"Nem tudom, meddig lesz velünk" - élet egy drogfüggő újszülöttel
Megrázó történetet mesélt el a Love What Matters honlapján egy nevelőanyuka, aki ezúttal nem egyszerű picit kapott. A kisfiú édesanyja drogfogasztása miatt maga is függő lett, a kezdet pedig sosem egyszerű ilyen esetekben.
“Gyönyörű nevelt gyerek érkezett a családunkba. Nem tudom, meddig lesz velünk. Nem tudom, milyen szükségletei lesznek. Nem tudom, mit tartogat számára a jövő. Azt viszont tudom, milyen értékes, és hogy a mi családunk az övé is lesz, az otthonunk az ő otthona is, ameddig csak szüksége lesz ránk.
Nem egyszerű gondoskodni róla. Sír az autóban, a hintában, a bölcsőjében, és a karjaimban is. Elfáradtak a karjaim, a hátam, és én is, szellemileg. Tudom, mit kell tenni egy babával. Állandóan ezt teszem. Kielégíted minden szükségletét, utána pedig esztek, alszotok, és boldogan éltek, amíg meg nem haltok. És vele mi a helyzet?
Neki valami teljesen másra van szüksége. A teste még mindig vágyik azokra a drogokra, amikhez hozzászokott, még mindig tekereg a méreg miatt, amivel táplálták.
Hiszek viszont abban, hogy minden pillanat, amikor megvígasztalom, minden perc, amikor ringatom, és minden alkalom, amikor reagálok, ha sír, minden mosoly, ének és ima hozzájárul ahhoz, hogy meggyógyuljon a teste, az agya és a szíve.”
A bejegyzésre rengeteg megható reakció érkezett, többek között olyanoktól is, akiket szintén nevelőszülőknél helyeztek el kiskorukban, köztük az egyik Skye volt:
“Én is nevelt gyerek voltam, és el kell, hogy mondjam neked, amit ezért a csodálatos kicsiért teszel, az hihetetlenül lenyűgöző. Rengeteg erőre van szükség ahhoz, hogy olyan gyermekkel foglalkozz, aki biológiailag nem a tiéd, nem tudva, hogy meddig marad nálad, és a szíved megszakad majd, ha vissza kell adnod. Ő talán még nem is tudja, de te vagy a hőse, az élete, a szerelme, aki akkor gondoskodott róla, amikor a hozzá legközelebb állók nem tudtak. Te jelented számára a világot. A nevelt gyerekek nevében köszönöm, hogy elég erős és szenvedélyes vagy ahhoz, hogy úgy szeresd és gondozd ezt a picit, mintha a sajátod lenne.”
A reakcióra válasz is érkezett egy szintén nevelőszülőként dolgozó nőtől:
“Könnyeket csalt a szemembe, amit írtál, Skye. Néha bántam, hogy nevelőszülő vagyok. A szívem többször megszakadt, és őszintén szólva nem is gyógyult be teljesen. Amit írtál, az minden megbánást eltörölt most bennem. Megnyugvást hoztál számomra, amit sehol máshol nem találtam. Köszönöm. Köszönöm neked teljes szívemből.”
A legmegrázóbb hozzászólás pedig talán a következő volt, amiből tisztán látszik, milyen nehéz az elszakadás néha ezektől a piciktől:
“8 hetestől két éves koráig volt nálam egy kisfiú. Az első nyolc hetet a koraszülött intenzíven töltötte.
Drogfüggőként született, és csak sírt és sírt. Hadonászott a kis karjaival, az álla pedig csak remegett. Mindig szorosan bepólyáztam, amikor pedig ezt kinőtte, akkor egy nehezebb plédet használtam, ezzel próbáltam nyugtatgatni.
Énekeltem neki, amikor a karomban volt. Úgy tartottam, hogy a füle a mellkasomon legyen, és hallja a szívdobogásomat, és a hangomat is, ahogyan énekelek neki. Minden orvosi kontrollra elvittem, hogy tudjam, süket-e, és kiderüljön, milyen súlyosan károsodhatott az agya. Rengeteg terapeutával dolgoztam együtt, akik segítettek neki felnőni és megtanulni dolgokat, én pedig énekeltem. Nagyon szerette hallgatni.
A biológiai anyja egyetlen drogteszten sem ment át, végül pedig lemondott a jogairól szülőként. A biológiai apja alkoholfogyasztó volt, sokszor erőszakos, ő viszont nem mondott le a jogairól. Néha eljött a látogatásokra, néha nem. A szülők utána is folytatták kapcsolatukat, amiből még két súlyosan drogfüggő gyerek született, az egyik 4 hónapig volt a koraszülött intenzíven.
Szerettem volna megkapni a felügyeleti jogát a nálam lévő kisfiúnak, küzdöttem azért, hogy örökbe fogadhassam, de veszítettem. A biológiai apjánál helyezték el, akit nem is ismert. Az utolsó napunkon, amikor mennie kellett, elfutott és elbújt, biztosan érezte, hogy többé nem jön majd “haza”. Én is vele mentem, útközben pedig csak bámult kifelé az ablakon, potyogtak a könnyei, és azt mondta nekem, ‘Énekelj, mama, énekelj.’ Tudom, hogy hatással voltam rá. Amit mi csinálunk, olyan nehéz néha, és ugyan a szívem szakadt meg, mégis tele volt szeretettel is egyszerre ezért a csöpp kisfiúért.”
Képek: Unsplash
