SZTÁRVILÁG

Kulcsár Edina 2021-ről: „Sokszor csak ültem, meredten bámultam magam elé és azon gondolkoztam, hogy miért is sírok?”

A volt szépségkirálynő hosszú évösszegző posztban írta le, milyen nehézségekkel küzdött az elmúlt évben, és hol tart most.


Kulcsár Edina már többször beszélt arról, hogy 2021 nem volt könnyű év számára. Azt a Nyerő Páros című műsorban árulták el férjével, hogy válságba került a házasságuk, a megmentésén pedig azóta is dolgoznak. A volt szépségkirálynő a Szeretlek Magyarországnak adott interjújában is beszélt arról, hogy lelkileg nagyon mélyen volt az elmúlt időszakban. De Instagram-oldalán is gyakran írt arról, hogy úgy érzi, nincs teljesen rendben minden magával és az életével kapcsolatban.

Most az újév kapcsán közzétett egy évösszegző bejegyzést a közösségi oldalain, amelyben ismét kitér problémáira. Azzal kezdte a mondadóját, hogy sokáig gondolkodott azon, fel merje-e vállalni azt az állapotát, ami a leginkább jellemző volt rá a 2021-es évben. "De maradt még bennem annyi, hogy hű legyek önmagamhoz, így őszintén vállalom a nehézségeimet" - írja posztjában.

"Mindenkinek vannak rosszabb napjai, esetleg hetei, de a 2021-es év megmutatta nekem, hogy huzamosabban, akár 1 éven át is lehet rossz! Sokszor csak ültem, meredten bámultam magam elé és azon gondolkoztam, hogy miért is sírok? Hiszen megvan mindenem, egészségesek a gyerekeim és gyönyörű a családom. Aztán év végéhez közeledve végre kezdtem mindenre rájönni.

A mély időszakom azt idézte elő, hogy elvett a maximalizmusomból, így nem akartam mindent azonnal megcsinálni, mindenhova elmenni és a legtöbb számomra szimpatikus munkát elvállalni. Sőt! Ezeket elkezdtem leépíteni, mert azt éreztem, hogy ebben az állapotomban nem tudom megcsinálni őket a tőlem elvárt szinten és kedvem se volt. Így aztán több idő jutott arra, amivel korábban nem akartam szembenézni. Hogy átgondoljam az életem és feltárjam magamban a problémáim forrásait. Jó sok évvel ezelőttre mentem vissza és gondosan megvizsgáltam minden apróságnak tűnő dolgot is" - fejtette ki.

Hozzátette: a lelkiállapotát nem akarja arra fogni, hogy nehéz helyzetbe került vagy sokat bántották. Mivel úgy látja, hogy ha nem hazudtolja meg azt, amilyen ő, és nem nem másoknak akar megfelelni, akkor ezeket a szituációkat is könnyebben viselte volna.

"Mindig mindent túl lazán vettem és semmit sem akartam úgy igazán megélni, mert a naptáram azt mutatta, hogy nem tehetem meg, így felülkerekedtem mindenen. Persze ehhez is kellett erő, de, hogy megérte-e ? NEM! Megtörtént és kész."

A kétgyermekes anyuka most már látja a fényt az alagút végén, és tudja, hogy hamarosan eljut oda, mert fel merte vállalni a családja és a szerettei előtt az érzéseit.

"Merek róla beszélni, amit persze eddig is megtehettem volna, de féltem, hogy ezzel bennük rossz érzéseket keltek, de akik ismernek látták rajtam, hogy valami nem stimmel és most nagyon boldog vagyok, hogy rájöttem a megoldásra. Ezzel a reménnyel léptem át a 2022-es év küszöbét"

- zárta sorait.

Sok követője kommentben biztatta Edinát, többen pedig őszintén elmesélték, hogy nekik milyen nehézségeik voltak az elmúlt évben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
8 méteres uszályban vonult oltár elé Mikes Anna Krausz Gábor oldalán, Hannaróza adta át a gyűrűket
A gyűrűket Hannaróza, Gábor kislánya vitte oda a párnak, miközben a koszorúslányokkal együtt lépdelt. Az apró gyerekek közben rózsaszirmokat szórtak, így tették még szebbé a pillanatot.


Krausz Gábor és Mikes Anna mostantól házasok. A sztárséf és a profi táncos aláírásukkal erősítették meg fogadalmukat, az este pedig már a közös ünneplésről szólt.

A menyasszony nyolc méter hosszú uszállyal vonult végig a násznép előtt, miközben hegedűszó kísérte. Mikes Anna Demeter Richárd tervezte ruhában mondta ki az igent. Amikor Gábor és a vendégek meglátták, senki sem jutott szóhoz.

A gyűrűket Hannaróza, Gábor kislánya vitte oda a párnak, miközben a koszorúslányokkal együtt lépdelt. Az apró gyerekek közben rózsaszirmokat szórtak, így tették még szebbé a pillanatot.

A szertartás végén jött az első csók, amit nagy taps és ováció fogadott. Anna és Gábor kérték a vendégeket, hogy ne álljanak sorba a gratulációhoz, hanem egyszerre, hangosan köszöntsék őket.

Nem is kellett kétszer mondani, a kúria és a dombok pillanatok alatt zengették a násznép hangját.

A ceremónia után elkészültek a portrék és a családi képek. Ekkor az is kiderült, ki lesz a következő ara, hiszen Krausz-Mikes Anna eldobta a csokrát.

Ezután mindenki a vacsorára készült, amely teljes egészében Krausz Gábor ízlését tükrözte. A lakodalom éjfél után folytatódott, amikor Anna már menyecskeruhában mulatott tovább a násznéppel. A vendégek között ott volt Vomberg Frigyes, Wolf András és Baranya Dávid is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Bennem összeomlott minden” – mégsem házasodott össze József gazda és 36 évvel fiatalabb szerelme
A 21 éves egyetemista lány szülei közbeléptek: Patríciát pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja József gazda házából.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



Nemrég még a fellegekben járt József gazda, aki boldogan tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával. A Házasodna a gazda sztárjának azonban darabokra hullott a szíve, ugyanis le kellett fújni a ceremóniát, mivel a 21 éves lányt eltiltották tőle a szülei.

József gazda tavaly egyedüliként kapott második esélyt a Házasodna gazda történetében arra, hogy megtalálja élete párját. Hiába volt meg első látásra a vonzalom a választottja és közte, a forgatások után elárulta, Erika szokásai és elvei nem valók az ő házába, ezért hagyta kisétálni az életéből. A szakítás után Istenre bízta, hogy lesz-e még valaha párkapcsolata. A szerelem akkor kopogtatott be hozzá, amikor nem számított rá. Egy 21 éves, nyíregyházi lányba szeretett bele, akit idén márciusban ismert meg, és a kapcsolatuk olyan gyors ütemben fejlődött, hogy szinte azonnal meg is kérte a kezét.

A debreceni egyetemista és közte lévő 36 év korkülönbség saját bevallása szerint először megijesztette. Mivel komoly szándékai voltak Patríciának, magához költöztette Felsőlajosra. Július elején pedig még arról mesélt, hogy bár Patrícia szülei nem támogatják a frigyet, be akarják bizonyítani, hogy mindent elsöprő szerelem az övék, így kitűzték az esküvőjük dátumát augusztus 29-re.

Pár héttel később azonban váratlan fordulat következett be.

„A szülők nem támogatták a kapcsolatunkat, főleg az anyukája, és történt valami, amit magam sem tudok megemészteni. Júliusban Patríciának még volt egy vizsgája, ami nem sikerült, ezért Debrecenben maradt, majd visszajött hozzám, aztán egyszerűen elvitte az édesanyja. Nem értettem, mi történik, minden dugába dőlt... Azzal a kérdéssel ment el, hogy visszafogadom-e, mondtam neki, el sem engedlek, lezsibbadtam teljesen. Úgy nevelték a szülei, hogy ki tudják rántani alóla a szőnyeget. Ő még nem tud megállni a saját lábán, bizonytalan”

– árulta el a Blikknek az összetört szívű József gazda.

„Pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja, július 8-án egy terepjáróval, emlékszem, pont esett az eső. Bennem összeomlott minden, én akkor nagyot csalódtam benne, úgy éreztem, hogy megszívatott. Utólag jöttem csak rá, hogy vissza akar jönni hozzám. Ha ezt kibírja a kapcsolatunk, akkor mindent túlélünk, és csak megerősít bennünket”

– mondta az RTL sztárja.

„Összetörtem a kudarcba fulladt az esküvő, nagyon rosszul érzem magam. Most várom a fejleményeket, mert látok esélyt arra, hogy visszajön. Hátha megértik a szülei, hogy komolyan akarjuk, vagy pedig át vagyok verve családostól, mindenestől”

– jegyezte meg csalódottan József, aki hozzátette: a rengeteg munka legalább lefoglalja, mert másképp ki sem bírná az őrjítő várakozást és reménykedést.

Az ötgyermekes édesapa úgy gondolja, Patrícia személyében megtalálta a nagy őt, éppen ezért nem akarja elengedni a kezét, de jelenleg tehetetlennek érzi magát. Még hívni sem meri a menyasszonyát, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza, így viszont alig tud róla valamit.

Az elmaradt esküvő ellenére viszont még mindig bízik abban, hogy a kedvese idővel visszatér hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Itt vannak Az Árulók új évadának szereplői: Szinetár Dóra, Hajdú Péter és Veiszer Alinda is feltűnik majd a műsorban
Egyelőre 11 szereplőről tudni, de a csatorna azt ígéri, hogy a lista korántsem teljes.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai. A műsorban bejelentették, hogy Józan László színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez.

De nem kellett sokat várni, a csatorna hétfőn további neveket is elárult.

Az idei évad szereplői között biztosan ott lesz:

Ács Fruzsina humorista, pszichológus

Anger Zsolt színész, rendező

Ceglédi Zoltán politikai elemző

Hajdú Péter producer, műsorvezető

Sárközi Ákos séf

Schoblocher Barbara énekesnő

Szinetár Dóra színésznő

Veiszer Alinda riporter

Wolf Kati énekesnő

A szereplőlista korántsem teljes, a további résztvevők nevére a közeljövőben derül fény - jegyezte meg az RTL.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hoppá! Megvan az Árulók új évadának első két szereplője – a Sztárbox élő adásában jelentették be
Két olyan férfiról van szó, akik már szerepeltek az ökölvívó-showműsor adásában is – sőt egyikük még a súlycsoportjának bajnoka is lett.


A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai – írta meg az RTL.hu.

A műsorban bejelentették, hogy Józan Laci színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez. Ők már biztosan ott lesznek a kastély falai között, hogy próbára tegyék magukat a taktikai-pszichológiai játékban.

Józan Laci az RTL műsoraiból lehet ismerős a nézőknek. A Barátok köztben Nagy Tóbiás szerepében láthattuk, de játszott a Keresztanyuban is, Igor karakterét alakítva, valamint a …szomszéd tehene sorozatban is feltűnt. 2023-ban a Sztárboxban is ringbe lépett, ahol Kállay-Saunders András volt az ellenfele.

Torghelle Sándor a magyar válogatott csatáraként szerzett hírnevet. Karrierjét a Kispest Honvédban kezdte, majd több külföldi csapatban is futballozott, például a Crystal Palace-ban, Görögországban és Németországban, mielőtt 2011-ben visszatért Magyarországra.

A televízióban is láthattuk őt, a 2024-es Sztárboxban például Shane Tusup ellen mérkőzött meg, akit kiütött. Továbbjutott a szuperdöntőbe, ahol Törőcsik Dániellel küzdött meg középsúlyban. A finálét megnyerte, így 2024-ben ő lett a Sztárbox férfi középsúly bajnoka.


Link másolása
KÖVESS MINKET: