Megszólalt a rendőrség Egressy Mátyás ügyében: azt kérik, aki tud valamit, a Facebook helyett a hatóságokhoz forduljon
Hétfőn is nagy erőkkel keresik a 18 éves fiatalt, aki szombaton hajnalban tűnt el Budapesten. Aki érdemleges információval tud szolgálni a fiú hollétéről, hívja a 112-es segélyhívót vagy a Telefontanú zöldszámát.
Hétfőn is nagy erőkkel keresik a 18 éves Egressy Mátyást, aki január 17-én, szombat hajnalban tűnt el. Ahogy megírtuk, a fiú hajnali 2 óra után indult el az Ötkert nevű szórakozóhelyről, de azóta sem ért haza.
A rendőrség a honlapján is megerősítette, hogy továbbra is keresik, és arra kérik a lakosságot, hogy aki bármit tud a fiúról, ne a Facebookon posztolja, hanem a hatóságokat értesítse.
Egressy Mátyás körülbelül 183 centiméter magas, sportos testalkatú, haja barna és rövid. Eltűnésekor barna kabátot és fekete nadrágot viselt.
A rendőrség azt kéri, hogy aki érdemleges információval rendelkezik, az a közösségi média helyett a 112-es segélyhívón, vagy a névtelenséget is biztosító, éjjel-nappal hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán jelentkezzen.
A hatóságok közölték azt is, hogy a sajtóban és a közösségi médiában megjelent információkat egyenként ellenőrzik, de nem kommentálják.
Vasárnap délutántól több száz önkéntes kutatta át a főváros több pontját, a keresésbe több mentőszervezet is bekapcsolódott. Tegnap este elterjedt egy álhír, miszerint megtalálták a 18 éves fiatalembert, ez azonban téves információnak bizonyult. Az eltűnt fiú megtalálására létrehozott Facebook-csoportban megosztott fals információt Mátyás édesapja cáfolta.
Hétfőn is nagy erőkkel keresik a 18 éves Egressy Mátyást, aki január 17-én, szombat hajnalban tűnt el. Ahogy megírtuk, a fiú hajnali 2 óra után indult el az Ötkert nevű szórakozóhelyről, de azóta sem ért haza.
A rendőrség a honlapján is megerősítette, hogy továbbra is keresik, és arra kérik a lakosságot, hogy aki bármit tud a fiúról, ne a Facebookon posztolja, hanem a hatóságokat értesítse.
Egressy Mátyás körülbelül 183 centiméter magas, sportos testalkatú, haja barna és rövid. Eltűnésekor barna kabátot és fekete nadrágot viselt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Blikk: Egressy Mátyás édesapja azonosította a Lánchídon talált kulcscsomót
A hídon egy, az eltűnt fiatalhoz köthető kulcscsomót találtak, amelyet a lap szerint a fiú édesapja felismert. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg ezt az információt.
Ahogy arról beszámoltunk, folytatódik a keresés a hétvégén eltűnt 18 éves fiú után. Egressy Mátyás a főváros több pontján is megfordult az eddigi hírek szerint, de egyelőre nem került elő. A rendőrség vizsgálja, hogy van-e összefüggés a fiatal eltűnése és az a felvétel között, amelyen az látszik, ahogy egy ember a Lánchídról a Dunába zuhan.
A Blikk értesülése szerint a hídnak pontosan azon a pontján, ahonnan a felvételen látható ember a folyóba esett, egy Mátyáshoz köthető kulcscsomót találtak, a tárgyat az édesapa pedig azonosította. Ezt az információt a rendőrség vagy más hatóság egyelőre nem erősítette meg.
A lap azt is írja, hogy kamerafelvételek bizonyítják, hogy a fiú vasárnap reggel felsétált a Lánchídra, de olyan felvétel nincs, amin az látszana, hogy le is megy onnnan.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság arra kéri a lakosságot, hogy aki érdemi információval rendelkezik, az a 112-es segélyhívón vagy a Telefontanú zöldszámán jelentkezzen.
Egressy Mátyás nagynénje hétfő délelőtt megkért mindenkit, hogy hagyja békén a családot, és inkább a rendőrségtől várjon tájékoztatást. A teniszklub, ahol a fiú sportolt, szintén közleményt adott ki, ebben köszönetet mondtak a segítőknek. Tisztelettel arra kérnek mindenkit, hogy „tartózkodjon a találgatásoktól és nem megerősített információk terjesztésétől”, valamint „tartsa tiszteletben az érintettek magánéletét”.
Ahogy arról beszámoltunk, folytatódik a keresés a hétvégén eltűnt 18 éves fiú után. Egressy Mátyás a főváros több pontján is megfordult az eddigi hírek szerint, de egyelőre nem került elő. A rendőrség vizsgálja, hogy van-e összefüggés a fiatal eltűnése és az a felvétel között, amelyen az látszik, ahogy egy ember a Lánchídról a Dunába zuhan.
A Blikk értesülése szerint a hídnak pontosan azon a pontján, ahonnan a felvételen látható ember a folyóba esett, egy Mátyáshoz köthető kulcscsomót találtak, a tárgyat az édesapa pedig azonosította. Ezt az információt a rendőrség vagy más hatóság egyelőre nem erősítette meg.
A lap azt is írja, hogy kamerafelvételek bizonyítják, hogy a fiú vasárnap reggel felsétált a Lánchídra, de olyan felvétel nincs, amin az látszana, hogy le is megy onnnan.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A rendőrség nagy erőkkel keresi Egressy Mátyást. A 18 éves fiatal péntek éjjel tűnt el az Ötkert nevű szórakozóhelyről. A Klubrádió értesülése szerint a fiú középiskolájában már gyászolják a diákot.
Az iskola kitűzte a bejárat mellé a fekete zászlót. A rádió úgy tudja, hogy a gimnáziumban egy emlékasztalnál gyújtottak gyertyát, ott emlékeznek meg csendben, feketébe öltözve a fiúról.
A helyszínen fotókat készítő kollégánknak egy, az iskolából kilépő is megerősítette, hogy bent mécseseket gyújtottak, a fiatalra emlékezve.
A rendőrség nagy erőkkel keresi Egressy Mátyást. A 18 éves fiatal péntek éjjel tűnt el az Ötkert nevű szórakozóhelyről. A Klubrádió értesülése szerint a fiú középiskolájában már gyászolják a diákot.
Az iskola kitűzte a bejárat mellé a fekete zászlót. A rádió úgy tudja, hogy a gimnáziumban egy emlékasztalnál gyújtottak gyertyát, ott emlékeznek meg csendben, feketébe öltözve a fiúról.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az eltűnt Egressy Mátyás zaklatott volt, a telefonját kereste – Egy szemtanú édesanyja elmondta, mit mesélt a gyereke a szombat hajnalról
A 16 éves szemtanú a rendőrségen tanúvallomást is tett. Elmondása szerint a 18 éves diák nem volt alkoholos befolyás alatt, hanem zaklatottan kereste a mobilját.
Újabb részletek derültek ki az eltűnt Egressy Mátyásról. A 18 éves fiú szombat hajnalban indult el egy budapesti szórakozóhelyről. Egy 16 éves szemtanú elmondta, hogy mikor találkoztak, akkor a fiú zavartan viselkedett, zaklatott volt. Nem tudta, hogy került oda, és nem találta a mobilját.
A szemtanú édesanyja az RTL Híradónak elmondta, hogy a gyereke - miután hallották, hogy keresik a fiút - a rendőrségen vallomást tett.
Az anya elmondása szerint fia szombaton 4.20 és 4.50 között találkozott az eltűnt diákkal. "Kereste a telefonját Matyit, elég zaklatott volt". Próbáltak segíteni, kommunikálni vele. "A fiam elmondása szerint nem alkohol befolyása alatt volt, hanem zaklatott volt, kereste a telefonját. Azt kérdezgette mindenkitől, hogy találtak-e egy telefont".
A rendőrség azóta is keresi az eltűnt fiút.
A diák iskolája hétfőn már kitette a fekete lobogót, és az épületben mécseseket gyújtottak a fiú emlékére.
Újabb részletek derültek ki az eltűnt Egressy Mátyásról. A 18 éves fiú szombat hajnalban indult el egy budapesti szórakozóhelyről. Egy 16 éves szemtanú elmondta, hogy mikor találkoztak, akkor a fiú zavartan viselkedett, zaklatott volt. Nem tudta, hogy került oda, és nem találta a mobilját.
„Ma meg fog halni az anyátok!” – mondta a tiszaszederkényi férfi az iskolába induló gyerekeinek, majd tényleg végzett a párjával
A féltékenységi vita akkor fajult el, amikor a nőt telefonon kereste egy másik férfi. A támadó 22-szer szúrt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés miatt emelt vádat.
„Ma meg fog halni az anyátok!” – ezzel búcsúzott az iskolába induló három gyerekétől egy tiszaszederkényi férfi, majd ugyanazon a napon otthon megvárta a hazatérő élettársát és végzett vele. A brutális emberölés 2024 májusában történt: 22 szúrással és vágással ölte a meg az asszonyt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a férfi ellen – írta a 24.hu. A vád szerint a férfi 2018-ban egy munkahelyi balesetben elvesztette a bal kézfejét, majd különböző nyugtatókat szedett, amelyekre rendszeresen alkoholt is ivott.
Amikor tudomására jutott, hogy az élettársa megismerkedett egy másik férfival, azt feltételezte, hogy a nő megcsalja, ezért korábban többször is bezárta és bántalmazta.
A végzetes reggelen, miután a nő hazaért az iskolából, a pár ismét összeveszett. A férfi bezárta az ajtót, mire az élettársa közölte vele, hogy elköltözik, és magával viszi a gyerekeket. A vitát egy telefonhívás szakította félbe: az a férfi kereste a nőt, akire a vádlott féltékeny volt. A férfi ekkor a vallomása szerint azt mondta az élettársának, „Ha az enyém nem lehetsz, akkor másé sem lehetsz”, majd elővett egy az ügyészségi közlemény szerint közel 30 centiméter hosszú kést.
Az asszony hiába könyörgött neki, hogy ne bántsa, a férfi csak annyit felelt, hogy „már késő”, és 22 szúrással, illetve vágással végzett vele.
A támadó ezután gyógyszereket vett be, majd sikertelenül próbálta megkéselni és felakasztani magát. Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a bűnösségét beismerő férfira.