Oroszország: Legyőztük az Iszlám Államot
Az orosz hadsereg csütörtökön bejelentette, hogy elérték a céljukat Szíriában: legyőzték az Iszlám Államot, és mára nem maradt az országban olyan település, amelyet a terrorszervezet ellenőrizne – írja az Index a Reutersre hivatkozva.
Azt is elárulták, hogyan sikerült megvalósítani mindezt: Szergej Rudszkoj, az orosz vezérkar hadműveleti csoportfőnökségének parancsnoka azt mondta, "az orosz légierő soha nem látott mértékű bevetésével" sikerült legyőzni a terroristákat.
"A szíriai rendezés összes résztvevőjének, így a damaszkuszi kormánynak, a régió országainak és az ENSZ-nek most a következő szakaszra, a politikai folyamatra kell áttérnie, amelyről az orosz, a török és az iráni elnök, valamint Szíria népének "kongresszusa" Szocsiban megállapodott.
- mondta a győzelem bejelentése után Vlagyimir Putyin orosz elnök.