KÉK HÍREK
A Rovatból

Kommandósok szállták meg a Pécsi Estet drog után kutatva, de semmi illegálisat nem találtak

Rengeteg egyenruhás, rendőrkutyák és több hatóság képviselője is megjelent a hajnali razzián. A klub vezetője szerint nincs rendben, hogy az intézkedés során az „égvilágon semmit el nem követő vendégek bűnözőnek érezzék magukat másfél órán keresztül.”


Szombat hajnalban átfogó rendőrségi razzia zajlott a Pécsi Est nevű szórakozóhelyen. Gellai Gergő, a klub vezetője egy Facebook-posztban számolt be a történtekről. Mint írja, kevéssel hajnali 1 óra után rengeteg kommandós, nyomozó, egyenruhás rendőr és több hatóság képviselője jelent meg a helyszínen, három rendőrkutyával.

Gellai állítása szerint az intézkedés során a zenét leállították, a világítást felkapcsolták, és senki sem hagyhatta el a helyiséget.

A hatóságok állítólag kábítószert és más bűncselekményre utaló jeleket kerestek. Az 500 fős klubban ekkor körülbelül 260-an voltak, akiket mind igazoltattak. A bő másfél órás ellenőrzés a klub vezetője szerint azzal zárult, hogy senkinél nem találtak kábítószert vagy más illegális dolgot, és a klub működésében sem tártak fel problémát.

Egy embert előállítottak, mert nem a saját irataival igazolta magát. Bár Gellai a posztjában elfogadhatónak nevezte, hogy a hatóságok ellenőrzik a jogszerű működést, az intézkedés módját több ponton is kritizálta. Szerinte felmerül a kérdés, hogy egy 15 éve működő klub esetében

„szükséges-e az épp ott tartózkodó vendégek estéjét ilyen drasztikus eszközökkel tönkre tenni, ordítozni velük, megtiltani, hogy telefont használjanak, stb.? Biztosan szükséges-e egy adófizető vállalkozás aznapi bevételét gyakorlatilag teljesen lenullázni?”

A klubtulaj szerint nincs rendben, hogy az intézkedés során az „égvilágon semmit el nem követő vendégek (lásd. adófizető polgárok) bűnözőnek érezzék magukat másfél órán keresztül.” Állítása szerint az sem elfogadható, hogy egy intézkedő rendőr többször utalt rá, hogy még lesz problémájuk egymással, és addig fognak hozzájuk ellenőrzésre járni, amíg nem találnak valamit. Gellai szerint biztosan nincs rendben, hogy a hatóságok démonizálják a zenés klubokat, és gyanúsnak bélyegzik a közösségbe járást, a zenét és a táncot.

A közlemény végén Gellai Gergő leszögezte, nem haragszanak, de a fenyegetést visszautasítják. A posztot egy meghívással zárta:

„A mai napon például Made in Pécs Fesztivál néven egy országosan is egyedülálló kulturális eseményt valósítunk meg, amin is egyetlen nap alatt, párhuzamosan 9 helyszínen, közel 250 pécsi zenekar zenél. A koncertekre a tegnapi razzián jelen levő kommandósokat és a 3 kedves rendőrkutyát is szeretettel várjuk!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas autóbalesetben halt meg Jákli Mónika, a Nyerő Páros egykori szereplője
Az ismert fitneszmodell fának csapódott a szlovákiai Nagymegyernél Mercedesével, amely rommá tört az ütközéstől. A 31 éves nőt hiába próbálták újraéleszteni, már nem tudtak segíteni rajta.


Súlyos autóbaleset történt szerda hajnalban Szlovákiában: egy luxus Mercedes fának csapódott, darabokra szakadt és ki is gyulladt Nagymegyernél – számolt be róla a Paraméter.

A lap több forrás egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, a volánnál az ismert fitneszmodell, Jákli Mónika ült, aki a balesetben életét vesztette.

A tragikus baleset hajnali négy óra előtt történt a 63-as főúton, Nagymegyer és Alistál között, a nagydűri letérőnél.

A Nagymegyer felé tartó Maybach egy balkanyarban, eddig tisztázatlan okból letért az útról, és a fák közé csapódott. Az ütközés erejét jelzi, hogy az autó vélhetően nagyon nagy sebességgel haladt.

Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka a Paraméternek azt mondta, a sofőr teste a kigyulladt autó mellett feküdt, amikor az egységük a helyszínre ért.

A nőt elhúzták az égő roncstól, és megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak, de minden igyekezetük ellenére sikertelenül.

Jákli Mónikát a közönség az RTL Nyerő Páros című műsorának 2023-as évadából ismerhette meg, ahol akkori párjával, Boráros Gábor MMA-harcossal szerepelt. Később a hasonló formátumú Exek csatájában is együtt vettek részt. Egy közös kislányuk született, kapcsolatuk azonban 2024 őszén véget ért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Sorsára hagyták a barátai a 21 éves nőt a havas tokodi hegyen, egy helyi férfi terepjáróján múlt az élete
A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei a tokodi Nagy-Völgy dűlőben keresték a nőt, aki este 8-kor kért segítséget. A sikeres mentés után a bajba jutottat kórházba szállították további ellátásra.


Magára hagyták a barátai a sötét, havas tokodi szőlőhegyen, egy 21 éves nőt. Óriási szerencse, hogy volt nála mobiltelefon, amiről hívta is a rendőröket, miután teljesen átfázott és eltévedt.

A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint a segélyhívás január 17-én, este nyolc óra körül futott be: a nő elmondta, hogy a tokodi Nagy-Völgy dűlőben rekedt.

A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei azonnal a helyszínre siettek, és először a tokodi pincéknél kezdték keresni a nőt, majd a kutatást a táti pincék felé bővítették ki. A keresésben egy helyi férfi is segített, aki útbaigazítást adott, merre lehet a keresett hétvégi ház.

A nagy hó miatt azonban a rendőrök szolgálati autójukkal nem tudták megközelíteni a területet. A férfi ekkor felajánlotta, hogy saját járművével viszi fel a rendőröket a dombos, havas hegyoldalra. Az összefogásnak köszönhetően hamarosan meg is találták a bajba jutott nőt a hétvégi ház előtt. Azonnal beültették a meleg autóba, betakarták, majd kórházba szállították.

Tokod Pincevölgyének több völgye van, ezek közül a Nagy-völgy a leghosszabb, meredekebb, magasabban fekvő szőlőhegyi szakaszokkal és hétvégi házakkal – ez magyarázza, miért volt nehéz a megközelítés a télies körülmények között. Január első felében országszerte havazással és kemény fagyokkal kísért időjárás uralkodott, a vastag hó több helyen is akadályozta a közlekedést.

Az eset kapcsán a rendőrség ismét felhívta a figyelmet a téli időjárás veszélyeire. Azt tanácsolják, senki ne induljon el egyedül ismeretlen, külterületi helyszínre, és ne hagyja magára a társát. Egy Facebook-felhasználó az incidenssel kapcsolatban megjegyezte: „Minek ellenség ha ilyen barátai vannak az embernek. Szerencse, hogy volt nála mobil és ment a segítség.”

A rendőrség szerint az is fontos, hogy mindig legyen nálunk feltöltött mobiltelefon, és a tartózkodási helyünket osszuk meg egy hozzátartozóval. A réteges, időjárásnak megfelelő öltözet mellett hangsúlyozták, hogy aki bajba kerül, azonnal kérjen segítséget, és ne várja meg, amíg az állapota rosszabbra fordul. Az időben érkező segítség és az együttműködés ezúttal is életet menthetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagy valószínűséggel Egressy Mátyás zuhant a Dunába a Lánchídról – közleményt adott ki az eltűnt fiú családja és teniszklubja
Egressy Mátyás családja és az MTK Park Teniszklub szomorú híreket közölt. A rendőrség eltűnt személyként továbbra is keresi a 18 éves fiút, és ameddig meg nem találják, ez így is marad – olvasható a közleményben.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2026. január 20.



Sajtóközleményt adott ki az MTK Park Teniszklub Egressy Mátyás családjával közösen a 18 éves fiú eltűnése kapcsán. Azt írják, a további találgatások elkerülése miatt szeretnének tájékoztatást adni.

A közleményben megerősítik az eddig megjelent híreket, miszerint „Matyi szombat hajnalban eltűnt és a Lánchídról szombaton leesett személy, nagy valószínűséggel, a Matyi személye.” Hozzáteszik, hogy a rendőrség természetesen eltűnt személyként továbbra is keresi, és ameddig meg nem találják, ez így is marad.

A klub és a család szerint gondolniuk kell az itt maradottakra, ezért fontosnak tartják a gyászfolyamatot és a feldolgozást, amelyet szakpszichológus bevonásával is segítenek. Éppen ezért arra kérnek mindenkit a Facebookon, különösen a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a családot, a barátokat és a klubot.

„Kérjük engedjék, hogy feldolgozzuk a feldolgozhatatlant és legyenek kedvesek ne keressék sem a családot, a barátokat, sem klubunkat interjúk kérésével vagy forgatási szándékkal” – áll a közleményben.

A poszt végén köszönetet mondtak minden segítségért, amely az eltűnt fiú megkeresését előremozdította, valamint az aggódásért, a keresésben való részvételért és az imádságokért.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság január 17-én rendelt el körözést a 18 éves Egressy Mátyás eltűnése miatt. A fiú hajnali 2 óra után indult haza az V. kerületi Ötkertből, de XI. kerületi otthonába nem érkezett meg. A belvárosi szórakozóhely közleményt adott ki, melyben azt írták, Egressy önállóan távozott tőlük, és belső vizsgálatot indítottak az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A sínek közé lökte a jegyellenőrt az egyik utas a szentendrei HÉV-en
Egy 34 éves férfi támadt a BKK-jegyellenőrre a budakalászi Szentistvántelep megállónál, miután az leszállította a háromfős társaságot vonatról. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.


Hátulról, ököllel ütött tarkón egy 34 éves férfi egy jegyellenőrt hétfőn délután a szentendrei HÉV egyik állomásán. Az alkalmazott az ütéstől a sínek közé zuhant – tudta meg a 24.hu. Az eset január 19-én, 14:45 körül történt a Budakalász, Szentistvántelep megállónál, miután a BKK jegyellenőre leszállásra szólított fel egy hangosan, agresszívan viselkedő háromfős társaságot a Budapestről Szentendrére tartó szerelvényen.

A Pest Vármegyei Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a társaság 34 éves tagja már a vonaton megfenyegette az ellenőrt, hogy bántalmazni fogják, ha leszállítja őket. A fenyegetőzés a peronon is folytatódott, ezért a jegyellenőr a telefonján hívni kezdte a rendőrséget.

Ezt látva a férfi kiütötte a mobilt a kezéből, és amikor az ellenőr lehajolt érte, hátulról tarkón ütötte. Az ütés hatására a jegyellenőr a sínekre esett, és a lábán nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A helyszínre érkező rendőrök a társaság tagjait előállították a Szentendrei Rendőrkapitányságra. Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást, a 34 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki szabadlábon védekezik.

A MÁV Csoport tavalyi összesítése szerint 179 esetben bántalmazták a vasúti és közúti közlekedésben dolgozó munkatársaikat, a HÉV-vonalakon öt ilyen esetet regisztráltak 2025 első negyedévében. A vasúttársaság zéró toleranciát hirdetett, és a jegyvizsgálók testkamerás felszerelésének bővítését tervezi. A következményekre rendszeresen felhívják a figyelmet kampányszlogenjükkel: „Ha megütöd, leülöd!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk