KÉK HÍREK
A Rovatból

„Nem lenne baj, ha a rendőrök lelőnének” – mondta az albertirsai családirtó, amikor a segélyhívón bejelentette, hogy megölte a párját és a kislányát

A 36 éves férfi az elmemegfigyelőben az anyjának azt mondta, gyakran álmodik a megfojtott kislányáról.


Tanúk meghallgatásával folytatódott kedden a Budapest Környéki Törvényszéken az albertirsai családirtó ügyének tárgyalása – számolt be róla a Blikk.

N. Arnold 120 ütéssel egy vascsővel verte agyon válófélben lévő feleségét, a két és féléves kislányukat pedig megfojtotta.

Mint a tárgyaláson is kiderült, a 36 éves férfi 2017-ben ismerte meg a nála 3 évvel fiatalabb nőt, 2020-ban házasodtak össze. A család elmondása szerint "katasztrofális" volt a kapcsolatuk, a házaspár hol összeveszett, hol kibékült. Végül szakítottak, és mindketten elkezdtek ismerkedni, de a 36 éves férfi nem tudta elfogadni a helyzetet. A nő végül eldöntötte, hogy elválik, N. Arnold ezután végzett brutális kegyetlenséggel a feleségével, majd a közös, két és fél éves kislányukkal is. Magával is végezni akart, de ez nem sikerült neki.

A tárgyaláson többek között meggyilkolt nő édesapját és a gyilkos édesanyját is meghallgatták, valamint lejátszották azt a felvételt, amit a gyilkos rögzített a telefonjával, mielőtt a hatóságoknál bejelentést tett.

„Tegnap este 11 környékén megöltem a családomat.

Megpróbáltam rendbe hozni a kapcsolatot többször, nem sikerült. (…) A sok folyamatos provokálás miatt egyszerűen eldurrantam, nincs mit szépíteni rajta. 10 évig voltam katona, de most nem volt meg a fegyelem és az önmegtartóztatás. Nem bántam meg vagy megbántam? Nem tudom. Teljesen mindegy, mit tett, én még szerettem őt. (...)

Miért kellett ennek így végződnie? Miért nem tudtunk egy boldog család lenni? Alig vártam, hogy tudjak játszani a kislányommal és ez lett a vége. Megfojtottam a saját kislányomat, hogy ne kerüljön árvaházba. Teljesen mindegy hová, de a kislányommal egy sírba legyek”

– fogalmazott a több mint 15 perces felvételen a férfi, aki a végén már hangosan zokogott.

A telefonon rögzített felvétel után N. Arnold tárcsázta a segélyhívót, aminek a leiratát a bíró is felolvasta.

„Gyakorlatilag kiirtottam a családomat. Felvágtam az ereimet, de nem tudtam magam megölni, nem véreztem el, de szerettem volna. Megöltem a feleségemet és a lányomat sajnos. Nem vagyok erőszakos, senkit nem fogok bántani, de az nem lenne baj, ha a rendőrök lelőnének. Katona voltam tíz évig, kettőt a mellbe, egyet a fejbe, ezt mondja a rendőröknek. Rájöttem, hogy halhatatlan vagyok, meg akartam ölni magam, de nem tudtam meghalni”

– fogalmazott a férfi.

A tárgyaláson N. Arnold édesanyja többek között azt is elmondta, hogy amikor a gyilkosság után először találkozott a fiával az elmemegfigyelőben, a férfi csak sírt és azt állította, nem emlékszik semmire. Azt is hozzátette, hogy a fia arról beszélt: mostanában arról álmodik, hogyan nézett ki a kislánya.

N. Arnoldot több ember sérelmére, részben különös kegyetlenséggel, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják. Az ügyészség életfogytiglani fegyházbüntetést kért a férfira, azzal a kitétellel, hogy ne engedjék többé szabadon. Ítélethirdetést februárban várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyethalt a motoros, aki elé őz ugrott, majd a hozzá siető mentő is karambolozott Szombathelyen
Az 51 éves motoros halálával végződő balesethez riasztott mentőegység maga is balesetet szenvedett Szombathelyen. A Brenner Tóbiás körúton egy Opellel ütköztek, a karambolban mindkét sofőr megsérült.
M.M. / Kép: RTL - szmo.hu
2026. március 22.



Egyetlen pillanat alatt történt a tragédia pénteken Rábahídvég közelében: egy motoros elé őz ugrott, a férfi átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy autóval. A motoros a helyszínen meghalt.

A BMW motorkerékpár Rábahídvég felől tartott Sorokpolány irányába a 8704-es úton, amikor a vad az úttestre lépett. A motoros az ütközés után elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a bal oldalra, és egy szemből érkező Renault-nak csapódott

– írta a 112 Press. Mindkét jármű az árokba sodródott, a Renault pedig teljesen kiégett, a lángok az aljnövényzetre is átterjedtek.

Az 51 éves szombathelyi férfi az ütközés pillanatában életét vesztette, az életének megmentésére nem volt reális esély. Az autóban utazó két nőt kórházba szállították, sérüléseikről ellentmondóak a sajtóinformációk: az egyik portál súlyos, a másik könnyebb sérülésekről írt.

A tragédiát egy újabb baleset követte: a helyszínre siető, megkülönböztető jelzést használó mentőautó Szombathelyen, a Brenner Tóbiás körúton ütközött egy Opellel, amely a Jáki útról hajtott ki elé. Ebben a balesetben mindkét jármű sofőrje megsérült.

Az utat a helyszíni szemle idejére teljesen lezárták, a mentésben vasvári tűzoltók is részt vettek. A balesetet okozó őz a helyszínen elpusztult.

Vasárnap délelőttig nem érkezett újabb hivatalos tájékoztatás a sérültek állapotáról vagy a balesetek körülményeinek vizsgálatáról.

Via RTL Híradó


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

– számolt be az esetről.

A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

Via TV2


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Apa és fia is a csörögi támadók között, akik baltával és bottal estek egy férfinak
A 48 éves áldozat súlyos, többszörös töréseket szenvedett a Pest vármegyei támadásban. A bíróság mindhárom gyanúsított letartóztatását elrendelte életveszélyt okozó testi sértés miatt.


Baltával és bottal támadt rá három férfi egy 48 éves áldozatra Csörögön, még március 11-én este. A brutális ütlegek következtében a megtámadott férfi arccsont-, kulcscsont- és bordatörést szenvedett.

A rendőröknek a tanúvallomások és a kamerafelvételek elemzése segített a gyors azonosításban. A nyomozás során az is kiderült, hogy a három támadó összehangoltan hajtotta végre a bűncselekményt – írja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

A támadással gyanúsítható 49 éves éves férfi és 22 éves fia ellen körözést adtak ki, miután nem találták őket a csörögi otthonukban. Két napon belül azonban mindkettőjüket, valamint harmadik társukat, a 36 éves T. Dávidot is elfogták.

Mindhárom férfit életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrök őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amelyet a bíróság később el is rendelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk