KÉK HÍREK
A Rovatból

Magyar férfit és lányát körözik egy hatmilliárd forintos mexikói kriptocsalás miatt

A SYDYG nevű kriptocéget károsították meg. Négy éve Magyarországon is elindult egy nyomozás ellenük.


Egy magyar férfi és lánya mintegy hatmilliárd forinttal károsította meg a mexikói SYDYG nevű kriptocéget, már körözik is őket odakint – írja a Blikk.

A duó hatalmas mennyiségű Ilcoin kriptovalutát követelt a cégtől, fenyegetve őket, hogy ha nem teljesítik a követeléseiket, akkor káoszt idéznek elő a vállalat kriptovalutájában, és tönkreteszik a céget.

Az ügyben érintett egyik vállalat a magyar tulajdonosi hátterű Ilgamos volt. A Blikk birtokában lévő mexikói ügyészi iratok szerint az Ilgamos 2015 óta értékesített Ilcoin kriptovaluta-csomagokat, de a pénz beszedése után nem küldte ki az összes Ilcoint az ügyfeleknek. A mexikói nyomozók szerint ennek oka az volt, hogy az Ilgamosnak nem volt elegendő Ilcoin-fedezete, ezért lépett fel a jogtalan követeléssel a SYDYG felé. A magyar cég azzal nyugtatgatta az ügyfeleket, hogy minden rendben lesz, mert az Ilcoinhoz kapcsolódó technológiákat ők fejlesztették ki, és ezt a hírt a közösségi médiában is elterjesztették.

A SYDYG vezérigazgatója emiatt feljelentést tett, itthon pedig magyar megbízottja, Goffa Norbert fordult a hatóságokhoz.

„2021 januárjában hallgattak meg tanúként. Egy év múlva pedig arról tájékoztattam őket, hogy az Ilgamos magyar tulajdonosai, K. Géza és K. Réka ellen Mexikóban körözést adtak ki”

– mondta Goffa a Blikknek. „Most 2024-et írunk, és csak annyit tudunk a nyomozásról, hogy az a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályánál van” – tette hozzá.

Goffa felidézte, hogy miután a SYDYG vezérigazgatója nyilatkozott az elfogatóparancsok kiadásáról, és ő ezt megosztotta a közösségi médiában, K. Géza rágalmazás miatt feljelentette őt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A bíró az igazság kiderítése érdekében megkereste a mexikói hatóságokat, akik visszaigazolták a körözést.

A mexikóiak a visszaigazolásban kérték, hogy a magyar kollégáik végre működjenek együtt velük. „Ez nevetséges” – közölte dr. Kertész Gusztáv ügyvéd, aki a mexikói céget képviseli. „Érthetetlen számomra, hogy két Magyarországon élő személy ellen elfogatóparancs van kiadva egy olyan ügyben, amelyben itthon is folyik nyomozás, és a rendőrök már majdnem két éve tudnak erről, de nem veszik fel a kapcsolatot a mexikóiakkal.”

Az ügyvéd szerint a nyomozóknak már a feljelentés után meg kellett volna keresniük a mexikói hatóságokat. „Négy éve tart a nyomozás, és sehol semmi. Az ügyben korábban eljáró kollégám megpanaszolta az ügyészségen az eljárás elhúzódását, de semmit nem ért el vele” – jegyezte meg dr. Kertész Gusztáv.

A BRFK-tól a Blikk szerette volna megtudni, hogyan halad a nyomozás az ügyben, de csak annyit közöltek, hogy a sikkasztás és más bűncselekmények gyanúja miatt folyamatban lévő nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem adhatnak.

Dr. Kertész Gusztáv elmondta, hogy nemcsak ez a kriptocsalásos ügy halad lassan. „Minden csalásos, sikkasztásos ügyben az a probléma, hogy a nyomozók polgári peres útra akarják terelni az ügyet. Panaszt teszünk az ügyészségen, elrendelik a nyomozást, de utána semmi sem történik. Ezért szoktam mondani, hogy csak sértett ne legyen valaki ma Magyarországon” – közölte az ügyvéd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: