News here
hirdetés

KÉK HÍREK

Melyik városban lehet olcsóbb albérletet találni?

Ha diák vagy, és egyedül költöznél, illetve ha többen vennétek ki egy nagyobb lakást, meglepő árakkal találkozhatsz a nagyobb egyetemvárosokban.
Forrás: Eduline - szmo.hu
2017. január 17.


Link másolása

hirdetés

Mennyiért lehet a magyar városokban albérletet találni - ezt nézte meg a Eduline.hu. Korábban kiderült, hogy Budapesten havi 100 ezer alatt, csak egy-két kerületben lehet lakást bérelni, mármint olyan helyen, ahonnan a közlekedés is viszonylag jó.

Megnézték, hogy milyen árban vannak az akár egyedül költözhető 30-40 négyzetméteres lakások, illetve mi a helyzet az 50-60 négyzetméteres kategóriával, hiszen ekkora lakásokban már 2-3 diák is lakhat.

Győrben egy 30-40 négyzetméteres, jó állapotú lakást már 50-60 ezer forintért is találni - írja a lap. Persze a belváros itt is drágább, ott már 100 ezer forinthoz közelítenek az árak. Az 50-60 négyzetméteres lakásokért 80-90 ezer forintot kell havonta fizetni, A belvárosban drágábbak, a város szélén pedig ki lehet fogni egy-egy olcsóbbat is.

Szegeden valamivel olcsóbbak az árak, egy belvárosi, átlagos állapotú, egyszemélyes lakás már 50 ezer forintért is bérelhető, de ha mélyebben nyúlnak a pénztárcájukba, akkor jól felszerelt, központi helyen fekvő, kényelmes lakást is találhatnak.aaa3

Három ember viszont akár fejenként 25 ezer forintból is megúszhatja a lakásbérlést, ugyanis 70-80 ezer forint körül alakulnak az 50-60 négyzetméteres lakások bérleti díjai havonta.

hirdetés

Debrecen is viszonylag drága: 60-80 ezer forintért lehet garzont bérelni, Ennyi pénzért belvárosi, jó állapotú lakásokat adnak ki. Nagyobb lakásokat már 70 ezerért is találtok, de inkább a 90 ezer forint fölötti árak a jellemzőek. Az egyetemvárosban van 150 ezer forintért is kiadó lakás, valószínűleg külföldi hallgatókra számítanak.

Természetesen a nyilvános hirdetéseket böngészve rábukkanhattok ezekél kedvezőbb ajánlatokra is, itt az átlagot próbálták felvázolni. Ne felejtsétek el, hogy ezekben az árakban még nincs benne a havi rezsiköltség!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
„Meghalt mellettem a szerelmem és a gyermekem” – ittas vezetéssel okozott életre szóló tragédiát
A 29 éves Konrád súlyos árat fizetett, amiért ittasan ült autóba.

Link másolása

hirdetés

Elvesztette az élete párját és a születendő gyermekét, miután Konrád ittasan autóba ült és így indultak útnak. Nem sokkal később balesetet szenvedtek.

A balesetben a váradós párja a születendő gyermekével együtt életét veszítette.

A baleset azután történt, hogy Konrád és párja együtt buliztak, ahol a férfi több felest is megivott. A baleset az utolsó 10 km-en történt, amikor egy enyhe bal kanyarban elvesztette az uralmát és az árokba csapódtak a Volkswagen Passattal.

Ráadásul 160 km/h-val száguldott a sötét, kivilágítatlan mellékúton.

"Nem szabadott volna autóba ülnöm, ez volt a legnagyobb hiba az életemben, amit elkövethettem”

- nyilatkozta a férfi.

Kondrádot azóta börtönbüntetésre ítélték, ahol 3 év 6 hónapot kell letöltenie.

hirdetés
„Az autóban meghalt mellettem a párom és a pici. Én itt maradtam, ezt nekem életem végéig cipelnem kell”

- nyilatkozta a férfi a PoliceHungary YouTube csatornáján közzétett videóban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
12 éves kislány tűnt el a Blaha Lujza térről
Kernya Kitti Aminát nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Link másolása

hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kernya Kitti Amina ügyében – írja a Rendőrség honlapja. A 12 éves lányt a rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 12 éves lány 2022. október 2-án 11 óra 15 perc körül a VIII. kerületi Blaha Lujza térről ismeretlen helyre távozott.

Kernya Kitti Amina körülbelül 162 cm magas, átlagos testalkatú, haja festett vörös, hosszú, halántékánál két oldalon felnyírva. Szeme barna. Utolsó ismert ruházata fekete dzsekiből, fekete pólóból, terepmintás nadrágból és hosszú szárú fekete bakancsból állt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Videó: A mélybe zuhantak az összekapaszkodva táncoló nők egy buliban
Egy szülinapi rendezvényen nyílt meg a föld a hét nő lába alatt.

Link másolása

hirdetés

Meglepő baleset történt szombaton a brazíliai Alagoinhas egyik otthonában.

Egy születésnapi ünnepségen hét nő összekapaszkodva táncolt, amikor a föld hirtelen megnyílt alattuk és a mélybe zuhantak.

A mulatozók állítólag a népszerű portugál „Tem Cabaré Essa Noite” dalra táncoltak, amikor a föld elkezdett mozogni a lábuk alatt. Mielőtt reagálni tudtak volna rá, megnyílt a föld és mindannyiukat elnyelte.

Az eset után a New York Postnak egy lezuhanó táncoló elmondta, hogy már sokszor tartottak itt rendezvényt, de sosem volt hasonló baleset. Szerencsére a lyukba került nők nem sérültek meg komolyabban, csak néhány karcolással, zúzódással megúszták a nem mindennapi kalandot. Az utat az illetékesek már javítják - írja a New York Post.

VIDEÓ: A zuhanásról


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Magánúton, kutyás segítséggel próbálják megtalálni a ferencvárosi szórakozóhelyről eltűnt férfit
Mivel a férfi egy forgalmas helyszínről indulhatott haza, ezért a kutyák sem találtak nyomokat.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2022. október 03.


Link másolása

hirdetés

Szeptember 28-án éjszaka egy ferencvárosi szórakozóhelyről nem sokkal éjfél előtt indult el a 32 éves férfi, akit a rendőrség közleménye szerint körözési eljárással, nagy erőkkel keresnek, de még azóta sem találták meg.

Szűcs Tamás körülbelül 190 cm magas, sportos testalkatú, haja szőkésbarna, borostás, szemüveget visel. Eltűnésekor fehér pulóver, fekete farmer, sötét sportcipő és piros, eldobható esőkabát lehetett rajta.

A férfi felesége az Indexnek elmondta, hogy a rendőrség még nem indított nyomozást, mert beszámítható felnőtt eltűntről van szó.

Ráadásul az eljárás megindítását az is hátráltatja, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja, ezért a családdal és a barátokkal magánjellegű kereséseket indítottak.

A keresést pedig nehezíti, hogy sem cellaadatokat, azaz a mobiltelefon mozgását rögzítő adatokat, sem biztonságikamera-felvételeket nem tudnak kikérni, mivel eddig nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

A feleség a lapnak azt mondta, hogy az eltűnést követően megtalálta otthon a férje pénztárcáját amiben minden irat benne volt a bankkártyájával együtt. Ez azt is jelenti, hogy nem tud semmit sem venni és ezért bankkártyás vásárlásokról sincsenek adatok, amik segíthetnék a nyomozást.

hirdetés

A család a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület segítségét is kérte, de a keresést nehezítették az esőzések, ami miatt kevés nyom maradt, amin a kutyák elindulhattak volna.

Az is nehezítette a kutyák keresését, hogy az útvonal, amin a férfi hazafelé indulhatott, nagyon forgalmas.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: