KÉK HÍREK
A Rovatból

„A legnagyobb ütést most kaptam” – Orosz Bernadett külföldre költözne, miután enyhítették annak a volt katonatisztnek a büntetését, aki brutálisan bántalmazta őt

A hatgyermekes anyát durván bántalmazta volt párja egy honvédüdülőben. A férfi végül 1 év 4 hónap letöltendőt kapott, amit a nő igazságtalannak tart.


A Fővárosi Ítélőtábla

egy év négy hónap letöltendő szabadságvesztésre enyhítette annak a volt katonatisztnek a büntetését, aki 2019 novemberében brutálisan bántalmazta Orosz Bernadettet egy bujáki honvédüdülőben.

A hatgyermekes édesanya nem jelent meg a jogerős ítélet kihirdetésén, de a történtek után úgy fogalmazott:

„A legnagyobb ütést most kaptam.” Azt is elmondta, hogy elgondolkodott azon, külföldre költözik, mert Magyarországon nem érzi magát biztonságban.

A nő és K. István kapcsolata 2018 októberében kezdődött. Bernadett korábbi elmondása szerint a férfi 2019 júniusában egy családi rendezvényen támadt rá először, amikor a fejét a falhoz ütötte, majd kétszer tarkón vágta. Ezt követően a nő miskolci otthonába utaztak, ahol a férfi a teraszon megtépte a haját, és megpofozta. Később, néhány hónap múlva K. István a saját kulcsával ment be a nő otthonába, ahol vitatkozni kezdtek, és a vádirat szerint többször is nagy erővel arcon ütötte.

A legsúlyosabb bántalmazás a bujáki honvédüdülőben történt, ahol egy rendezvényen vettek részt. Vacsora után a szobájukban a férfi féltékenykedni kezdett, majd a nő homlokára ütött. Bernadett kizárta őt a szobából, de a férfi betörte az ajtót, rárontott, és durván bántalmazta. A nő egyszer ki tudott szökni, és segítségért kiáltott, de a férfi visszarángatta a szobába, ahol tovább verte. A történteknek végül az üdülő dolgozói és vendégei vetettek véget.

Az ügyészség három és fél év letöltendő börtönt kért K. Istvánra beismerés esetén, de mivel a férfi nem kötött alkut, tárgyalás lett az ügyből. Első fokon 1 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélték súlyos testi sértés és két rendbeli könnyű testi sértés miatt. Az ítélet ellen az ügyészség, a vádlott és védője is fellebbezett.

A Fővárosi Ítélőtábla végül folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és 1 év 4 hónapra enyhítette a büntetést.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, az időmúlást, valamint azt, hogy elvesztette a munkahelyét. A 111 ezer forintos bűnügyi költséget az állam állja.

Az ítélet indoklásában a bíró elmondta, hogy K. István lényegében nem emlékezett a történtekre, és azt állította, hogy akár önsértés is történhetett, illetve valamit belekeverhettek az italába. A bíróság ezt kizárta, és megállapította, hogy a vádlott okozta a sértett sérüléseit. A szakértői vélemény szerint a nő kilencrendbeli, arcot érő sérülést szenvedett, amelyek közül nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést és orrsövénysérülést is megállapítottak.

A tanácselnök úgy fogalmazott: „Vizuálisan rossz képet mutatott a sértett, sokkal súlyosabbnak látszottak a sérülései, mint amilyen valós sérüléseket szenvedett.” Hozzátette: „A sérülések, amik keletkeztek, azok nem keletkezhettek olyan erőbehatásra, ami ennél súlyosabb sérüléshez vezetett volna.”

Orosz Bernadett a 24.hu-nak azt mondta:

„Ez nem példaértékű szankció, és az erőszaktevőket sem fogja elrettenteni. A mundér becsülete és egy katona élete fontosabb volt, mint egy hatgyermekes anyuka, egy háromszoros nagymama élete.”

A nő szerint az igazságügyi szakértő megállapításai nincsenek összhangban öt másik orvosszakértő, valamint a biztosító szakértőjének véleményével.

„Az orrsövényem mind a mai napig nincs rendben, folyamatosan be van gyulladva, véres, gennyes pörkök távoznak. Nem tudok rendesen levegőt venni, és azóta sem hallok a bal fülemre. Tartós stressz állapotában voltam és vagyok, s emiatt cukorbeteg lettem, és vastagbélgyulladásom lett. A jobb szememben azóta is műlencse van a bántalmazás miatt”

– sorolta.

Bernadett három kártérítési pert is indított, az első bántalmazás miatt már jogerősen megítéltek számára 1 millió 400 ezer forintot. Az összeget azonban nem tudta érvényesíteni, mivel nem volt pénze jogi képviselőre. Jelenleg csak a harmadik bántalmazás miatti kártérítési pere van folyamatban.

Végül úgy nyilatkozott: „Előbb levitték 1 év 10 hónapra, aztán még azt is lecsökkentették 1 év 4 hónapra. Ennyit ér ma Magyarországon egy ember élete.” Majd hozzátette: „Annak, aki azt mondta, hogy csak vizuálisan látszódtak súlyosabbnak a sérülésem, azt üzenem: élje át azt, amit én átéltem! Húzza fel a cipőmet, és járja végig ugyanazt a közel hat évet, amit én végigjártam.” - írta a 24.hu

A bántalmazó férfi ügyvédje az RTL Híradónak azt mondta, hogy védencét nagyon megviseli, hogy börtönbe kell vonulnia. Az ítéletet túlzottnak érzik, ezért a Kúriától kérnek állásfoglalást.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fordulat az isztambuli tragédiában: kiürítették és lezárták a hotelt, ahol a család megszállt
A hatóságok azután intézkedtek, hogy az anya és két gyereke halála után két másik turista is mérgezéses tüneteket produkált. Már nyolc embert, köztük egy rovarirtó cég munkatársait is őrizetbe vették.


Vasárnap délelőtt a török rendőrség lezárta azt az isztambuli Fatih negyedben található hotelt, ahol egy Németországban élő török család három tagja a napokban meghalt, írja több török lap is.

A hatóságok azután ürítették ki és zárták le az épületet, hogy szombaton két másik turista, egy olasz és egy marokkói állampolgár is rosszul lett ugyanabban a szállodában, hányingerre és hányásra panaszkodva.

A tragikus eset miatt már nyolc embert gyanúsítottak meg, köztük van a hotel egyik alkalmazottja és egy rovarirtással foglalkozó cég két munkatársa is.

A nyomozás fókusza az elmúlt napokban az utcai ételmérgezés gyanújáról egyértelműen a szállodán belüli vegyszerhasználatra terelődött. A rendőrség szerint ugyanis

a hotel egyik szobáját nemrégiben rovarirtóval kezelték, ezért a nyomozók mintát vettek az ágyneműkből, a textíliákból és a szobákban talált, bontatlan vizes palackokból is.

„Ezek a cégek néha olyan mezőgazdasági vegyszereket használnak, amelyeket beltéren betiltottak. Ha az ágyi poloskák elleni kezelést ilyen szerekkel végezték, az mérgezést okozhat belégzéssel és bőrérintéssel is” – nyilatkozta a Hürriyetnek Emel Öykü Kanbuk Kayıkçı biológus.

A Hamburgból érkező Böcek család november 9-én szállt meg a hotelben. November 11-én Isztambul Ortaköy városrészében ettek, többek közt töltött kagylót és egy báránybelsőségekből készült helyi specialitást, a kokoreçet.

Aznap este a családtagok rosszul lettek, majd november 13-án a hatéves Kadir Muhammet és a hároméves Masal életét vesztette. Másnap, november 14-én az édesanya, Çiğdem is elhunyt a kórházban. Az édesapa, Servet állapota továbbra is kritikus, az intenzív osztályon lélegeztetőgépen tartják.

Yılmaz Tunç igazságügyi miniszter közölte, hogy az Isztambuli Főügyészség a legnagyobb alapossággal folytatja a nyomozást. Az isztambuli tartományi egészségügyi igazgató, Dr. Abdullah Emre Güner hozzátette, hogy a városban nem tapasztaltak rendkívüli emelkedést az ételmérgezéses esetek számában.

A hotel üzemeltetője tagadja a felelősséget. Azt állítják, a szállodában csak zárt, palackozott vizet kínálnak, ételt nem szolgálnak fel, és a rovarirtás náluk rendszeres eljárás.

Az ügyben a végső szót az igazságügyi orvosszakértői testület mondja ki, a halál pontos okát a toxikológiai vizsgálatok eredményei után állapítják meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy 15 éves lány halt bele a vonatszörfözésbe Ausztriában
A száguldó szerelvények felett 15 ezer voltos feszültség van a felsővezetékben. Ehhez elég csak közel kerülni, egyetlen rossz mozdulat is halálos áramütést okozhat.


Hajnali fél háromkor egy 16 éves cseh fiú sétált be a St. Pölten-i rendőrségre, hogy bejelentse 15 éves barátnője eltűnését. Elmondta, hogy miután a vonatról leszállva nem találta a lányt, először a sínek mentén kereste, mielőtt a hatóságokhoz fordult. A rendőrök a lány telefonjának jelei alapján drónnal kezdték átfésülni a területet, de szombat kora reggel már csak a holttestét találták meg Blindenmarkt és St. Georgen am Ybbsfelde között, a sínek mellett, írja a Kurier.

Az addigra összeállt kép szerint

a fiatalok egy többségében csehekből álló csoportja péntek este tíz óra körül Amstettenben mászott fel egy ICE gyorsvonat tetejére, hogy így utazzon St. Pöltenig.

A társaság csak a célállomáson vette észre, hogy egyikük hiányzik. Az alsó-ausztriai rendőrség közleménye szerint az elhunyt egy 15 éves cseh állampolgár.

A „trainsurfing” néven ismert jelenség rendkívül veszélyes. A vasúti felsővezetékekben 15 ezer voltos feszültség van, amihez elég másfél-két méterre megközelíteni, hogy halálos áramütést okozó ívkisülés jöjjön létre. A német szövetségi rendőrség egy korábbi figyelmeztetésében hangsúlyozta, hogy a felsővezeték feszültsége „a háztartási konnektor 65-szöröse” – írta a Die Zeit.

A helyszínelés és a mentési munkálatok idejére a Weststrecke vasútvonalat Amstetten és Ybbs között lezárták, a forgalom szombat reggel fél nyolctól helyreállt. A st. pölteni ügyészség boncolást rendelt el, a lány személyazonosságának véglegesítése a cseh hatóságok bevonásával zajlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Száz felülést kellett csinálnia, mert késett az iskolából, belehalt a büntetésbe a 12 éves indiai diáklány
A lány napokig kórházban volt a történtek után, de az orvosok már nem tudták megmenteni. A rendőrség vizsgálja a tanárnő felelősségét a tragikus halálesetben.


Éppen az indiai gyermeknapon halt meg az a 12 éves diáklány, akit napokkal korábban az iskolájában büntettek meg késés miatt, írja az Indian Express. A Maharashtra állambeli Vasai városában történt eset után a helyi rendőrség egyelőre baleseti halálesetről vett fel jelentést, de a boncolási jegyzőkönyv és az oktatási hatóság vizsgálatának eredménye még nem derült ki.

A tragédia november 8-án történt, amikor a lány és több társa tíz percet késett a tanításról. A család állítása szerint a tanárnő büntetésből száz felülést végeztetett velük, több diáknak ráadásul az iskolatáska is a hátán volt a gyakorlat közben.

„A büntetés után erős fájdalmat érzett a nyakában és a hátában, és nem tudott felkelni”

– mondta az édesanya a Hindustan Times szerint.

A lány állapota a következő napokban folyamatosan romlott, több kórházban is kezelték, végül a mumbai JJ kórházba szállították, ahol november 14-én este meghalt.

A tragédia hírére feldühödött szülők és egy helyi politikai párt aktivistái lezárták a Shri Hanumant Vidya Mandir nevű iskolát, és a tanár felelősségre vonását követelik.

A hatóságok megkezdték az eset kivizsgálását. „Néhány diákot a Mamta Yadav nevű tanárnő büntetett felülésekkel. A testi fenyítés pedig törvénybe ütközik” – nyilatkozta Sonali Matekar, Vasai oktatási tisztviselője.

A testi fenyítést Indiában a 2009-es oktatási törvény egyértelműen tiltja, amely kimondja, hogy gyermeket sem fizikai büntetésnek, sem mentális zaklatásnak nem lehet kitenni.

A gyermekvédelmi törvények alapján a gyermekkel szembeni kegyetlen bánásmód bűncselekménynek minősül, és akár többéves börtönbüntetéssel is sújtható. A rendőrség a boncolási eredménytől teszi függővé, hogy a baleseti haláleset minősítését megváltoztatják-e, és indítanak-e büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Nyomtalanul eltűnt egy 11 éves budapesti kislány, keresik a rendőrök
Stróbl Léna Rozália szombaton reggel ment el otthonról, azóta sehol nem találják. Eltűnésekor fekete kabátot, szürke farmernadrágot viselt, és egy fekete-fehér hátizsák volt nála.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított Stróbl Léna Rozália eltűnése miatt. A 11 éves kispesti lány jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen, a rendőrök keresik, írja a police.hu.

A rendelkezésre álló információk szerint

Léna november 15-én reggel indult el kispesti otthonából, és azóta nem érkezett haza, a hatóságok nem találják.

A lány körülbelül 160 centiméter magas, hosszú, barna hajú, szemüveget visel. Eltűnésekor fekete kabátot, szürke farmernadrágot viselt, és egy fekete-fehér hátizsák volt nála.

A rendőrség kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik Stróbl Léna Rozália tartózkodási helyéről, akár névtelensége megőrzése mellett is tegyen bejelentést a nap 24 órájában hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámon, vagy a 112-es segélyhívón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk