KÉK HÍREK
A Rovatból

Öt kislányt zaklathatott szexuálisan egy görögkatolikus pap – a legfiatalabb 9 éves volt

A lányokat illetlen helyen fogdosta, puszilgatta, közel bújt hozzájuk. Egyiküknek azt mondta, ha otthagyja párját, külföldre viszi prostituáltnak.


A 444.hu információ szerint a görögkatolikus Sz. atya több mint tíz éven át szolgált hitoktatóként egyházi óvodákban, iskolákban, és két gyermekvédelmi központ lelki vezetője is volt.

Ezalatt pedig a vád szerint rendszeresen zaklatta a hozzá tartozó lakásotthonokban élő 12-16 éves kislányokat.

A szexuális bűncselekmények elkövetését az áthelyezéseik után is folytatta, akár az iskolában is. Az RTL Híradó értesülései szerint a legfiatalabb áldozat 9 éves volt.

A rendőrségi nyomozás alapján legalább öt áldozatnál sikerült bizonyítani a szexuális erőszak vagy szexuális kényszerítés tényét. Az esetek között évek telhettek el, de a gyanú szerint Sz. atya minden esetben hasonló módszereket alkalmazott.

A vádirat szerint az érintéssel, szexuális tartalmú megjegyzésekkel és online zaklatással is próbálkozott a lányoknál. Az első ismert próbálkozása a 2010-es éves elején történt, amikor egy 12-13 kislányt környékezett meg.

„A vádlott rendkívül segítőkész, gondoskodó, szinte apáskodó volt a kiskorú sértettel. Mikor négyszemközt voltak, dicsérte, milyen szép szemű cigánylány, és többször arra kérte, előtte menjen fel az emeletre, hogy meg tudja nézni a formás fenekét. Köszönéskor mindig átölelte, magához húzta, megpuszilta a homlokát és az arcát is.

A lakásotthonban lévő szobájában a kiskorú sértett mellé ült, próbálta a combját megfogni, ő azonban ezt nem engedte, és közölte a vádlottal, hogy ha nem hagyja abba, szól a lakásotthon vezetőjének”

– áll a vádiratban.

A lány mikor elmúlt 14 éves, kollégiumba került de a pap követte őt oda is. „Felment a kiskorú sértett kollégiumi szobájába. Mikor négyszemközt voltak, dicsérte őt, beszélgetés közben az ágyon közel ült hozzá, úgy, hogy testéhez hozzáérjen. E közben több ízben megfogta a combját is, azonban [a lány] felszólította őt, hogy ne csinálja ezt, mert szól a nevelőnek” – áll az ügyészség közleményében.

A második lányt is éveken keresztül zaklatta, mellé ült az ágyra, ölelgette, ruhán keresztül a combját, hátát, mellét simogatta. „Később a combját belülről is simogatta, és pólója alá benyúlva a melleit is fogdosta, simogatta. Puszikat adott neki, próbálta őt megcsókolni, a sértett azonban ezt nem engedte. Úgy próbált szabadulni a helyzetből, hogy mindig kitalált valamit, például hogy edzésre kell mennie”.

„16 éves kora után a pap egyre jobban közeledett felé. A lakásotthonban, mikor látogatás alkalmával a kiskorú sértett az ágyon feküdt, a vádlott mellé feküdt és arról beszélt neki, hogy ne menjen hozzá a barátjához feleségül, ő sokkal jobb nála. Biztos ki fogja őt külföldre vinni, és kurvának fogja beállítani. A kiskorú sértett valamennyi esetben felállt a vádlott mellől, és hárította a vádlott közeledését”

– áll az ügyészségi közleményben. A pap fürdőruhás képét is kért, amit a kiszolgáltatott helyzetben lévő lány küldött magáról. Azt azonban már megtagadta, hogy meztelen képet is küldjön magáról.

A papot szexuális erőszak és szexuális kényszerítés vádjával perelik, és a vád alapján 12 év fegyházbüntetést, 10 év közügyektől eltiltást, valamint véglegesen eltilthatják a kiskorúakkal való kapcsolatfelvételtől.

A görögkatolikus egyház vezetése nem nyilatkozott az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elmondták a szentmártonkátai tragédia egyetlen túlélőjének, hogy öccse és négy barátja meghalt a vonatbalesetben
A vonat 400 méteren át tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott autót. A hat fiatalból öten azonnal szörnyethaltak, csak egy 18 éves lány élte túl a borzalmat.


Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra a rendőrség a múlt keddi szentmártonkátai tragédiáról. A MÁV biztonsági kamerájának felvételén tisztán látszik, ahogy egy autó a leengedett félsorompót kikerülve a sínekre hajt, egyenesen a 100 km/órával közeledő Tokaj InterCity elé.

A vonat mintegy 400 méteren keresztül tolta maga előtt a felismerhetetlenségig összeroncsolódott kocsit.

Az autóban egy hatfős baráti társaság utazott, öten – egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 24 és egy 30 éves férfi – azonnal szörnyethaltak. A kocsit a 24 éves fiatal vezette, akinek nem volt jogosítványa. A tragédiát egyedül egy 18 éves lány élte túl, akinek 17 éves öccse is az áldozatok között van.

A baleset óta mécsesek és koszorúk borítják a vasúti átjárót. A helyieket megrázta a tragédia.

„Most, hogy kiderült, mi történt, nagyon sajnálom őket: öt fiatal, köztük egy lány és négy fiú; a hatodik kórházban van. Hát, tragédia” – mondta egy környékbeli. Egy másik helyi lakos szerint megoszlanak a vélemények a felelősségről: „Van, aki a fiatalokat hibáztatja, van, aki a szülőket; változó.”

A baleset egyetlen túlélőjét napokig mélyaltatásban tartották, de már felébredt és egyre jobban van – számolt be róla az RTL Híradó.

A család csak most merte elmondani neki, hogy öccse és a barátai meghaltak a balesetben. A lány a közösségi oldalán egy közös fotóval és szívszorító sorokkal gyászolta testvérét:

„Öccsének is ott kellene lennie vele” – írta posztjában.

A balesetnek van egy másik áldozata is: a vonatot vezető mozdonyvezető, akit annyira megviseltek a történtek, hogy azóta táppénzen van.

„A mozdonyvezető több mint 30 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik; sajnos nem ez volt az első rendkívüli esemény, ahol tragédiával szembesült. Nyilvánvalóan megrázta az eset, azóta sem dolgozik mozdonyvezetőként” – nyilatkozta Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének képviselője. A MÁV szerint ilyen esetekben a mozdonyvezetők rehabilitációs szabadságot vehetnek ki, és pszichológus segítségét is igénybe vehetik. A vasúttársaság és a rendőrség is hangsúlyozta, hogy a baleset idején a jelzőberendezés hibátlanul működött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy anya és két gyermeke, az apa életéért még küzdenek – mindannyian egy utcai árusnál ettek Isztambulban
A Németországból érkező család az Ortakoy negyedben kóstolt helyi finomságokat, többek között kagylót és töltött burgonyát. A hatóságok mintákat vettek a helyszínen.


Tragédiával ért véget egy Németországban élő török család isztambuli nyaralása, miután a gyanú szerint ételmérgezést szenvedtek. Két gyermek és édesanyjuk meghalt, az apa életéért még küzdenek, miután utcai árusnál ettek egy népszerű isztambuli turistalátványosságnál – írta a CBS News. A család szerdán lett rosszul, miután több népszerű streetfoodot megkóstoltak az Ortakoy vízparti negyedben, a Boszporuszon átívelő híd lábánál.

A Fatih negyedben tartózkodó családot nem sokkal az étkezés után kórházba szállították, ahol a 6 és 3 éves gyermek meghalt.

Abdullah Emre Guner isztambuli regionális egészségügyi vezető csütörtökön közölte: „Az anyát és az apát az intenzív osztályon kezelték, és vizsgálatot indítottak az ügyben.” Az anya nem sokkal később, pénteken szintén meghalt.

Yilmaz Tunc igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a hatóságok komoly lépéseket tettek az ügyben.

„Mintákat vettek azokról a helyekről, ahol a család étkezett, és négy embert őrizetbe vettek”

– írta a miniszter.

Egyes médiajelentések szerint a család kagylót evett rizzsel, ami egy népszerű, utcai árusok által gyakran kínált fogás, valamint kumpirt is fogyasztottak, ami egy helyi töltött sült burgonya. Más jelentések szerint kokorecet ettek, amely egy grillezett báránybelsőségekből álló étel, és a Turkish Delightot is megemlítették.

A törökországi incidens körülbelül öt hónappal azután történt, hogy Észak-Franciaországban két hentesüzlet ideiglenesen bezárt, miután egy lány súlyos ételmérgezésben meghalt. Hazánkban a Nébih 2023-as jelentése alapján az élelmiszer-eredetű járványok száma nőtt, a bejelentett esetek között a szalmonella továbbra is az egyik leggyakoribb kórokozó. Nemrég több mint 600 ételmérgezés-gyanús esetet jelentettek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak Budapest XIII. kerületéből, ahol nagyrészt gyerekek betegedtek meg.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: fogászati mélyaltatás közben halt meg egy 2 éves kislány Bukarestben
A beavatkozás közben állt le a gyermek szíve és légzése. Az orvosok és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.


Egy rutinbeavatkozásnak induló fogászati kezelés végződött tragédiával csütörtökön Bukarestben, ahol egy kétéves kislány életét vesztette, miután két szuvas fogának ellátásához mélyaltatásba helyezték.

A beavatkozás megkezdése után nagyjából 20 perccel a gyermeknél szív- és légzésleállás lépett fel. A klinika orvosai és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták újraéleszteni.

A szülők szerint a tragédiának voltak előjelei: állítják, hogy a friss leletek súlyos májérték-eltérést mutattak, ezért kérték a beavatkozás elhalasztását, amit az orvos elutasított. Azt is mondják, hogy sem az altatás, sem az újraélesztés idejére nem engedték be őket a rendelőbe.

Az édesapa összetörten nyilatkozott: „Megölték őt.”

Az eset miatt több vizsgálat is indult: az ügyet a bukaresti törvényszéki ügyészség vette át, miközben az Állami Egészségügyi Felügyelet és a Fogorvosi Kamara is vizsgálódik – számolt be róla a Maszol. Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint a klinika engedélyezése nem volt megfelelő, és felmerült a gyanú, hogy késlekedhettek a mentők értesítésével is. Az előzetes boncolási jegyzőkönyv komplex, krónikus alapbetegséget állapított meg a kislánynál.

A fogászati klinika közleményben reagált, amelyben teljes együttműködést ígértek a hatóságoknak.

Kiemelték, hogy több mint 1700 hasonló altatást végeztek már el komplikáció nélkül. Hozzátették, hogy a kislány idén januárban már átesett náluk egy sikeres altatáson, amelyet ugyanaz az orvosi csapat végzett.

via 24.hu

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
KÉPGALÉRIA - Drámai fotók Stockholmból: letarolta a buszmegállót az emeletes busz
A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak. Az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.


Ahogy már hírt adtunk róla, péntek kora délután Stockholm egyik legforgalmasabb útján, az Östermalm negyedben egy emeletes busz letért az útról, és egy buszmegállóba csapódott. A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak, de az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.

A hatóságok súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak nyomozást, és eljárási okból őrizetbe vették a jármű sofőrjét. Hangsúlyozták, hogy egyelőre semmilyen jel nem utal szándékos támadásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk