HÍREK
A Rovatból

Maradjon otthon, akinek nincs otthona? Mosson kezet, akinek nincs vize?

A menekülttáborokban még nem ütötte fel a fejét a koronavírus, de már segítségért kiáltanak. Szíria háború dúlta területén már vannak gyanús halottak, ám nincs bizonyíték, mert ahhoz sincs eszköz, hogy megnézzék az okot.


Európa egyik részében már katonai autók sora viszi a halottakat, máshol még nevetgélnek azon, miért bolondítja meg a világot egy kis influenza. Minden érintett országba nehezen jut el, hogy a járvány komoly, lassítani kell a terjedést, ehhez viszont mindenkinek be kellene tartani a szabályokat. Azokról az országokról beszélünk, ahol a nagy többségnek megoldható a gyakori kézmosás, a maszk és otthon is maradhatnának, mert van otthonuk.

De mi legyen a háború sújtotta Szíriában? Az ország északnyugati felén egymillió ember él sátrakban, gyakran tucatnyian egyben. Hogy lehetne itt eltávolodni egymástól? A táborban nincs víz vagy csak nagyon kevés. Vannak akik, a gyerekeiket is csak hetente tudják megmosdatni.

A New York Times szerint a szír orvosok azt mondják, a vírus már elterjedt a táborokban, több olyan halál volt, ahol gyanús, hogy a járvány áldozatai voltak. Bizonyíték nincs, mert bár a kormány megkapta a teszteket, ide nem hoztak. Az Egészségügyi Világszervezet azt ígérte, legkésőbb a héten elkezdik a vizsgálatot.

Fotó: Belal Khaled/TRT

Ilyen környezetben nagyon veszélyes a koronavírus. Nemcsak azért, mert nem tudnak megfelelően tisztálkodni és távolságot tartani, hanem az itt élők nagy részének az immunrendszere is gyenge.

A török és a görög határ között is hasonló a helyzet. Ott már két hete is azt kérték az önkéntesektől, hogy semmiképpen ne jöjjenek ide, ha a legkisebb esélye is van a fertőzöttségüknek. Ahogy helyszíni tudósításunkban is olvashatták a több ezer ember naponta egyszer kap vizet és enni, vécé, mosdó nincs.

Egy hete még 15 ezer körül voltak, mostanra 6-8 ezren. Ők eltökéltek, hogy innen csak előre mehetnek. Amikor Erdogan azt állította, hogy a határ nyitva van, az volt az utolsó csepp a pohárban, nem akarnak már visszatérni Törökországba. Tegnap még Isztambulból is visszajöttek a határhoz legalább ezren olyanok, akik egyszer már feladták a harcot. Iráni ismerősünk tegnap mutatta az iráni új évre összeállított, szerény kis tálat, rajta két tojás, egy krumpli és egy fokhagyma.

Mindezt azután, hogy megpróbáltak átmenni a határon nagy tömegben. A szíraiak készítette létra sem segített. A görögök most is gázsprayt használtak, ami a felirata szerint halált is okozhat, ha nem képzettek használják.

A táborban hideg van, tegnap -7 fok volt. A korábbi esők után sokan meg vannak fázva, de elvileg koronavírus nincs. És ha lesz, mit tehetnek?

Napok óta jönnek a hírek, hogy ki akarják üríteni ezt a területet, a környékbeli város boltját, kávézóját is bezárták, ahol eddig vásárolhattak vagy tölthettek telefont. Úgy tervezik, mindenkit elvisznek más török városokba, de eddig nem kaptunk hírt a teljes evakuálásról.

Leszboszon a tábor lakói önkénteskednek

A görög szigeteken a túlzsúfolt táborokban lehet pusztító a járvány. Leszboszon, a Moria-ban hétszer annyian, vannak, mint, amire tervezték a helyet. Ott több, mint ezer emberre jut egy mosdó, szappan sincs.

Az Orvosok Határok Nélkül szervezet a most húszezer fős tábor azonnali kiürítését kérte, mert beláthatatlan következményei lehetnek a járványnak.

Egyelőre nincs fertőzött bent, de sokan érzik már, hogy az első lépés, amit megtehetnek, hogy tájékoztatják a többieket. A „Stand by me Lesvos” segélyszervezettel kezdtek posztereket gyártani a fiatalok, kézzel írták ki a fontos tudnivalókat. Egyelőre próbálnak meggyőzni mindenkit, hogy komolyan kell venni ezt a fertőzésveszélyt, de nem szabad pánikolni és nem szabad pletykákra hallgatni. Farsi, arab, francia és angol nyelven tájékoztatnak, mi ez pontosan. Ezzel egyidőben segítségért kiáltanak ebben a videóban.

Solidarity in times of Corona; Call from Moria Camp in Lesvos

A call for support from the Moria Corona Camp Team in Lesvos for solidarity and help. Lesvos is facing a huge crisis. But we try to react and do what we...



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz a lengyelországi drónincidensről: A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak
A Tisza Párt politikusa szerint hat óra alatt a lengyelek mozgósították haderejüket, a NATO is a levegőben járőrözött, míg Magyarországon eközben semmi nem történt.


Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt politikusa élesen bírálta a magyar kormányt, amiért szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy szerda éjjel több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

„Az órám szerint most szeptember 10-én, dél elmúlt már. Több mint hat órával vagyunk túl azon, hogy Oroszország dróntámadást intézett Lengyelország ellen. Ez idő alatt a NATO gépei már a levegőben járőröznek, Varsóban vészhelyzeti intézkedések léptek életbe, egyes megyékben a katonai behívási időt hat órára csökkentették. Magyarországon eközben teljes a csend” – fogalmazott a volt vezérkari főnök.

Szerinte nyoma sincs a Védelmi Tanács összehívásának vagy bármiféle megelőző intézkedésnek, sőt közlemény sem született a szövetségeseinkkel való szolidaritásról. Úgy fogalmazott:

„A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak. Szijjártó Péternek pedig annyira futotta, hogy párbeszéd kell.”

„Egy katona pontosan tudja: a reakcióidő életeket ment. Egy drón- vagy légitámadás után minden perc kritikus; a hadseregnek azonnal fel kell mérnie a fenyegetés típusát, aktiválni a légvédelmi rendszereket, mozgósítani a gyorsreagálású egységeket, és biztosítani a szövetségesi kommunikáció folyamatos működését” – tette hozzá Ruszin-Szendi, megemlítve, hogy Varsóban már kijelölték a védendő területeket, felszállt a légierő, parancsokat adott a hadműveleti központ, és a tartalék erők mozgósítása is megkezdődött.

Ezzel szemben Budapesten szerinte hat óra telt el anélkül, hogy akár egyetlen katonai vagy politikai lépés történt volna. „Hat óra alatt egy NATO-hadművelet már működésbe lép, de nálunk még mindig csak hallgatás van, a stratégiai parancsok késnek, és senki nem adja meg a katonáknak az irányítást ahhoz, hogy érdemben reagáljanak a fenyegetésre.”

Ruszin-Szendi azt is felvetette:

vajon kit fog hibáztatni a magyar kormány: a lengyeleket, amiért megvédik magukat, vagy „mindenkit, aki nem hajlandó tétlenül nézni az orosz agressziót”.

„A biztonság nem plakátkampány. A biztonság gyors döntés, világos állásfoglalás és szövetségi kiállás. Lengyelország ma megmutatta, mi a honvédelem. Orbán Viktor pedig megmutatta, mi a csend. Ez a rezsim „biztonságpolitikája”: hangos hirdetések, de néma cselekvés, amikor valóban számítana” – zárta közleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az oroszok már nemcsak a magyar Külügyminisztériumban és a spájzban vannak, hanem Orbán hatvanpusztai pálmaházában is
A Tisza Párt elnöke élesen bírálta a miniszterelnököt és Szijjártó Pétert is amiatt, hogy nem írták le Oroszországot a lengyelországi dróntámadás kapcsán.


Éles hangú közleményben reagált Magyar Péter a Lengyelország légterébe behatoló orosz drónokra és a magyar kormány reakciójára.

Mint ismert, hétfőre virradó éjjel 19 orosz drón sértette meg a lengyel légteret, amelyek közül többet a lengyel légvédelem semmisített meg. Egy ház megsérült, és Lengyelország a NATO 4-es cikkelyének aktiválását kérte.

A történtek után Orbán Viktor megszólalt ugyan, de egy szót sem ejtett arról, hogy az incidenst orosz drónok okozták.

„Az oroszok már nemcsak a magyar Külügyminisztériumban és a spájzban vannak, hanem Orbán hatvanpusztai pálmaházában is”

– írta Magyar Péter, aki szerint példátlan, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter hallgat az agresszor nevéről.

Külön kitért Szijjártó Péter nyilatkozatára is, aki épp Minszkben tartózkodott, és meg se említette, hogy az orosz drónok Fehéroroszországon keresztül érték el Lengyelországot. Magyar szerint az orosz dróntámadás az eddigi legsúlyosabb orosz provokáció a térségben.

„A magyar nép kiáll Lengyelország mellett és szolidárisak vagyunk a lengyel barátainkkal az eddigi legsúlyosabb orosz provokáció kapcsán”

– fogalmazott.

Emlékeztetett arra is, hogy korábban többször kijelentették: „a TISZA-kormány miniszterelnökének első útja Varsóba vezet majd”.Végül a jól ismert szólással zárta bejegyzését: „Lengyel, magyar két jó barát…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Medián: 13 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz előtt, kétpárti parlament körvonalazódik, a Mi Hazánk 4, a DK 2 százalékon
A választók valamivel derűlátóbbak lettek júniushoz képest. A Medián szerint a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.


A Medián legújabb felmérése szerint a Tisza Párt 13 százalékponttal előzi meg a Fideszt a teljes népesség körében. A biztos szavazók között a Mi Hazánk már nem éri el a parlamenti küszöböt, az MKKP 3 százalékon áll, a DK pedig 2 százalékra esett vissza.

A nyár folyamán a két nagy párt teljesen más stratégiát követett. A Fidesz online kampánnyal próbálta utolérni a Tisza sikerét, míg Magyar Péterék személyesen járták az apró településeket, hogy megszervezzék az aktivista hálózatukat. A választói magatartásban azonban ez nem hozott nagy változást – írja a hvg.hu.

A portál szerint a magyar politika kétosztatúsága stabil maradt az elmúlt hónapokban. A szeptember elején készült reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy öt százalékponttal többen gondolják, hogy jó irányba mennek a dolgok, és ebből leginkább a Fidesz tudott profitálni.

A kormányváltást akarók aránya 62-ről 60 százalékra csökkent, miközben a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.

Arra is többen számítanak, hogy a kormánypárt győzhet, mint három hónappal korábban.

Ugyanakkor a magyarok kétharmada továbbra is borúlátó. A változást akarók vannak többségben, és szűk előnnyel, de még mindig többen gondolják úgy, hogy a Tisza esélyesebb a választási győzelemre.

A Medián szerint Magyar Péter számára figyelmeztető lehet, hogy a teljes népességben három százalékponttal csökkent a pártja támogatottsága. A biztos szavazók körében viszont továbbra is 51 százalékon áll, ami azt mutatja, hogy a szimpatizánsok elköteleződése erősödött. A Fidesz hívei kevésbé lelkesek, ezért a két nagy tömb között megmaradt a kétszámjegyű különbség.

A részletes adatok szerint a Fidesz júniushoz képest a kisebb városokban és falvakban, valamint az alacsonyabb végzettségűek körében tudott erősödni – ott, ahol egyébként is jobban állt a Tiszánál.

A biztos szavazók között a Mi Hazánk a küszöb alatt van, az MKKP továbbra is 3 százalékos, a DK pedig 2 százalékon áll. Ez a helyzet jelenleg kétpárti parlamentet vetít előre – írja a hvg.hu a Medián alapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Varsói orosz ügyvivő: Nincs bizonyíték arra, hogy ezek a drónok orosz eredetűek lennének
Oroszország a tagadás álláspontját választotta a szerdai incidenssel kapcsolatban. Az esetet korábban több vezető, köztük Orbán Viktor is elítélte.


Ahogy arról korábban több cikkben beszámoltunk, több orosz drón is Lengyelország légterébe hatolt szerda hajnalban. Az akció miatt riadóztatták a NATO gépeit is, az akciót pedig a lengyel miniszterelnökön kívül elítélte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett több európai vezető, így Orbán Viktor is – igaz, ő nem említette posztjában Oroszországot.

A varsói orosz ügyvivő azonban tagadja, hogy a légteret orosz drónok sértették volna meg. Andrej Ordas a Ria Novosztyinak úgy fogalmazott:

„Úgy véljük, hogy ezek az állítások alaptalanok. Nincs bizonyíték arra, hogy ezek a drónok orosz eredetűek lennének”

– vette észre a 24.hu.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök korábban kérvényezte a NATO 4-es cikkének alkalmazását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: