„Menjen, hadd verjék meg a nagyobbak” - Magyar Péter videójában beszélt egy 11 éves fiú a szolnoki otthon borzalmairól
„Tél van vagy nem tél van, így is, úgy is megvernek” – ezzel a mondattal jellemezte a helyzetét egy 11 éves, állami gondozásban élő kisfiú, akinek történetét Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke tette közzé egy videóban. Magyar a videó elején elmondta, a beszélgetés célja, hogy „mindenkihez eljusson a valóság” a magyar gyermekvédelem helyzetéről.
A Martin néven bemutatott fiú a beszélgetésben elmesélte, hogy születése után a kórházban hagyták, ahonnan nevelőszülőkhöz került, akiknél nyolcéves koráig élt Kecskeméten. A nevelőapja azonban rákban meghalt, a nevelőanyjának pedig le kellett vágni a lábát, szintén a betegség miatt, így Martin egy lakásotthonba került. Szolnokon másfél éve él, állítása szerint az ottani lakásotthonban a nagyobb gyerekek rendszeresen bántalmazzák. A fiú szerint a nevelők sem mindig védik meg, sőt,
A fiú szerint a fizikai bántalmazás mellett társai bűncselekményre is kényszerítették: egyszer egy hamburgerezőbe kellett betörnie, hogy „pénzt szerezzen nekik”. A rendőrök elfogták, de mivel nem hozott pénzt, a fiú szerint utána is megverték. Martin azt állította, a lakásotthonban a nagyobb fiúk rendszeresen elveszik a zsebpénzét, ami havonta 3750 forint, sőt néha a vacsoráját is.
Az otthonban szerinte a felügyelet is hiányos: hétköznapokon egy felügyelő és egy nevelő, hétvégén pedig mindössze egyetlen nevelő vigyáz 12-14 gyerekre.
A bántalmazások elől a fiú már többször Budapestre szökött, ahol az Oktogon környékén húzta meg magát, megtanulta a házak kapukódjait és liftekben aludt. A Lehel téren 450 forintért tudott fürdeni. Szerdán egy járókelő figyelt fel rá, megetette, hazavitte, majd új ruhát és egy telefont is vett neki. A fiú kérésére segítője vitte el őt a Tisza Párt tarnazsadányi fórumára, mert abban bízott, hogy Magyar Péter segíteni tud.
Az otthon egyik nevelője azt javasolta, hogy vigyék a fiút a rendőrségre, de Magyar Péter inkább a lakásotthonba vitette vissza. „Martin a segítőjével, új ruhákban már útban van Szolnokra, az otthonba” - mondta. A fiú azonban kijelentette, hogy ismét el fog szökni, ha kell, inkább megfagy télen, de
Magyar Péter arra kérte, ha újra bajba kerül, ne szökjön el, hanem kérjen segítséget a férfitól, aki most rátalált.
Miután Martin elhagyta a szobát, Bódis Kriszta elmondta, a fiú története nem egyedi, hanem rendszerszintű problémákat tükröz. Szerinte a szakemberek is szenvednek a helyzettől, de a rendszerben teljes hírzárlat van. „A nagyobb gyerekek egy ilyen rendszerbe, ahol túlterheltek a munkatársak, lefelé rúgnak, lefelé adják ezt a mintát vissza, ők is bántalmazni kezdik a társaikat, és ez teljesen rendszeres, hogy kiküldik őket lopni” – magyarázta.
Bódis szerint a rendszer annyira leromlott, hogy már nem tud biztonságos környezetet nyújtani a traumatizált gyerekeknek. „Tehát maga a rendszer bántalmazó. Olyan rendszerhibák vannak, amik teljes átalakításra szorulnak.” Szerinte a megoldást az örökbefogadó és nevelőszülői hálózatok megerősítése, valamint a megelőzés jelentené egy erős szociális védőhálóval, amely a bajba jutott családokat segíti.
Magyar Péter a beszélgetés végén hangsúlyozta, a gyermekvédelem mellett a fogyatékosotthonokban is súlyos problémák vannak. Hozzátette, azért fognak dolgozni, hogy a Martinhoz hasonló gyerekeknek „legyen esélyük egy kiegyensúlyozott, boldog felnőtt élethez és egy valódi gyerekkorhoz”.
(via Index)