Hátulról rúgták fejbe az egyik ligetvédőt a biztonsági őrök
A ligetvédők néhány fős csapata szerdán is tiltakozott a Dózsa György úton lévő építési területnél a faátültető gépek megjelenése ellen. Az aktivisták azt próbálták megakadályozni bejelentett demonstráció keretében, hogy a gépek kihajtsanak a munkaterületről.
A kijáratnál azonban összetalálkoztak egy csapat biztonsági őrrel, akik a Valton alkalmazásában álltak.
A 168 óra helyszíni felvételén az látszik, a biztonságiak rendkívül erőszakosan léptek fel a demonstrálókkal szemben: az egyik tüntetőt fejbe is rúgta hátulról a kisteherautó platóján álló valtonos.
Eközben három-négy másik őr úgy tepert le egy tüntetőt, hogy közben a nyakát fogták, a kezét-lábát pedig kicsavarták.
A videón rendőrök is megjelennek, akik eredetileg a demonstrációt biztosították, de a tüntetők egyikének elmondása szerint egy idő után távoztak. Ezt követően vették át az irányítást a valtonosok, és alakult ki a már-már tömegverekedésre emlékeztető jelenet.
A teljes felvétel itt látható:
Az eset kapcsán Az Index.hu elküldte kérdéseit a rendőrségnek, a Városliget Zrt.-nek és a Valtonnak, választ egyelőre nem kaptak tőlük.