KÉK HÍREK
A Rovatból

Rejtélyes tragédia Borsodban: meghalt egy 35 éves körömi nő, hat gyerek maradt árván

A hatóságok rendkívüli halálesetként vizsgálják az ügyet. Ez azt jelenti, hogy baleset, erőszak vagy más okok is felmerülhetnek.


Köröm község egyik családi házát rendőrségi szalaggal kerítették el, miután egy 35 éves nő életét vesztette, írja a BOON.hu. A lap ottjártakor az épület körül a családtagok várakoztak, de a rendőrök senkit sem engedtek be. Az eset körülményei egyelőre nem ismertek, így a hozzátartozók sem kaptak tájékoztatást.

A nő párja éjszakai műszakból érkezett haza, ekkor szembesült a tragédiával. A gyerekeket – akik közül a legkisebb másfél éves, a legidősebb pedig általános iskola felső tagozatos – a rendőrség hozta ki a házból. Ők jelenleg az édesanya lánytestvérénél vannak.

A rendőrségi helyszínelés a hajnali órákban kezdődött, és a hatóságok továbbra is vizsgálják a haláleset körülményeit. Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette, hogy rendkívüli haláleset történt, és az ügyet az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint vizsgálják.

A rendkívüli haláleset olyan esetet jelent, amikor a természetes halál bekövetkezte kétséges, például erőszakos halál, baleset, öngyilkosság vagy ismeretlen körülmények gyanúja merül fel.

A hatóságok feladata ezekben az esetekben a halál okának és körülményeinek részletes tisztázása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kettős késelés Budapesten, hajtóvadászatot indított a rendőrség
Két férfit késeltek meg egy budapesti étterem előtt, egyikük súlyosan megsérült. A rendőrség három vietnámi állampolgár ellen indított hajtóvadászatot, egyikük már feladta magát.


Két férfit késeltek meg fényes nappal Budapesten, a VIII. kerületi Józsefvárosban egy étterem előtt még február 6-án, délután fél öt körül – tudta meg a Magyar Nemzet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) emberölési kísérlet miatt nyomoz az ügyben.

A rendőrség közlése szerint az eset előtt több férfi veszett össze az étteremnél. A vita során két vietnámi férfit késsel sebesítettek meg. Egyikük súlyosan, a másik könnyebben sérült meg.

A rendőrség három másik vietnámi állampolgárt keresett a késelés miatt. Egyikük, egy 45 éves férfi, február 7-én este önként jelentkezett a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban. Őt emberölés kísérletével gyanúsították meg, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A másik két gyanúsított ellen továbbra is körözés van érvényben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Éveken át erőszakolta négy unokáját egy nagypapa és fia, de még a nagymama is benne volt
Mindhármukat letartóztatták. Az ügy szörnyű részleteiről a négy kisgyerek hozzátartozói beszéltek.
FM. Kép: Pixabay - szmo.hu
2025. február 10.



Rendszeresen megerőszakoltak négy kisgyereket a nagyszüleik, illetve egyikük apja Nyírábrányban – számol be a Tények. Cikkükben azt írják, az áldozatok 5 és 11 év közötti kislányok, unokatestvérek, akiket együtt nevelt a családjuk.

Az egyes részletei már januárban kiderültek, amikor a gyerekek nagyapját és egyikük 37 éves apját letartóztatták. A napokban tartóztatták le az 56 éves nagymamát is. A Tények a hozzátartozókat idézi, akik azt mesélték:

A gyerekeket arra kényszerítették, hogy részt vegyenek a nagyszülők együttléteiben. Időnként a nagypapa az erdőbe vitte őket, hogy ott tegyen rajtuk erőszakot. Az unokákat veréssel és fenyegetéssel próbálták elhallgattatni.

Az erőszak éveken át tarthatott, és a Tények szerint orvosszakértő és pszichológus is megerősítette a megtörténtét. A nagyszülőket és 37 éves fiúkat 12. életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal gyanúsítják.

Azt írják, legfeljebb 15 évet kaphatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elfogta a rendőrség Motherless-ügy gyanúsítottját, aki olyan képeket osztott meg, amiken átvágott torkú vagy lefejezett magyar nőket lehetett látni
Berlinben csaptak le a nyomozók a 39 éves férfire. A lakásán egy rejtekhelyről merevlemezek kerültek elő. Az ügyben a magyar és a német hatóságok párhuzamosan nyomoznak.


Elfogta a rendőrség Motherless-ügy elkövetőjét, aki olyan képeket osztott meg egy weboldalon, amelyeken átvágott torkú vagy lefejezett magyar nőket lehetett látni - derül ki a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfői közleményéből. Az archie147 felhasználónéven futó férfire Berlinben csaptak le február 6-án.

Az ügy még tavaly augusztusban robbant ki, miután kiderül, hogy a Motherless nevű, Csehországban bejegyzett pornóoldalon nemrégiben magyar lányokról, nőkről készült fényképeket kezdtek el terjeszteni. Ezeket a fotókat engedély nélkül készítették, egy részeket rejtett kamerával, de ennél is rosszabb, hogy

a képek mellé odaírták azt is, mi mindent csinálnának velük.

Az oldal tömeges felháborodást váltott ki a közösségi médiában.

Nyomozó Iroda közleményében azt irta, a férfi bemutatkozó szövegében az szerepelt, hogy az általa feltöltött lányok nagy részét ismeri – a profilt augusztus 17-én törölték.

Az adatgyűjtés és a sértettek vallomása alapján a kibernyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, hogy a gyanú szerint a képeket egy Berlinben tartózkodó magyar férfi tölthette fel a weboldalra. Ezért a Kiberbűnözés Elleni Főosztály Felderítő Osztály felvette a kapcsolatot a német hatóságokkal, és február 6-án a nyomozók Berlinben el is fogták a férfit.

A lakásán a nyomozók számítástechnikai eszközöket, mobiltelefonokat, CD-ket, memóriakártyákat, digitális fényképezőgépeket, e-bookot, fotókat és jegyzetfüzeteket találtak és foglaltak le.

A konyhai mosogatószekrény hátfala mögötti rejtekhelyről egy speciális keresőkutya jelzése alapján további eszközök – mobiltelefon, merevlemezek – kerültek elő.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

„Az ügyben a KR NNI és a német hatóságok párhuzamosan nyomoznak. A két hatóság közötti együttműködés folytatódik a további sértettek felkutatása és a még szükséges nyomozati cselekmények végrehajtása érdekében” - irta a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Azt is hozzátették, hogy az eset kapcsán modósitották a Btk.-t, és bevezették az „internetes agresszió” törvényi tényállását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Durva összecsapás a buszpályaudvaron Szolnokon – péppé verte részeg utasát egy sofőr
Egy szolnoki buszsofőr annyira elvesztette a fejét, hogy ittas utast fojtogatott a pályaudvaron. Az esetről készült videó most járta be a netet, sokaknál komoly indulatokat váltva ki.


Egy részeg férfi próbált felszállni egy szolnoki buszra, de a sofőr nem engedte. A férfi agresszívan ordítozott vele, a sofőr felszólította, hogy szálljon le, majd lerángatta a buszról, és nekilökte a korlátnak.

A férfi hatalmasat esett, majd amikor megpróbált felállni, a sofőr kirúgta a lábát. Ezután többször belerúgott, majd percekig fojtogatta.

Az esetről egy utas készített videót, amelyen az is hallható, hogy a részeg férfi azzal kezdte, hogy ordítva mondta: „B*sszam ki a szádat, te büdös kutya!”

A férfi a videó tanúsága szerint nem ütött vissza, csak kiabált. Az internetre felkerült felvétel hatalmas indulatokat váltott ki. Sokan a buszsofőrt védik, mert a férfit állítólag már jól ismerik a pályaudvaron. A kommentelők szerint rendszeresen részegen randalírozik. Ennek ellenére mások a sofőrt hibáztatják, és nem értik, miért viselkedett ilyen durván.

Az ügyben megszólalt egy ügyvéd is, akit a Tények stábja keresett meg a felvétellel

„Megvalósítja minimum a garázdaság bűntettét. Testi sértés bűntettét valószínűleg, és hát ezzel a szorító-fojtogató magatartással akár személyi szabadság megsértésének a bűntettét is”

– mondta el a hírműsornak dr. Őrlős Gábor. Az ügyvéd szerint a sofőrnek rendőrt kellett volna hívnia, ahelyett, hogy erőszakot alkalmaz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk