KÉK HÍREK
A Rovatból

Nagyszerűen indult, rémálommá vált Adrienn és kisfia, Armaan élete.

Egyre gyakrabban és egyre többet ivott, nem éreztem biztonságban a kisfiamat. - mondja Adrienn a New Yorkban élő édesapáról, aki elől félelmében hazaköltözött kisfiával, Armaannal.


Armaan igazi kis eleven gazfickó, mint a kisfiúk általában. Édesanyja, Adrienn elnéző mosollyal figyeli, közben az járhat a fejében: lehet, hogy nem sokáig láthatja már így kisfiát. A magyar anyukától ugyanis az amerikai és a magyar bíróság is el akarja venni a gyereket, hogy New Yorkban élő iszákos édesapjának adják. - írja a Blikk.

2022 december 1-én költöztünk haza Amerikából Magyarországra, Armaan akkor egy éves volt - kezd bele kálváriájába Adrienn. - Édesapjával úgy döntöttünk, hogy szétválunk, mert egyre gyakrabban és egyre többet ivott, nem éreztem biztonságban a kisfiamat. Az apuka bele is ment, számtalan szöveges üzenet bizonyítja ezt.

Ahhoz, hogy a kisfiú - aki édesanyja miatt magyar állampolgár - tartózkodási engedélyt kapjon Magyarországon, az édesapának aláírásával kellett igazolnia beleegyezését. 2022 karácsonyán Budapestre utazott, mire megérkezett családjához, már részeg volt. Ennek ellenére aláírta a papírokat.

Adriennék ezután néhány hónapig háborítatlanul éltek, azt gondolták, innen kezdve már minden rendben lesz. Aztán júniusban Adrienn kapott egy üzenetet az amerikai bíróságról, hogy négy napon belül jelenjen meg a tárgyaláson, amit az édesapa kezdeményezett gyermekük jogosulatlan távoltartása miatt és a felügyeleti jog megszerzéséért.

Amikor megkaptam az értesítést, éppen az élettársam szüleivel voltunk egy utazáson, hiszen jó maradt köztünk a kapcsolat - mondta Adrienn, aki hirtelen azt sem tudta, mit tehetne. A tárgyaláson online vett részt, felkészülni sem tudott. Az amerikai bíró több ezer kilométerre onnan gyorsan meghozta a döntést, kijelentette, hogy Adriennek vissza kell vinnie Armaant Amerikába.

Július 27-én kellett volna megjelennünk New Yorkban, de lebetegedtem, amiről orvosi igazolást is benyújtottam. Ez azonban nem jelentett semmit, két nap múlva véglegesen az apának adták a felügyeleti jogot. - meséli Adrienn.

Majd megjegyzi, egy olyan férfinek, aki ellen több eljárás is folyik ittas vezetés miatt, aki képtelen letenni a poharat.

Adrienn nem vitte vissza a kisfiát az Egyesült Államokba - ahol valószínűleg már a repülőtéren elvennék tőle, hiszen körözést is kiadtak ellene - az édesapa ezért áthozatta a pert Magyarországra.

A férfi a tárgyalás előtti napon érkezett Magyarországra, Adrienn állítása szerint részegen megpróbált átmászni a kerítésen, végül a rendőrök vitték el. Noha az édesanya azt mondja, a férfi másnap a tárgyalásra is ittasan érkezett, a magyar bíróság is úgy döntött, hogy az apánál van a kisfiú helye. Adrienn bizonyítékait, a számtalan üzenetet, aláírt dokumentumot a bíró nem vette figyelembe.

Az ügy most a Kúriánál van, Adrienn a kisfiú egészségi állapota - asztmás beteg - és az apa alkalmatlansága miatt fellebbezett az ítélet ellen. Csak ennek köszönhető, hogy a kisfiút még nem szakították el édesanyjától. A döntés szerint ugyanis december 15-én, mint egy csomagot, le kellett volna adnia fiát egy ügyvédi irodában, ahová vagy eljön érte az apja, vagy ha nem, akkor gyermekotthonba kerül, aztán majd valamikor, valaki elviszi Amerikába.

Az édesapa jogi képviselője, dr. Kölcsényi Soma a Blikknek elmondta, hogy a magyar bíróság döntése továbbra is jogerős, vagyis Armaant vissza kell vinni Amerikába.

- A magyar bíróság annak kiderítésére indított eljárást, hogy az édesanya jogellenesen hozta-e el a kisfiút - mondta az ügyvéd.

Az ítéletben szem előtt tartották, hogy egyik szülőt sem lehet kiírni a kisgyerek életéből, a cél pedig az volt, hogy a megszüntetett felügyeleti jogot visszaállítsák. Hogy aztán ez a jövőben melyik szülőé lesz majd, azt az amerikai bíróságnak kell eldöntenie.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egyetlen ütéstől halt meg a 25 éves férfi a Morrison's 2-ben az éjjel – néhány perc alatt elfogták a támadót
A V. kerületi szórakozóhelyen történt a szörnyűség. A kiérkező rendőrök és a mentők is küzdöttek a férfi életéért, de a kórházban belehalt sérüléseibe.


Alig hat perc telt el a rendőrséghez befutó bejelentés és a gyanúsított elfogása között tegnap késő este Budapest belvárosában. A V. kerületi szórakozóhelyen történt bántalmazás után a 25 éves férfi életét már nem tudták megmenteni, a feltételezett elkövetőt, egy 28 éves férfit a helyszínen elfogták, és vasárnap délelőttre őrizetbe is vették.

A Morrison's 2 nevű szórakozóhely közleménye szerint

„szombaton 22:30-kor két férfi között szóváltás alakult ki, amelynek során az egyik fél ütést mért a másikra. A sértett az ütés következtében elesett és tompítás nélkül beverte a fejét. A szórakozóhely egészségügyi szolgálata azonnal megkezdte az ellátást, majd a mentőszolgálat szakszerűen átvette és kórházba szállította. A sérült később életét vesztette.”

A klub egyben cáfolta azokat az értesüléseket is, miszerint kés vagy más fegyver okozta volna a halálos sérülést. Azt írják:

„A sérülést egy pusztakézzel leadott ütés és az esés okozta, fegyver nem került a szórakozóhelyre. Az eset olyan gyorsan és váratlanul történt, hogy esély sem volt a megelőzésére.”

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást. A 28 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

„A fővárosi rendőrök 22 óra 45 perckor a helyszínen elfogtak egy 28 éves férfit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói a 28 éves A. Lászlót halált okozó testi sértés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását. A férfi vallomást tett, a cselekmény elkövetését részben elismerte” – olvasható a Police.hu oldalán.

A következő napokban a bíróság várhatóan dönt a gyanúsított letartóztatásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: ájultra ütött egy nőt egy taxis a belvárosban
A Redditre került fel a felvétel a döbbenetes támadásról, ami után a nő mozdulatlanul terült el a földön. Megszólalt a rendőrség is az ügyben.


Egyetlen ütéssel terített le egy nőt egy taxis Budapest belvárosában, a Szent István-bazilika előtti tér közelében. Az esetről készült videót a TikTokról lementve töltötték fel a Redditre.

A felvételen az látszik, ahogy a taxis akkora erővel üti meg a videón szereplő két nő közül az egyiket, hogy az elterül a földön és mozdulatlan marad.
A jelenet előtt kiabálás hallatszik és hangos veszekedés látható.

A Telex megkeresésére a rendőrség azt közölte, hogy „az V. kerületi rendőrkapitányság garázdaság miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen, és vizsgálják az eset körülményeit. Az Országos Mentőszolgálat szerint a mentők ellátására nem volt szükség”

Szombaton egy másik, tragikus kimenetelű eset is történt: egy 28 éves férfi úgy megütött egy 25 éves fiatalt, hogy az belehalt a sérüléseibe. Az áldozat édesanyja a Facebookon üzent gyermeke gyilkosának. A rendőrség halált okozó testi sértés gyanúja miatt kihallgatta a 28 éves férfit, akit őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Orrtörést szenvedett az ütéstől, és rengeteg vér gyűlt össze az agyában” – megszólalt a Morrison's 2-ben megölt férfi családtagja
A család a hírekből értesült a tragédia részleteiről. A nyilatkozó rokon azt mondta, sem a rendőrségtől, sem pedig a kórháztól nem kaptak még hivatalos tájékoztatást.


Ahogy arról korábban írtunk, tragédiába torkollt egy szóváltás november 29-én, szombat este a V. kerületi Morrison's 2 szórakozóhelyen: egyetlen ütéstől a földre zuhant, és olyan súlyosan megsérült egy 25 éves férfi, hogy belehalt a sérüléseibe. A rendőrség egy 28 éves férfit vett őrizetbe.

A szórakozóhely egészségügyi szolgálata azonnal ellátta a sérültet, és értesítették a mentőket, akik kórházba szállították – írta a Blikk. A lapnak az áldozat családja arról beszélt, hogy még nem kaptak hivatalos tájékoztatást sem a rendőrségtől, sem a kórháztól.

„Számunkra is homályos még minden! Sem a rendőrségtől, sem pedig a kórháztól nem kaptunk még hivatalos tájékoztatást. A sérüléseiről tudunk, de csak nagy vonalakban”

– nyilatkozta az áldozat egyik, neve elhallgatását kérő családtagja.

„Az orvos annyit mondott, hogy orrtörést szenvedett az ütéstől, és rengeteg vér gyűlt össze az agyában! A kórházba szállítást követően ismét újraélesztették, és ott kiderült, hogy valószínűleg az esés miatt eltört a csigolyája is, de már annyi oxigént vesztett, hogy nem volt esélye a túlélésre.”

Azt is elmondta, hogy az elhunyt fiatal közel 100 kilométerről, barátaival utazott fel a fővárosba szórakozni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés gyanúja miatt hallgatta ki a gyilkossággal gyanúsított 28 éves férfit. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását is. A férfi vallomást tett, de a bűncselekmény elkövetését csak részben ismerte el.

A szórakozóhely a Facebook-oldalán reagált a történtekre. „A sérülést egy puszta kézzel leadott ütés és az esés okozta, fegyver nem került a szórakozóhelyre. Az eset olyan gyorsan és váratlanul történt, hogy esély sem volt a megelőzésére” – írta a menedzsment.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bőröndbe rejtve találták meg az eltűnt osztrák influenszer holttestét egy szlovén erdőben – megtört az exbarát a kihallgatáson
Egy hétig reménykedett a család, miközben a rendőrök két országban keresték a nőt. A szörnyű igazságra a gyanúsított vallomása után derült fény.


Egy hétnyi reménykedés és kétségbeesett keresés után holtan találták meg egy szlovéniai erdőben, egy bőröndbe rejtve a 31 éves grazi influenszer, Stefanie Piepert. A stájer rendőrség vasárnap közölte, hogy az áldozat volt barátja, a 31 éves Patrik M. a többórás kihallgatáson beismerő vallomást tett, és maga vezette a nyomozókat a holttest rejtekhelyére.

Az események november 23-án, vasárnap hajnalban vettek tragikus fordulatot, amikor Stefanie egy karácsonyi buliról taxival hazatért grazi lakásába. Egy barátnőjének még küldött egy üzenetet, hogy épségben hazaért, percekkel később azonban egy másikat is írt, amivészjósló volt. Arról számolt be, hogy egy „sötét alak” van a lépcsőházban. A keresése másnap indult meg, amikor nem jelent meg egy leszervezett fotózáson. A rendőrök a lakás ajtajánál vérnyomokat találtak, de erőszakos behatolásra utaló jel nem volt.

A hatósági vizsgálat szinte azonnal nemzetközi méreteket öltött, amikor a szlovén rendőrség november 24-én jelezte, hogy a határ melletti Casino Mond parkolójában teljesen kiégett egy osztrák rendszámú Volkswagen Golf. A jármű tulajdonosát, Stefanie volt barátját, a szlovén állampolgárságú Patrik M.-et a közelben elfogták. A mozgási adatokból kiderült, hogy a gyanúsított az eltűnés óta többször is átlépte az osztrák-szlovén határt.

Pénteken, miután a férfit kiadták Ausztriának, a többórás kihallgatáson megtört, és a sajtóértesülések szerint csak annyit mondott: „Én voltam!”

A vallomása alapján a szlovén rendőrök szombaton Majšperk település közelében, egy erdős területen megtalálták az elásott bőröndöt, benne az influenszer holttestével. A nyomozás során a férfi két rokonát is őrizetbe vették Ausztriában azzal a gyanúval, hogy segítettek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében. Őket a gyanúsított beismerő vallomása után vasárnap szabadon engedték, mivel a hatóság szerint a bizonyítékok eltüntetésének veszélye ezzel megszűnt.

Stefanie Pieper sminkesként, szépségápolási tartalomkészítőként és énekes-dalszerzőként volt ismert Grazban. Instagram-oldalán gyakran szerepelt imádott golden retriever kutyája, Marlow is. Kapcsolata Patrik M.-mel a barátok szerint viharos volt, többször szakítottak, majd újra összejöttek. „Olyan ember volt, aki beragyogta a szobát. Mindenki szerette” – nyilatkozta róla egy ismerőse. Egy másik barátja hozzátette: „Sohasem hagyta volna magára Marlow-t.”

Az ügyben a következő lépés a grazi igazságügyi orvostani intézetben elvégzendő boncolás, amely hivatalosan is megállapítja a halál pontos okát. A gyanúsítottat az ártatlanság vélelme illeti meg, a grazi ügyészség a nyomozás eredményei alapján dönt a vádemelésről, amely akár emberölés minősítése is lehet.

(via New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk