KÉK HÍREK
A Rovatból

Lelökhette a lépcsőn édesanyját az orvos – az idős nő súlyos sérüléseket szenvedett, a doktornő megbukott a hazugságvizsgálaton

Zs. Ildikó ragaszkodik ahhoz, hogy nem bántotta anyját, hanem baleset érte az asszonyt. Az igazságügyi szakértők szerint azonban arra utalnak a bizonyítékok, hogy szándékosság történt.
Malinovszki András / Fotó: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. december 13.



Tagadja a bűnösségét Dr. Zs. Ildikó, akit azzal vádolnak, hogy négy és fél évvel ezelőtt lelökte idős édesanyját a lépcsőn. Az eset során az akkor 75 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett: koponyája bevérzett, több csontja eltört. Az ügyben a napokban tartottak újabb tárgyalást, amelyen igazságügyi szakértők és a vádlott poligráfos vizsgálatának eredménye is terítékre került.

A vádirat szerint a bűncselekmény idején az orvosnő együtt élt lányával és annak kisgyermekével, de kapcsolatuk feszült volt. Az idős asszony állítólag nem értett egyet lánya párválasztásával, és ez gyakori konfliktusokhoz vezetett. A vád szerint Dr. Zs. Ildikó többször is bántalmazta anyját:

meglökte, megütötte, és egy alkalommal arccsonttörést is okozott neki. Az idős nő azonban nem tett feljelentést, és orvosi ellátásakor azt mondta, hogy baleset érte.

A vádirat szerint a konfliktus 2020 májusában mérgesedett el. Az idős asszony rászólt hároméves unokájára, aki a kerti csap megnyitásával játszott, és a gyermek kezére csapott. A síró kisgyerek hazament, és elmesélte az anyjának, mi történt. Ezután a vádlott vitába keveredett édesanyjával, majd meglökte őt a lépcsőn. Az idős nő arccal előre zuhant, és fejét a fakorlátba ütötte. A sérültet mentő vitte kórházba, ahol életveszélyes állapotban látták el.

Az igazságügyi szakértők szerint a sértett súlyos koponyasérülése következtében zavart állapotban volt, és nem lett volna szabad kihallgatni. „Olyan koponyatrauma érte a sértettet, amely zavartságot, bizonytalanságot és emlékezeti zavart okozhatott” – mondta Kitanics Márk igazságügyi szakértő. A szakértők szerint az idős asszony későbbi vallomásainak jelentős része „konstruált emlék” lehetett, amelyet érzelmei és környezeti hatások befolyásolhattak.

A bíróság előtt ismertették a vádlott hazugságvizsgálatának eredményét is.

A legfontosabb kérdésekre – például arra, hogy meglökte-e anyját a lépcső tetején – a vádlott tagadó választ adott. A poligráf azonban azt jelezte, hogy válaszai megtévesztők voltak.

Dr. Zs. Ildikó azzal védekezett, hogy szerette volna megszakítani a vizsgálatot, ügyvédje pedig annak kizárását kérte a bizonyítékok közül.

A következő tárgyaláson meghallgatják a poligráfos vizsgálatot végző szakértőt, valamint a vádlott gyermekének apját. Várhatóan levetítik a biztonsági kamerák felvételeit is, amelyek fontos szerepet játszhatnak az ítélet meghozatalában. Az ügyészség másfél év felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott a bántalmazással vádolt nőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkos állapotban szaladt el a baleset után, napok múlva holtan találták meg a Sajónál
Szilágyi Endre vasárnap tűnt el az M30-as autópályán történt baleset után. A kutatásban drónokat, kutyákat és szonárt is bevetettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 02.



Szilágyi Endre vasárnap szenvedett autóbalesetet az M30-as autópályán Arnót és Miskolc között. Autója egy busszal ütközött, ezután kiszállt a járműből, majd eltűnt a helyszínről. Két szemtanú látta, amint a Sajó irányába futott, de rövid időn belül szem elől tévesztették.

A 43 éves férfit ezután a családja, a rendőrség, valamint több mentőcsapat is keresni kezdte. A kutatásban részt vett a Neptun Búvárklub és Mentőcsapat, speciális mentők, valamint keresőkutyák, drónok és csónakok is. A keresés során szonártechnológiát is használtak, és átvizsgálták a Sajó folyó környékét is.

A kutatás három napig tartott. Kedden délután holtan találták meg a férfit.

A hírről a boon.hu számolt be, a Neptun Búvárklub pedig megerősítette azt a Facebook-oldalán.

A Tények korábban itt számolt be a balesetről és a férfi eltűnéséről:

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas tragédia Spanyolországban: Szörnyethalt egy neves kaszkadőr a filmforgatáson
A férfi hőlégballonból ugrott ki, de az ejtőernyője nem nyílt ki időben. Hiába érkeztek a mentők gyorsan a helyszínre, az életét nem tudták megmenteni.


Tragikus baleset történt kedden Spanyolországban. Egy 52 éves kaszkadőr életét vesztette egy akciófilm forgatásán. A férfi Toledo közelében, La Villa de Don Fadrique településnél

egy hőlégballonból ugrott ki ejtőernyővel, de az ejtőernyője nem nyílt ki, és a becsapódás következtében életét vesztette.

A helyszínre gyorsan érkező mentőcsapatok nem tudták megmenteni a férfi életét. A kaszkadőr a La Fiera című film forgatásán dolgozott, amelyben több színész is szerepelt. A film produkciós cégei, az Atresmedia Cine és a Mod Producciones közleményt adtak ki, amelyben megerősítették, hogy az elhunyt szakember Carlos Suárez volt.

A hatóságok jelenleg is vizsgálják az eset körülményeit, de egyelőre nem tisztázott, hogy miért nem nyílt ki az ejtőernyő. Carlos Suárez neve a spanyol hegymászó közösségben és a különböző extrém sportokat űzők között ismert volt. A férfi 13 éves korától vonzódott a különleges sportok iránt, és pályafutása alatt számos komoly eredményt ért el. Több 8000 méteres hegycsúcsot is megmászott, és ő volt az első, aki biztosítókötél nélkül mászta meg az Andokban található Naranjo de Bulnes sziklafalát. Életéről 2016-ban dokumentumfilm készült Dying for the top címmel.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy idős nő robbanthatta magára és családjára a házat, az asszony már nem tudott kimenekülni a lángokból
A szomszédok hatalmas robbanásra ébredtek, ők riasztották a tűzoltókat is. A lángok az alagsorban keletkeztek, ahol a nő lakott. A szomszédok szerint rossz volt a viszony a fiával.


Hatalmas tűz ütött ki egy családi házban Kerepesen. A szomszédok hívták ki a tűzoltókat hajnali egy óra körül, miután naagy robbanást hallottak. A házban hárman voltak, ketten - a nő fia és annak párja - ki tudtak menekülni, de egy 73 éves asszony a pincerészben rekedt. Égési sérüléseibe belhalt a helyszínen.

Az RTL Híradó információja szerint nem csak a tűz miatt vizsgálódtak a hivatalos szervek, hanem emberölés kísérlete miatt is. Több környékbeli szerint is az idős nő robbanthatta magára a házat a családjával együtt. A szomszédok szerint rossz volt a viszony a családtagok között, a férfi éppen csak megtűrte az anyját, amiért ő sokat panaszkodott.

A tűz a szuterénben keletkezett, ahol az idős asszony lakott, onnan terjedtek át a lángok a ház többi részére.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Leragasztotta egy síró gyerek száját két gondozónő egy somogyi bölcsődében – azonnal elküldték őket
A borzalmas esetet egy harmadik gondozónő jelentette, miután szemtanúja volt a megdöbbentő jelenetnek. A szülők rendőrségi feljelentést is tettek.


Múlt csütörtökön rendkívüli szülői értekezletet hívtak össze a Somogy megyei Zselicszentpálon, ahol a helyiek megrendítő hírt kaptak: két gondozónőt azonnali hatállyal elbocsátottak a Zselici Hóvirág Bölcsődéből. A másfél éve működő intézmény nyolc kisgyermeket lát el, hivatalosan a simonfai Zselici Vadvirág Óvoda és Hóvirág Bölcsődéhez tartozik – írja a KAPOS-T portál.

Az értekezletre egy súlyos eset miatt került sor.

Két nappal korábban az egyik gondozónő ebédidőben hátravitt egy kisfiút a terem végébe, és ragasztószalaggal leragasztotta a száját. A kisgyermek állítólag hangosan sírt, és nem akart enni.

A történteket egy harmadik gondozónő jelentette, aki a szülőket is értesítette. A szülők információink szerint rendőrségi feljelentést is tettek.

A megbeszélésen jelen volt az óvoda vezetője és Zselicszentpál polgármestere, dr. Szabó Katalin is. A polgármester tájékoztatta a szülőket az intézkedésekről, és „kérte a diszkréciójukat”.

A KAPOS-T-hez olyan információ is eljutott, hogy a kisgyermek már akkor eltakarta a száját a kezével, amikor a gondozónő hátravitte – ez pedig azt a kérdést is felveti, hogy történhetett-e már hasonló korábban is.

A portál megjegyzi, hogy nem ez az első ilyen eset az elmúlt időszakban. Tavaly májusban az Érdi Polgármesteri Hivatalhoz tartozó Pöttöm Sziget Bölcsődében egy kisgyermeknevelő egy kisfiút fejbe dobott, egy kislány száját pedig celluxszal ragasztotta le. Akkor az ügy hónapokkal később került nyilvánosságra, de szinte az egész országos sajtó beszámolt róla. A vizsgálatot az intézményvezető kezdeményezte, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és a rendőrség bevonásával.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: