News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Kulcsár Edina: „Ennyire tartósan ilyen mélyen én még nem voltam, mint az elmúlt időszakban”

Kulcsár Edina és Csuti a Nyerő Párosban mondták el, hogy válságba került a házasságuk. Edinával most arról beszélgettünk, szerinte hol csúsztak el a dolgok, és mostanra sikerült-e rendezniük a kapcsolatukat.

Link másolása

hirdetés

Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti az RTL Klub Nyerő Páros című műsorában nyíltan beszéltek arról, hogy válságba került a házasságuk, de szeretnének javítani a kapcsolatukon, ezért is vállalták a műsort. Edinával most többek között arról beszélgettünk, szerinte hol csúsztak el a dolgok, miben segített számukra a Nyerő Páros, és azóta sikerült-e rendezniük a kapcsolatukat. De a sikeres üzletasszony arról is mesélt, milyen élményei voltak a műsorral kapcsolatban, kikben csalódott, és csinálna-e bármit máshogy.

- Már a műsor legelején őszintén elmondtátok, hogy válságba került a házasságotok, és azért jöttetek, hogy megmentsétek a kapcsolatotokat. Hol csúsztak el a dolgok szerinted?

- Ez nagyon összetett, elég sok minden közrejátszott. 2020 márciusában kezdődött a járvány, én akkor voltam várandós a második gyermekünkkel. Ninát április végén hoztam a világra és nehezen éltem meg a korlátozásokkal járó nehézséget, ami a szülésemet illeti. A járvány abból a szempontból is érintett minket, hogy nagyon sok vállalkozásunk van, és abban az időszakban a bevételünk nulla volt, a kiadásaink viszont nem csökkentek. A legnehezebb pedig az volt, hogy megóvjuk az alkalmazottaink munkáját, akiknek a megélhetése rajtunk múlt, ez nagyon nagy felelősség. Én mindezt várandósan csináltam végig, tele bizonytalansággal és félelemmel. Nagyon aggódtunk a családtagokért is, minden olyan kilátástalan volt. Közben építkeztünk, de nagyon lassan haladtunk, minden csúszott. A közösségi médiában is rendre kaptam támadásokat ebben az időszakban. Illetve a kislányunkkal kapcsolatban nagyon sok dolog más volt, mint Medivel. Ninának rengeteget fájt a hasa, nagyon sokáig nem aludt, pavor alvászavara volt. Amikor egy anya tehetetlen, akkor nagyon ki tud borulni. Senkinek sem kívánom azt, amit én akkor átéltem. Kialvatlanok voltunk, Csuti is ingerültebb volt a szokásosnál, többször veszekedtünk. Még az is baj volt, hogy mondjuk a majonézt miért a hűtő bal oldalára teszed, miért nem a jobbra. Ilyen apróságokra is ugrottunk mindketten.

- Volt, amikor azt mondtátok, hogy itt a vége, szakítsunk?

- Többször is, sajnos.

hirdetés
Körülbelül idén tavasszal volt a csúcspontja ennek az egésznek, aztán kezdtek kicsit rendeződni a dolgok kettőnk között. Amikor már jött a Nyerő Páros, akkor nem mondom, hogy jól voltunk, de addigra ez a nagyon feszült helyzet már enyhült.

- Miért döntöttetek úgy, hogy ennyire nyíltan beszéltek a problémáitokról?

- Teljesen magunkat szerettük volna adni, felvállalni, milyen gondokkal küzdünk, mert problémái mindenkinek vannak. A műsorral kapcsolatban pedig azt éreztük, hogy egy mentsvár lehet számunkra, mivel a szerelemre koncentrál, olyan feladatokat kapunk, amelyek által mi is közelebb érezhetjük magunkat egymáshoz.

Nem az volt, hogy nem szerettük egymást, hanem egész egyszerűen az elmúlt másfél évünk nem arról szólt, hogy egymásra figyeljünk. Eltávolodtunk egymástól Csutival, a láng nemhogy lejjebb ment, de majdnem ki is aludt. Szerettük volna egymásnak is bebizonyítani a műsorral, hogy van még értelme a házasságunkért küzdeni. Arra vágytunk, hogy ha nem vagyunk együtt, hiányozzunk egymásnak, vagy, ha egymásra nézünk, hozzáérünk a másikhoz, újra érezzük azt a bizsergést, amit korábban.

Ebben a közegben csak egymásra figyelhettünk, és úgy gondoltuk, hogy ha újra érezzük ezeket a dolgokat, akkor van értelme folytatni, ha nem, akkor viszont jobb lesz tovább állni. A kemény feladatokon túl számtalan nehezebb pillanattal is szembenéztünk, főleg az ötödik nap estéjén.

- Arra gondolsz, amikor a párok név nélkül kérdezhettek egymástól, de szinte mindegyik kérdés rólatok vagy nektek szólt?

- Igen.

Ez az este olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy szerintem világéletemben nem fogom elfelejteni. Ennyire tartósan és ilyen mélyen én még nem voltam, mint az elmúlt időszakban és ezt az egészet nagyban a játékostársainktól kapott kritikák okozták.

Olyan ember vagyok, aki ad mások véleményére, és ha a többség - márpedig ott a többség - azt mondja, hogy problémája van velünk, akkor én azt elkezdem elhinni. A szeretteink támogatása nélkül ez nagyon nehéz volt, főleg, hogy egyébként sem voltunk a toppon. Eszméletlen kemény volt. Ott azért egy kicsit megtörtem. Nagyon féltem attól is, hogy ha az emberek látni fogják, akkor nemcsak a többi pár, de az egész ország ellenem lesz, és még inkább sérülni fogok. De elképesztően nagy pozitív csalódás volt, hogy nem így lett, és az emberek többsége a mi pártunkra állt.

- Ugyanakkor azért sok negatív kritikát is kaptatok. Voltak, akik képmutatónak tartottak titeket azért, mert a közösségi médiában egy boldog párnak tűntetek, közben pedig nem volt minden rendben köztetek. Sőt, az első napokban talán még Molnár Gusztáv is hasonló véleményt fogalmazott meg veletek szemben a közösségi médiával kapcsolatban. Erről mit gondolsz?

- Az, hogy elgondolkodtunk rajta, hogy meg kell mentenünk a házasságunkat, még nem jelenti azt, hogy mi haragszunk, vagy folyamatosan rosszban vagyunk.

Attól nem mutatkozhatok a gyerekeim apjával, mert egyébként az érzelmi szintünk alacsonyabban van, mint a kapcsolatunk elején? Szerintem mindannyian mások vagyunk, én azt gondolom, hogy ez abszolút nem képmutatás.

A műsor első hetét nem néztem meg, mert nem akartam nagyobb lelki törést okozni magamnak, de azért a kollégáim mutattak egy-egy részletet. Gusztival kapcsolatban annyit, hogy nekünk teljesen mást kommunikáltak, mint amit aztán a riportszobában mondtak. És én azért adtam annak hangot, hogy nem vagyunk a toppon, mint házaspár, mint Edina és Csuti. De ettől függetlenül együtt neveljük a közös gyerekeinket, egy háztartásban élünk, együtt dolgozunk, együtt megyünk egy csomó helyre.

Az ember egy poszt keretein belül pedig nyilván nem fogja leírni, hogy “lehet, megromlott a házasságunk, de azért szép napot”. Ez nem oda való.

- Visszanézve a műsort vannak olyan párok, személyek, akikben csalódtál?

- Gusztiéknak voltak megnyilvánulásaik, amik nem estek jól. Ezek utólag visszanézve nagy csalódások voltak.

Furcsa volt ezekkel találkozni, és viszontlátni, hogy a többiek mennyire másként vélekednek rólunk, de nyilván ezt is vállaltuk, amikor bementünk.

A másik, akivel már a műsor alatt voltak nehezebb pillanataink, Pataki Zita volt. A műsor óta volt egy nyilatkozata, ami elég rosszul esett. Azt mondta, hogy szerinte Csuti lenézte a férje munkásságát. Erre Csuti reagált is. Na, akkor eléggé felhúztam magam, nem értettem, ezt miért kellett, tőlünk ez nagyon távol áll, ráadásul Csuti pont az az ember, aki nagyon tisztel mindenkit, és senkit se néz le.

- Van olyan, amit már máshogy csinálnál a műsorral kapcsolatban?

- Szerintem nem. Esetleg lehet, hogy lazábban venném, de ezt már csak most, utólag látom. Sőt, azt gondolom, hogy az az ominózus ötödik este is jót tett végül. Kellett ez a törés, mert lehet, hogy közöttünk is másképp alakult volna minden Csutival, ha ez nem történik meg. Még soha nem éreztem magam annyira törékenynek, mint akkor és ott, viszont senki másra nem számíthattam, csak a férjemre. Ez rengeteget adott.

- Hogy vagytok most Csutival, sikerült rendezni a kapcsolatotokat?

- A műsor abszolút megmutatta a helyes irányt, és tudjuk, mit kell csinálnunk, hogyan kell cselekednünk annak érdekében, hogy újra szerelmespár legyünk, és hogyan lobbantsuk be újra azt a tüzet.

Nagyon jól alakul most a kapcsolatunk. Nem mondom, hogy 100 százalékos, mert nem lehet egy csettintésre mindent a visszájára fordítani. De rajta vagyunk a megoldáson, sokkal többet beszélgetünk, tudatosan hagyunk időt a másikra.

Én elkezdtem priorizálni. Régebben nehezemre esett nemet mondani egy-egy felkérésre, plusz a cégeimen belül is szeretek mindent én megcsinálni, és ez rengeteg munkával jár, de már sokkal jobban figyelek ezekre is. Most az életem egy olyan szakaszban van, ahol próbálok mindent átszervezni annak érdekében, hogy sokkal több időt tölthessünk együtt Csutival. Összességében nagyon jó irányt vett a kapcsolatunk, és remélem, most már egy jobb időszak jön.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés
Szabó Zsófi megosztotta az első, szakítása után készült felvételt magáról
A műsorvezető az Insta-sztorijában megmutatta, hogy az élete a magánéleti gondok ellenére is megy tovább.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, szakított egymással a már esküvőre készülő Szabó Zsófi és Shane Tusup. Úgy tudni, hogy Tusup indulatkezelési problémái miatt mehetett tönkre a kapcsolat.

A rajongók aggódtak a műsorvezetőért, aki azonban egy videó tett ki az Insta-sztorijában. Talán ezzel is szeretné megnyugtatni követőit.

A videó egy forgatáson készült, ahol Zsófi jókedvűen mosolygott a kamerába.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Megdöbbentő részletek: Szabó Zsófi rendőrt akart hívni az őrjöngő Shane Tusupra
A műsorvezető egy veszekedésnél pánikrohamot kapott, és az elfajult vita után döntött a szakítás mellett - írja a Bors.

Link másolása

hirdetés

Mi is írtunk róla, hogy visszaadta az eljegyzési gyűrűjét Szabó Zsófi, miután szakított Shane Tusuppal. A páros több hónapos lángoló szerelem után döntött úgy, hogy összekötnék az életüket. Ám néhány napja a műsorvezető-színésznő a közösségi oldalán tudatta, hogy a kapcsolatuknak vége lett.

Bár részleteket nem árultak el az okokról, annyi kiszivárgott, hogy Tusup indulatkezelési problémái miatt mehetett tönkre a kapcsolat.

A Bors most arról ír, hogy a tréner viselkedése vezethetett valóban az eljegyzés felbontásához.

Tusupnál újra előjöttek a gondok, hogy nehezen tudja kontrollálni az indulatait és az öntörvényűségét. Zsófival többször is veszekedtek, és az egyik ilyennél a műsorvezető pánikrohamot kapott.

hirdetés

A lap értesülése szerint

a veszekedés végül odáig fajult, hogy Zsófi a rendőrséggel fenyegetőzött. Tusup végül lecsillapodott, így nem lett hatósági ügy a dologból.

Ám a műsorvezető ezek után úgy dönthetett, hogy egy ilyen indulatos ember nem megfelelő egy édesanya és gyermeke mellé, ezért szakított inkább az edzővel.

A párost követők szerint a szakítás ugyan pár napja volt, de már voltak előjelei annak, hogy valami nincs teljesen rendben. Úgy vélik, hogy a közösségi oldalaikon korábban sok közös kép jelent meg róluk, ám ezek az utóbbi időben elmaradoztak. Szerintük a páros között a problémák már korábban jelentkeztek - írja a lap.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
„Ki ez a lá-áány? Nagyon büszke apuka vagyok!” – Hajdú Péter 13 éves lánya lett az év diák újságírója
A műsorvezető a közösségi oldalán dicsekedett el lánya sikerével, még az oklevelet is megmutatta.

Link másolása

hirdetés

Hajdú Péter a közösségi oldalán büszkélkedett el lányával. A 13 éves Noémi elnyerte a 2022-es év diák újságírója verseny első helyezettjének járó elismerést.

Az oklevél fotójához Valmar és Szikora Robi Úristen című számának egyik sorát írta:

"Úristen!!! Ki ez a lá-áány? Ki ez a lá-áány? Nagyon büszke apuka vagyok!"

– írta posztjában a műsorvezető.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés
Schobert Norbi 11 éves kisfia minden nap edz, úszni jár és tíz kilót fogyott már
A szülők nem kezdték el a saját termékeikkel etetni, nem kényszerítették mozgásra sem, megvárták, míg ő maga érzi úgy, hogy változtatnia kell.

Link másolása

hirdetés
Csúfolták a súlya miatt, és ez rosszul esett neki

- árulta el Schobert Zalán. Ma már odafigyel a mozgásra meg arra, hogy mit eszik, így 11 évesen közel tíz kilót fogyott.

Fontos neki, hogy mit eszik, és nem hiányoznak már a régi kedvenc ennivalók, nasik sem. Most már jól érzi magát, nem fárad el annyira, és sportsikerei is vannak - mondta el.

Sokat segített neki testvére Norbi példája is, igyekszik ő is egészségesen élni, mozogni.

A szülők szerettek volna segíteni Zalánnak a fogyásban, de semmit nem akartak ráerőltetni. Nem kezdték el a saját termékeikkel etetni, nem kényszerítették mozgásra sem, megvárták, míg ő maga érzi úgy, hogy változtatnia kell.

Schobert Norbi elmondta, hogy sokan támadták őket amiatt, mert a gyereket nem mutatták meg a fotóikon. Mint mondta, nem rejtegették, de nem akarták kitenni annak, hogy bántsák azért, mert kicsit túlsúlyos volt.

hirdetés

Egy szakember szerint nemcsak a gyereknek, hanem az egész családnak is fontos az életmódváltás, hiszen a példákat követik leginkább a kicsik.

VIDEÓ: A Fókusz beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: