KÉK HÍREK

Meghirdette a volt feleségével közös házát, csakhogy a nő még benne él

A volt házastársak között annyira elmérgesedett a helyzet, hogy a volt férj az ingatlan eladásával próbálhat nyomást gyakorolni.


Egy rendőr vevőt keres a volt feleségével közös házának rá eső részére, amelyben a volt felesége és közös gyermekük él, ráadásul az ingatlan jelzáloggal terhelt. Nem csoda, hogy eddig nem tolongtak az érdeklődők.

„Nem jellemző egyébként, hogy egy olyan ingatlan felét akarná megvenni valaki, amelyben még laknak.”

– mondta a Blikknek Dr. Szepesházi Péter, az asszony ügyvédje.

A rendőr és felesége két éve váltak el, de a vagyonmegosztás azóta sem rendeződött. Az ügyvéd elmondása alapján a kapcsolatuk annyira elmérgesedett, hogy a férfi ellen kapcsolati erőszak miatt büntetőeljárás folyik.

„A válóper két éve lezajlott, és a felek megegyeztek abban, hogy a volt férj elköltözik a házból, amelynek így a kizárólagos használója az édesanya lesz”

– nyilatkozta az ügyvéd.

„Ám a vagyonon nem sikerült megosztozni, ezért a volt férj arra az elhatározásra jutott, hogy a ház rá eső részének meghirdetésével

igyekszik megtörni feleségét és rákényszeríteni arra, hogy az ingatlant elhagyja, vagy annak értékesítésébe – jogos érdekeit figyelmen kívül hagyva és akarata ellenére – belemenjen.”

– részletezte.

„A volt férj annak ellenére próbálja a volt feleségét, közös gyermekük édesanyját távozásra bírni, hogy

magán az ingatlanon a rendőrség javára terhelési és elidegenítési tilalmat jegyeztek munkáltatói kölcsön miatt, így a volt férj lépése saját munkaadójának, a rendőrségnek a gazdasági és jogi érdekét is súlyosan sérti, veszélyezteti”

– hangsúlyozta az ügyvéd.

A lap a volt férjt is elérte, aki megerősítettem hogy volt nejével nem tudtak megegyezni, de másként látja a helyzetet.

„Ez szerintem szándékos a volt feleségem részéről, úgy gondolom, hogy ezzel be akar tartani.

A házra több vevő is lett volna, akiknek elmondtam, hogy az én részem eladó, a volt nejemet pedig meg kell kérdezni, de ő elzárkózott az eladás elől.”

– mondta.

„2022-ben készült egy értékbecslés, és én jeleztem, hogy azon az áron eladnám az ingatlant. Nem kellene évekig húzni az egészet, hiszen az egyiknek ki kell fizetnie a másikat.

Viszont az úgy nem reális, hogy ha én akarom eladni az én részemet az 26 millió, ha ő akarja eladni az övét, akkor az meg 50 millió.

Mivel nem látok más utat, az ügyvédemmel beszélni fogok a polgári peres eljárás megindításáról”

– fejtette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bennégett az autójában két magyar Ausztriában, miután egy részeg osztrák autós hátulról beléjük hajtott
Az osztrák tűzoltók tíz percen belül a helyszínen voltak, de hiába, az áldozatok életét már nem tudták megmenteni. Egyelőre még azonosítani sem tudták, kik ültek a kocsiban.


Megrázó felvételek készültek szombat hajnalban az A9-es autópályáján, az ausztriai Stájerországban, egy alig több mint kétezer lelkes település, Lebring közelében. Egy kocsi dél felé hajtott a sztrádán, amikor balesetet szenvedett - mondta el az RTL Híradónak az osztrák rendőrség szóvivője.

„Hajnali 1 óra 40 perckor egy dél-stájerországi kocsi sofőrje hátulról nekiütközött egy magyar autónak.

A magyar kocsiban ketten voltak, az ütközés miatt az autó kigyulladt majd teljesen lángba borult. A benne ülő két ember meghalt”

– mondta Marcus Lamb szóvivő az RTL Híradónak.

A tűzoltók azt mondják, mindent megtettek.

„1 óra ötvenkor értünk a helyszínre. A jármű ekkor már lángokban állt. A csapatunk gázmaszkban oltotta el. Az oltás után észleltük, hogy ültek az autóban. Őket sajnos már nem tudtuk megmenteni, mindketten meghaltak" – fogalmaztak.

Szombat estig még nem sikerült azonosítani a holttesteket.

„A stájerországi autó vezetője erősen ittas volt, elvették a jogosítványát. Ő csak könnyebben sérült meg, jelenleg kórházban van” - mondta a rendőrségi szóvivő."

Hozzátette: az ügyészség a két holttest boncolását rendelte el, hogy azonosítani tudják őket.

A Külügyminisztérium annyit írt: a magyar konzulok jelenleg is dolgoznak a tragikus baleset ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális videó a gyilkosságról: mindent felvett a szomszéd kamerája
Egy férfi fényes nappal baltával megölte élettársát, majd felgyújtotta a házát a romániai Mezőméhesen. Az eset júliusban történt, a gyanúsított azóta is szökésben van.


Sokkoló felvételek kerültek elő: az egyik szomszéd biztonsági kamerája végig rögzítette, ahogy a 37 éves Emil Gânj betöri a kaput, baltával beront, a nő nem tud elmenekülni, majd a ház lángba borul. A videót a Recorder hozta nyilvánosságra – számolt be róla az RTL Híradó.

A román rendőrség titkos felderítő akcióban keresi a férfit, és a magyar hatóságokkal is együttműködik. A magyar rendőrség a Híradó kérdéseire nem adott érdemi választ arra a kérdésre, hol tart a nyomozás.

A brutális bűncselekmény Mezőméhesen történt július 8-án: a gyanú szerint Gânj megölte volt élettársát, felgyújtotta a házat, majd elmenekült.

A férfi azóta is szökésben van, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Gânj felkerült az Europol „Europe’s Most Wanted” listájára, a nyomravezetőnek 5000 euró jár. A magyar rendőrség is a lakosság segítségét kéri.

„Ha bárki látja a körözött személyt, ne közelítsen hozzá, és ne lépjen vele kapcsolatba, mert rendkívül veszélyes. Aki bárhol látja, értesítse a hatóságokat!”

– figyelmeztetett a Maros megyei rendőrség szóvivője.

A hajtóvadászat hónapok óta tart: helikopterrel, drónokkal és kutyákkal is átfésülték a terepet, számos bejelentés érkezett. A hatóságok azt sem zárják ki, hogy a férfi külföldre távozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Két gyerek életveszélyben – tragikus buszbaleset történt az M1-esen
Egy 6 és egy 11 éves gyermek is megsérült a péntek esti karambolban. A sérülteket Székesfehérvárra, Budapestre és Tatabányára szállították a mentők.


Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.

A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint

egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.

A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában - a mentők 40 perc után értek a helyszínre
A fiatal állapotromlását szív- és érrendszeri háttérrel hozták összefüggésbe, a tünetek az autóban kezdődtek hányingerrel. A Vöröskereszt szerint régóta figyelmeztetnek a vidéki ellátás gyenge pontjaira.


Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, miután rosszul lett az autóban, közölte a Kronen Zeitung. A családja segítséget hívott, mentőhelikoptert is riasztottak, de a sűrű köd miatt nem tudott leszállni. A helyi egységek így autóval indultak útnak, és

csak mintegy 40 perc múlva érkeztek a helyszínre. Ekkor már nem tudták megmenteni a fiatal férfi életét.

A rosszullét hányingerrel kezdődött, majd gyorsan súlyosbodott. Később kiderült, szív- és érrendszeri problémák álltak a háttérben.

Otto Marl, a liezeni Vöröskereszt vezetője szerint a mentőszolgálaton belüli kommunikáció túl lassan működött, ez késleltette a beavatkozást. A régió mentőszolgálata úgy véli, egy nagyváros közelében nagyobb esély lett volna a túlélésre, Marl ezt nem erősítette meg.

A Vöröskeresztnél azt mondják, évek óta jelzik: nincs meg minden feltétel ahhoz, hogy a sürgős esetekre elég gyorsan reagáljanak, mégsem történt érdemi változás. Bár a térségben dolgozó orvosokat képzett szakembereknek tartják, az ellátásban így is vannak hiányosságok.

A helyi mentővezetők és orvosok az elmúlt napokban egyeztettek a javítás lehetőségeiről. A döntés azonban a politikusoknál van.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk