Révész Máriusz nagy bukása: kerékpáros balesete után kórházba került az államtitkár
Révész Máriusz a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy súlyosan megsérült a Bringás Vándortáborba vezető úton. Mint írja, afféle álruhás Mátyás királyként szokott részt venni a programon.
A politikus szerdán reggel indult útnak: úgy döntött, hogy a Kőbányai út melletti kerékpárúton elteker a Déli pályaudvarig, és ott csatlakozik a családjához, illetve párja tanítványaihoz.
„Sajnos én voltam a hibás. (Meg a belógó bokor.)” – írta Révész a bejegyzésben. Először megnézte, hogy a másik biciklis rendben van-e, és a fiatal srác szerencsére horzsolásokkal megúszta, hamar fel is állt. Az aktív Magyarországért felelős államtitkár viszont nem tudott felkelni, mert fájt a válla és a bordája, ráadásul furcsán állt a keze.
A politikus szerint úgy sérült meg, hogy az ütközésnél a kisujja találkozott a másik bringa kormányával. A vállára és hátsó bordáira esett, de ezek nem törtek el, csak mozgásra fájnak, legfeljebb szalagsérülés miatt.
Révész elárulta, hogy már jobban van, és ha igyekszik, már egy perc alatt is fel tud kelni az ágyból. Viszont el kellett fogadnia, hogy idén nem csatlakozik a vándortáborhoz. „Hát, ez is fáj!” – fűzte hozzá.