HÍREK
A Rovatból

A kormánypárt leszavazta egy vizsgálóbizottság felállítását a Szőlő utcai botrány felderítésére

„Nem akarják, hogy kiderüljön az igazság” - írta meg Dobrev Klára. A DK vezetője az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában kezdeményezte, hogy derítsék ki, ki a Zsolti bácsi és kik érintettek az ügyben.


A kormánypárt leszavazta, hogy vizsgálóbizottságot hozzanak létre Szőlő utcai pedofil-botrány kivizsgálására - a hírt Dobrev Klára közölte a közösségi oldalán. Azt írta:

"A Fidesz-KDNP képviselői ma az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában LESZAVAZTÁK a Szőlő utca ügyében általam kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottságot. Nem akarják, hogy kiderüljön az igazság; nem akarják, hogy rács mögé kerüljenek azok a magasrangú politikusok, akik a saját, beteges szexuális vágyaik kielégítésére használták ezeket a gyerekeket, és nem akarják, hogy kiderüljön: ki az a Zsolti bácsi. Szégyen és gyalázat! A KDNP-s Vejkey Imre, Semjén Zsolt párttársa még ki is állt a védhetetlen és önleleplező döntés mellett."

A DK vezetője kommentben még hozzátette: "A kormány megtorlással fenyeget minket, akik ki akarjuk deríteni az igazságot, hát rajta! Én nem félek. Az áldozatoknak jár ennyi, a bűnösöknek felelniük kell!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben
A TISZA Párt elnöke kikérte magának, hogy Orbán Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlította. Szerinte nem az ő családja volt lelkes kiszolgálója a kommunista terrornak, hanem épp Orbán Viktoré.


Orbán Viktor ma egy újabb határt lépett át, amikor a szokásos gyűlölet félórájában egy demokratikus párt, a TISZA vezetőjeként engem Szálasihoz, Rákosihoz és Károlyi Mihályhoz hasonlított” - írja a Facebookon Magyar Péter ahhoz a videóhoz, amiben a miniszterelnök hétfőn adott interjújának egy részlete látható.

A kormányfő a Harcosok órájában nyilatkozva azt mondta az ellenzéki szereplőkre, hogy „veszélyesek, de közbe azért félnótások”. Majd kifejtette, hogy ez szerinte nem új jelenség a magyar politikában.

Károlyi Mihály, aki szintén egy félnótás volt, és tönkretette az országot, azt a franciák küldték ránk. A Szálasit a németek juttatták hatalomra. A Rákosit meg, aki szintén bolond volt, azt meg az oroszok... illetve a szovjetek. Magyar Pétert meg a brüsszeliek akarják. Ez ugyanaz a történet” - fogalmazott a miniszterelnök.

„Ezzel a mondatával Orbán Viktor egyszerre gyalázta meg a holokauszt és a kommunista terror több százezer áldozatát. Orbán Viktornak ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletben” - írja a reagáló posztban Magyar Péter. Hozzátette,

„Emlékeztetném a hatvanpusztai maffiafőnököt, hogy nem az én családom volt lelkes kiszolgálója és haszonélvezője a kommunista terrornak, hanem az övé.”

A TISZA Párt elnöke zárásképpen azt írta, Orbán talán „elfelejtette, hogy ha a legjobb barátján, Kövér Lászlón múlik, akkor a Bibó Szakkollégiumot Károlyi Mihályról nevezték volna el.”

„Vége van, elvtársak, lehet elrepülni Moszkvába!” - szúrt oda végül Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nem tudott leszállni a Wizz Air Budapest–Zákinthosz járata – Visszafordult Magyarországra
Más légitársaságok gépei sem tudtak landolni a görög szigeten. A Wizz Air transzfert és négycsillagos szállást adott a visszahozott utasoknak.


A Wizz Air vasárnapi 2455-ös számú járata Budapestről indult Zákinthoszra, de a célállomás térségében annyira rossz időjárás fogadta a repülőgépet, hogy a pilóták és a légiirányítók a visszafordulás mellett döntöttek. A 24.hu úgy tudja, a repülőgép az alacsony felhőzet, az erős szél és a rossz látási viszonyok miatt nem szállt le a görög szigeten.

A Wizz Air járata csak az egyik, amelyik nem tudott landolni: más légitársaságok járatai ugyanígy kénytelenek voltak visszafordulni.

A Tudásmorzsák a repülésről Facebook-oldal úgy fogalmazott, „Zákinthosz elesett”, a járat pedig 3 óra 40 perc repülés után tért vissza Ferihegyre.

A Wizz Air folyamatosan tájékoztatta az utasokat arról, hogy a gép miért fordult vissza Budapestre, milyen további teendőjük lesz ezzel kapcsolatban, és hogyan segíti őket a személyzet, valamint a légitársaság. Korábbi közleményben hozzátették, hogy a járat a tervek szerint hétfő délután fél kettőkor indul újra Zákinthoszra.

A légitársaság jelezte, hogy a várakozás idejére transzfert, valamint négycsillagos szállodai elhelyezést biztosított az utasoknak, vacsorával és reggelivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vesszőfutás címmel írt könyvet írt K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplője, Kocsis Máté hányinger ízű bűnről beszél
„Másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert” - a Fidesz frakcióvezetője máris reagált K. Endre kötetének megjelenésére.


Megjelent K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplőjének könyve Vesszőfutás – Egy koncepciós per története címmel – hangzott el az RTL Házon Kívül című műsorában.

A Fidesz frakcióvezetője Facebookon reagált a hírre, hosszú posztban bírálta a szerzőt.

„A könyv címe: Vesszőfutás. Természetesen a saját nyavalygásáról szól. Vesszőfutás. Megható, de senki nem fogja megkönnyezni ennek az embernek a személyes problémáit, sőt vagyunk egy »páran« ebben az országban, akik úgy gondoljuk, hogy ezek a bűnözők nem szenvedtek annyit, amennyit megérdemeltek volna”

Kocsis Máté azt írja K. Endre „a könyvírás helyett tehát jobban tenné, ha inkább bocsánatot kérne, és eltűnne örökre. Az ő élete nem vesszőfutás, hanem egy összeomlott, hányinger ízű bűn, kudarc és bukás. Egy morálon kívüli élet, ami minden iránytűjét elvesztette, és kilépett a normalitás egészéből. Senkit nem érdekel a magyarázkodása. ”

A frakcióvezető a politikai következményeket is megemlítette a posztban: „Sokan vagyunk a jobboldalon, akik azt sem tudják, kik maguk, de másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert”, ráadásul „a bűnük mellesleg felépített egy Magyar Péter nevű ócska hazudozót a politikában!”

A rendőrség 2024 márciusa óta folytat nyomozást K. Endre ügyében, amiről az RTL egy évvel ezelőtt készített riportot. A műsorban bemutatott hangfelvétel szerint K. Endre egy bicskei gyermekotthonban molesztált áldozatot próbált rávenni arra, hogy változtassa meg a korábbi vallomását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást az RTL Házon kívül című műsorának riportja nyomán. Ahogy áprilisban megírtuk, gyanúsítottat mindeddig nem hallgattak ki.

Via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Az ország egyik legfelkészültebb programmenedzsere” - Új szakértővel készül a kormányzásra a TISZA
Az ellenzéki párt nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakértőt hívott meg a vezetői közé. Tanács Zoltán a kormányprogram megalkotásáért felel.


A TISZA Párt új szakértője Tanács Zoltán, aki több mint 25 évig dolgozott vezetési és informatikai tanácsadóként egy magyar alapítású, nemzetközi tanácsadó cégnél. A vállalat az USA-ban is dolgozik, de a székhelye Németországban van, ahol az egyik legnagyobb tanácsadó cégnek tartják, 300 millió eurós árbevétellel és globálisan több mint 2000 munkatárssal.

Tanács 2025 márciusában mondott le felsővezetői és tulajdonosi pozíciójáról, majd féléves szünet után csatlakozott a TISZA Párthoz - erősítette meg a szervezet a HVG kérdésére.

A párt közölte azt is, hogy Tanács feladata a programalkotás irányítása és a kormányzásra való felkészülés szakmai vezetése lesz.

A nyilvánosság előtt még nem bemutatott tiszás szakértő a pályafutása első 15 évében főként közigazgatási projekteken dolgozott, önkormányzatoknál, minisztériumoknál, egyetemeken, az egészségügyben és állami nagyvállalatoknál. Számos stratégiaalkotási, informatikai, controlling és működésfejlesztési projektben vett részt. Az elmúlt 10 évben főleg informatikával, információbiztonsággal, digitalizációval és AI-megoldásokkal foglalkozott, miközben jelentős nemzetközi tapasztalatokat szerzett Európán kívül a Közel-Keleten és Afrikában is.

Mindemellett minősített információbiztonsági menedzser és minősített vezetési tanácsadó.

A párt elárulta, hogy Tanács angolul és németül is beszél, illetve szerintük „az ország egyik legfelkészültebb programmenedzsere”. Széles körű tapasztalata, szakmai igényessége, konszenzusteremtő, párbeszédre nyitott személyisége és hatékonysága meghatározó szereplővé teszi a felkészülés időszakában - közölték Magyar Péterék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk