HÍREK
A Rovatból

Nem tisztázott, hogy januártól dolgozhatnak-e bérnővérek a kórházakban

A kormány azt szeretné elérni, hogy minden vállalkozó szakdolgozót az alkalmazotti státusz alá tereljen.


Tavaly év végén derült ki, hogy januártól nem dolgozhatnak úgynevezett bérnővérek az állami kórházakban. A kormány azt szeretne elérni, hogy minden vállalkozó szakdolgozót az alkalmazotti státusz alá tereljen, írja az ATV.

Rékassy Balázs egészségügyi szakértő részben meg tudja érteni a rendeletet. Szerinte a beugró nővérek ellátási nehézségeket okozhatnak, ha nem ismerik jól a betegeket és az adott osztályt.

Soós Adrianna ugyanakkor úgy véli, hogy az állami egészségügy egyelőre nem tud jól működni bérnővérek nélkül. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondta, „olyan komoly budapesti intézményeknél mint a centrumkórházak, melyek jelentős betegforgalommal rendelkeznek, látjuk, hogy osztályokat vagy osztályrészeket kell bezárni.

Jelentős kórházi ágycsökkenést kénytelenek végigvinni, mivel nem tudják kiállítani a megfelelő szakdolgozói gárdát.”

A szakszervezeti vezető az ATV híradójának beszámolt a legújabb fejleményről is, miszerint külön engedéllyel mégis lehetséges bérnővéreket alkalmazni.

„Egy végrehajtási rendelet is megjelent már ezzel kapcsolatban, ami korlátozott keretek közt lehetővé teszi, hogy heti 12 órában, illetve ha az ellátási érdek indokolja, alkalmazhatók bérnővérek.”

Az ATV ezután megkereste Weltner János sebészt a témában, aki interjú közben úgy döntött, felhívja a saját kórházát:

„Csókolom, Weltner doktor vagyok, szeretném megkérdezni, hogy megvannak még a bérnővéreink?”

„December elsejétől már nincsenek" – válaszolt a vonal másik végén egy nővér, de ugyanezt mondták neki egy másik osztályról is.

„A valódi kérdés számomra az, hogy miért nem úgy működik az egészségügyi rendszer, hogy az ellátóhelyeknek a saját keretükből megfelelő csapattagokat, nővéreket, egyéb szakdolgozókat, orvosokat lehessen toborozni”

– mondta a híradónak a sebész.

Az ATV megszólaltatott egy neve elhallgatását kérő bérnővért is, akitől megtudták, hogy januártól a foglalkoztatója nem tud munkát adni neki.

„A bérnővér cégek kivonták az embereket az osztályokról, aki volt bérnővér az úgy maradhatott én úgy tudom, ahol csak és kizárólag egyházi fenntartású vagy külső fenntartású, például a vakok intézete által fenntartott ápolási osztályokon maradhattak.

Jelenleg nem tudok róla, hogy bármelyik kollégám is dolgozna mint bérnővér bármelyik aktív kórházi osztályon”

– mondta a híradónak, majd hozzátette: pályát módosít, mert főállású ápolóként nem tudná eltartani családját.

Az ATV megkereste az ügyben az egyik érintett kórházat. A Szent János centrumkórházban korábban állítólag a súlyos ellátási nehézségek miatt osztálybezárások történtek. Az egészségügyi intézménytől azt a választ kapták, hogy valóban nem lehet munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül ápolókat alkalmazni. A III-as számú Belgyógyászat - Kardiológia Osztályukon jelenleg az ellátás átszervezése folyik, mert nem biztosított az elegendő munkaerő. Hozzátették ugyanakkor: a betegek szakszerű ellátása más intézmények bevonásával továbbra is akadálymentes.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Saját kezével épített házikó-ágyat Evelinnek, de a 2 éves kislányt magyarázat nélkül elvitte a gyámhivatal – egy éve küzd érte nagynénje
A gyermek szülei börtönben vannak, két nővérét a nagymama neveli. A helyi családsegítő és a védőnő is ellenezte a kiemelést, sőt, a főügyészség is a családnak adott igazat. A hivatal mégis újra ellenük döntött egy másik indokkal.


Saját kezűleg készített házikóágyat unokahúgának Szénási Erzsébet, de a most hároméves Evelin még sosem aludhatott benne. A kislányt, akit születése óta a nagynénje nevelt, tavaly novemberben, kétéves korában szakították ki a tóalmási családi otthonból – számolt be róla az RTL Híradó.

„Jött a gyámügy egy tucat rendőrrel, és a mai napig nem tudjuk, miért kellett őt kiemelni a saját családjából”

– mesélte a riportban Erzsébet.

A kislány szülei börtönben vannak, így a gyámhivatal először az apai nagynénire bízta a gyermeket. Később azonban, minden indoklás nélkül elvitték, pedig a helyi szakemberek is tiltakoztak a döntés ellen. „Az itthoni családsegítő és a védőnő is leírta, hogy Evelint lelkileg veszélyeztetné, ha elszakítanák tőlem” – tette hozzá a nagynéni.

A család egy éve harcol, hogy visszakaphassák Evelint. A nagymama, aki a kislány két idősebb nővérét neveli, hónapokon át mindennap bejárt a hivatalba könyörögni. Azt mondja, a testvérek szó szerint belebetegedtek a kishúguk hiányába. „El nem tudom mondani, mit produkáltak, amikor kiemelték Evelint, elvitték. Azt szavakkal sem tudom elmondani. Elmondtam azt is, milyen karácsonyunk volt. Ott könyörögtem” – idézte fel a nagymama.

A család végül a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezethez fordult. Szerintük az egész ügy egy adminisztrációs hiba miatt robbant ki. Ahelyett azonban, hogy a nagykátai gyámhivatal kijavította volna a tévedést, inkább egy új határozattal elvették a gyereket, aki azóta nevelőszülőknél él. Erzsébet megtámadta a döntést, és a megyei főügyészség neki adott igazat, így a hivatalnak új eljárást kellett lefolytatnia. Ennek végén azonban újra a család ellen döntöttek, csak már más indokkal.

„A legutolsó döntés a családbafogadás ügyében az lett, hogy azért nem fogadhatja családba Erzsébet Evelint, mert a családbafogadás átmeneti jogintézmény, és itt valójában hosszú távon a nagynénihez kellene kerülnie”

– magyarázta a TASZ jogásza. A jogvédők és a főügyészség szerint is van egyszerű megoldás: a gyámhivatalnak ki kellene rendelnie Erzsébetet a kislány gyámjának, ami már egy végleges megoldást jelentene. Most a nagykátai gyámhivatalnál a döntés, amelynek november végéig kell döntenie az ügyben.

„Abban reménykedem, hogy így egy év után karácsonykor újra együtt lehetünk, és újra teljes lesz a család” – mondta reménykedve Erzsébet.

Az RTL Híradó kereste a hivatalt, ott annyit közöltek, hogy minden esetben a gyermek jogai szerint jártak és járnak el.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
A szülők és az óvodapedagógusok jogai is sérülnek, ha kötelező lesz a keresztény kultúrán alapuló értékrendre nevelni az ovisokat – állítja a PDSZ
Gulyás Gergely azzal indokolta a lépést, hogy a nyugati országokban szerinte már óvodás korban megpróbálják tönkretenni a gyerekeket, amit a kormány ezzel a rendelettel akar megakadályozni.


Egy friss kormányrendelet szerint az óvodáknak ezentúl a keresztény kultúrán alapuló értékrendet kell közvetíteniük a gyerekek felé, ami a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a szülők és az óvodapedagógusok jogait is sérti – számolt be róla az RTL Híradó. A rendelet nem részletezi, mit jelent ez a gyakorlatban, de Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter igyekezett eloszlatni a kedélyeket.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e kötelező hittan, a miniszter egyértelműen válaszolt.

„Óvodában a hittanoktatást kötelezővé tenni, azt hiszem, nem egy komolyan vehető intézkedés”

– mondta Gulyás Gergely, aki szerint a módosításnak inkább elvi jelentősége van. „Szerintem az elvi deklaráció is fontos” – tette hozzá. A miniszter azzal indokolta a lépést, hogy a nyugati országokban szerinte már óvodás korban megpróbálják tönkretenni a gyerekeket, amit a kormány ezzel a rendelettel akar megakadályozni.

„Ha egy keresztény értékeken alapuló kultúráról beszélünk, abba a genderoktatás nem fér bele”

– szögezte le.

A pedagógiai innováció és a családbarát oktatás miniszterelnöki biztosa, Balatoni Katalin szerint a rendelet nem jár új feladattal. Úgy véli, ez csupán lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekek hozzáférjenek az európai és magyar keresztény kultúra alapműveltségéhez, például tudják, hogy karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, vagy ismerjék Szent Miklós legendáját és a magyar szenteket.

Egy 42 év után nyugdíjba vonult óvónő azonban értetlenül áll a változtatás előtt. Gállné Rabatin Edit szerint eddig is az egyetemes emberi értékekre neveltek. „Szerintem a ‘keresztény’ szó itt azt kellene, hogy jelentse – én legalábbis így gondolom –, hogy a tiszteletre, egymás tiszteletére, szeretetére, megbecsülésére nevelünk. Ez eddig is megvalósult, ezért érthetetlen számomra, és szerintem nagyon sokunk számára is, hogy miért kell ezt ennyire kihangsúlyozni” – fejtette ki.

A PDSZ szerint az óvodapedagógusoknak nem feladatuk a világnézeti nevelés, és az új előírás sértheti a jogaikat. „Jelen pillanatban nem munkaköri előírás, hogy ők ilyen világnézeti elkötelezettséget vállaljanak” – hangsúlyozta Nagy Erzsébet, a szakszervezet képviselője. A PDSZ szerint a rendelet a nem keresztény vagy ateista szülők jogait is sérti, akik adójukból egy világnézetileg semleges köznevelést várnának el. „Joggal merül fel, hogy miért nem a világnézetileg elkötelezett oktatást deklaráltan megvalósító intézményekben folyik a keresztény alapú nevelés. Az ő számukra, az ő adóforintjaikból miért nem valósulhat meg az a világnézetileg el nem kötelezett oktatás, ami egyébként a köznevelési törvényben van” – tette fel a kérdést Nagy Erzsébet.

A szakszervezet szerint az intézkedés a világnézeti semlegességet is megkérdőjelezi.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: A fideszes szóvivő szerint én voltam a hibás, a suzuki-s vagyonőr meg az áldozat
A független országgyűlési képviselő reagált Németh Balázs egyik bejegyzésére, amelyben a szóvivő azt fejtette ki, hogy szerinte „Hadházy Ákos hisztizik”.


Hadházy Ákos a közösségi oldalán reagált Németh Balázs egyik bejegyzésére. A Fidesz szóvivője arról írt, hogy szerinte Hadházy Ákos "hisztizik". Írása szerint a képviselőnek azért ment neki az őt üldöző biztonsági őr, mert Hadházy fékezett, és a porban az őt követő autós ezt nem vette észre, ezért felborult.

A független képviselő erre úgy reagált:

"Nem tudom, melyik propagandista a legarcátlanabb és legaljasabb, erős a mezőny. De a volt híradós bemondó mindenképp dobogó várományos. Nem véletlenül lett Fidesz szóvivő.

A tegnapi posztja még saját “rendőrségük” határozatánál is tovább megy, pedig az is elég vérlázító. A fideszes szóvivő szerint viszont én voltam a hibás, a suzuki-s vagyonőr meg az áldozat…

- írja. Hozzáteszi:

"Ezek szerint tényleg hálás lehetek a “rendőrségnek”, hogy nem mondták, hogy miattam borult fel a biztonsági őr és vittek bíróság elé, pedig - ahogyan a legrosszabb komcsi propagandát idéző poszt mutatja - igény lett volna rá."

Majd emlékeztett rá, hogy egy korábbi bejegyzésében már bővebben foglalkozott ezzel a témával. Egy ügyvéd megírta neki részletesen, hogy miképp lehet értékelni a rendőrségi döntést a Hatvanpusztán történtek után:

"Némethet és az általa megtévesztett honfitársainkat nem érdekli, de a reggeli posztban olvashatnak részletesen arról, miért hatalmas nonszensz az, amit a rendőrség mondani mert az ügyről."

Végül még annyit tett hozzá:

"Németh blődségéhez ez sem kell, elég megnézni a videót.

Közben kérésemre a rendőrség megküldte a “nyomozati” anyagokat. Még csak éppen belenéztem, de érdekes!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült milyen lesz a tél: durva hidegbetörésekre készülhetünk, egy szokatlan jelenség okozhatja a rendkívüli időjárást
Már november végén jöhet az első komolyabb fagyhullám. Hiába egyre enyhébbek a teleink, a klímaváltozás miatt épp a hirtelen szélsőségek erősödnek
Fotó: Kiefer Béla - szmo.hu
2025. november 13.



A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint a sarkkörök felett kavargó poláris örvény, vagy más néven sarki örvény, a szezonban először november második felében, 26-a környékén gyengülhet meg jelentősebben. Ennek a felszínen nagyjából 5-10 napon belül lehetnek érezhető hatásai, ami Európában és Észak-Amerikában is időszakos hidegbetöréseket okozhat. Az Egyesült Államok közép-nyugati részét már ezen a héten elérte egy jelentős hidegbetörés, Michigan államban és New York városában pedig már jelentős mennyiségű hó is hullott.

Európára nézve a hosszú távú előrejelzések szerint nem lesz átlag alatti a tél átlaghőmérséklete, ugyanakkor egyre több bizonyíték utal arra, hogy

az enyhe időt gyakori, időszakos hidegbetörések szakíthatják meg a következő hónapokban.

Magyarországon a poláris örvény meggyengülése már a jövő héten is éreztetheti hatását, amikor több hullámban érkezik a sarkvidéki eredetű hideg levegő. Míg Észak-Amerikába a sarki örvény gyengülése esetén a fagyos levegő akadálytalanul áramlik Kanada felől, addig Európában általában a kontinens „egyik fele hideget, a másik meleget” kap, és megjósolhatatlan, hogy a határvonal hol húzódik majd.

Az USA-ban az idei tél valamivel hűvösebb lehet az átlagosnál, és mindenképpen hidegebb, mint a tavalyi. Az elemzések szerint a közép-nyugati államokban a háztartások várhatóan 2 százalékkal többet költenek majd gázfűtésre, míg az elektromos fűtés költsége – amelyet főként az USA déli részén használnak – körülbelül 4 százalékkal emelkedhet.

A sarki örvény egy nagy, ciklonális terület, amely az északi félteke felett forog, és a földfelszíntől egészen a sztratoszféra felső határáig, több mint 50 kilométeres magasságig terjed. A Weather on Maps szakemberei szerint a jelenséget úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas hideg levegő hengert. „Egy hatalmas hideg levegő hengert vagy búgócsigát kell elképzelnünk, ami minél gyorsabban forog, annál stabilabb” – mondták. Amikor az örvény erős és stabil, a hideg levegő lényegében csapdába esik a sarkkörök felett. A hatása akkor válik érezhetővé, amikor az áramlás meggyengül, az örvény szabályossága megbomlik, és a hideg utat talál magának dél felé.

A poláris örvény legyengülése egyáltalán nem ritka folyamat, legalább minden második, harmadik évben történik hasonló, ami sokszor nem az egész télre, inkább csak néhány hétre van hatással. A szakemberek szerint a jelenség ténye nem tekinthető különlegesnek, ugyanakkor „az szokatlannak számít, hogy a polar vortex meggyengülése ilyen korán, már novembereben következik be”. A folyamat inkább a téli időszak vége felé szokott végbemenni.

A korábbi évek adatai alapján Magyarországon egyértelmű melegedő trend figyelhető meg a téli hónapokban is. A fagyos napok száma az elmúlt bő 100 évben mintegy harmadával csökkent, a havas napoké pedig az elmúlt 10 évben zuhant be látványosan. Szinte minden telünk melegebb a 30 éves átlagnál, ami már egy viszonylag enyhe időszakot, az 1991–2020 közötti éveket jelenti. Ennek fényében már az is „különösen” hideg lenne, ha a múlt század közepén jellemző átlagokat regisztrálnánk, soknapos országos fagyok alakulnának ki, vagy a hótakaró napokig megmaradna. Az idei nyár egyébként a hetedik legmelegebb volt hazánkban, és súlyos aszályhelyzet alakult ki, amely az Alföld egyes területein szinte az egész szezonban fennállt.

Forrás: Portfolio


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk