Az áldozatok családjainak legnagyobb csalódására kiengedték azt a brit férfit a börtönből, aki évtizedek óta töltötte büntetését két fiatal nő meggyilkolásáért - írja a Leicestershire Live.
Paul Bostock még a nyolcvanas években követte el a gyilkosságokat az okkultizmusban elmélyedő tinédzserként.
1983-ban a 33 éves Caroline Osbourne-t szúrta nyakon egy késsel, testét egy közeli erdős részen dobta ki. A gyilkosságot követően a férfi rengetegszer kijárt a temetőbe a nő sírjához. Az egyik ilyen alkalom után közvetlenül 1985-ben egy másik nőt támadott meg: a 21 éves nővért, Amanda Weedont 37 késszúrással ölte meg.
Az ügy nagy port kavart Angliában, összesen 15 ezer embert hallgattak ki, míg 1986-ban elfogták az elkövetőt, a 19 éves Paul Bostockot, aki be is vallotta a gyilkosságokat. A férfi a bebörtönzése után megbánta tettét, a következőket írta a fegyházból:
"Egy állat vagyok, aki megérdemli, hogy bezárják. Ha 100 évet kell szenvednem, akkor sem szenvedek eleget."
Augusztusban azonban a Felülvizsgálati Bizottság úgy döntött, hogy a több mint 30 éve börtönben levő férfi jó magaviselete miatt felkészült arra, hogy kiengedjék. Az egyik áldozat családja ekkor panaszt nyújtott be a brit Igazságügyi Minisztériumhoz, ám elutasították azt, most pedig valóban ki is engedték a férfit, ami érthető módon az áldozatok hozzátartozóinak nem tetszik.
"Próbálok úgy élni, hogy ne emésszen el a düh, de mindig ott van. Ennek az embernek nem szabadna kint lennie" - mondja Amanda bátyja, akit sokkol a kiengedés híre.
Az áldozatok családjainak legnagyobb csalódására kiengedték azt a brit férfit a börtönből, aki évtizedek óta töltötte büntetését két fiatal nő meggyilkolásáért - írja a Leicestershire Live.
Paul Bostock még a nyolcvanas években követte el a gyilkosságokat az okkultizmusban elmélyedő tinédzserként.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sok szívfacsaró és hihetetlen ügy van most a gyermekvédelemben, de ez mindenek felett áll” - aláírásgyűjtés indult a 3 éve kórházi ágyban élő kisfiúért
A pár elvégezte az örökbefogadói tanfolyamot, környezettanulmány is volt, mégis újabb vizsgálat jön. Közben a család szerint a gyámhivatal a kisfiút nemzetközi listára tette, a petíciót délutánra több mint 10 ezren írták alá.
Egy hároméves kisfiú születése óta kórházi rácsos ágyban él. Történetét vasárnap a Házon Kívül mutatta be. A gyerek veleszületett rendellenesség miatt speciális ápolást igényel, több műtéten átesett, születésekor lemondtak róla, derül ki az RTL Híradóból.
Fél éve egy kórházi ápoló külön figyelmet kezdett fordítani rá, és férjével – aki szintén ápoló – rendszeresen látogatták. Időnként hazavitték, a lakásukban külön szobát alakítottak ki neki. A családnak két nagyobb gyermeke van, végül úgy döntöttek, örökbe fogadnák a kisfiút. A lépcsőházban már érkezéskor felismerte őket, a kutyára utalva „vau-vau”-val jelezte, hogy tudja, mi várja, a lakásban pedig mindent megtalált.
Amikor jelezték, hogy örökbefogadó szülők lennének, azt a választ kapták, hogy a rendszer nem így működik: nem ők választanak gyereket, hanem a hatóság ajánl számukra. Elvégezték az örökbefogadó tanfolyamot, megtörtént a környezettanulmány, több pszichológiai vizsgálaton is részt vettek, mégsem jutottak előrébb.
„Közölték velünk, hogy alkalmasak vagyunk örökbefogadásra, de csak egészséges gyermekre. És ennek a kisfiúnak az örökbefogadására nem” - mondta az asszony.
A család ügyvédhez fordult. Szerinte több ponton is gond van az eljárással: az alkalmassági vizsgálat a jogszabály szerinti 60 nap helyett majdnem nyolc hónapig tartott, nem biztosítottak iratbetekintést, és a kiskorú gyerekektől is pszichológiai vizsgálatot kértek, ami ellentétes az örökbefogadási módszertani iránylevelekkel.
Most újabb, harmadik pszichológiai vizsgálatot rendeltek el. A család úgy tudja, a gyámhivatal a kisfiút felvette a nemzetközi örökbefogadási listára.
Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember és influenszer a család mellé állt. Az RTL Híradónak elmondta, örökbefogadó anyaként különösen megérinti az ügy.
„Sok szívfacsaró és hihetetlen ügy van most a gyermekvédelemben, de hogy ez mindenek felett áll, amikor egy kisfiúról beszélünk, aki ténylegesen itt erről van szó, hogy három éve egy rácsos ágyban éli az életét. Ez elképesztő és elképzelhetetlen károkat tud okozni”
- tette hozzá.
Petíciót indított, amin délutánra már több mint tízezer aláírás gyűlt össze. Arra kéri az embereket, támogassák a kisfiút és a családot, a jogszerű és empatikus eljárást, és azt, hogy a gyereknek ne kelljen tovább kórházi rácsos ágyban lennie.
A Komlói és a Baranya megyei gyámhivatalt is megkeresték kérdésekkel – többek között arról, felkerült-e a kisfiú a nemzetközi listára, és miért szükséges az újabb vizsgálat. A Baranya megyei Kormányhivatal válasza szerint harmadik félnek a hatóság nem adhat információt.
Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:
Egy hároméves kisfiú születése óta kórházi rácsos ágyban él. Történetét vasárnap a Házon Kívül mutatta be. A gyerek veleszületett rendellenesség miatt speciális ápolást igényel, több műtéten átesett, születésekor lemondtak róla, derül ki az RTL Híradóból.
Fél éve egy kórházi ápoló külön figyelmet kezdett fordítani rá, és férjével – aki szintén ápoló – rendszeresen látogatták. Időnként hazavitték, a lakásukban külön szobát alakítottak ki neki. A családnak két nagyobb gyermeke van, végül úgy döntöttek, örökbe fogadnák a kisfiút. A lépcsőházban már érkezéskor felismerte őket, a kutyára utalva „vau-vau”-val jelezte, hogy tudja, mi várja, a lakásban pedig mindent megtalált.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lázár János közlekedési miniszter nemrég azt írta: a Tisza Párt akadályozta meg, hogy az Európai Beruházási Bank (EBB) egymilliárd eurós hitelt adjon a MÁV-nak.
A miniszter szerint „Magyar Péter személyesen járt közben, hogy Magyarország ne kaphassa meg ezt az egymilliárd eurós forrást”.
A Tisza Párt elnöke erre úgy reagált: Lázár „végleg meghibbant”.
A hvg.hu ezután megkereste az Európai Beruházási Bankot, hogy megtudja, valóban történt-e beavatkozás.
A bank válasza szerint még nem született döntés a kérdéses pályázatról.
Közölték, hogy jelenleg is zajlik a MÁV vasúti infrastruktúra modernizációs programjának értékelése.
Az EBB azt írta, hogy az értékelés a bank „szigorú, átlátható és pénzügyileg objektív kritériumai szerint halad”, és ez a standard értékelési és jóváhagyási folyamat része. Hozzátették, hogy a döntés várhatóan az igazgatótanács idei rendes üléseinek egyikén születik meg.
A bank igazgatótanácsában mind a 27 uniós tagállam, valamint az Európai Bizottság képviselői is helyet kapnak.
Lázár János közlekedési miniszter nemrég azt írta: a Tisza Párt akadályozta meg, hogy az Európai Beruházási Bank (EBB) egymilliárd eurós hitelt adjon a MÁV-nak.
A miniszter szerint „Magyar Péter személyesen járt közben, hogy Magyarország ne kaphassa meg ezt az egymilliárd eurós forrást”.
A Tisza Párt elnöke erre úgy reagált: Lázár „végleg meghibbant”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A fideszes többségű győri közgyűlés elítélte a Tisza-adót, hiába jelezte az ellenzéki polgármester, hogy az önkormányzatnak semmi köze az szja-hoz
Pintér Bence meghívta a téma illetékeseit és Győr országgyűlési képviselőit, hogy beszéljenek az aktuális adóügyekről, de senki nem ment el az egyeztetésre.
A győri közgyűlés fideszes többsége kedden megszavazott egy állásfoglalást, amelyben elhatárolódik a Tisza Párt állítólagos adóemelési szándékától. Az ülésen Pintér Bence ellenzéki polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a személyi jövedelemadó szabályozása nem önkormányzati hatáskör, tudósított a Telex.
Pintér Bence és frakciója nem vett részt a szavazásban, mivel szerintük a városi közgyűlésnek nincs beleszólása az szja ügyébe.
Ennek ellenére a kormánypárti képviselők elfogadták az állásfoglalást, kihasználva többségüket a 22 tagú testületben.
A szeptember 25-i ülésen a Fidesz két képviselője szóbeli előterjesztéseket nyújtott be, amelyekben politikai állásfoglalásokat fogalmaztak meg. Emiatt a polgármester akkor elnapolta az ülést, de ez csak időhúzásra volt elég.
A Fidesz-frakció felszólította a győri városvezetést, hogy „határolódjanak el a Tisza Párt adóemelési szándékától”.
A kormánypárt hetek óta azt állítja, hogy a Tisza adóemelésre készül, ha kormányra kerülne, ezt azonban a párt vezetése többször is cáfolta. A témában nemzeti konzultáció is indul.
„Hogy hergelés helyett ténylegesen lehessen adóügyekről beszélni, hiszen azok tényleg fontosak, elhívtuk a téma illetékeseit már az elnapolt közgyűlés másnapján: Győr országgyűlési képviselőit – Simon Róbert Balázs és Kara Ákos urakat; a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőit és a Költségvetési Tanács tagjainak képviselőit: a Jegybankot, az Állami Számvevőszéket és a tanács elnökét. A meghívottak közül senki nem jött el, maga helyett képviselőt nem küldött. Úgy látszik, hogy a parlamenti képviselőket, gazdaságpolitikusokot sem érdekelték nem létező adójavaslatok. A győri Fidesz-frakció is jobban tette volna, ha a saját dolgával foglalkozik, lenne tennivalójuk bőven” – írta a történtekről Pintér Bence a Facebook-oldalán.
A győri közgyűlés fideszes többsége kedden megszavazott egy állásfoglalást, amelyben elhatárolódik a Tisza Párt állítólagos adóemelési szándékától. Az ülésen Pintér Bence ellenzéki polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a személyi jövedelemadó szabályozása nem önkormányzati hatáskör, tudósított a Telex.
Pintér Bence és frakciója nem vett részt a szavazásban, mivel szerintük a városi közgyűlésnek nincs beleszólása az szja ügyébe.
Ennek ellenére a kormánypárti képviselők elfogadták az állásfoglalást, kihasználva többségüket a 22 tagú testületben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Még nekünk kellene rosszul érezni magunkat, hogy túléltük” - Orosz Bernadett szerint mélyen sértő, hogy Szabó Tímeát megbüntették, amiért felmutatta a fotóját
A KDNP-s elnök házszabálysértésre hivatkozott; a testület 7 igen, 1 nem, 0 tartózkodással támogatta a szankciót, amelyről Kövér László döntött.
Szabó Tímea országgyűlési képviselő 3,4 millió forintos büntetést kapott, miután az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának ülésén felmutatott egy papírlapot. A vita az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáról szólt, a képviselő ezzel a nők elleni erőszak problémájára akarta felhívni a figyelmet.
A lapon Orosz Bernadett fotói szerepeltek: egy kép a bántalmazás előtt, egy pedig utána. Orosz 2019-ben fordult a nyilvánossághoz, miután volt párja többször is brutálisan megverte.
A bizottság KDNP-s elnöke szerint a papírlap felmutatása sértette a házszabályt, tiltott szemléltetésnek minősült. Előbb figyelmeztette a képviselőt, majd közölte, hogy korábbi jelzése ellenére továbbra is fennáll a szabályszegés.
A képviselő javaslatát nem szavazták meg, a szankcióról szóló indítványt viszont elfogadták 7 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett. Vejkey Imre úgy fogalmazott, a felmutatáshoz előzetes engedélyt kellett volna kérni. Kövér László házelnök döntése alapján egyhavi fizetését vonják le.
Úgy fogalmazott, nemcsak a képviselőt, hanem minden, családon belüli erőszakot elszenvedett áldozatot érint a döntés. Hozzátette, a törvények nem nyújtanak elég védelmet: példaként említette, hogy bántalmazója büntetését a bíróság fél évvel enyhítette, így 1 év 4 hónap börtön után jövő tavasszal szabadulhat.