KÉK HÍREK
A Rovatból

Már 270 felett az áldozatok száma Ecuadorban

A nagyerejű földrengésnek több, mint 2000 sérültje is van.


Legkevesebb 272 halálos áldozatot követelt a pusztító erejű, 7,8-es fokozatú földrengés Ecuadorban, a sérültek száma pedig meghaladja a 2060-at - közölte sajtótájékoztatóján Rafael Correa államfő, miután olaszországi látogatását megszakítva felkereste a katasztrófa sújtotta térséget.

Az elnök szakértők véleményét idézve azt mondta, hogy az anyagi károk mértéke nem nagy, legalábbis ahhoz képest, amilyen lehetett volna, de a földrengés szörnyű csapást mért az országra, az elmúlt 67 év legnagyobb tragédiáját okozta. Correa azt mondta, a mentőcsapatok és tűzoltók most a túlélők felkutatására összpontosítanak, és vannak arra utaló jelek, hogy sokan lehetnek még életben az összedőlt épületek romjai alatt. Hamarosan két mobilkórházat létesítenek a térségben.

CgNKs4rUIAAR1rI

t1

A Richter-skála szerint 7,8-es erősségű földmozgás a legsúlyosabban az ország nyugati, csendes-óceáni partvidékét érintette, de szerte az országban érezni lehetett. Legfrissebb hírek szerint az első, pusztító földrengést 230 utórengés követte. Hat tartományban szükségállapotot hirdettek ki. Helyszíni jelentése szerint hétfőre virradóra esett az eső a katasztrófa sújtotta térségben, ahol a szabad ég alatt töltötték az éjszakát a túlélők. Kígyózó sorokban álltak az emberek élelemért, ivóvízért és takarókért az epicentrumtól mindössze 14 kilométerre fekvő város, Pedernales stadionjánál, ahol sátrakat állítottak fel a halottak elhelyezésére és a sérültek kezelésére. Milton Zarata rendőrfőnök szerint a városban 91 ember halt meg, az épületek hatvan százaléka romba dőlt.

t2f

t32

Hírügynökségi jelentések szerint a Pedernalestől 180 kilométerre délre fekvő Portoviejóban 130 elítélt megszökött az El Rodeo börtönből, miután leomlottak az intézet falai. Eddig harmincötöt sikerült kézre keríteni közülük.

Ecuadorban mintegy 13,5 ezer embert mozgósítottak a biztonsági szolgálatok a közrend fenntartására. Bolívia, Venezuela és Kolumbia katasztrófavédelmi szakembereket és segélyt küldött a bajba jutott országba, és Chile meg Mexikó is segélyt, szakértő személyzetet ígért. Felajánlotta országa segítségét John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere is. Az ecuadori Vöröskereszt nyolcszáz önkéntest mozgósított. Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet közölte, hogy Ecuadorba küld egy csapat orvost Kolumbiából.

Japánban is volt

Az ecuadori előtt néhány nappal, csütörtökön két nagy erejű földrengés rázta meg Japánt. Habár mindkét ország az úgynevezett csendes-óceáni Tűzgyűrű mentén fekszik, ahol erős és gyakori a vulkanikus tevékenység, az Egyesült Államok Földtani Kutatóintézete szerint az egymástól ilyen nagy távolságra bekövetkező erős földrengések általában nincsenek összefüggésben egymással. Egy nagy erejű földrengés legfeljebb néhány száz kilométeres távolságon belül válthat ki másik nagy földrengést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Végignézte a feleség, ahogy kalapáccsal megverik, majd halálra gázolják a 76 éves férjét egy miskolci parkolóban
A 36 éves támadót a helyszínen elfogták, pszichiátriára került. Az áldozat civil környezetvédő volt, aki a lánya szerint egész életében az igazság harcosa volt.


A kocsiban ülve nézte végig a felesége, ahogy a 76 éves férjét kalapáccsal bántalmazza, majd autójával elgázolja egy 36 éves férfi a miskolci Aldi parkolóban kedden - értesült az RTL Híradó. Az idős férfi azonnal meghalt.

A bíróság csütörtökön elrendelte a támadó előzetes kényszergyógykezelését fél évre. A Híradó úgy tudja: vizsgálják, hogy kábítószer hatása alatt követte el a gyilkosságot.

Az elhunyt férfi civil környezetvédő volt, tíz éve Szikszó díszpolgárának választották.

A rendőrség a támadást követően azt közölte, egy régóta húzódó vita miatt történt a gyilkosság. Az ügyészség szerint támadó és áldozata korábbról ismerte egymást.

„A sértett a gyanúsított szülőjének tulajdonában lévő gépjárműjavító műhelybe hordta az autóját szervízeltetni. A gyanúsított és a sértett között jó viszony alakult ki, ez később megváltozott” - mondta a csatornának Jogg Zsolt, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szóvivője.

A Híradó szerint, a férfi a feleségével ment bevásárolni, az asszony épp beült a kocsiba, amikor a férjére támadtak - ő is megsérült. Az asszony próbált közbeavatkozni, de nem tudta megakadályozni a gyilkosságot.

Az áldozat civil környezetvédő volt, aki korábban a Híradónknak is nyilatkozott, amikor Szikszón egy illegális hulladéklerakót találtak.

A lánya azt írta a Híradónak, hogy az édesapja „egész életében az igazság harcosa volt”. Ahogy elmondta

a fiatal férfi „hátulról támadta meg, és egyetlen szó elhangzása nélkül vitte véghez kegyetlen tettét”.

Az édesapja valószínűleg már az első ütés után elvesztette az eszméletét.

A 36 éves férfit a helyszínen elfogták, pszichiátriára került. A bíróság csütörtökön hat hónapra elrendelte előzetes kényszergyógykezelését. A Híradó megkereste a támadó apját is, aki nem akart nyilatkozni. Annyit mondott, hogy nagyon megviselték a történtek, és őszinte részvétét fejezte ki az áldozat családjának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtaposta a nevelőanyja a vád szerint azt két és fél éves kisfiút, aki tavaly februárban halt meg Polgáron
A tragédia napján az asszony vigyázott a gyerekre, aki makacskodott, nem akart szót fogadni. Amikor a házhoz vezető lépcsőhöz értek, a földre esett. A nő ekkor a hátán fekvő gyermeket nagy erővel megtaposta. Megrázó történet!


Meghalt egy kisfiú, miután begipszelt lábbal leesett a ház előtti lépcsőn. A nevelőszülők bevitték a helyi mentőállomásra, de már nem tudták újraéleszteni. A nevelőanyát emberöléssel vádolják és 13 év fegyházat kérnek rá.

Danika édesanyja tavaly februárban veszítette el a gyermekét, akire akkor - a nagyobb testvérével együtt - 2022 decembere óta nevelőszülők vigyáztak, Polgáron.

"Ha szépen bántak volna vele, akkor nem bántották volna, nem halálozott volna el a kisfiam" - mondta.

A kisfiú haláláért a kezdetektől a nevelőanyát tették felelőssé a nyomozók, a bíróság emiatt le is tartóztatta.

Az RTL Híradó megtudta, hogy a nőt már kiengedték a börtönből, és bűnügyi felügyeletbe került. Már áprilisban vádat emeltek ellene, és a bizonyítékok alapján az ügyészség súlyosabb bűncselekménnyel vádolja, mint amivel korábban a nyomozók meggyanúsították. Emberölés miatt születhet ítélet a nevelőanya ellen - tudta meg a Híradó.

Beismerése esetén 13 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélhetik és véglegesen eltilthatják a nevelőszülői és minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amivel kiskorúakkal kerül kapcsolatba.

A polgári házaspár egy családi házban nevelte az elhunyt kisfiút és testvérét a közös gyermekükkel. A tragédia napján a nevelőanya egyedül vigyázott a gyerekekre. Vacsora után aludni akarta vinni mind a hármat, de Danika nem fogadott szót neki. A nehezen kezelhető és járógipszet viselő kisgyermek nagyon ellenkezett, megpróbálta visszahúzni a nevelőanyát, aki emiatt indulatos lett. Amikor a házhoz vezető lépcsőnél jártak, akkor a földre került, hátán fekvő gyermeket nagy erővel megtaposta - derült ki a tragédia részletei.

A gyereket a hazérkező nevelőapa vitte a helyi mentőállomásra, ahol megpróbálták újraéleszteni, de olyan súlyos belső sérülései voltak, hogy belehalt.

A nevelőanya ügyvédje korábban azt mondta, egy szerencsétlen baleset áldozata lett a gyerek.

Az ügyet hamarosan tárgyalja majd a bíróság.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, kik a felelősek a Nemzeti Színházban történt balesetért
Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia csaknem három méter magasról zuhantak le a Rómeó és Júlia egyik előadása közben a díszlet vasszerkezetéről. Elkészült az ügyben a hivatalos szakvélemény.


Tavaly november 10-én történt a Nemzeti Színház történetének legsúlyosabb baleset: a Rómeó és Júlia előadása közben a takarásban a díszletről a mélybe zuhant két színész. Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyosan megsérült, még egyikük sem tudott visszatérni a színpadra.

Az Index korábbanúgy értesült, hogy gyanúsítottként a rendőrség kihallgatta Horváth Lajos Ottó ügyelőjét.

A Blikk információ szerint azonban elkészült az ügyben a hivatalos szakvélemény, amelyet a nyomozás során a jogi képviselők és a hatóságok is kérvényeztek. Úgy tudják, hogy az ügyben több foglalkozási szabályszegést is elkövettek. Ennél fogva nem a színészek és nem is csak egyetlen személy a felelős, hanem sokan egyszerre.

A fejleményekkel kapcsolatban megszólalt a színész jogi képviselője, Dr. Borbély Zoltán, aki nem cáfolta a portál értesüléseit.

„Nem kérdés, hogy a büntetőeljárásban a színészek nem vonhatók felelősségre, evidens, hogy ők sértettként vannak jelen. Másként fel sem merülhetnek, hiszen Horváth Lajos Ottónak sérülései súlyos egészségromlást és maradandó fogyatékosságot idéztek elő.

Itt nem megoldás a vizsgálóbizottság, több ember felelőssége megállapítható és erre egyértelmű jelek utalnak, nincs helye az áldozathibáztatásnak”

– mondta az ügyvéd, aki továbbra is azon dolgozik, hogy békés és korrekt, peren kívüli megállapodás születhessen az általa képviselt sértett és a Nemzeti Színház között.

„Mi még mindig bízunk a békés megegyezésben és ezt is szorgalmazzuk. Jelen esetben két eljárás zajlik, a büntető, illetve a polgári, és mind a két ügyben a megoldás felé hajlunk. Nagy reményeink vannak, hogy a jog asztalánál ezt korrekten le tudjuk zárni, ez mindenkinek jobb lenne, és erre még mindig látok esélyt.

A Nemzeti Színház és a jogászuk részéről eddig minden felmerülő kérdésünkre korrekt választ kaptunk és együttműködő hozzáállást tapasztaltunk. Nem ellenségként tekintünk rájuk.”

Az egyeztetés elvileg békében zajlik a felek között, ami nem jelenti azt, hogy a két színész a jövőben is a társulat tagjai maradnának. A Blikk értesülése szerint sem Ottó, sem Júlia nem tér vissza a teátrumba dolgozni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Ilyen nem gyakran történik: filmbe illő jelenet zajlott le Siófokon, leintett egy autót, és azzal kezdte üldözni a saját ellopott furgonját – videó
Tíz percig tartott a hajsza, miután a tolvaj kicsúszott az útról, és többször megpördült az autó. A balesetet könnyebb sérülésekkel megúszta.


A RTL Híradó számolt be arról az esetről, ahol egy tolvaj Siófokon ellopta egy házaspár furgonját. A házaspár éppen az út melletti plakátokat szedte le, amikor a férfi beugrott a járműbe, amiben benne volt a slusszkulcs, és elhajtott.

A férj rögtön üldözőbe vette a tolvajt és a segítségére sietett egy közeli telephelyen dolgozó autómentős is.

„Kétszer-háromszor lelassított az autós és azért nem volt gyanús, csak azt hittem, hogy a kollégájuk szívatja őket. Utána vettem észre, hogy a tulajdonos ordibálja, hogy lopják az autómat és leintett egy arra járó autót, abba bepattant és utána mentek”

– mondta el az autómentős az RTL Híradónak.

Az üldözés körülbelül 10 percig tartott, mert a tolvaj 110 kilométer/órás sebességgel hajtott, amikor elvesztette az uralmát a furgon felett. Nekicsúszott szalagkorlátnak és többet pördülve beborult az árokba. A férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, végül a furgon tulajdonosa szedte ki a lopott járműből.


Link másolása
KÖVESS MINKET: