Szerinte azonban a hatóság megnehezíti az ügyintézést, és nem segítik a testvérek visszakerülését a családba. Eredetileg csak 30 napra vették el tőle, ez a határidő pedig már rég lejárt, de még mindig nem döntöttek a gyerekek sorsáról.
A nő amiatt is aggódik, hogy a kisebbik fiú ráadásul többször sírva hívta fel a gyermekotthonból azzal, hogy a többiek bántják, és anyja hívjon mentőt hozzá.
"Életem legnehezebb időszakát élem. Nem tudom, ki bírná ki, hogy egyszerre kell megbirkóznia imádott kislánya elvesztésével és közben harcolnia, hogy a két fiát visszakapja. Embert próbáló heteken vagyok túl, és még koránt sincs vége a rémálomnak.
A két fiamat, Dominiket és Krisztofert (13) amikor csak tudom, látogatom az intézetben, aggasztó, amiket mesélnek. A kisebbiket többször megverték már a többiek, sírva kéri, hogy vigyem haza, de ezt a kérését sajnos nem tudom még teljesíteni" - panaszolta könnyek között a lapnak az édesanya.
Nem tud megszabadulni gyermeke hamvaitól az az édesanya, aki MOM Sportközpontnál történt tűzesetben veszítette el 8 éves kislányát.
Mi is megírtuk, hogy aznap kora este két testvér, egy 11 éves fiú és egy 8 éves kislány a sportlétesítmény lezárt területére mentek, ahol egy fabódéban tüzet okoztak. A gyorsan terjedő tűz elől mindketten megpróbáltak kimenekülni, azonban a kislány az épületben rekedt és meghalt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Előre kitervelhette a támadást a 13 éves gyönyűi fiú, aki az édesanyját és a nagyanyját is nyakon szúrta – értesült az RTL Híradó. Arról korábban mi is írtunk, hogy a fiatal életveszélyes sérüléseket okozott a két nőnek.
A tinédzser rezzenéstelen arccal sétált el az újságírók mellett a Győri Bíróságon, ahova rendőrök gyűrűjében érkezett. A fiú maga értesítette a rendőrséget telefonon vasárnap éjjel azzal, hogy megölte édesanyját és megsebesítette nagymamáját gönyűi közös otthonukban.
Csillag Zoltán, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa az RTL Híradónak elmondta: a helyszínre kiérkező mentősök két, életveszélyesen megsérült személyt láttak el, majd szállítottak kórházba.
A Győr-Moson-Sopron megyei településen élők nem értik, hogy a jó tanuló fiú miért fordult a családja ellen.
„Lehet, hogy családon belül nem úgy működött egy-két dolog, lehet, hogy a fiú mentális zavarban szenvedett – nem tudom, őszinte leszek. Mindenkit megrendített ez a dolog” – mondta el az egyik környéken élő.
A Telex értesülései szerint a fiú kihallgatásán azt mondta: konfliktusa volt a szüleivel, és az iskolában is voltak problémái. Az RTL Híradó pedig arról számolt be, hogy a tinédzsernek egy társa is volt, akinek titkosított chatcsatornán beszélt a tervéről. Úgy tudni, az édesapa is célpont lehetett
A bíróság elrendelte a letartóztatását.
Előre kitervelhette a támadást a 13 éves gyönyűi fiú, aki az édesanyját és a nagyanyját is nyakon szúrta – értesült az RTL Híradó. Arról korábban mi is írtunk, hogy a fiatal életveszélyes sérüléseket okozott a két nőnek.
Lapáttal és ásóval támadt egy külföldi férfira és a párjára egy apa és a fia július 31-én este Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében – közölte a 24.hu-val a megyei főügyészség.
A közlemény szerint
a támadók betörték a férfi autójának ablakait, és azokon keresztül ütötték a járműben ülő férfit és a barátnőjét.
A nőnek sikerült elmenekülnie, ekkor az apa így szólt a fiához: „Öld meg fiam!”.
A külföldi férfi megpróbált kitolatni, hogy elhagyja a helyszínt. Az apa azonban felszólította a fiát, hogy hozza az autót. A fiú ekkor járműbe ült, és többször is nekihajtott az áldozat kocsijának.
Az ütközés következtében a megtámadott férfi autója az út menti árokba borult. Az apa ezután felugrott a jármű oldalára, és a kitört ablakon keresztül próbálta megütni a sofőrt.
Később az apa és a fia együtt visszaállították a kocsit a kerekeire. A fiú kinyitotta az ajtót, rugdosni kezdte a sofőrt, majd egy öngyújtóval meggyújtotta a jobb oldali ülést. A tűz néhány másodpercen belül 1-1,5 méteres lánggal égett. Az apa ekkor ezt kiáltotta: „Hagyjad, hadd égjen meg a rohadék, megérdemli!”, majd fiával együtt elhagyta a helyszínt.
A hangoskodásra többen is a helyszínre érkeztek. Ők húzták ki az autóból a férfit, aki a történtek miatt nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A barátnője könnyebben sérült meg.
Apa és fia a bántalmazás után ismeretlen helyre távozott, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellenük.
Az idősebb férfit elfogták, majd különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt elrendelték a letartóztatását.
A megtámadott férfi kórházi ápolása alatt videóhívásban keresték meg őt a támadó és a hozzátartozói. Arra kérték, hogy vonja vissza a vallomását, cserébe pénzt ajánlottak neki. Azt is mondták, hogy ha ezt nem teszi meg, ismét bántalmazni fogják őt és a barátnőjét.
Lapáttal és ásóval támadt egy külföldi férfira és a párjára egy apa és a fia július 31-én este Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében – közölte a 24.hu-val a megyei főügyészség.
A közlemény szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy korábban mi is megírtuk, két rendőrnőt is szexuális erőszak ért egy huszonéves férfi kollégájuk részéről, akit augusztus 1-jén fogtak el Budapesten. A rendőrt gyanúsítottként hallgatták ki, de tagadta a bűncselekményeket. A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa augusztus 3-án elrendelte a letartóztatását, a védője fellebbezett a döntés ellen.
A 24.hu értesülései szerint az első eset 2023 júliusában történt egy rendőrségi továbbképzés helyszínén. A lap úgy tudja, hogy második áldozatát a férfi idén májusban, majd júniusban is bántalmazta.
Előbb leitatta a nőt, aki a történtekre nem emlékezett, ezért később újra találkoztak. Elmentek moziba, majd egy budapesti munkásszállón ismét megtörtént az erőszak.
A nyomozás során kiderült, hogy a férfi az egyik esetről felvételt is készített.
A házkutatás során nyugtatót is találtak nála.
Az ügyészség tájékoztatása szerint „a büntetőeljárás eredményes lefolytatása érdekében” további részleteket egyelőre nem hoznak nyilvánosságra.
Ahogy korábban mi is megírtuk, két rendőrnőt is szexuális erőszak ért egy huszonéves férfi kollégájuk részéről, akit augusztus 1-jén fogtak el Budapesten. A rendőrt gyanúsítottként hallgatták ki, de tagadta a bűncselekményeket. A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa augusztus 3-án elrendelte a letartóztatását, a védője fellebbezett a döntés ellen.
A 24.hu értesülései szerint az első eset 2023 júliusában történt egy rendőrségi továbbképzés helyszínén. A lap úgy tudja, hogy második áldozatát a férfi idén májusban, majd júniusban is bántalmazta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ágyhoz kötözték az időseket és elvették a nyugdíjukat - embertelen körülmények egy hajdú-bihari illegális idősotthonban
A NAV szerint az üzemeltető kizárólag anyagi haszonszerzés céljából működtette az otthont, ahol kiszolgáltatott embereket zsúfoltak össze, sokszor méltatlan körülmények között.
Újabb illegális szociális otthont zárt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), írja az MTI a hivatal közleménye alapján.
A közleményben azt írták, idén már a negyedik illegálisan működő szociális otthont zárta be az adóhatóság Hajdú-Bihar vármegyében; a bentlakókat méltó körülmények között helyezték el, a működtetővel szemben pedig feljelentést tett a hivatal.
Közölték, ezúttal is a kormányhivatal megkeresése alapján jártak el a NAV végrehajtói a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, illetve az önkormányzat és a rendőrség illetékeseivel közösen.
A közlemény alapján a családi házból kialakított szociális otthonban feltárt körülmények a hatóságok szakembereit is sokkolták:
volt olyan időszak, amikor az ingatlanban majdnem harminc ellátásra szoruló idős embert zsúfoltak össze.
A ház valamennyi helyiségét úgy alakították ki, hogy minél több embert helyezhessenek el, az üzemeltető ugyanakkor egyáltalán nem törekedett a méltó körülmények biztosítására, volt olyan szoba, ahol hat férőhelyet alakítottak ki, de még a folyosón is voltak ágyak.
A kevesebb nyugdíjjal rendelkezők a pincében kaptak elhelyezést, amely a ház többi helyiséghez képest is "katasztrofális állapotban" volt - tették hozzá.
A NAV szerint több ellátott rendszeresen ki volt kötözve az ágyához, vagy a fotelhez úgy, hogy még folyadékot sem biztosítottak számukra elérhető közelségben.
Az üzemeltető az ellátottak teljes nyugdíját magához vette, egy idős nőtől a bankkártyáját és annak PIN-kódját is elvették, így bankszámlája felett teljes rendelkezést szereztek. A kártyát akkor sem kapta vissza, amikor a NAV intézkedésének köszönhetően végre elhagyhatta a házat, de a fogadó szociális intézmény kollégái segítettek neki a letiltásban.
A NAV közleménye szerint
a körülmények alapján hamar egyértelművé vált, hogy az üzemeltető tisztán haszonszerzés céljából működteti az intézményt, az ott tartózkodó idős, beteg emberek egészsége, sorsa hidegen hagyta, sőt a hatóságok és velük együttműködő szociális szervezetek munkáját, az ellátottak méltó körülmények közé helyezését is próbálta akadályozni, hogy minimalizálja a bevételkisesést.
A NAV hivatalból feljelentést tett foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, illetve gondozási kötelezettség elmulasztása bűntettének gyanúja miatt - közölte a hatóság.
A NAV videót is posztolt az illegális idősotthonról: