„Mindent ki kell dobnunk, ami elszomorít minket, mert az Úr azt akarja, hogy boldogok legyünk” – ChatGPT-vel és hajnali posztolással lettek világhírűek a nyugdíjas olasz apácák
Stressz, szorongás, önzőség – feliratok kartondobozokon, amik sorra repülnek ki egy ablakon. A végén egy 98 éves apáca azt mondja: „mindent ki kell dobnunk, ami elszomorít minket, mert az Úr azt akarja, hogy boldogok legyünk”. Ez a felvétel tette ismertté azt az olasz apácaközösséget, amely egy hegyi faluból robbant be a közösségi médiába.
Az olaszországi Abruzzo régióban fekvő Raiano település nyugdíjas apácáinak élete évekig ugyanazt a napi ritmust követte, ez azonban teljesen megváltozott, miután megjelentek a neten, ahol ma már milliós nézettségű videóik vannak – írja a Telex. A történet azzal kezdődött, hogy a 22 nővérből álló közösség legidősebb tagja, a 98 éves Maria Chiara nagyon levert lett.
„Semmit sem csinálunk itt, és az életem értelmetlennek tűnik” – mondta az otthonban dolgozó 45 éves Nayiby Jimenez nővérnek, aki végül elindította a projektet.
Minden videóhoz forgatókönyvet írnak, az ötleteléshez pedig néha a ChatGPT segítségét is igénybe veszik. A posztjaikat rendszerint hajnali 5-kor teszik közzé. Nayiby nővér szerint azért, mert „az embereknek az az első dolguk, amikor reggel felébrednek, hogy megnézik a telefonjukat”.
A „Suore Ravasco Nayiby” néven futó oldalakon tudatosan használnak zenét és humort, hogy a fiatalabb közönséget is elérjék. A nézőkkel való kapcsolatot annyira komolyan veszik, hogy a nővérek külön füzetekben gyűjtik és vezetik a hozzájuk beérkező imakéréseket. Az első videójukat júliusban tették közzé, ami azonnal virális lett, szeptemberre pedig már több milliós nézettségről számoltak be az olasz lapok.
– nyilatkozta az otthon alapítója, Maria Grazia Mancini nővér.