KÉK HÍREK

Mirkóczki szerint 500 milliós kifizetetlen követelése van Egernek, a volt polgármester szerint ez hazugság

Az új polgármester azt is mondta, hogy a kormány által beindított fejlesztések befejezéséhez a városnak 7 milliárd forint hiányzik.


Egerben a jobbikos, összellenzéki támogatással induló Mirkóczki Ádámot választották meg polgármesternek októberben, a közgyűlésben szintén ellenzéki többség lett a korábban fideszes többségű városban.

Az új polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón beszélt arról, mi történt eddig a helyi politikában, erről egy sajtóközleményt is kiadtak később.

Kiderült, megkezdték a teljes átvilágítást a hivatal, az önkormányzati intézmények és a városi cégek tekintetében is, Mirkóczki vezetésével és szakemberek bevonásával világítják át az önkormányzat egészét. A polgármester szerint

az átvilágítás során közel 500 millió forintos kifizetetlen követelésre bukkantak.

Az egri kerékpárút építése után még mindig tartozik az önkormányzat két vállalkozásnak, csaknem 100 millió forint értékben. A Volánnak közel 215 millió forinttal tartoznak, és a polgármester állítása szerint az Eger Termál évek óta nem vizet a Heves Megyei Vízműveknek a vízfogyasztás után. Ha a városi cég nem tud fizetni, akkor az adósságot ugyancsak a városnak kell állnia.

A kormány által beindított Modern Városok Program keretében Egerbe és környékére beígért fejlesztések befejezéséhez a városnak 7 milliárd forint hiányzik. A beruházásokhoz meglévő 8,5 milliárd forint ugyanis nem elegendő.

"Vagy ad nekünk a kormány még pár milliárdot, lehetőleg hetet, vagy pedig valamit el kell engedni a projektek közül"

- írja az Egri Ügyek.

Habis László, Eger korábbi polgármestere sajtóközleményben reagált a Mirkóczki által elmondottakra. "2019 őszéig - sikeres egri érdekérvényesítésünk nyomán - néhány év alatt mintegy 40 milliárd Ft fejlesztési forrás érkezett az egri önkormányzathoz. A polgármesteri átadás-átvétel pillanatában a város kasszájában a készpénz vagyon meghaladta a 22,5 milliárd forintot és a befektetett eszközök értéke megközelítette a 80 milliárd Ft-ot! A 2019-es költségvetésben rendelkezésre álló tartalék meghaladja a 770 millió Ft-ot. A több, mint százmilliárdos vagyontömeg biztos, jó alapot jelentett a folytatáshoz. A választások óta mindössze öt hét telt el és Eger új polgármestere szánalmas jajveszékelésbe kezdett. Állításaival szemben a valóság az, hogy nem történt fedezet nélküli kötelezettségvállalás, nincs kifizetetlen, vagy lejárt számla sem! Amit csütörtökön ezzel kapcsolatban mondott, az NETTÓ HAZUGSÁG!"

Azt is írja, hogy közgazdászként évtizedeken át állította össze Eger költségvetését, az elmúlt 13 évben soha nem "hisztizett" sajtótájékoztatókon azért, mert a polgármesteri feladat "meghaladná a képességeit".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Bugyinál: vízbe csúszott az autó, egy férfi és egy kutya nem élte túl a balesetet
A sofőr túlélte a balesetet, de 69 éves utasa a helyszínen meghalt, és egy kutya is elpusztult. A mentést a dabasi tűzoltók és a fővárosi búvárok végezték a sodrásos csatornában.


Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.

A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén

egy autó sofőrje a vízelvezető csatorna mellett próbált megfordulni, ám a manőver során abba belecsúszott és a jármű elsüllyedt.

Az autó vezetője még időben ki tudott mászni, azonban 69 éves utasa a helyszínen életét vesztette.

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a balesetről elmondta: a dabasi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának munkatársai Bugyi és Áporka község között drótkötél segítségével húzták partra a 6-8 méter széles és mintegy 2-2,5 méter mély, erős sodrású Ürbőpusztai csatornába csúszott gépkocsit, amelyben az elhunyt férfi mellett egy kutya élettelen testét is megtalálták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Nem vette észre a torlódást, kamionnak rohant és meghalt az M3-ason egy férfi
A 44 éves sofőr autója a vontatmány alá szorult, a kiérkező mentők hiába próbálták újraéleszteni. A balesetnél egy szabadnapos tűzoltó és több civil is segített.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délelőtt tragikus baleset történt az M3-as autópályán, Kerekharasztnál. Egy 44 éves férfi személyautóval ütközött egy élő állatokat szállító kamionnal. A jármű a kamion vontatmányának csapódott, majd alászorult.

A Tények riportja szerint

a sávelterelés miatt lelassult a kocsisor, amit a sofőr nem vett észre.

A helyszínen tartózkodott egy szabadnapos tűzoltó, aki civilekkel együtt emelte ki a férfit az autóból, és azonnal megkezdték az újraélesztést. A kiérkező mentők átvették az életmentést, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a férfi életét már nem tudták megmenteni.

A kamion sofőrje sértetlenül szállt ki a járművéből. A baleset miatt sávelterelést vezettek be az M3-ason, ami lassította a forgalmat, a szembe sávban pedig torlódás alakult ki a nézelődő autósok miatt.

A Tények riportját a balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotókon a budapesti tűz: 500 négyzetméteren égnek talpfák Angyalföldön
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését.
F. O. Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.

A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET: