KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Összegyűlt majdnem 10 millió forint, nőgyógyászati rendelő nyílhat rászoruló nőknek

A Budapest Bike Maffia szerint sokszor ezek a nők a megaláztatástól félve vagy az iratok hiánya miatt nem mehetnek szűrésre, vizsgálatra, orvoshoz.


Megvalósulhat a terv, megnyílhat a rászorulóknak kitalált nőgyógyászati rendelő - erről a szervező Budapest Bike Maffia a közösségi oldalán számolt be.

A jótékonysági szervezet azt írja, hogy egy hete indították el a gyűjtést arra, hogy a hajléktalan, rászoruló nőknek, - akik nem juthatnak hozzá az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz - legyen egy hely, ahová fordulhatnak. Az adományokból az első félév költségeit fedeznék.

Erre azért van szükség, mert mint fogalmaznak: "sokszor, a megaláztatástól félve vagy az iratok hiánya miatt nem mehetnek szűrésre, vizsgálatra, orvoshoz".

Ezért a "BMSZKI szakembereivel összedugtuk a fejünket, sok-sok hónap tervezés után kimondtuk, legalább 9.8 millió forint szükséges ahhoz, hogy a rendelő létrejöjjön és elkezdhesse a működést.

Mi tudjuk ezt egy ideje, ti csak egy hete. És sokan vagytok, akinek ez pont annyira fontos, mint nekünk. Mert ma este az erre elkülönített bankszámlán ott van a 9.8 millió forint. Összeadtátok erre az ügyre. Végtelenül hálásak vagyunk.

Ha pedig még több pénzt kapnak, akkor azt félreteszik, "hogy minden biztosan klappoljon. Hogy legyen pénz a kialakítástól kezdve a labor vagy épp a hatékonyabb gyógyszer költségeire" - ígérik.

A következő lépésekről pedig folyamatos tájékoztatást adnak.

"És egy szösszenet a végére:

A Bike Maffia idén decemberben lesz 10 éves. Úgy gondoljuk, sok fontos projektet, akciót vittünk véghez az elmúlt években, hogy segítsünk embereknek, veletek közösen.

De most erre az alkalomra alaposan megsütöttétek a tortát, amire igyekszünk minél gyorsabban és lehető legjobban felpakolni a gyertyákat, - hogy február végén / március elején, amikor a rendelő megkezdheti a működést, - közösen fújhassuk el azokat. (Decemberben azért lesz 10 erős napunk az ̶ü̶n̶n̶e̶p̶l̶é̶s̶r̶e̶ a közös segítségnyújtásra, de erről egy szombati posztban adunk infót.)

Köszönjük nektek a pénzügyi hozzájárulást, a rengeteg segítséget, amit felajánlottatok az elmúlt napokban - élünk vele - köszönjük, hogy együtt vállalhatjuk a felelősséget. Köszi BicskeyLevi, köszi BMSZKI, köszi BBM önkéntesek. Vagy tudjátok mit? Kösz világ, hogy ez a rendelő végre létrejöhet"

- zárták a posztjukat.

A rendelőhöz Fejes Gergő készített látványterveket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
900 ezres kórházi számlát kapott a Miskolcon szült nigériai anyuka, napok alatt egymilliót dobtak neki össze az adakozók
A geológusnak készülő Mary ösztöndíjjal érkezett, de egy veszélyeztetett terhesség mindent felborított. A császármetszés utáni komplikációk miatt most a hazajutásuk is a magyarok jó szívén múlik.


Pillanatok alatt összedobtak egymillió forintot az adakozók annak a nigériai egyetemista lánynak, akinek egy miskolci kórházban kellett világra hoznia a kisfiát. A szülés utáni komplikációk miatt az anyának 900 ezer forintos számlát kellene kifizetnie, a gyűjtésből azonban már nemcsak erre, de a hazaútra is futhatja – számolt be róla hétfő esti adásában az RTL Híradó.

Arukwe Chinazaekpere Mary tavaly érkezett ösztöndíjjal a Miskolci Egyetemre. A geológus végzettségű nő már várandós volt, de úgy tervezte, időben hazautazik Nigériába a szülésre. A drámai fordulat akkor következett be, amikor kiderült, hogy veszélyeztetett terhes, így nem szállhatott repülőre.

„Szeptember közepén megvettem a jegyet a hazaútra, de kiderült, hogy veszélyeztetett terhes vagyok, így nem utazhattam” – mesélte a kismama, akit ezt követően egy egyházi szervezet, a Miskolc–Selyemrét Római Katolikus Plébánia fogadott be.

Kisfia, Jason végül január 28-án, császármetszéssel született meg a miskolci megyei kórházban. A beavatkozás után azonban komplikációk léptek fel, Mary többször is vérátömlesztést kapott. A baba jól van, de az anya még gyenge. A kórházi ellátásért – a kórház méltányossága mellett is – közel 900 ezer forintot kellene fizetnie, mivel nem volt magyar társadalombiztosítása. A helyi sajtó szerint a császármetszés díja önmagában 482 500 forint, a baba ellátása pedig további 150 ezer forintba került, ehhez jönnek még a gyógyszerek és a kezelések költségei.

A horribilis összeg miatt a miskolci Supersum Alapítvány gyűjtést indított. Az alapítvány elnöke szerint egy külföldi diáknak szinte lehetetlen küldetés a magyar TB-rendszerbe való bekerülés.

„A nemzetközi hallgatóknak a TAJ-kártya igényléséhez visszamenőleg 25 hónap társadalombiztosítást kellene megfizetniük. Ez egyszeri 3 millió 750 ezer forintos összeg, és havonta is 150 ezer forint lenne a TB-költségük. Ez olyan tetemes teher, amit egy nigériai hallgató, akinek nincs gazdag családi háttere, nem tud kifizetni”

– magyarázta Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Alapítvány elnöke.

A civil összefogás azonban rendkívül sikeresnek bizonyult: a gyűjtés néhány nap alatt elérte az egymillió forintot.

„Csodálatos ez a támogatás. Nem számítottam rá, hogy ennyien segítenek, ezért különösen hálás vagyok” – mondta meghatottan a kismama.

Az alapítvány most abban bízik, hogy a kórházi számla kifizetése után az adományokból Mary és a kis Jason hazautazására is jut majd pénz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad” – egyre többeknek tetszik Rónai Egon ötlete
Rónai Egont láthatóan megrázta Fenyő Miklós halála, akivel még közös terveik voltak. A riporter egyetlen mondata lavinát indított el, amire a rajongók egy még merészebb ötlettel tromfoltak rá.


„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban!” – Rónai Egon, Prima Primissima díjas riporter és műsorvezető felvetése vasárnap lavinát indított: a rajongók sorra állnak az ötlet mellé, miután Fenyő Miklós tegnap hajnalban, január 31-én, 78 évesen elhunyt.

A felvetés személyes gyászból és közös munkákból táplálkozik, a riportert láthatóan megrázta a magyar rock and roll királyának halála. Rónai Egon vasárnap délutáni bejegyzésében arról írt, még nem tért magához.

„Úgy volt, hogy folytatjuk a beszélgetéseket. Hogy folytatja a könyvet, legalább négy, de lehet, hogy öt kötetben. Meg persze úgy volt, hogy lesz még új zene, koncert, hogy még van idő. Most írják az okosok, hogy “csak” rock and roll. Az minden popzene alapja, abból bújt elő a sok jó és a sok vacak, amit az elmúlt 70 évben hallgattunk! Úgy tudta, ismerte, értette, mint itthon senki más. Ezeket az alapokat díszítette remek (helyenként zseniálisan szellemes) szövegekkel, sodró lendülettel, rengeteg romantikával.” Bejegyzését azzal zárta:

„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad.”

A személyes sorok közösségi visszhangra találtak, valóságos hozzászólásözön indult el a poszt alatt. „A legszebb megemlékezés lenne Mikiről, ha valóban létre jönne a Fenyő Miklós-sétány a Szent István parkban!” – írta egy hölgy. Mások még tovább is mentek: „A Szent István parkban a Fenyő Miklós sétányon egy padon ülő Fenyő Miklós szobor is megilletné őt így bárki mellé ülhetne. Remélem, hogy az is meglesz!”

A helyszínválasztás nem véletlen, Fenyő kötődése a környékhez közismert. A Hungária együttes legendás frontembere ízig-vérig angyalföldi volt, és több dalában is megénekelte a XIII. kerületet, így nem csoda, hogy Rónai Egon riporter ötlete nyomán éppen a Szent István parkban neveznének el róla sétányt - írta a Blikk.

Az utolsó nyilvános beszélgetést éppen Rónai Egon készítette vele még decemberben a budapesti Akvárium Klubban, ahol Fenyő Miklós telt ház előtt, a könyvbemutatóján még tele volt tervekkel: az életrajzán dolgozott, és fürdött a szeretetben. A decemberi tervek azonban Fenyő Miklós halálával örökre tervek maradtak, a kezdeményezés viszont most közösségi és intézményi döntések elé kerülhet.

Egy közterület elnevezéséhez önkormányzati kezdeményezés és jóváhagyás szükséges, a rajongók támogatása pedig erős jelzés lehet a döntéshozók felé. A kommentelők által felvetett szoborjavaslat külön eljárást, tervezést és finanszírozást igényelne. A közösségi emlékezet formálása mindenesetre megkezdődött. Egy esetleges sétány és szobor a rajongók gyászát közös térben alakíthatná emlékezéssé, Rónai Egon mondata pedig – „Lesz még Fenyő Miklós sétány…” – a közösségi akarat mottójává válhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videó: ruandai gyerekek éneklik a KFT Afrika című dalát
A ruandai gyerekek örömmel és elképesztő fantáziával dolgozták fel a KFT dalát. Az egész egy magyar önkéntes ötletéből indult, de ami utána történt, arra senki sem számított.


A KFT legendás slágerét, az Afrikát éneklik magyarul ruandai utcagyerekek egy videón, ami február elején valósággal letarolta a magyar internetet.

A megható produkció mögött azonban egy sokkal mélyebb történet húzódik meg. A Közel Afrikához Alapítvány számolt be arról, hogy

a felvétel ötlete egy magyar önkéntestől, Tóth Szabolcstól származik, aki megmutatta a számot a gyerekeknek. A többi már az övék: maguktól kezdték leszedni a magyar szöveget, majd jöttek az ötletekkel.

Eljátszották a puputevés részt, belevittek akrobatikát, sőt, az elejére egy edényeken dobolt ritmust is rögtönöztek. Minden, ami a videón látható, az ő kezdeményezésük és fantáziájuk eredménye.

A videóban szereplő gyerekeket a Közel Afrikához Alapítvány önkéntesei támogatják, együttműködve a helyi Akagera Good Neighbors szervezettel. A közös zenélés mellett a mindennapokban is segítik őket: korrepetálnak, sportolnak, drámajátékokat játszanak velük. A cél a stabil háttér megteremtése és az iskoláztatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk