FELFEDEZŐ
A Rovatból

Ő lehetett a hírhedt zodiákus gyilkos: túl sok furcsa véletlen köti a halálesetekhez

Hülyét csinált a rendőrökből, hidegvérrel gyilkolt, de valahogy mindig megúszta.


A hatvanas évek végén egy sorozatgyilkos tartotta rettegésben Észak-Kaliforniát, legalább öt embert megölt. Saját magának adta a zodiákus nevet, amikor kapcsolatba lépett a sajtóval: rejtjeles üzeneteket küldött a szerkesztőségekbe olyan levelek kíséretében, amelyekben beismerte, hogy ő a gyilkos, és további vérfürdőt helyezett kilátásba. Macska-egér harcot játszott a nyomozókkal, de olyan ügyesen, hogy sosem tudták elkapni.

Gyerekeket molesztált, az biztos

Arthur Leigh Allen a kaliforniai Vallejóban nőtt fel, arrafelé, ahol később a zodiákus sorra szedte áldozatait. Megjárta az amerikai haditengerészetet, majd tanárnak állt. Az első iskolából azért rúgták ki, mert egy töltött fegyver volt a kocsijában, a másodikban molesztált egy diákot.

Miután munka nélkül maradt, visszaköltözött a szüleihez, és inni kezdett. Egy benzinkúton dolgozott, de innen is kirúgták, mert túl sok érdeklődést mutatott a „kislányok” iránt. 1974-ben bizonyítottan molesztált egy gyereket, emiatt három évet börtönben ült.

Számos ok támasztja alá azt a gyanút, hogy ő lehetett a zodiákus gyilkos. Először is, a gyilkos is megjárta a haditengerészetet. Másodszor, Allen közel élt sok gyilkosság helyszínéhez. Harmadszor, olyan órát viselt, amin a gyilkos által hátrahagyott levelekben szereplő szimbólum volt. Ráadásul ugyanolyan írógépe volt, amin a gyilkos az üzeneteit írta.

Különösen érdekes egybeesés, hogy Allen 1969-ben egy könyvtervről beszélt egy ismerősének. A történet egy zodiákus fedőnevű gyilkosról szólna, aki párokat végez ki, gúnyt űz a rendőrségből, és a leveleiben az óráján lévő szimbólumot használja.

Túlságosan furcsa véletlenek

Az első, bizonyíthatóan a zodiákushoz köthető gyilkosság 1968-ban történt. Allen otthonától mindössze hét percre volt az a hely, ahol kivégezték Betty Lou Jensent és David Faradayt. A rendőrség később rájött, hogy Allennél ugyanolyan lőszer volt, mint amilyennel a két embert lelőtték.

A zodiákus következő áldozatai Darlene Ferrin és Mike Mageau voltak 1969-ben. Őket mindössze négy percnyi távolságra ölték meg Allen otthonától. Ferrin egy étteremben dolgozott ugyanazon a környéken, vagyis Allen minden bizonnyal ismerte őt.

Mageau túlélte a támadást, és azonosította az elkövetőt. Amikor 23 évvel később, 1992-ben megmutatták neki Allen fényképét, Mageau felkiáltott: „Ez ő! Ő az a férfi, aki rám lőtt!”

De vannak még egybeesések. Miután 1969-ben megkéselték Cecelia Shepardot és Bryan Hartnellt, Allent véres késekkel látták. Azt állította, hogy csirkét ölt velük. Ráadásul ugyanazt a fajta katonai bakancsot viselte, mint a gyilkos, és 44-es lábméretük is egyezett.

A zodiákus utolsó ismert áldozata Paul Stine taxisofőr volt, akit 1969-ben gyilkoltak meg San Franciscóban.

Évtizedekkel később Allen egyik ismerőse, Ralph Spinelli azt mesélte a rendőröknek: Allen előtte bevallotta neki, hogy ő a zodiákus gyilkos, és „hogy ezt bebizonyítsa, San Franciscóban fog megölni egy taxisofőrt.”

Ráadásul a zodiákus leveleinek időrendjében is megfigyelhetőek különös egybeesések. Allent a nyomozók 1971 augusztusában kihallgatták, ezután két és fél évig hallgatott a zodiákus gyilkos. Majd amikor Allent 1974-ben letartóztatták gyerekmolesztálásért, a zodiákus is elnémult.

Arthur Leigh Allen a kedvenc gyanúsítottja Robert Graysmith karikaturistának is, akinek könyvéből, a Zodiákusból készült a 2007-es film is.

A döntő bizonyíték mindig hiányzott

Mindezek ellenére a nyomozók sosem találtak elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy letartóztassák. A tenyérnyomata és az ujjlenyomata nem egyezik azzal, amit a taxisofőr autójában találtak, illetve ami az egyik levélen szerepel. Kézíráselemzés alapján sem sikerült rábizonyítani semmit.

Az ABC7 1991-ben készített vele interjút, amelyben mindent tagadott. Kicsit furcsán fogalmazott: „Nem én vagyok a zodiákus gyilkos, ezt a lelkem mélyén tudom.”

Allen 58 évesen, 1992-ben halt meg cukorbetegségben. Az FBI San Franciscói irodájának nyomozása a mai napig nyitott és megoldatlan.

(Forrás: All That is Interesting, ABC7 News, The Zodiac Killer)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ötszáz jelentkezés után sincs állása, hónapok óta melegvíz nélkül él a volt banki alkalmazott
Egy georgiai nő otthonában a födémbeton alatt tört el egy vízvezeték, így hónapok óta nincs melegvíz. A munkanélküliség miatt nem tudja kifizetni a javítást, és a gyűjtés is lassan halad a 4000 dolláros cél felé.


Tizenegy hónap, több mint ötszáz elküldött pályázat, és még mindig nincs állása, miközben a lakásában már a melegvizet is elzárták, számolt be róla a Business Insider. Drámai helyzetbe került Valerie Lockhart, miután a garázsából kiömlő víz egy komoly, a födémbeton alatt húzódó csőszivárgásra utalt. A szerelő két lehetőséget vázolt fel a georgiai nőnek: egy drágább, 8 ezer dolláros (kb. 2,56 millió forintos) föld alatti javítást, vagy egy olcsóbb, 4 ezer dolláros (kb. 1,28 millió forintos) megoldást, ahol a vezetékeket a konyha felett vezetnék el. Mivel a nő munkanélküli, egyiket sem tudja finanszírozni, így hónapok óta melegvíz nélkül él.

A kétségbeesett nő a GoFundMe oldalon indított gyűjtést, hogy legalább az olcsóbb javításra, a 4 ezer dollárra összegyűjtse a pénzt. A kampány tavaly október 29-én indult, de március 20-ig mindössze 270 dollár, vagyis körülbelül 86 ezer forint jött össze öt adományozótól.

A nő helyzetét súlyosbítja, hogy állítása szerint tavaly bocsátották el a Morgan Stanley nevű banktól, és az azóta eltelt 11 hónapban több mint 500 állásra adta be a jelentkezését, mindeddig sikertelenül.

A pénzügyi szektorban valóban nagy leépítési hullám zajlik, a Morgan Stanley például idén márciusban mintegy 2500 dolgozójától vált meg világszerte.

A banki leépítések híre a közösségi médiában is heves reakciókat váltott ki, sokan fejezték ki aggodalmukat és osztották meg saját történeteiket. „Hát, ez nagyszerű, én szó szerint most kaptam állást a Morgan Stanleynél” – írta egy felhasználó a Reddit-en. Egy másik, korábban elbocsátott hozzászóló próbált némi reményt adni: „Engem 2023-ban értek utol, de őszintén szólva végül minden rendbe jött.”

Valerie Lockhart számára azonban a helyzet egyre sürgetőbb. A gyűjtés oldalán arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a hibát nem javítják ki a téli fagyokig, a sérült csövek további, még súlyosabb károkat okozhatnak az otthonában. A szükséges 4 ezer dollárból azonban még több mint 3700 hiányzik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Hat év után került elő egy elrabolt lány, 4000 kilométerrel arrébb, új személyazonossággal élt
A kislányt még ötévesen rabolták el, a gyanú szerint a saját anyja. A nyomozás évekig holtponton volt, míg a rendőrök egy fülest nem kaptak.


2020 nyarán egy gyermekrablás rázta meg az Egyesült Államok Kalifornia államát. A héten viszont véget ért a hat évnyi bizonytalanság, amikor a rendőrök egy 4000 kilométerrel távolabbi államban találtak a kislányt, akit még ötéves korában raboltak el a kaliforniai Duarte városából. A most 11 éves lányt egy észak-karolinai iskolában találták meg, ahová álnéven íratták be – írta a Ladbible.

A Los Angeles megyei seriffhivatal nyomozói március 6-án kaptak egy fülest a lány lehetséges tartózkodási helyéről, és felvették a kapcsolatot az észak-karolinai hatóságokkal, akik sikeresen a nyomára bukkantak.

A Washington megyei seriffhivatal közleményében azt írta, a gyermeket több ügynökség összehangolt munkájának köszönhetően védőőrizetbe vették, és biztonságban van.

„Ilyen régi ügyekben az ennyire pozitív kimenetel nagyon ritka, de emlékeztet minket arra, hogy kemény munkával, elkötelezettséggel és együttműködéssel pozitív végkimenetelű történetek is megtörténhetnek - írják

Hozzáteszik, hogy a gyermek kora és a folyamatban lévő vizsgálatok miatt jelenleg több információ nem áll rendelkezésre, és a magánélet védelme érdekében a nevét is visszatartják.

A kislány 2020. június 2-án tűnt el. A Los Angeles megyei Gyermek- és Családvédelmi Szolgálat már ezt megelőzően vizsgálódott a gyermek ügyében. A hatóságok szerint a kislány édesanyja, aki a felügyeletet látta el, megszakította a kapcsolatot a hivatallal, és a gyanú szerint ő vitte magával a gyermeket. A nyomozás ezután évekre holtpontra jutott.

A Los Angeles megyei seriffhivatal megerősítette, hogy a vizsgálatot az észak-karolinai hatóságokkal közösen folytatják. Egyelőre nem közölték, hogy az emberrablási ügyben történt-e őrizetbe vétel vagy vádemelés, és az sem derült ki, hogy a kislány kivel élt az elmúlt hat évben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Az amerikai terrorelhárítás lemondott vezetőjének feleségét terroristák ölték meg, az elvesztése után kezdte ellenezni a katonai beavatkozásokat
Joe Kent a lemondását bejelentő levélben azt írta, már csak azért sem támogatja az Irán elleni hadműveletet, mert szeretett feleségét pont egy Izrael által előidézett háborúban, egy terroristák által elkövetett öngyilkos merényletben veszítette el. Shannon Mary Kent volt az első amerikai női katona, aki elesett az Iszlám Állam elleni szíriai koalíciós műveletekben.


Ahogy megírtuk, lemondott a Trump-kormány terrorelhárítási csúcsvezetője, mert ellenzi az Irán elleni háborút. Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorelhárítási Központ igazgatója kedden nyílt levélben jelentette be távozását. Ezzel ő lett a kormányzat legmagasabb rangú tisztségviselője, aki nyilvánosan bírálja az amerikai-izraeli hadműveletet.

Joe Kent lemondását saját gyászával is indokolta. Levelében azt írta, nem tudja támogatni az Irán elleni háború folytatását, és ebben személyes vesztesége is szerepet játszik.

„Lelkiismeretből nem tudom támogatni az Irán elleni háború folytatását. Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést nemzetünkre nézve, és nyilvánvaló, hogy ezt a háborút Izrael és erős amerikai lobbija nyomására kezdtük el”

– írta a levelében, amelyet a New York Times is idézett.

A volt igazgató külön is kitért arra, hogy családja már egyszer súlyos árat fizetett egy közel-keleti konfliktus miatt.

„Veteránként, aki tizenegyszer vonult be harcba, és Aranycsillagos férjként, aki elvesztette szeretett feleségét, Shannont egy Izrael által előidézett háborúban, nem támogathatom, hogy a következő generációt elküldjük harcolni és meghalni egy olyan háborúban, amely nem szolgálja az amerikai nép érdekét, és nem igazolja amerikai életek árát”

– fogalmazott.

A levélben említett Shannon Mary Kent 35 éves volt, a haditengerészet kriptológus altisztjeként szolgált. Az egyik olyan egységénél dolgozott, amely a Nemzetbiztonsági Ügynökséget és a különleges műveleti erőket támogatta. Joe Kent szerint 2001. szeptember 11. után lépett be a haditengerészethez. Shannon Mary Kentnek jó nyelvérzéke volt, spanyolul és franciául is megtanult, később pedig a kaliforniai Montereyben iraki arab nyelvjárást tanult.

A férje elmondása szerint 2007-ben találkoztak először Bagdadban, ahol Shannon egy iráni fegyveresről tartott eligazítást.

Akkor csak néhány percet beszéltek, majd éveken át nem látták egymást. Később egy egyéves kiválasztási és kiképzési tanfolyam első napján találkoztak újra. A férfi azt mondta, attól a pillanattól kezdve szinte elválaszthatatlanok lettek.

A képzés után összeházasodtak. Shannon később Marylandben állomásozott, a család pedig a gyerekek születése után Annapolis közelébe költözött. Joe Kent szerint felesége sokáig otthon maradt a gyerekekkel, majd 2018 végén ment újra külszolgálatra, ezúttal Szíriába.

Shannon Mary Kent 2019. január 16-án halt meg a szíriai Manbídzs városában. Egy informátorral találkozott egy étteremben, amikor az Iszlám Államhoz köthető terroristák öngyilkos merényletet hajtottak végre. Rajta kívül még három amerikai halt meg.

Ő volt az első amerikai női katona, aki elesett a terrorszervezet elleni szíriai koalíciós műveletekben.

Halála után előléptették, a Nemzetbiztonsági Ügynökség pedig egy hónappal később a Kriptológiai Emlékfalra is felvette a nevét.

Joe Kent szerint felesége nyelvtudása és közvetlen természete a műveletek során is sokat számított. Pályája elején a nyelvi készségei miatt lett jó a helyszíni kikérdezésekben, később pedig az iraki arab nyelvjárás ismerete miatt különösen hasznos volt a különleges műveleteknél.

Felesége elvesztése óta Kent egyre inkább a katonai beavatkozásokat ellenző politikai álláspont felé fordult.

Joe Kent keddi lemondására Donald Trump elnök is reagált, és azt mondta, a távozó vezető kedves ember, de gyenge a biztonság terén. A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt sértőnek és nevetségesnek nevezte azt az állítást, hogy a fegyveres konfliktus Izrael nyomására indult volna meg.

Lindsey Graham republikánus szenátor egy esti televíziós műsorban bírálta Kentet. „Joe Kent barátomhoz szólok, aki kitüntetett háborús veterán, és aki elvesztette a feleségét Szíriában: mit csinálsz? Egy hazugságnak adsz segítséget és bátorítást” – mondta a Fox News csatornán. Az ellenzéki demokrata politikusok közül közben többen, akik júliusi kinevezésekor még kritizálták Kentet, most egyetértenek az aggodalmaival, és vitatják a kormányzat érvelését az azonnali iráni fenyegetésről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lötyög a lábukon, mégis viselik: Trump bizarr ajándéka lett a Fehér Ház új mániája
Az amerikai elnök egy konkrét Florsheim cipőt ajándékoz a kabinetjének a Fehér Házban. A gesztus a hűség jelképévé vált, a tisztviselők közül többen kényelmetlen, rossz méretű cipőt is viselnek.


A lojalitás ára 145 dollár? Az Ovális Irodában új státuszszimbólum terjed: egy konkrét típusú Florsheim bőrcipő, amelyet Donald Trump elnök 2025 vége óta sorra ajándékoz a kabinet tagjainak, tanácsadóinak és fontos vendégeinek. A jelenségről a Wall Street Journal számolt be először részletesen márciusban. A riport szerint

a rituálé része, hogy az elnök gyakran helyben „tippeli meg” a megajándékozott lábméretét, majd egy munkatársával leadatja a rendelést. Néhány nappal később egy barna cipősdoboz érkezik a Fehér Házba, időnként az elnök kézírásos üzenetével.

A lapnak nyilatkozó Fehér Házi források szerint a gesztus félelemmel vegyes tiszteletet vált ki a címzettekből. „Minden férfinak ilyen van” – mondta egy névtelen tisztviselő, míg egy másik szerint a helyzet már-már komikus. „Ez röhej, mert mindenki fél, és nem meri nem hordani” – állította egy névtelen Fehér Házi tisztviselő a Wall Street Journalnek. A megajándékozottak között van J. D. Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter, Pete Hegseth hadügyminiszter és Howard Lutnick kereskedelmi miniszter is.

A bizarr cipőprotokollra azután figyeltek fel, hogy több politikuson, köztük Rubión is láthatóan túl nagy cipőt fotóztak. A képek vírusszerűen terjedtek az interneten, a kommentelők pedig arról írtak, hogy a politikusok a rossz méretű, lötyögő lábbelik viselésével bizonyítják hűségüket.

A kritikusok szerint a jelenség egy félelemkultúrát jelez a Fehér Házban, ahol a nyilvánosan viselt, kényelmetlen ajándék a hatalomhoz való feltétlen igazodás szimbóluma lett.

Maga Trump egy televíziós interjúban másként magyarázta a cipővásárlásait. „Amit csinálok, az az, hogy sok éven át rossz, kényelmetlen cipőkben jártam – most ezzel szórakozom” – magyarázta a Fox News-nak. A riportok szerint a nagyjából 145 dolláros (kb. 48 000 forint) cipők költségét az elnök maga állja.

A Florsheim egy 1892-ben Chicagóban alapított, klasszikus amerikai márka. A jelenség egyébként nem teljesen új: a New York Times már egy januári cikkében megemlítette, hogy Vance és Rubio is az elnöktől kapott cipőben jelent meg egy interjún az Ovális Irodában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk