptak egy riasztást egy kispesti panelház földszinti lakásába, ahova a bejelentő engedte be őket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.
A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.
Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.
A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.
A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.
Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.
A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.
Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.
A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.
Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,
féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.
Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.
Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.
Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.
A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:
„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”
A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.
A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.
R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.
Renner így fogalmazott a történtek után:
„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.
A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.
A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.
A kihallgatáson a férfi azt mondta,
a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.