UTAZZ
Több mint 95 ezer online véleményt elemeztek a kutatók a meglepő eredményhez. A lista második helyén egy magyar látványosság végzett, ahol a látogatók közel fele panaszkodott.
UTAZZ
A belvárosi Glória-vonalon történt ütközésnek legalább 15 halálos áldozata és 23 sérültje van. A Carris az előírt karbantartásra hivatkozik, a hatóságok a lehetséges okokat vizsgálják.
UTAZZ
Az 1885 óta működő, turisták körében is népszerű sikló kocsija szinte teljesen összeroncsolódott. A baleset oka feltehetően kábelszakadás, de a hatóságok még vizsgálják a történteket.
UTAZZ
A testet már előző nap megtalálták az utcán. A nyomozók szerint máshol történhetett a gyilkosság, és csak később vitték oda a holttestet.
UTAZZ
A Wizz Air hozzátette, hogy „minden partneri hoteljük teltházas”, ezért az utasoknak saját maguknak kell szállást találniuk. A légitársaság ígéri, hogy a szállás költségét megtérítik.
UTAZZ
Miközben újra felvette a politikai fonalat a TISZA Párt alelnöke, úgy tűnik, egy kis kikapcsolódásra is volt ideje.
UTAZZ
200 ezer forinttal több gyűlt össze a református gyerekkórház számára, mint amit előzetesen elterveztek. A pannonhalmi öregdiákok 4070 kilométert tekertek le június vége óta.
UTAZZ
Dr. Marta Temido 2018 óta volt egészségügy miniszter, és azért mondott le, mert az elmúlt hónapokban több hasonló eset is előfordult.
UTAZZ
A portugál fővárosba utazó külföldi turisták továbbra is ki-be járhatnak térségben, de a repülőjáratokra és a munkaügyi célú utakra sem vonatkozik a vesztegzár.
UTAZZ
A Magyarország méretű országban így segítenek a rászorulókon, ehhez ráadásul elég diszkrét jelentkezést is biztosítanak.
UTAZZ
Kalandozz a zegzugos kis utcákban, villamosozz a legendás 28-ason, próbáld ki a Pastel de Natát, nézz szét a bolhapiacon és a bulizóhelyeken, és persze élvezd a legendás fado-t!
UTAZZ
Mintha egy állandó karneválba csöppenne az ember, szól a zene, lobognak a ruhák az utcák felett, bulizik a nép. Ám vannak csendesebb helyek is, most ezeket mutatjuk meg.
Népszerű
Ajánljuk