KÉK HÍREK
A Rovatból

Összevertek és élve felgyújtottak egy férfit a bulinegyedben – belehalt a sérüléseibe

A gyanú szerint a 44 éves férfit nem ismerte 20 éves gyilkosa. A Király utca egy romos lakásában végzett áldozatával a fiatal férfi.


Összeverte, majd élve felgyújtotta alkalmi ismerősét egy férfi egy VII. kerületi lakatlan lakásban – számol be a rendőrség honlapja. A nyomozók annak ellenére azonosították a feltételezett elkövetőt, hogy kezdetben még a halál oka vagy az elhunyt személyazonossága sem volt ismert.

Beszámolójuk szerint 2024. október 12-én délelőtt tűz keletkezett egy romos, lakatlan földszinti lakásban Budapest VII. kerületében, a Király utcában.

Az oltás során egy összeégett, ismeretlen személyazonosságú holttestet találtak.

Bár a körülmények rögtön gyanúsak voltak a tapasztalt rendőröknek, a szemle alapján nem lehetett azonnal megállapítani, hogy bűncselekmény történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya a rendkívül nyomszegény halálesettel kapcsolatban aprólékos munkával gyűjtötte az információkat, végül október 15-én emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben rendeltek el nyomozást.

Aznap jelentették be egy budapesti férfi eltűnését, aki a beszerzett adatok szerint abban az időben a környéken mozoghatott, ám a körülmények miatt csak DNS-vizsgálat igazolhatta az egyezést. Újabb három nap kellett, hogy azonosítsák a feltételezett elkövetőt.

A 20 éves férfit egy Pest vármegyei kórház pszichiátriai osztályán találták meg, ahova zavart viselkedése miatt szállították be.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 44 éves áldozat nem ismerte gyilkosát, aznap éjjel találkoztak csak. A lakatlan lakásba ketten mentek be hajnalban, de már csak a fiatalabb jött ki. A 20 éves F. Barna nem tett vallomást, amikor különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett miatt hallgatták ki, sőt, panasszal élt a gyanúsítással szemben – noha az elhunyt néhány személyes tárgyát is megtalálták nála.

Az igazságügyi boncolás azt állapította meg, hogy a sértettet bántalmazták, és még élt, amikor felgyújtották.

Hogy pontosan mi történhetett, a BRFK Életvédelmi Osztálya vizsgálja. A gyanúsítottat a kórházban őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását, melyre az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET: