KÉK HÍREK
A Rovatból

Mesterséges intelligenciával készítettek gyerekpornót egy dán weboldalon – 20 ország rendőrei csaptak le, magyar elkövető is van

A rendőrség kiemelte: az AI-jal készített gyermekpornográf tartalmak előállítása és birtoklása is súlyos bűncselekmény. Az akcióban a magyar Készenléti Rendőrség is részt vett.


Nemzetközi akcióban csaptak le a mesterséges intelligenciával generált gyermekpornográfia terjesztőire: 25 embert tartóztattak le a hatóságok egy összehangolt műveletben, amelyben 20 ország bűnüldöző szervei és az Europol is részt vett – írta meg a rendőrség honlapja.

A Cumberland művelet néven futó akció célja az volt, hogy

felszámolja azt a bűnözői hálózatot, amely mesterséges intelligencia segítségével készített és terjesztett gyermekpornográf tartalmakat.

A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak közül többen nemcsak fogyasztói, hanem aktív előállítói is voltak ezeknek a felvételeknek.

A legtöbb letartóztatásra 2025. február 26-án került sor, amikor a dán hatóságok vezetésével egyszerre több országban is lecsaptak az elkövetőkre. A rendőrségi beszámolók szerint a következő hetekben további letartóztatások várhatóak.

A nyomozás során eddig 273 gyanúsítottat azonosítottak, közülük 36-ot már kihallgattak vagy őrizetbe vettek. A művelet során 33 helyszínen tartottak házkutatást, és 173 elektronikai eszközt foglaltak le bizonyítékként.

Az ügy kulcsfigurája egy dán férfi, aki egy olyan weboldalt működtetett, ahol pénzért lehetett hozzáférni az általa mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmakhoz. A hatóságok szerint a felhasználók egy egyszeri, alacsony összegű befizetéssel szerezhettek hozzáférést az oldalhoz, ahol explicit tartalmakhoz juthattak.

A magyar nyomozók is kivették a részüket az akcióból: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályának munkatársai két magyar állampolgárt azonosítottak, akik hozzáférést vásároltak a dán elkövető oldalán. Az elkövetők lakcímén házkutatást tartottak, ahol több elektronikai eszközt is lefoglaltak. Az ezekre mentett fájlok elemzése még folyamatban van, de a nyomozók feltételezése szerint gyermekpornográf tartalmak tárolására is sor kerülhetett.

A Cumberland művelet mérföldkőnek számít, mivel ez az első nagy nemzetközi akció, amely célzottan a mesterséges intelligenciával generált gyermekpornográfia terjesztőire és fogyasztóira irányult. A nyomozóknak új technikákat kellett alkalmazniuk a digitális nyomok felderítésére, miközben az egyes országok eltérő jogi szabályozásai is kihívást jelentettek.

A gyermekek online szexuális kizsákmányolása továbbra is a kiberbűnözés egyik legsúlyosabb problémája, és az Europol szerint az elkövetők egyre kifinomultabb módszereket használnak. Az MI-alapú képgenerálás lehetővé teszi olyan felvételek létrehozását, amelyek egyre nehezebben különböztethetők meg a valódi fotóktól és videóktól. Ez nemcsak az elkövetők lebuktatását nehezíti, hanem a valódi áldozatok azonosítását is akadályozza.

Fontos hangsúlyozni, hogy az MI által készített gyermekpornográf tartalmak is illegálisak, mivel azok szexualizálják és tárgyiasítják a gyermekeket, ezzel pedig hozzájárulnak a bűnelkövetői magatartás eszkalálódásához.

Az Europol 2017 óta működteti a Stop Child Abuse – Trace an Object kezdeményezést, amelynek célja a gyermekpornográf felvételeken szereplő tárgyak beazonosítása és az érintett gyermekek megmentése. Az eddigi 28 ezer civil bejelentés alapján 30 gyermeket vettek védelembe, és 6 elkövetőt sikerült felelősségre vonni.

A Cumberland műveletben az alábbi országok vettek részt: Ausztrália, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Kanada, Cseh Köztársaság, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Magyarország, Izland, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Lengyelország, Spanyolország, Svédország, Svájc, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Új részletek a tragédiáról: egy túrázó beszélt Kaszás Nikolettel halála előtt, ezt mondta neki a fiatal nő
Egy túrázó arról számolt be, hogy eltűnése előtt találkozott a fiatal nővel a Pilisben, és beszélgettek is néhány mondatot. Nikolett a Spartacus-ösvényen szeretett volna kirándulni.


A rendőrség közölte, hogy Kaszás Nikolett halálának ügyében nem merült fel bűncselekmény gyanúja, kizárták az idegenkezűséget, és közigazgatási eljárásban vizsgálják az esetet. A 27 éves nőt szeptember 28-án találták holtan.

A TV2 Tények információi szerint a holttest mellett több tárgyat is találtak, amelyek arra utalhatnak, hogy a fiatal nő öngyilkos lett.

A Borsnak egy keresésben részt vevő önkéntes azt mondta: „Azt tudtuk meg a helyszínen, hogy a személyes tárgyai voltak mellette, köztük egy palack is. A legújabb információnk az volt, hogy nagyon valószínű, hogy fagyálló volt beleöntve az üvegébe.”

Az eset a közösségi médiában is nagy visszhangot keltett. A Redditen többen azt írták, nem tudják elképzelni, hogy Kaszás Nikolett öngyilkos lett volna.

Egy túrázó arról számolt be, hogy eltűnése előtt találkozott a fiatal nővel a Pilisben, és beszélgettek is néhány mondatot - írta a veol.hu. Elmondása szerint Nikolett a Spartacus-ösvényen szeretett volna kirándulni. A rövid párbeszédet így idézte fel:

– Hogyhogy egyedül kirándul? – kérdeztem tőle, amikor elhaladt mellettünk egy hat-hét fős fiatalokból álló túrázócsapat. – Jó, ha időnként meg tud magával beszélni dolgokat az ember – válaszolta, majd továbbindult.

A férfi szerint biztos, hogy Nikolett nem a halálát kereste azon az ösvényen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Csónakbalesetet szenvedtek a Debreceni Egyetem kutatói - az egyik PhD-hallgatót még mindig keresik
A csónakban négyen ültek, hárman ki tudtak úszni. A kutatást hivatásos és önkéntes mentőcsapatok végzik speciális eszközökkel.
F. O. - szmo.hu
2025. október 01.



Kedden halbiológiai vizsgálatot végzett a Hortobágy-Berettyó főcsatorna ágotai vészelzáró zsilipének térségében a Debreceni Egyetem két PhD-hallgatója, a Hidrobiológiai Tanszék egyik oktatója, valamint egy halászati társaság képviselője. A Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpontja megerősítette, hogy

egy örvény lerántotta a csónakjukat, amely felborult.

Hárman ki tudtak úszni a partra, egy első éves PhD-hallgató azonban elmerült a vízben, az ő keresése jelenleg is tart, írta a haon.hu.

A kutatást hivatásos szervek végzik, önkéntes kutató-mentő szolgálatok bevonásával. Kedd éjszakára felfüggesztették a keresést, de szerdán újraindult, és további speciális egységek érkeztek a helyszínre, az Ágotai Árvízi Vészelzárómű térségébe.

Jelenleg szonárral, csónakkal és kötéltechnikával keresik az eltűnt fiatalt.

A Debreceni Egyetem közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal a keresésben és a baleset körülményeinek kivizsgálásában.

A Természettudományi és Technológiai Kar belső vizsgálatot indított, hogy feltárja, betartották-e a résztvevők a terepi munkavégzésre vonatkozó munkavédelmi szabályokat.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Püspökladányi Rendőrkapitányság vízi közlekedés veszélyeztetése bűntett miatt indított eljárást. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

A korábbi információk szerint négy ember tartózkodott a felborult csónakban. Hárman ki tudtak jutni a partra, egyiküket – egy 20 év körüli férfit – a mentők kórházba szállították további vizsgálatokra és megfigyelésre. Negyedik társukat azóta is keresik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Csáklyával keresik az eltűnt PHD-hallgatót, akinek a csónakját egy örvény rántotta a mélybe
Búvárok is keresik szonárral, és drónokat is bevetnek a felkutatásához, de egyelőre nincs eredmény. Az egyetem belső vizsgálatot indított és a rendőrség is nyomoz.


Eltűnt a Hortobágy-Berettyóban a Debreceni Egyetem doktori iskolájának egyik hallgatója. Egy másik hallgatóval, egy oktatóval és egy halászati szakemberrel éppen kutatást végeztek, amikor csónakjukat lerántotta egy örvény tegnap délután. Hárman ki tudtak úszni a partra, a hallgató azonban elmerült a vízben. Búvárok keresik szonárral, és drónokat is bevetnek a felkutatásához, de egyelőre nincs eredmény. Az egyetem belső vizsgálatot indított és a rendőrség is nyomoz.

Mentőhelikopter érkezett a Hortobágy-Berettyó csatornához. Néhány méterrel odébb egy gumicsónak a parton. Négyen ültek benne, amikor a csónak felborult. Három ember ki tudott úszni a partra. Egyikük orvosi segítségre szorult.

Ménes Dávid, regionális munkatárs, OMSZ:

"Helikoptert és két mentőegységet riasztottunk az esethez, ahol a mentők egy férfit láttak el, kihűlés gyanújával, akit helyszíni ellátás után, stabil állapotban azonnal sürgősségi osztályra szállítottunk."

A csónak negyedik utasa azonban eltűnt. Társai a baleset után azonnal értesítették a hatóságokat. Szonárral, keresőkutyával és búvárral is keresték, de sötétedésig nem találták meg.

Az eltűnt férfi a Debreceni Egyetem doktori iskolájának hallgatója. Az intézmény az RTL híradó megkeresésére azt írta: két PhD hallgatójuk végzett halbiológiai vizsgálatot az egyik zsilipnél. A Hidrobiológiai Tanszék oktatója és a halászati társaság képviselőjének felügyeletével, „amikor egy örvény lerántotta a csónakjukat.”

Reggel újrakezdték a kutatást. Úgy tudjuk, hogy a víz körülbelül két méter mély, ahol felborult a csónak. A sodrása nagyon erős, elképzelhető, hogy a férfit akár kilométerekre is elvihette. Volt, aki csáklyával vizsgálta át a baleset helyszínét:

"Zsilip mögött kialakul egy ilyen visszafelé forgó vízhenger, ahová csónakkal sem tudnak igazán bejönni, nem tudják pontosan megnézni szonárral, és ezért ezzel a csáklyával próbálom meg."

A férfit még délután is keresték önkéntesek bevonásával.

Papp-Kunkli Nóra, szóvivő:

"Jelenleg három önkéntes egyesület van, nem csak Hajdú-Bihar megyéből, hanem Szabolcs Szatmár Bereg megyéből is. Keresik folyamatosan az eltűnt személyt, Illetve a hivatásosok közül is itt vannak a püspökladányi egységek valamint a karcagiak is. Folyamatosan vizsgálják át a csatorna területét."

Az egyetem közleménye szerint a Természettudományi és Technológiai Kar belső vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, „a résztvevők betartották-e a terepi munkavégzésre vonatkozó munkavédelmi szabályokat.”

A rendőrség azt írta a híradónak: a Püspökladányi Rendőrkapitányság eljárást indított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Világgá ment két dunaújvárosi kislány, mert intőt kaptak az iskolában - egy székesfehérvári gyorsétteremig jutottak
Fontos, hogy beszélj a szüleiddel vagy kérj segítséget egy felnőttől, tanártól, mert minden helyzetre van megoldás” – fűzte hozzá a történtekhez a rendőrség.


Kedden 17 óra után nem sokkal bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy 12 és egy 14 éves dunaújvárosi iskolás lány eltűnt. A rendőrök a társszervek bevonásával azonnal megkezdték a keresést, és az éjszakai órákban – egy állampolgári bejelentésnek köszönhetően – Székesfehérváron, egy gyorsétteremben találták meg a két fiatalt – írta a Fejér vármegyei rendőrség a Facebookon.

Mint kiderült, a lányok egy iskolai intő miatt dönthettek úgy, hogy nem mennek haza.

„A szökés nem megoldás! Ha rossz jegyet vagy intőt kapsz, ne félj elmondani otthon. A szökés veszélyes, és nem oldja meg a problémát – sőt, még nagyobb bajba sodorhat. Fontos, hogy beszélj a szüleiddel vagy kérj segítséget egy felnőttől, tanártól, mert minden helyzetre van megoldás” – fűzte hozzá a történtekhez a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk