HÍREK
A Rovatból

Ma állnak bíróság elé a kirúgott kölcseys tanárok

A tanárok szerint aránytalan és eltúlzott volt a tavaly szeptemberi elbocsátásuk, ezért indítottak közösen munkaügyi pert.

Link másolása

A perfelvételi tárgyalás első fordulóját ma reggelre hirdették meg a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiumán annak az öt tanárnak az ügyében, akiket még tavaly szeptember végén rúgtak ki a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból arra hivatkozva, hogy részt vettek a polgári engedetlenségi akcióban - írja az Index.

Palya Tamás, Törley Katalin, Ocskó Emese, Molnár Barbara és Sallai Katalin az az öt pedagógus, akiket a Belső-Pesti Tankerületi Központ tavaly ősszel elbocsátott állásából.

A kirúgott tanárok szerint aránytalan és eltúlzott volt az a jogkövetkezmény, amit a tankerület alkalmazott velük szemben, ezért alapítottak pertársaságot és indítottak közösen munkaügyi pert.

Március közepén kezdődött el a Vörösmarty Mihály Gimnázium és az Eötvös József Gimnázium elbocsátott két tanárának perfelvételi tárgyalása, majd a Karinthy Frigyes Gimnázium hat elbocsátott pedagógusának is elindult a pere március 28-án.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Újabb felvételek Putyin egymilliárd dolláros palotájáról – a villában külön kápolna és méregdrága festmények is vannak
Többször szivárogtak már ki leleplező felvételek az elképzelhetetlen luxusban épült házról. A jelenlegiek szerint sok átalakításon esett át az elmúlt időben.

Link másolása

A Korrucpióellenes Alapítvány (FBK) és egy Project nevű oknyomozó csapat ismét bejutott Vlagyimir Putyin szinte felfoghatatlan pompájú palotájába, ami becslések szerint nagyjából egymilliárd dollárból épülhetett fel – írja a Meduza ellenzéki orosz portál.

Az orosz elnök rejtekhelyének szánt palota a Fekete-tenger partján, a Krasznodari határterület régiójában található.

Az itáliai stílusban épült palotakomplexumot először 2010-ben ismerhette meg a világ, amikor Szergej Kolesnyikov informátor nyílt levelet küldött Dmitrij Medvegyev akkori elnöknek. Később 2021-ben a közelmúltban elhunyt ellenzéki, Alekszej Navalnij mutatta be az FBK segítségével a csodapalotát. Ezt a videót azóta már több mint 130 milliószor tekintették meg.

A legújabb videó címe: Rejtett forgatás Putyin palotájában – Leleplezzük a hazugságokat és megmutatjuk a „cári” belső tereket, és ebben eddig soha nem látott részleteket tárnak fel a komplexum belsejéből.

Az FBK és a Projekt most felfedezte, hogy a luxusvilla festményeinek egy részét lecserélték: az eddigi, romantikus stílusban készült képek helyét csatákat ábrázoló festmények reprodukciói váltották fel. Köztük a borogyinói csatáé, amelyben a cári csapatok jelentős veszteséget okoztak a Napóleon vezette francia seregeknek 1812-ben.

A tervezők ezen kívül számos helyiséget átneveztek: ennek eredményeként a hálószobák most „lakásként” szerepelnek, a zeneszoba és az olvasóterem „lobby”, az ebédlő pedig „étterem” lett.

Szintén fontos változás, hogy a szerencsejáték- és játékterem helyén most egy kápolna áll, amibe egy olyan padot is betettek, ahová a hosszadalmas istentiszteletek alatt ülni lehet. Ennél is fontosabb részlet, hogy

az orosz ortodox hagyományban ez gyakorlatilag a cárnak szánt trón.

A teljes videó Putyin palotájáról

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sodrófadiagram, koordinátageometria és egyenletek – Ilyen volt a matematika érettségi második fele középszinten
Új témák és új kompetenciák felmérése is bekerült a 2024-es vizsgába.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, kedden sor került a közép- és emel szintű matamatika érettségikre az ország középiskoláiban. Előbbiben 69 047 vettek részt részt, míg 6616-an választották a magasabb szintet. A vizsga első feléről itt írtunk:

Az Oktatási Hivatal leírása szerint a matematika érettségi II. feladatlapja két részre oszlik: az "A" rész három (egy vagy több kérdésből álló) feladatot, a "B" rész három, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz, amelyekből a vizsgázóknak kettőt kell megoldaniuk, és csak ez a kettő értékelhető.

Az Eduline oktatási portál beszámolója szerint a diákok középszinten egyenletekkel, ún. sodrófa diagrammal, gráfokkal és valószínűségszámítással kapcsolatos feladatokat kaptak.

A 2024-es vizsgán a 2020-as új Nemzeti alaptanterv miatt új témakörök is szerepeltek, többek között gazdasági számítások és új statisztikai fogalmak is.

Emelt szinten a II. részben öt feladatot kapnak a vizsgázók, amik közül négyet kötelezően meg kell oldaniuk, és szintén fel kell tüntetni, hogy melyiket nem szeretnék, ha a javító tanár figyelembe venné. Ezekről a későbbiekben lesznek információk.

A matek érettségi nem hivatalos megoldásai néhány órán belül, a hivatalos megoldókulcs szerda reggel várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ne kelljen a papoknak jelenteni a gyerekek elleni bűncselekményeket, ha gyónás útján tudták meg – javasolja egy fideszes képviselő
Dunai Mónika adott be egy módosítót a gyermekvédelmi törvényhez. A szöveg szerint „ezen vallási tevékenység végzése kívül esik a közfeladatellátás körén”.

Link másolása

Módosított adott be a gyermekvédelmi törvényhez a fideszes Dunai Mónika – szúrta ki Tordai Bence és a KARD Blog.

Az ellenzéki képviselő a Facebookon azt írja: „Papok és pedofília: fideszes módosító érkezett, hogy a gyóntató papoknak ne kelljen jelenteni az abúzust!”

A Kard a módosító szövegét is megosztotta. E szerint:

az egyházi személyek felmentést kapnának a gyermekeket ért bűncselekmények bejelentési kötelezettsége alól, amennyiben arról gyónás közben szereznek tudomást.

A pontos szöveg úgy szól: „A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében a jelzési vagy együttműködési kötelezettség elmulasztásának következménye valamennyi gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagra tekintettel egységessé válik azzal, hogy a gyónási titok körében megismert információk kivételt képeznek majd ez alól, tekintettel arra, hogy ezen vallási tevékenység végzése kívül esik a közfeladatellátás körén, azzal összefüggésbe nem hozható, szemben más hivatásokhoz fűződő titoktartási kötelezettséggel. Hasonlóan felmentést ad a büntetőeljárásról szóló törvény is a tanúkénti kihallgatása alól annak az egyházi személynek, akinek és amire vonatkozóan hivatásánál fogva titoktartási kötelezettsége áll fenn.”

A módosítási javaslat többi része azt taglalja, hogy a különböző állami szerveknek, köznevelési intézményeknek és gyermekvédelemben dolgozó szakembereknek milyen jelzési vagy kezdeményezési kötelezettségeik vannak, illetve milyen következményekkel jár, ha a javaslatban meghatározott időben belül nem tesznek eleget ennek vagy nem tesznek feljelentést.

A kegyelmi botrány után két hónappal április végén nyújtottak be a Fidesz és a KDNP politikusai olyan törvényjavaslatot a Parlamentnek, amely szigorítaná a gyermekvédelmet. Ennek részeként még az életvitelüket is megvizsgálnák a gyermekvédelmi dolgozóknak, amihez azt is megnéznék, ki hányszor és milyen szórakozóhelyre jár. Szigorítanák a táboroztatás feltételeit is, például erkölcsi bizonyítványt kérnének még a táborozást segítő diákoktól is. Ezen kívül pornóoldalak blokkolását is igyekszik elérni a kormány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szabolcsban folytatja az országjárását Magyar Péter, itt a részletes program
Az ország legkeletibb szegletébe látogat el a politikus. Nyíregyházán, Kisvárdán és Záhonyban is beszélni fog.

Link másolása

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytatja az országjárását Magyar Péter. A politikus kedden délelőtt tette közzé a következő napok részletes programját a Facebook-oldalán:

Kedd

15:00 Tiszavasvári - Találkozások Háza - Szabadság tér 1.

16:30 Újfehértó – Újfehértó Piac – Béke tér 45.

19:00 Nyíregyháza – Kossuth tér

Szerda

9:00 Nyírbátor Művelődési ház előtt – Szabadság tér 8.

11:00 Mátészalka – Kazinczy utca és Hősök tere sarok - Hét Vezér Díszkút

13.00 - Kömörő

14.00 - Fehérgyarmat – Kossuth tér

15:30 - Kömörő

17.00 - Vásárosnamény - Szent István Emlékpark - Szabadság tér 33.

19:00 Kisvárda - Várday István Park

Csütörtök

9:00 Mándok – Petőfi Park

10:30 Záhony Városház előtti park – Ady Endre út 35.


Link másolása
KÖVESS MINKET: