Nem mindennapi élményben volt része az Országos Mentőszolgálat egyik sofőrjének, akit nemrég éppen saját feleségéhez riasztottak.
Az OMSZ Facebook-oldalának információi szerint a 39. hétben járó kismama a különleges napon még viccelődött is férjével és azt mondta: ha megindul a szülés, akkor a mentőket fogja riasztani, és talán éppen párja érkezik majd hozzá.
A tréfából valóság lett, így a férfi végül saját gyermeke születéséhez érkezett, majd a riasztást követően nem sokkal megszületett a házaspár kisfia, Levente.
A hírek szerint a különleges apás szülés minden érintettje tökéletes egészségnek örvend.
Nincs abban meglepő, ha áldott állapotban levő nőhöz riasztanak egy mentőt. Az azonban ritka, hogy saját gyermeke születéshez száguld a mentős.
Felesége hívta nem sokkal éjfél előtt az épp szolgálatban levő mentő-gépkocsivezetőt.
A 39. hétben járó kismama még viccelődött is munkába menő férjével, hogyha megindul a szülés, majd hívja a mentőket.
Így is lett.
Szerencsére a mentőegység épp az állomáson tartózkodott, így az irányítás engedélyével azonnal indultak is. Éppen időben. Az átadást követően nem sokkal megszületett Levente! Az édesanya és az újszülött is egészséges!
Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk!
Bajtársunknak gratulálunk!
Nem mindennapi élményben volt része az Országos Mentőszolgálat egyik sofőrjének, akit nemrég éppen saját feleségéhez riasztottak.
Az OMSZ Facebook-oldalának információi szerint a 39. hétben járó kismama a különleges napon még viccelődött is férjével és azt mondta: ha megindul a szülés, akkor a mentőket fogja riasztani, és talán éppen párja érkezik majd hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Felfoghatatlan tragédia: egy hónap alatt halt meg mindkét szülő – öt gyerek maradt árván Orosházán
A fiatal anya tüdőembólia miatt hunyt el, párja egy hónappal később agyvérzésben. A négy kicsi nevelőszülőkhöz került, a legnagyobb lányt a nagypapa vette magához.
Döbbenetes tragédia rázta meg Orosházát és Nagyszénást. Egy fiatal pár egy hónapon belül halt meg, öt gyermekük pedig árván maradt. A hároméves ikerpár, egy 5 éves kisfiú, egy 9 éves és egy 13 éves kislány veszítette el szüleit. A családból senki nem tudta magához venni mind az öt gyermeket. Egyetlen élő nagyszülőjük, az apai nagyapa a legidősebb lányt vállalta, a négy kisebb testvér pedig nevelőszülőkhöz került – számolt be a Blikk.
Egy hónapja Mónika lett rosszul az orosházi albérletükben. Párja, Szabolcs vonattal tartott haza, amikor a nő felhívta, hogy nincs jól. Később már összefüggéstelenül beszélt, mire a férfi hazaért, a mentők próbálták ellátni, de a 36 éves édesanya életét már nem lehetett megmenteni.
„Tüdőembólia, ezt állapította meg a boncolás” – mesélte az elhunyt nő unokatestvére, Hajnalka. „Szabolcsot nagyon megviselték a történtek, de igyekezett tartani magát, méltó módon eltemette a szerelmét, és minden erejét a gyerekekre fordította. Annyiban tudtunk neki segíteni, hogy gyűjtést szerveztünk, legyen miből élniük, míg a hivatalok rendezik a dolgokat. Nem is gondolkozott azon, mi lesz az öt gyerekkel, tudtuk, Szabolcs remek apa.”
Egy hónapig bírta tartani magát, aztán agyvérzést kapott. A család őt is elvesztette. Az öt gyermek teljesen árván maradt. Az apai nagyapa már 73 éves, egyedül él, a többi rokon saját családja miatt nem tudta vállalni a gyerekeket.
„Nem is a pénz lett volna a gond, mert rengetegen segítettek nekünk, milliók gyűltek össze a gyerekek számláján, amit egy rokon nyitott, mert a hagyatéki eljárás miatt Móni és Szabolcs bankszámláját is zárolták. Szabolcs sokat dolgozott az építőiparban, minden fillért hazavitt. A gyerekekkel az a helyzet, hogy – főleg a négy kisebbet – nem lehet szétszakítani őket, annyira szeretik egymást” – mondta a rokon.
A legidősebb gyermek, a 13 éves lány, Mónika előző kapcsolatából született. Ő egy gyulai speciális iskolába jár, hét közben kollégiumban lakik. Egy hét múlva visszatér az iskolába, az ellátását a nagyszénási nagyapa vállalta.
A négy kisebb testvért a gyermekvédelem vette gondozásba. Augusztus 25-én vitték el őket az orosházi albérletből, és nevelőszülőknél helyezték el.
A hivatal nem árulta el, sikerült-e a testvéreket együtt tartani. „Alapállás, hogy a gyámügyi eljárásoknál a testvéreket nem szakítják el egymástól, ám négy, 3-9 év közötti gyermek esetében ez nem egyszerű” – mondta el a Blikknek egy gyermekvédelmi szakjogász. „Nehéz olyan nevelőszülőt találni, ahol éppen van négy szabad hely, ráadásul ezek a gyerekek friss traumán mentek keresztül, így extra figyelmet és pszichológusi segítséget igényelnek” – tette hozzá a szakember.
Döbbenetes tragédia rázta meg Orosházát és Nagyszénást. Egy fiatal pár egy hónapon belül halt meg, öt gyermekük pedig árván maradt. A hároméves ikerpár, egy 5 éves kisfiú, egy 9 éves és egy 13 éves kislány veszítette el szüleit. A családból senki nem tudta magához venni mind az öt gyermeket. Egyetlen élő nagyszülőjük, az apai nagyapa a legidősebb lányt vállalta, a négy kisebb testvér pedig nevelőszülőkhöz került – számolt be a Blikk.
Egy hónapja Mónika lett rosszul az orosházi albérletükben. Párja, Szabolcs vonattal tartott haza, amikor a nő felhívta, hogy nincs jól. Később már összefüggéstelenül beszélt, mire a férfi hazaért, a mentők próbálták ellátni, de a 36 éves édesanya életét már nem lehetett megmenteni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Görög Zita friss Instagram-videójában beszélt arról, hogy most sokan a Szőlő utcai javítóintézet ügyére figyelnek, de szeretné, ha közben Juditról és fiáról, Roliról sem feledkeznénk meg, írja a 24.hu.
Elmondta, hogy az édesanya környezetváltozást szeretne, mert így lát esélyt a gyógyulásra és a nyugodtabb mindennapokra a kisfiával.
„Például Juditról és Roliról. Roli az a kisfiú, akit felrúgott tavaly a kalandparkban a karateedző. Az édesanya most úgy döntött, hogy környezetváltozásra van szükségük. Akkor tudja a gyermekét leginkább védeni, és akkor tudnak leginkább gyógyulni ebből a traumából, hogyha máshol kezdenek új életet. Valami csoda folytán 24 óra alatt sikerült nekik új iskolát, Juditnak új munkahelyet és a nap végére még albérletet is találnom. Elképesztően hálás vagyok azért, hogy ilyen barátságos fogadtatásban lesz részük ott, ahová költöznek”
Görög Zita vállalja a költöztetést és az új lakhely berendezését, de az első 2–3 hónapra további segítséget kér a családnak.
„Amíg Judit az új munkahelyén nem kapja meg az első fizetését, amíg két helyre, hiszen otthon is kell majd fizetnie neki a rezsit, addig szüksége lenne egy kis támogatásra. Én azt gondolom, hogyha megtehetjük, hogy egy kávé vagy csokoládé árával támogatjuk, akkor tegyük meg. Ha valaki többel, akkor én azért nagyon hálás vagyok, és Judit is.”
Azt is jelezte, mire fordítanák a felajánlásokat: „Nyilván itt élelem lesz a legfontosabb, albérleti díj, a buszbérlet, a Rolinak, a Juditnak a tömegközlekedése, és abszolút azok az alapvető dolgok, ami minden család számára végszükséglet”
Hozzátette, hogy Judit nehezen kér segítséget, és a videó közzétételébe is csak hosszas gondolkodás után egyezett bele, de végül hozzájárult a poszt alatti bankszámlaszám megjelenítéséhez.
Görög Zita friss Instagram-videójában beszélt arról, hogy most sokan a Szőlő utcai javítóintézet ügyére figyelnek, de szeretné, ha közben Juditról és fiáról, Roliról sem feledkeznénk meg, írja a 24.hu.
Elmondta, hogy az édesanya környezetváltozást szeretne, mert így lát esélyt a gyógyulásra és a nyugodtabb mindennapokra a kisfiával.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Petíció egy kisfiú szabadságáért” - a gyermeknek lehetősége lenne arra, hogy állami gondozásból szerető családba kerüljön, a rendszer mégsem támogatja
A kisfiú születése óta egy pécsi kórházban él, most viszont lehetősége lenne arra, hogy állami gondozásból szerető családba kerüljön. A rendszer mégsem támogatja őt és az örökbefogadó családot ebben.
Az RTL Házon kívül című műsorában bemutatott, három éve kórházban élő kisfiúért indított aláírásgyűjtést Tapasztó Orsi influenszer, aki maga is örökbefogadó szülő. A kisfiút az a nővér venné magához a családjával együtt, aki a kórházban ismerte és szerette meg a gyereket.
A kisfiú születése óta egy pécsi kórház rácsos ágyában él, most viszont lehetősége lenne arra, hogy állami gondozásból szerető családba kerüljön, a rendszer mégsem támogatja őt és az örökbefogadó családot ebben.
A riportból kiderült: a kisfiú első éveiben indokolt volt a kórházi tartózkodás, de ennek szükségessége már rég megszűnt. Mégis, három éve változatlanul a kórház falai között él, pusztán azért, mert a gyermekvédelem nem talált számára megfelelőbb otthont. Mindeközben egy elhivatott, szeretetteljes nővér és családja már
kilenc hónapja szélmalomharcot vívnak az illetékes Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal azért, hogy örökbe fogadhassák őt, aki “senkinek nem kell”.
Míg ez a magyar család fennakadt a gyermekvédelmi szakszolgálat örökbefogadási módszertani irányelveket negligáló bürokratikus akadályain, a gyermek külföldi örökbe adási folyamatát az illetékes Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat megindította.
Akik aláírják a petíciót, kiállnak a kisfiú mellett, akinek az állam, mint szülő, jelenleg egy rácsos ágynyi magányt, embertelen sorsot és sivár gyermekkort tud csak biztosítani, illetve kiállnak egy felelősségteljes család mellett, akik tehetetlenül állnak a szakszolgálat érthetetlen javaslatával szemben, miszerint egészséges gyermek örökbefogadására alkalmasak lehetnek, de beteg gyermek örökbefogadására nem, miközben munkájukból fakadóan naponta életekért felelnek.
A petíció azt is szeretné elérni, hogy a jogszabályi keretek, határidők, módszertani elvek betartása a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatokra nézve is kötelező erővel bírjon,
és megerősíti, hogy minden gyereknek joga van szerető és biztonságos családban felnőni, kórházi ágyak rácsai helyett.
Az RTL Házon kívül című műsorában bemutatott, három éve kórházban élő kisfiúért indított aláírásgyűjtést Tapasztó Orsi influenszer, aki maga is örökbefogadó szülő. A kisfiút az a nővér venné magához a családjával együtt, aki a kórházban ismerte és szerette meg a gyereket.
A kisfiú születése óta egy pécsi kórház rácsos ágyában él, most viszont lehetősége lenne arra, hogy állami gondozásból szerető családba kerüljön, a rendszer mégsem támogatja őt és az örökbefogadó családot ebben.
A riportból kiderült: a kisfiú első éveiben indokolt volt a kórházi tartózkodás, de ennek szükségessége már rég megszűnt. Mégis, három éve változatlanul a kórház falai között él, pusztán azért, mert a gyermekvédelem nem talált számára megfelelőbb otthont. Mindeközben egy elhivatott, szeretetteljes nővér és családja már
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sok szívfacsaró és hihetetlen ügy van most a gyermekvédelemben, de ez mindenek felett áll” - aláírásgyűjtés indult a 3 éve kórházi ágyban élő kisfiúért
A pár elvégezte az örökbefogadói tanfolyamot, környezettanulmány is volt, mégis újabb vizsgálat jön. Közben a család szerint a gyámhivatal a kisfiút nemzetközi listára tette, a petíciót délutánra több mint 10 ezren írták alá.
Egy hároméves kisfiú születése óta kórházi rácsos ágyban él. Történetét vasárnap a Házon Kívül mutatta be. A gyerek veleszületett rendellenesség miatt speciális ápolást igényel, több műtéten átesett, születésekor lemondtak róla, derül ki az RTL Híradóból.
Fél éve egy kórházi ápoló külön figyelmet kezdett fordítani rá, és férjével – aki szintén ápoló – rendszeresen látogatták. Időnként hazavitték, a lakásukban külön szobát alakítottak ki neki. A családnak két nagyobb gyermeke van, végül úgy döntöttek, örökbe fogadnák a kisfiút. A lépcsőházban már érkezéskor felismerte őket, a kutyára utalva „vau-vau”-val jelezte, hogy tudja, mi várja, a lakásban pedig mindent megtalált.
Amikor jelezték, hogy örökbefogadó szülők lennének, azt a választ kapták, hogy a rendszer nem így működik: nem ők választanak gyereket, hanem a hatóság ajánl számukra. Elvégezték az örökbefogadó tanfolyamot, megtörtént a környezettanulmány, több pszichológiai vizsgálaton is részt vettek, mégsem jutottak előrébb.
„Közölték velünk, hogy alkalmasak vagyunk örökbefogadásra, de csak egészséges gyermekre. És ennek a kisfiúnak az örökbefogadására nem” - mondta az asszony.
A család ügyvédhez fordult. Szerinte több ponton is gond van az eljárással: az alkalmassági vizsgálat a jogszabály szerinti 60 nap helyett majdnem nyolc hónapig tartott, nem biztosítottak iratbetekintést, és a kiskorú gyerekektől is pszichológiai vizsgálatot kértek, ami ellentétes az örökbefogadási módszertani iránylevelekkel.
Most újabb, harmadik pszichológiai vizsgálatot rendeltek el. A család úgy tudja, a gyámhivatal a kisfiút felvette a nemzetközi örökbefogadási listára.
Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember és influenszer a család mellé állt. Az RTL Híradónak elmondta, örökbefogadó anyaként különösen megérinti az ügy.
„Sok szívfacsaró és hihetetlen ügy van most a gyermekvédelemben, de hogy ez mindenek felett áll, amikor egy kisfiúról beszélünk, aki ténylegesen itt erről van szó, hogy három éve egy rácsos ágyban éli az életét. Ez elképesztő és elképzelhetetlen károkat tud okozni”
- tette hozzá.
Petíciót indított, amin délutánra már több mint tízezer aláírás gyűlt össze. Arra kéri az embereket, támogassák a kisfiút és a családot, a jogszerű és empatikus eljárást, és azt, hogy a gyereknek ne kelljen tovább kórházi rácsos ágyban lennie.
A Komlói és a Baranya megyei gyámhivatalt is megkeresték kérdésekkel – többek között arról, felkerült-e a kisfiú a nemzetközi listára, és miért szükséges az újabb vizsgálat. A Baranya megyei Kormányhivatal válasza szerint harmadik félnek a hatóság nem adhat információt.